Az uruguayi hatóságok félmillió embert várnak a főváros, Montevideo utcáira hétfőn, amikor hazatér a negyedik helyen végző válogatott a labdarúgó-világbajnokságról.
BUDAPEST — Stohl András ismét pénzt keres! Előadásonként 60-70 ezer forintot, egy premierért 900 ezret, a néhány napos filmforgatásért pedig pár százezret vihet haza a művész, akit balesete miatt sokan a teljes anyagi összeomlástól féltettek.
A La Mosquitera című Agusti Vila rendezte spanyol játékfilm kapta szombaton este Karlovy Varyban a 45. nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt. A fődíjhoz egy 30 ezer dolláros pénzjutalom is jár.
A mostaninál rövidebb alkotmányt, valamint kevesebb, de könnyebben megváltoztatható sarkalatos törvényt szeretne az új alaptörvény kidolgozásában résztvevő szakmai testület egyik tagja. Szájer József az InfoRádiónak elmondta: elképzelhető, hogy lesznek változások az állam szervezetében is, de elsősorban az ezeréves magyar alkotmányt, és a nyugat-európai demokráciák alaptörvényeit veszik alapul az…
Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője a Lokomotiva Zagrebbel szemben elveszített felkészülési meccs után a lila-fehér klub hivatalos honlapjának elmondta: három próbajátékostól elköszönt a csapat, míg három futballista szerződtetését javasolta a vezetőségnek.
Egymillió magyar szövetkezeti paraszt nevében 34 ezer milliárd forint kárpótlást követel néhány hajdani segesdi tsz-tag a magyar államtól; az Országgyűlés és az államfő után nemzetközi fórumhoz fordulnak - írta szombati számában a Somogyi Hírlap.
A három labdarúgó-világbajnokságon (1998, 2002, 2006) pályára lépő brazil Ronaldo legutóbbi Twitter-üzenetében gratulált a német Miroslav Klosénak, aki 14 vb-góljával a közvetlen közelébe ért az örökranglistán.
A jelenlegi életmódunk jelentősen befolyásolja a jövőnket, így a súlyunkat is. Akik odafigyelnek az elfogyasztott falatokra, azok évek múlva is bátran néznek majd a tükörbe, akik azonban gyakran engednek a csábításnak, rájuk várhatóan egy teljesen más ember néz majd vissza tükörből.
Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya a Hollandia elleni ma esti világbajnoki döntő előtt elmondta, szívesebben élné át futballistaként a finálét.
A művelet 4-7 napot vesz igénybe, és 48 órán át akadálytalanul ömlik majd a tengerbe a másfél kilométeres mélységben lévő olajkútból a nyersolaj. Ez idő alatt mintegy 19 millió liter nyersanyag kerül a tengerbe
A mészárlás fő felelősének tartott Ratko Mladic, a boszniai szerb haderő volt parancsnoka továbbra is - lassan 15 éve - szökésben van, feltételezések szerint Szerbiában bujkál
A szexben a bonobók az élet császárai, ám az egy napra eső közösülések számában az oroszlán a rekorder az állatvilágban, míg az elefántoknak harminc évet kell várniuk az első légyottra. Szexuális körkép az állatvilágból.
A Puerto Ricó-i Juan Manuel López, a Bokszvilágszervezet (WBO) pehelysúlyú bajnoka magyar idő szerint vasárnap hajnali címvédő mérkőzése második menetében kiütötte a Fülöp-szigeteki Bernabé Concepciónt Hato Reyben.
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre vasárnapra virradóra egy brazíliai város repülőterén az Air France légitársaság egyik utasszállító gépe.
A Rio de Janeiro és Párizs között közlekedő Boeing 747-es Recife légikikötőjében szállt le, miután az irányítótorony arról tájékoztatta a pilótákat, hogy feltehetően pokolgép van a gép fedélzetén
A Basternák László szlovákiai magyar politikus meggyilkolásával gyanúsítható férfit vett őrizetbe a szlovák rendőrség szombaton a dél-szlovákiai Bős közelében. Ezt a pozsonyi Joj televízió adta hírül szombat esti híradójában.
A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt. A majdnem 300 küldött 282 érvényes szavazatot adott le, s közülük 236-an támogatták Berényit.
Csak a júliusi esőknek és árvizeknek eddig legkevesebb 50 halálos áldozatuk van, 15 embert tartanak eltűntként nyilván Közép- és Dél-Kínában; közel 600 ezer embert kellett új lakóhelyre költöztetni - jelentette a hét végén a kínai polgárügyi tárca.
Tudta, hogy most, mikor e sorokat olvassa, valószínűleg már 96 csonttal van kevesebb a testében, mint amikor megszületett? Néhány meglepő tény szervezetünk működéséről.
A francia PSA Peugeot-Citroen 50-50 százalékos közös vállalatot létesített a Changan Automotive Group kínai autógyártó vállalattal, helyi gyártókapacitásának növelése érdekében a világ legnagyobb nemzeti autópiacán.
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. úgy is, mint a KEG Nyrt. részvényese helyreigazító nyilatkozatot adott ki a Napi Gazdaság 2010. július 8-i számában megjelent "Óriási apportos tőkeemelés a KEG-nél" című cikkel kapcsolatban. A cikk több állítása téves, így egyes következtetései is tévesek - olvasható a BÉT honlapján.
Édesanyja mentené meg a börtöntől Lindsay Lohant. A hollywoodi sztárt a napokban ítélte el a bíróság, mert megszegte a próbaidejét: 2007-ben ittas vezetés miatt elítélték, de büntetését felfüggesztették.
A végfelhasználói ár változatlan maradt, mert azt a júniusban hatályba lépett törvény alapján az új árszabályozás kidolgozásáig befagyasztották, de a kormány szerette volna elkerülni, hogy a nagykereskedők a végfelhasználói ár befagyasztása miatt veszteséget szenvedjenek el
Szombaton már erősen megosztotta, vagy inkább kibővítette a dél-afrikaiak figyelmét, hogy a labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésének napján megkezdődtek a rögbi Három Nemzet-kupa 2010-es küzdelmei: az afrikai együttes Új-Zélandon kezdett és szenvedett ezen a szinten súlyosnak mondható, húszpontos különbségű vereséget.
Izraeli tisztviselők vasárnap közölték: megakadályozzák, hogy a Görögországból indult, Líbia által bérelt hajó a Gázai övezetbe eljusson, és megtörje a palesztin területre meghirdetett izraeli zárlatot.
Az áradások kilenc tartományban több mint 17 millió embernek okoztak kárt, mintegy 950 ezer hektárt borított el a víz, 134 ezer hektáron jóvátehetetlenül károsult a vetemény. Kevesebb mint két hét alatt összesen 42 ezer ház dőlt romba, 121 ezer megrongálódott. Az anyagi veszteséget 1,3 milliárd dollárra teszik
Több halottja is van az Európa-szerte tomboló kánikulának: szombaton csaknem az egész kontinensen hőség volt a jellemző és több országban vasárnap sem változik a helyzet.
Hozzávalók: A tortillához:: 3 db tojás 8 dl tej 15 dkg kukoricaliszt 15 dkg búzaliszt A töltelékhez: 40 dkg darált hús 20 dkg főtt kukorica 20 dkg főtt vörös bab 10 dkg kaliforniai paprika 10 dkg paradicsom 2 dkg vaj fél citrom leve 1 csokor metélőhagyma só bors chili A mártáshoz: 5 db paradicsom 1 db chili paprika 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma só bors kevés petrezselyem
Kövesse a labdarúgó-világbajnokság eseményeit, és válaszoljon helyesen a Nemzeti Sport Online kvízjátékán feltett kérdésekre. Mindennap új próba és új nyeremény vár Önre, így a vb alatt 31 alkalommal van lehetősége megnyerni az NSO értékes nyereményeit! Szombati nyertesünk: Dezső Péter. Gratulálunk!
A Görögországból indult hajó fedélzetén kétezer tonna élelmiszer és gyógyszer van. A 12 tagú személyzettel és legfeljebb 9 utassal, moldovai zászló alatt közlekedő teherhajó útját a líbiai vezető fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi által vezetett alapítvány szervezte
Megkapta a magyar-osztrák határon a szükséges földgázszállító kapacitásokat az idei év harmadik negyedévére a földgáz-nagykereskedő cég, amely a lakosságot, a kisfogyasztókat és a távhőtermelőket ellátó egyetemes szolgáltatókat szolgálja ki. Ez lehetővé teszi, hogy kedvezőbb árú földgázt értékesítsen ebben a körben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya az MTI kérdésére…