Egyelőre akadozik az Európai Unión belüli elektronikus áfa-visszatérítés rendszere, noha 2010. január elsejétől működnie kellene - közli a Világgazdaság csütörtöki száma. Ezt ismerte el Brüsszel az...
Oszlásnak indult holttesteket ástak ki a Bács-Kiskun megyei Bátmonostor határában a nyomozók. Hétfőn egy középkorú férfi és egy nő, kedden egy idősebb férfi tetemét. A gyilkosságok három elkövetőjét elfogták.
Az e-könyvek vásárlóinak tulajdonképpen a mozgásszabadságot, tehát a függetlenséget jelenti az a technikai eszköz, amelynek forgalmazásáról ad hírt az egyik legnagyobb e-könyv terjesztő, a Kossuth Kiadó.
A magyar női párbajtőrcsapat a 7-8., a férfi tőrcsapat pedig a 9-12. helyért folytatja a lipcsei vívó Európa-bajnokság szerdai, utolsó előtti versenynapján.
Kevesebb a magányugdíjpénztári tag és kevesebb a befizetett összeg is. Utóbbi jórészt az előbbinek köszönhető, de szerepet játszik benne az átlagkeresetek és a foglalkoztatottak számának visszaesése - írja a Magyar Nemzet
Pontos összegről még nem született döntés, annyi azonban bizonyos, hogy utófinanszírozás formájában több 10 millió forinttal támogatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az idei Művészetek Völgyét.
Az ország egyik legnagyobb állami cége, a MOL az utóbbi napokban igencsak többször szerepelt a különböző sportcikkekben. Egyrészt sokan nem értették, vajon miért a Videotont választották főszponzorként, és nem az utóbbi évek sikercsapatát, a Debrecent, valamint miért hagyta el a cég azt a Szávay Ágnest illetve Talmácsi Gábort, akiket nem is olyan régen még körbeudvarolt.
A Jobbik Komárom-Esztergom megyei alelnöke úgy véli: Vona Gábor pártelnök a józan politizálás helyett a radikálisok mellett tette le a voksát azzal, hogy kiállt a gárda mellett és leváltotta a félkatonai szervezetet bíráló frakcióvezetőjét
Az amerikai elnök Washingtonban aláírta a pénzügyi reformról szóló törvényt, amely a nagy depressziónak nevezett 30-as évekbeli gazdasági válság óta a Wall Street legátfogóbb szabályozási reformját je...
Ünnepelt világsztárból, példás családapából nőverő alkoholistává süllyedt. Valaha mindenki Mel Gibsont akarta, ma megvetik és kiközösítik. Sorozatunk negyedik része lecsúszásának kezdetéről szól.
Levélben reagált a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azokra az Orbán-kormányt ért bírálatokra, amelyek a The Washington Postban jelentek meg hétfőn
Pikáns jelenettel tér vissza Szabó Erika. A Barátok közt egykori Tildája a mozivásznon bukkan fel az Üvegtigris harmadik részében, és igencsak sokat mutat meg magából.
Jövőre a kormány a bankadó mellett különadót vetne ki az energia- és a távközlési szektorra is - írja a Népszabadság csütörtöki száma. Az utolsó pillanatig kérdéses, hogy az egyes gazdasági és pénz...
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közölte a Népszabadsággal, hogy a kormány elfogadta a szombathelyi Kopula´96 Kft. felajánlását, amely szerint a cég ingyen megrendezné augusztus 20-án...
Leapasztotta az önkéntes nyugdíjpénztárak tagságát a pénzügyi válság - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A lap a Stabilitás Pénztárszövetség adatait idézi, amely szerint a tavaly március végi 1,264 ...
MOSONMAGYARÓVÁR— PHILADELPHIA — Gyászba borult Mosonmagyaróvár, ma délután négy órakor temetik el S. Dórát (†16), a két héttel ezelőtti philadelphiai hajóbaleset egyik magyar áldozatát.
A hazánkban is nagy tekintélynek örvendő José Manuel Barroso, az Európai Unió biztosa áll egy hamarosan széleskörű társadalmi vitára is szánt uniós javaslat mögött.
Ha csak az érmek számát és színét néznénk, akkor roppant elégedettek lehetnénk a kedden záródott debreceni öttusa Európa-bajnokságon. Ugyanis a két aranyat és egy ezüstöt szerző magyarok a németek mögött a második helyen végeztek az eredményességi rangsorban. Az már viszont árnyalja a képet, hogy egyéniben a dobogó közelébe sem került magyar, és a férfiaknál például a csapatversenyen el sem tudtak…
Mától játsszák a magyar mozik az Eredet című sci-fi thrillert. A rendező legutóbbi filmje a Sötét lovag volt, most saját ötletét vitte vászonra. Játék a cikk végén.
A Jobbik Komárom-Esztergom megyei alelnöke, a párt tatabányai elnöke Pachl Tamás a napokban lépett ki a pártból, mert úgy véli, hogy a Jobbiknak nincs jövője, a fejlődés gátja a szervezetben előretörő...
BUDAPEST — Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói Kovács Lajost, a Főtáv vezérigazgatóját.
Kell a pénz a nyaralásra a bankrablóknak is: így nyár derekán szezonja van a pénzintézetek kifosztásának. A kamerás felvételek megkönnyítik a nyomozást, de például a Fehérvári úti posta kirablását nem örökítették meg.
Az Észak-Korea ellen bejelentett újabb amerikai szankciók sértik azt az ENSZ BT-nyilatkozatot, amelyet a testület a márciusban elsüllyedt dél-koreai hadihajó ügyében hozott - jelentette ki egy észak-koreai szóvivő Hanoiban.
Csaknem húszmillió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól idén márciusban három nyugdíjas és egy ifjúsági szervezet, hogy a kampány finisében előadásokat tartsanak a nyugdíjasoknak Idősek Akadémiája néven – tudta meg a Magyar Nemzet.
BUDAPEST — Nem nyílt, hanem gyorsított, meghívásos közbeszerzési pályázatot írtak ki az illetékes Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) az augusztus 20-i állami ünnepségek előkészítésénél és lebonyolításánál közreműködők cégek kiválasztására.
Mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogyan tudja minél jobban megőrizni jó memóriáját. Az időseknél a napi életvitelt, az életkedvet is negatívan befolyásolja a szellemi hanyatlás.
Egyelőre akadozik az Európai Unión belüli elektronikus áfa-visszatérítés rendszere, noha 2010. január elsejétől működnie kellene - közli a Világgazdaság csütörtöki száma. (MTI)
A közelmúltban az ESPN kürtölte világgá a hírt, miszerint Marco Antonio Rubio lesz Felix Sturm következő ellenfele, a mexikói bunyós menedzsere azonban kijelentette, hogy semmilyen szerződést nem írtak alá a német bunyóssal és nem is tervezik, hogy megküzdjenek a WBA szuperbajnokával.
A kormány mindenkit szabadon akar engedni, aki nem követett el emberölést - jelentette be korábban Ricardo Alarcón parlamenti elnök. Ennek köszönhetően újabb 50-60 politikai foglyot bocsáthatnak szabadon Kubában
A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják - számoltak be tapasztalataikról az iskolaszövetkezetek és egy toborzó cég
Külsős cégnek fizetne az augusztus 20-i ünnepséggel kapcsolatos hírverésért a kormány. Az egyik fő esélyesnek ciprusi vállalat a tulajdonosa. A kormány akciótervében még bírálta a külsős cégek szerződtetését.
A Belügyminisztérium az engedélyeztetés egyszerűsítésével, az építőipari cégek pedig szolgáltatásuk felajánlásával segítik az árvízben károsodott házak újjáépítését
Az egyesült államokbeli Atlantában zajló, 531 ezer dollár összdíjazású kemény pályás ATP-torna második fordulójában a negyedik helyen kiemelt argentin Horacio Zeballosnak nem volt elég a győzelemhez a szettelőny az amerikai Taylor Dent ellen.
Leapasztotta az önkéntes nyugdíjpénztárak tagságát a pénzügyi válság. A tagok jelentős része fejvesztve menekült, amikor 2008 végén szembesült a veszteségekkel, emellett egyre többen áldozzák fel a hosszú távú megtakarításaikat a mindennapi kiadások oltárán - olvasható a Magyar Nemzetben.