Az euró/dollár árfolyam szinte nem változott pénteken, de a svájci frankkal szemben az euró elveszítette előző napi nyereségének egy részét. A forint az euróval szemben szerény mértéken erősödött, a svájci frankkal szemben viszont elveszítette előző napi nyereségének egy részét.
Ma tartják az első kormányzati karrierexpót ReGeneráció címmel a budapesti Millenáris Teátrumban, ahová a közigazgatás iránt érdeklődő diplomásokat, pályakezdőket várják
Az amerikai élelmiszer-áruházakban a vásárlók csak rápillantanak a csomagolásra, és ha azon az szerepel, hogy a termék hozzáadott cukrot nem tartalmaz vagy szénhidrátban szegény, egészségesnek és testsúlycsökkentőnek gondolják. A négyezernél több vásárló megkérdezésével végzett vizsgálat eredményét a Journal of Nutrition Education and Behaviour szakfolyóirat szeptemberi-októberi száma közölte.
Gyurcsány Ferenc miatt nem vonhatta felelősségre Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt Bene László a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban – ezt a korábbi főrendőr állítja.
A megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy hazánk részt vegyen a NATO vezette afganisztáni misszióban, ugyanakkor 69 százalék támogatja a NATO-tagságunkat - közölte szomba...
Április 28-án szerdán Végh Brigittát mutatjuk be. A kisgyermekes anyuka azért indult a Blikk szépe versenyen, mert kellett neki egy kis változatosság...
Magyarország némi előkészítő munka után egyetlen nap alatt megszabadulhat az illegális szeméttelepektől - írja a Magyar Nemzet. Válogatás a reggeli lapokból.
A BP cement-befecskendezéssel megkezdte a Mexikói-öbölben felrobbant olajplatform mélytengeri kútjának végleges elfojtását. Az olajtársaság azt reméli, hogy a régóta várt kútlezárást a szombati nap folyamán be tudja fejezni.
Belőttek a tiszaburai jegyző házának ablakán csütörtök este, a golyó a belső ablaktáblánál megakadt; a hivatalnok szerint a lövést figyelmeztetésnek szánták neki a választási kampányban - írta szombati számában az Új Néplap.
A fővárosi A38 hajón ad koncertet szeptember 27-én a Spock's Beard, a kortárs progresszív rock egyik legnagyobb hatású formációja, amely X címmel nemrég adta ki új stúdióalbumát.
Három Tolna megyei kistelepülés, Dunaszentgyörgy, Tengelic és Pusztahencse polgármestere sérült meg tegnap a Kecskemét közelében történt balesetben, erősítette meg az MTI értesülését Hencze Sándor (független), Dunaszentgyörgy polgármestere.
Rakétagránát csapódott be Kabulban szombat hajnalban, alig 3 órával a parlamenti választások kezdete előtt. S hasonló akció történt az ország keleti részén lévő Dzsalálábád városánál is.
A megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy hazánk részt vegyen a NATO vezette afganisztáni misszióban, ugyanakkor 69 százalék támogatja a NATO-tagságunkat - közölte szombati számában saját felmérését a Népszabadság.
Július hetedikei címlaplányunk óriási kerek cicivel próbálja elhódítani a Blikk szépe fődíját. Lévai Adrienn nem riad vissza semmitől a cél érdekében, a kamera elé is gondolkodás nélkül egy szál bugyiban állt, és bevallotta, neki ez teljesen természetes, és nem zavarja, hogy az emberek ezen megrökönyödnek. Van is mit mutogatnia...
Belőttek a tiszaburai jegyző házának ablakán csütörtök este, a golyó a belső ablaktáblánál megakadt - közölte a sértett. A hivatalnok szerint a lövést figyelmeztetésnek szánták neki a választási kampányban. A rendőrség szerint semmiféle lövés nem dördült: az üveg sérülését egy behajított kavics okozta, amit meg is találtak az ablakkeretben.
Megkezdődtek a parlamenti választások szombaton Afganisztánban: a szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitottak ki, s délután négyig (magyar idő szerint fél kettőig) várják a voksolókat.
Augusztus 18-ai címlaplányunk sem a bögyös fajtából való, és büszke is erre. Mondjuk van is alapja rá, hiszen büszke arra, amije van: kis mellére és egy tetoválásra, amelyet igaz egy darabig titkolt környezete elől, bár még most sem nagyon mutogatja.
Egymilliárd forintból épült fel Jánossomorján az Ed. Haas PEZ termékeket gyártó üzeme, ahol háromszázan dolgoznak - mondta az Ed. Haas Hungária ügyvezető igazgatója. Bozorai Tibor hozzátette: már most látszik, hogy bővíteni kell a termelést.
A tagállamoknak erősebb unióra van szükségük, az elmúlt években világossá vált, hogy "több Európa kell, nem kevesebb" - mondta Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke
Bár egyre több amerikai tartja a mentális problémákat az agy biológiájában gyökerező betegségnek, ez nem jelenti azt, hogy toleránsabbak lennének az ezekben szenvedő emberekkel - állapította meg egy országos felmérést követő jelentés.
Talmácsi Gábor a 22. időt motorozta a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragóniai Nagydíjának harmadik szabadedzésén a Moto2-es kategóriában. A leggyorsabb az olasz Andrea Iannone volt, utána Kev Coghlan és Toni Elías következett.
Kigyulladt egy személyautó szombaton a reggeli órákban Szombathelyen a belváros közelében. A kocsi motorterében ütött ki tűz – tájékoztatták a Független Hírügynökséget a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.
A pontverseny nyolcadik helyén álló Talmácsi Gábor csak a 22. lett a Moto2 géposztály szombati, harmadik szabadedzésén a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragón Nagydíján.
Budapesten csaknem 400 ezer családot érint lakása devizaalapú hitelezése, sajnálatos módon 59 ezer hitelt kilencven napnál hosszabb ideje nem tudnak fizetni. Utóbbiak vészesen közel állnak hozzá, hogy a bank elvegye az otthonukat
Ahogyan arról már beszámoltunk, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) 2–2-es döntetlent játszott a házigazda FC Dallas és a New York Red Bulls. A vendégek első gólja (amelyet Mehdi Ballusi szerzett) után Thierry Henry örömében jókorát rúgott a labdába – és ezzel sérülést okozott a Dallas kapusának, Kevin Hartmannak. A legfrissebb hírek szerint a kapusnak az ínszalagja sérült…
Az olaj alapú rovarirtók nem csupán hatásosak, de környezetkímélő megoldást is nyújtanak a kártevők elpusztításával szemben, és egyes betegségek megelőzésében.
Szemüveg nélkül falja a betűket, négy nyelven beszél és aktív társasági életet él az életkorát meghazudtoló, 1907-ben született hölgy, aki a kemény munkára és a Borsra esküszik.
Tragikus körülmények között, 34 éves korában elhunyt Savanya Norbert tízszeres világbajnok búvárúszó, aki jogász diplomát szerzett, de sportvezetőként és oktatóként is tevékenykedett.
Szlovákia szombaton népszavazáson dönt a többi között a parlamenti képviselők számának csökkentéséről, mentelmi joguk szűkítéséről, a tv és a rádió üzemben tartási díjának eltörléséről.
Schmitt Pál utódját a következő közgyűlés keretében jelölik ki, vagyis november 20-án választják meg az új MOB-elnököt – így döntött a Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén.
Négy jelölt próbálja elhódítani vasárnap a Békés megyei 5-ös, Szarvas központú egyéni országgyűlési választókerület mandátumát. Az időközi választást azért írták ki, mert Domokos Lászlót az Állami Számvevőszék élére választották, így le kellett mondania mandátumáról. A választókerületben 1998 óta csak a Fidesz jelöltje tudott nyerni, így most sem várható nagy meglepetés.