Sajtóhírek szerint az NB II Nuygati csoportjában szereplő Gyirmót a héten Győrből elbocsátott Csertői Aurélt szeretné vezetőedzőjének a szombaton távozó Soós Imre helyére.
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94…
Internettel foglalkozó szakértők szerint a millenniumi generáció tagjainak előnye és hátránya is származhat abból, hogy egy olyan világban nőttek fel, ahol az információ egy kattintással elérhető.
Szlovákiában jelentős fölénnyel nyerte meg az előre hozott parlamenti választásokat a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia párt. A leadott voksok több mint 97,56 százalékának összesítése alapján a Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja 4,3 százalékos eredménnyel nem, Bugár Béla pártja, a Most-Híd viszont 6,94 százalékkal bejutott a törvényhozásba, és 13 mandátumot szerzett.
Marija Sarapova, Ana Ivanovics, Caroline Wozniacki és Samantha Stosur is különösebb erőlködés nélkül, két sima szettben nyerve jutott az Indian Wells-i női tenisztorna 3. fordulójába.
Komoly hozadékai lesznek a Szlovákia déli régiói számára a magyar agrár tárca által kidolgozott nemzeti stratégiai program, amely próbálja összeegyeztetni a Kárpát-medencében élő magyarok...
Péntek óta több mint 130 rakétát és aknagránátot lőttek ki a Gázai-övezetből Izraelre. A terrortámadások vasárnap sem szüneteltek, ezért a palesztin terület 40 kilométeres körzetében iskolaszünetet rendelt el Izrael.
A felgyújtott tarló okozhatta a szombati tüzet a krasznahorkai várban – állítja Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter. A kiállított tárgyak a tűzben csak kis mértékben károsodtak.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, a vasárnap életbe lépett intézkedés átmeneti időre szól - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája az MTI-t.
Az éhségmenet többek között azt is kéri az uniós képviselőktől, ne büntessék a magyar népet a kohéziós pénzek megvonásával, mert az emberek már nem viselnek el több megszorítást.
Egy család autójának ment neki a színésznő A baleset a Margit körút, Bem József utca és Horvát utca kereszteződésében történt délután egy óra körül. Azt egyelőre nem tudni, melyik fél volt a hibás, ám az ütközés ereje akkora volt, hogy Udvaros Honda típusú gépkocsijában mindkét légzsák kinyílt. A másik, Skoda típusú autót egy finn úr vezette, aki feleségével és lányával utazott. A baleset után…
A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt.
Legalább 13 ember meghalt és harminc megsebesült egy temetésen történt öngyilkos merényletben vasárnap reggel az északnyugat-pakisztáni Pesavar városában - közölte a helyi rendőrség egyik illetékese.
Még ki sem nyitotta kapuit Londonban az Európa legmagasabb épületeként beharangozott The Shard (Üvegszilánk) nevű felhőkarcoló, de a franciák már most bejelentették igényüket a megtisztelő címre, és hozzáláttak saját, rekorddöntő ikertornyaik megépítéséhez.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter; az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint szombaton több mint félezer tűz keletkezett a szabadban.
Kína fokozatosan megnyitja a monopolágazatokat a magántőke előtt a gazdasági átalakítás jegyében - a lépést a Kína jövőjéről szóló kiadványában a Világbank is szorgalmazta. Li Ji-csong (Li...
BUDAPEST – Bízom benne, hogy legkésőbb április végéig sor kerül az első tárgyalásra – mondta dr. Mester Csaba, aki – mint azt a Vasárnapi Blikk megírta – perújitási kérelmet kért, illetve polgári pert indított a héten Stohl András (44) és annak biztosítótársasága ellen.
Tóth Adrienn a 11. helyen végzett az egyesült államokbeli öttusa-világkupaversenyen. A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) honlapja szerint a szombati döntő egyetlen magyar résztvevője a 35-ből 23 asszóját nyerte meg, ezzel vívásban negyedik lett. A 200 méteres úszást 2:20.24 perc alatt teljesítette, a lovaspályán pedig három hibával ment végig. A lövészetekkel kombinált futása nem sikerült…
Knoch Viktor és Heidum Bernadett egyformán a negyeddöntőig jutott 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók sanghaji világbajnokságán. A nemzetközi szövetség hivatalos honlapja szerint Knoch az előfutamokból, majd a selejtezőből is továbbment, ám negyeddöntős futamában negyedik lett, ezzel kiesett, összesítésben pedig az 53 korcsolyázót számláló mezőny 15. helyén zárt.
Még ki sem nyitotta kapuit Londonban az Európa legmagasabb épületeként beharangozott The Shard (Üvegszilánk) nevű felhőkarcoló, de a franciák már most bejelentették igényüket a megtisztelő címre, és hozzáláttak saját, rekorddöntő ikertornyaik megépítéséhez.
Időközi önkormányzati választást tartanak ma három településen: Dabroncon és Kiskassán polgármestert, míg Ráckeresztúron a településvezető mellett képviselőket is választanak.
A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt.
Az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei nem tudták jóváhagyni pénteken azt a hosszú távú tervet, amelynek értelmében 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább 80 százalékkal...
Tizenhat civilt sebesített meg egy amerikai katona Afganisztán déli részén vasárnap. A lövöldöző katonát őrizetbe vették, a NATO egyelőre nem közölte miért támadt az emberekre.
Péntek óta zuhannak a rakéták - már több mint 130 - Izrael déli városaira, ahol az emberek képtelenek normális életet élni, mivel gyakran éjjel, hajnalban is felveri őket a légiriadó, és óvóhelyre kell menekülniük a Kasszám rakéták elől - néhány másodperc alatt. Egy Beér-Sevában tanuló magyar diák a legutóbbi rakétatámadásról mesélt az atv.hu-nak.
Hétfőig nem sokan tudták, ki az a Joseph Kony, az internet azonban egy csapásra negatív hőst teremtett belőle. Azóta ugyanis, hogy feltöltötték a YouTube megosztóra az Úr Ellenállási Hadserege nevű gerillacsoportról szóló dokumentumfilmet, azt azóta majdnem 50 millióan nézték meg világszerte.
LOS ANGELES – Eva Longoria (36), a Született feleségek sztárja újra facér. Bár alig pár hónapja kezdődött csak igaznak mondott szerelme Eduardo Cruzzal (27), a románc máris a végére ért, a páros útjai elváltak.
Elsöprő fölénnyel nyerte meg Rick Santorum az amerikai Republikánus Párt szombati Kansas állambeli jelöltállító gyűléseit, ami lendületet adhat kampányának a déli szövetségi államokban a jövő héten tartandó újabb előválasztások előtt.
Magyarországon minden tíz e-mailből hét spam, azaz levélszemét, miközben Szaúd-Arábia maradt továbbra is világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt februárban.