2012. november 13. kedd

nov. 13
7:48
Fáklyás felvonulás Kaposváron (Metropol)
Fáklyás felvonulást tartott a Jobbik Kaposváron a halálbüntetés visszaállításáért. A 11 éves Szita Bence meggyilkolása miatt vonultak az utcára.
nov. 13
7:48
Megszavazták: a jövő évi adóváltozások közé kerültek Matolcsy megszorításai (ATV)
A kormánypárti képviselők hétfőn a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba emelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett, összesen 764 milliárd forintos költségvetési kiigazító intézkedéseit.
nov. 13
7:50
Rakéták csapódtak be Kabulban (Metropol)
Nem ritka, hogy a lázadók rakétákkal lövik a fővárost, de mivel fegyvereik pontatlanok, általában célt tévesztenek.
nov. 13
7:50
Több mint 31 éves nyeretlenség a norvégok ellen (Metropol)
A Puskás Ferenc Stadionban a szerdai barátságos mérkőzés lesz a 17. találkozó a magyar és a norvég labdarúgó-válogatott között.
nov. 13
7:54
Ennyi adósságot írnak le a görögöknek (Infostart)
Az Eurócsoport elnöke közölte, véleménye szerint az állami hitelezők, vagyis a tagállamok és az EKB a magánhitelezőktől eltérően nem írnak majd le adósságot Görögország esetében. Az IMF ugyanakkor korábbi sajtóközlések szerint ehhez is ragaszkodik annak érdekében, hogy valóban fenntartható legyen a görög adósság. "Az adósságcsökkentés valamennyi lehetséges módozatát megvizsgáljuk majd a következő…
nov. 13
7:54
Nem született döntés a görög hitelrészlet kérdésében (ProfitLine)
Két év haladékot kaphat az államadósság szintjének fenntarthatóvá tételére vonatkozó elvárás alól Görögország - jelentette be hétfő éjjel Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke a tárcavezetők tanácskozása után.
nov. 13
7:56
USA piacok - Nem tartogatott nagy izgalmakat a tegnapi kereskedés (ProfitLine)
Stagnáló indexekkel zárult a kereskedés a hétfői munkaszüneti napon az amerikai piacokon. Sem meghatározó makroadat, sem fontosabb vállalat beszámoló nem került ismertetésre, így a befektetők kivártak a Görögországgal kapcsolatos euróövezeti döntés előtt.
nov. 13
8:00
Réka meztelenül állt SP kamerája elé - fotó (BorsOnline)
Éder Krisztián ismét bizonyította tehetségét, ugyanis elnyerte az idei Fashion Video Festival egyik különdíját.
nov. 13
8:00
A spanyol pénzügyminiszter szerint teljesítik az államháztartási hiánycélt (hirado.hu)
A spanyol pénzügyminiszter szerint a vártnál mélyebb gazdasági recesszió ellenére is teljesül a kormány által ez évre vállalt államháztartási hiánycél.
nov. 13
8:00
Ideje téligumira váltani (ATV)
Ideje téli gumira váltani, 7 fok alatt ugyanis a nyári gumi nem biztonságos - hányszor hallottuk már ezt szakértők szájából. Minden évben ősz végén, tél elején aktuálissá válik a téma: cseréljünk, vagy ne cseréljünk?
nov. 13
8:02
Alig változott a forint árfolyama (hirado.hu)
Kedd reggel az eurót 284,09 forinton jegyezték, hétfőn este 284,21 forinton.
nov. 13
8:02
284 forint fölött az euró árfolyama (ATV)
Gyengült kissé a forint kedden délelőtt: az eurót 284,43 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 284,09 és a hétfő esti 284,21 forinttal.
nov. 13
8:03
Patthelyzetben van a jegybank, vagy vannak még eszközei? (Privátbankár)
Patthelyzetben van az MNB: a kamatcsökkentések ellenére még mindig nagyon magas az alapkamat, ezért a Monetáris Tanács külső tagjai tovább csökkentenék. Félő azonban, hogy az így is magas infláció még jobban elszállna. A két külső tag más monetáris eszközök bevetését javasolja.
nov. 13
8:12
Alig változott a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a hétfői szerény mértékű gyengülés után.
nov. 13
8:15
A diszkógömb az új partitrend (Joy)
Ugye mindig nagy fejtörést okoz, hogy mit vegyél fel a hétvégi buliba? Ráadásul a helyzet most fokozódik, hiszen közeleg a nagy partyszezon! Ezért körülnéztünk a vörös szőnyegen, hogy elleshessünk néhány tippet a sztároktól.
nov. 13
8:18
Jó Reggelt! 2012.11.13. (GameStar)
Ma a magyar nyelv napja van, úgyhogy nul sprechen otro lingua. Related Stories Őrület a hét közepén: Darksiders II akció Becsületsértés miatt perelték a Google-t Beyond Good & Evil 2 - Rayman miatt csúszik GameStar előfizetői akció - Kihagyhatatlan karácsonyi címek Több ezer lóerő a 12/11-es GameStarban
nov. 13
8:18
30 kilósra fogyasztotta feleségét József? (BorsOnline)
Újrakezdték a Fővárosi Törvényszéken annak a K. Józsefnek a büntetőperét, aki 2010 áprilisában egy tompa tárggyal fejbe vágta a védekezésre képtelen, magatehetetlen feleségét.
nov. 13
8:18
Magyar klasszikusok a Budai Művészházban (hirado.hu)
Négy magyar klasszikus zeneszerzővel, Erkel Ferenccel, Liszt Ferenccel, Kodály Zoltánnal és Bartók Bélával kapcsolatos érdekes történeteket ismertetnek a november 22-től négy csütörtök estén.
nov. 13
8:18
Újabb kiábrándító negyedév a Nyomdától (Portfolio)
Az árbevétel és a nettó profit soron tudta megközelíteni az elemzői várakozásokat az Állami Nyomda a 2012. harmadik negyedéves üzleti jelentésében közzétett számok alapján. EBITDA és üzemi eredmény...
nov. 13
8:18
Végy egy jó edzőt! (Agroinform)
Az MU-nak a kétgólos hátrány sem volt probléma a Villa Parkban, az Arsenal az Emiratesben szenvedett a Fulham ellen.
nov. 13
8:20
Két év haladékot kapnak a görögök (Portfolio)
November 20-án hozhatja meg az Eurócsoport a végleges döntést a görög program további finanszírozásáról, ám a testület elnöke hétfőn először már szinte kész tényként kezelte, hogy Athénnak 2020...
nov. 13
8:20
Meccset nyert, de irányítót vesztett a Steelers (Agroinform)
A Pittsburgh hazai pályán csak hosszabbításban tudta legyűrni a Kansas Cityt, miután Ben Roethlisberger lesérült.
nov. 13
8:22
Mintha semmi nem történt volna (Portfolio)
Ahogy Európában úgy Amerikában is nagyon unalmas volt a kereskedés. A befektetők makroadatok és jelentős vállalati hírek hiányában az eurózóna pénzügyminisztereinek ülésétől vártak iránymutatást,...
nov. 13
8:24
A legesélyesebb jelölt az amerikai külügyminiszteri posztra (Infostart)
John Kerry, a szenátus külügyi bizottságának elnöke az amerikai védelmi minisztérium, Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet pedig a külügyminisztérium élére az egyik legesélyesebb jelölt - jelentette fehér házi forrásokra hivatkozva a The Washington Post című amerikai napilap honlapján.
nov. 13
8:24
Tenisz: Djokovics beteg édesapjának ajánlotta sikerét (She)
A világelső Novak Djokovics beteg édesapjának ajánlotta a tegnapi londoni világbajnoki győzelmét. Mint ismeretes, a szerb klasszis a fináléban két szettben nyert a svájci Roger Federer ellen.
nov. 13
8:24
Ladányi Balázs: Önmagunkat vertük meg (Metropol)
Az esélyesnek elkönyvelt magyar jégkorong-válogatott szétlövéssel elveszítette a Hollandia elleni olimpiai előselejtezőt.
nov. 13
8:24
Sandy után... (Metropol)
Szűz Mária, segíts!
nov. 13
8:26
Videó: A Fradinak ilyen dominánsan kell játszania! - Szabics (She)
A Sport Tv Harmadik Félidő című műsorának vendége volt Szabics Imre, a Sturm Graz és a magyar labdarúgó-válogatott játékosa. Szabics beszélt korábbi klubjáról, a Fradiról, de arra nem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben tagja lenne-e Ricardo Moniz együttesének. Szó esett a norvégok elleni meccsről, amely szerinte „nem púp a háton".
nov. 13
8:27
A Synergon Informatika Nyrt. eladta csehországi leányvállalatát (ProfitLine)
A Synergon Informatika Nyrt. értékesítette csehországi leányvállalatát. A 100 százalékos tulajdonában álló Infinity a.s. közel 1,5 milliárd forintos áron kelt el - ismerteti a Synergon az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
nov. 13
8:29
Állami Nyomda: 448 millió forint nettó eredmény (ProfitLine)
Az Állami Nyomda Nyrt. 2012 első kilenc hónapjában 448 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el, ami 18 százalékkal - 100 millió forinttal - alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
nov. 13
8:36
Elfogadták Matolcsy adómódosításait - Mi változik? (Portfolio)
A kormánypárti képviselők hétfőn a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba emelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett, összesen 764 milliárd forintos költségvetési...
nov. 13
8:36
Csökkenhet a koraszülött-mentési kapacitás (Pénzcentrum)
Több tucat kiadáscsökkentő és bevételnövelő ötlet - köztük a koraszülött-mentési kapacitás csökkentése - szerepel az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) most elkészült intézkedési tervében....
nov. 13
8:36
Luxemburgi döntés: nem tudni, mi lesz Orbánék beígért törvényével (ATV)
Az életkoruk miatt menesztett bírák közül 12-en választották azt, hogy bírósági közvetítők lesznek –mondta az ATV-nek Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
nov. 13
8:36
Több mint 31 éves nyeretlenség a norvégok ellen (Agroinform)
A szerda este sorra kerülő barátságos mérkőzés lesz a 17. találkozó a magyar és a norvég labdarúgó-válogatott között.
nov. 13
8:38
A görög aggodalmak miatt kéthetes mélyponton a forint (Portfolio)
Az éjszakai eurócsoport ülés a hajnali órák óta tovább romló nemzetközi befektetői hangulatot okozott, noha nagy meglepetés nem következett be a pénzügyminiszterek Görögországgal kapcsolatos...
nov. 13
8:38
MSZP: 4-5 hónapja készült az olasz interjú Mesteházyval (ATV)
4-5 hónapos az az olasz lapinterjú, amelyben Mesterházy Attila arra kérte az Európai Uniót, hogy tartsa szemmel a választási regisztrációval kapcsolatos fejleményeket – erről Tóbiás József beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 13
8:39
Kérjen kártérítést, ha késik a gép (Privátbankár)
Új, online szolgáltatás indult Magyarországon a légiutasok kártérítési igényének érvényesítésére - olvasható a Magyar Hírlap mai számában.
nov. 13
8:41
VT-Transman: az ár nem számít, csak ne legyen nagy a kockázat (Privátbankár)
Számos kockázatot kell kezelnie a 75+75 buszra kiírt fővárosi tender győztesének, a VT-Transmannak, hogy nyereséges lehessen új közösségi közlekedési szolgáltatása.
nov. 13
8:42
Hova utazott Tarlós? (Infostart)
A választások óta eltelt két év alatt mintegy 52 millió forintot költött külföldi utakra a főpolgármester és a Városháza. A főpolgármesteri hivatal szerint Tarlós István kevesebb pénzt költött külföldi utakra, mint elődje.
nov. 13
8:42
A Pentagon vizsgálatot indított az afganisztáni erők parancsnoka ellen (Infostart)
A Pentagon vizsgálatot indított John Allen tábornok, a NATO-vezette afganisztáni nemzetközi haderő (ISAF) parancsnoka ellen, mert állítólag "helytelenül kommunikált" Jill Kelleyvel, a David Petraeus lemondott CIA-főnököt érintő hűtlenségi botrány egyik főszereplőjével.
nov. 13
8:42
Ökölvívás: universumos ellenfele lehet Vladimir Klicskónak (She)
Amint arról tegnap már beszámoltunk, elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, ki lehet Vladimir Klicsko (59–3–0, 50) következő ellenfele, miután az ukrán szombaton megvédte az IBO, WBO, WBA és IBF szervezetek nehézsúlyú világbajnoki címeit a lengyel Mariusz Wach ellen. A legfrissebb hírek szerint egy universumos bokszoló, az orosz Gyenisz Bojcov (31–31–0, 25) is szóba került a lehetséges…
nov. 13
8:42
Kézigránátokat és lőszereket találtak Tiszafüreden (Blikk)
nov. 13
8:45
Világbajnoki lázban ég Schladming (Metropol)
A 2013-as alpesisí-világbajnokság remek látványosság, az új fejlesz­téseket pedig mindenki élvezheti.
nov. 13
8:54
Dzsudzsák: bebizonyítjuk, hogy van esélyünk a vb-re (BorsOnline)
Bár Gera Zoltán térdsérülése miatt haza sem jött Angliából, távollétében is győzelmet várnak a magyar válogatottak Norvégia ellen, mellyel szemben 1981 októbere óta nem sikerült nyerni.
nov. 13
8:54
Vizsgálatot indított a Pentagon az afganisztáni erők parancsnoka ellen (hirado.hu)
John Allen tábornok, a NATO-vezette afganisztáni nemzetközi haderő (ISAF) parancsnoka állítólag "helytelenül kommunikált" Jill Kelleyvel, a lemondott CIA-főnököt érintő hűtlenségi botrány egyik főszereplőjével.
nov. 13
8:54
Borús az ég a piacok felett (Portfolio)
Ahogy Európában úgy Amerikában is nagyon unalmas volt a tegnapi kereskedés. A befektetők makroadatok és jelentős vállalati hírek hiányában az eurózóna pénzügyminisztereinek ülésétől vártak...
nov. 13
8:54
Hasselhoff PSY-ra táncol (Metropol)
Az MTV EMA díjátadón olyan történések szemtanúi is lehettünk, amelyek némi pletykának is alapot adhatnak.
nov. 13
8:54
Loeb és Elena győzelemmel búcsúzott (ATV)
A statisztikákban annyi fog szerepelni, hogy a legendás francia-monacói páros az elmúlt hétvégén megszerezte 76., a Citroën gyári csapata pedig 90. futamgyőzelmét a rali világbajnokságban. Mikko Hirvonen és Jarmo Lehtinen – mindvégig lenyűgözően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva – a harmadik helyen zárták a katalóniai versenyt.
nov. 13
8:54
Djokovics beteg édesapjának ajánlotta a címet (Agroinform)
A szerb világelső az idényzáró ATP-világbajnokság döntőjében két szoros játszmában nyert a címvédő Roger Federer ellen.
nov. 13
8:56
Velence kellős közepén „jakuzziztak” - fotó (BorsOnline)
Állítólag ez még csak a kezdet: további vízszintemelkedés várható Velencében. A turistákat azonban nem zavarja a helyzet, van, aki pancsol a Szent Márk téri medencében, míg mások nejlonzsákkal meghosszabbított gumicsizmát húztak.

Keresés