A férfiak legnagyobb örömére Bódi Sylvi megszegte tavalyi fogadalmát, és elkészítette új naptárát. Ám az Indonéziában és Mikronéziában készült fotók közül mindössze néhányon meztelen, pedig a kalendárium egészen 2014 májusáig tart.
Nem lehetne vádolni azzal Gérard Dépardieu-t, hogy nem használná ki frissen megszerzett orosz útlevelét, amelyet a hétvégén nem mástól, mint Vlagyimir Putyin orosz elnöktől vehetett át. Vasárnap este ugyanis Mordvinföldre látogatott. Abba az orosz tagköztársaságba, ahol a Pussy Riots zenekar két tagját tartják fogva néhány hónap óta egy munkatáborban. Hogy mit is keresett a köztársaságban a…
Kemecsi Lajos a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szakmai igazgatóját javasolta a Néprajzi Múzeum főigazgatójának a szakmai bizottság - értesült lapunk.
Hónapokig nem kapnak pénzt a Nemzet Színészei, több idős és beteg színésznek komoly érvágás, hogy még nem utalták el a félmillió forintot - olvasható a keddi Blikkben.
Brit repülőgépet bérelt a közeljövőben esedékes külföldi útjaira Cristina Kirchner argentin elnök, mert attól tart, hogy külföldi hitelezők lefoglalhatják az állami tulajdonban lévő elnöki gépet - erősítette meg az argentin elnöki hivatal illetékese hétfőn a The Sun brit lap értesülését.
Január 19-én szombaton több esztendős szünet után ismét fölújítja a Magyar Állami Operaház Richard Wagner A bolygó hollandi című zenedrámáját. Az új betanulást Szikora János rendezte, a premiert követő három későbbi előadást is Rolf Weikert osztrák származású német vendégkarmester vezényli.
Állítása szerint sosem szerepelt pornófilmben Fekete Pákó, de az interneten található képek ennek az ellenkezőjére utalnak. A zenész jó tizenöt éve játszhatott mellékszerepet egy szexfilmben.
Császár Gábor kapós lett. Tavaly az év kézilabdázójának választották itthon, az MKB Veszprémmel menetel a Bajnokok Ligájában, nem csoda tehát, hogy felröppent a hír, a katari milliárdos által támogatott francia Paris Saint Germain jelentkezett be a pénteken rajtoló világbajnokságra készülő irányítóért.
Várkonyi András véletlenül figyelt fel arra, hogy unokája, Balázska milyen muzikális. A Barátok közt Vili bácsija három hete rendszeresen leül a zongorához a nyolc hónapos babával.
Csíkszentgyörgyön döbbenet lett úrrá, amikor kiderült, hogy a vasárnapi karcagi baleset mind az öt áldozata onnan származik. A hat hónapos kisfiú édesapja pár napja ünnepelte születésnapját.
Az egyik olasz, átigazolásokkal foglalkozó portál szerint Sergio Conceicao és a Videoton holnap véglegesíti a megállapodását, így szinte biztosra vehető, hogy a 38 éves portugál szakember lesz a fehérvári klub új vezetőedzője.
Elkezdődött. A hétvégén útjára indult a 2013-as Dakar. Elképesztő rajtceremónia, valóságos népünnepély, már az első szakaszon rengetegen követték nyomon a sivatagi show szereplőinek száguldását. "Még a belső kamerát is bekapcsoltam a rajtceremónián, annyira feldobódtam" - fogalmazott Szalay Balázs, aki pedig már látott egy s mást, hiszen ez a 12. Dakar-ralija.
Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak kedd délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt.
Noha még csak a második szakaszán vagyunk túl a 2013-as Dakarnak, a végső győzelemre esélyesek máris jelezték: az idén is igényt tartanak a győzelemre.
Hónapokig nem kapnak pénzt a Nemzet Színészei, több idős és beteg színésznek komoly érvágás, hogy még nem utalták el a félmillió forintot – olvasható a keddi Blikkben.
A víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak felülvizsgálatát is indokoltnak tartja a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki szerint tavaszra várható döntés ezek esetleges csökkentéséről.
Menet közben elaludhatott az a sofőr, aki öt ember halálát okozta vasárnap reggel Karcag közelében – ezt írja a Bors. A híradónk által megkérdezett közlekedési szakértő szerint a balesetek leggyakrabban a sofőrök fáradsága vagy a megváltozott útviszonyok figyelmen kívül hagyása miatt következnek be.
Hogyan változnak a munkavállalók családi kötelezettségei az egyes életciklusokban? A magánéletben megtapasztalt élmények, szerepek hogyan befolyásolják a munkavégzést és hogyan járulnak hozzá a munkavállalók pszichés jóllétéhez? A fenti kérdésekre a Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány családterapeutája, Oroszné Dr. Perger Mónika válaszolt.
A Liga Szakszervezetek felszólították a Tüke Busz Zrt. vezetését a pécsi helyi járatú autóbuszsofőrök tavaly decemberi demonstrációjával összefüggésben elbocsátott szakszervezeti vezető munkaviszonyának helyreállítására és az üzembiztonságról szóló egyeztetések megkezdésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ma közli az államháztartás 2012. decemberi, illetve egész évi előzetes pénzforgalmi mérlegét. Novemberben 115,5 milliárd hiányzott a célhoz - ez az év végi adóhajrával összejöhetett.
Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.
Vádat emelt az ügyészség M. Csaba és hét társa ellen, akik egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég kecskeméti és miskolci irodájának alkalmazottaiként több száz sértettet csaptak be - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Csütörtökön hoz döntést a decemberben felfüggesztett tanársztrájk esetleges folytatásáról a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos dolgozók Szakszervezete (OZPSVS), az Új iskolai szakszervezet (NSO) viszont máris megígérte a márciusi írásbeli érettségi vizsgák megtorpedózását.
Szégyen vagy sem, a világon sehol nem áll még egész alakos köztéri szobor Puskás Ferencről. Márciusra megtörik a jég: a Bors megmutatja, hol lesz látható a futballzseniről készült szoborkompozíció.
A Boston Celtics az eltiltott Rajon Rondo nélkül is 102–96-ra legyőzte idegenben a New York Knickset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 66. játéknapján. A bostoni Paul Pierce 23 ponttal vette ki a részét a sikerből. A másik oldalon Carmelo Anthony ugyan 20 pontig jutott, de 26 mezőnykísérletéből mindössze hat volt sikeres.
Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak ma délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt.
A Népszabadság úgy értesült, a kormány készen áll rá, hogy konszolidálja a kapcsolatokat a bankszektorral, és ez várhatóan tavasszal, Simor András jegybankelnök távozása körül konkrét lépésekben is megmutatkozhat.
A gyulai önkormányzat önálló társaságot alapít a gyulai húsipar újjászervezésére - mondta Görgényi Ernő polgármester (Fidesz) hétfőn Gyulán a városi képviselő-testület és a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. egyeztető ülését követően.
A Győri Audi ETO KC két norvég klasszisának, Heidi Lökének és Katrine Lunde Haraldsennek idény végén lejár a szerződése, és egyelőre még nem született egyezség a hosszabbításról, bár a legnagyobb esély a maradásukra van. Löke korábbi klubja, a Larvik ajánlatát is visszautasította már.
Megrázó részletek kerültek nyilvánosságra a coloradói Aurora város mozijában elkövetett, tavaly júliusi tömegmészárlásról, amelynek ügyében hétfőn kezdődtek meg az előzetes meghallgatások Denverben.
Politikai érdekek szolgálata és a baloldal lejáratása – Tátrai Miklós elsőrendű vádlott szerint ez a fő célja a Sukoró-pernek, amely a negyvenezer oldalas vádirat és Tátrai többórás vallomásának ismertetésével ma kezdődött Szolnokon. A per során több mint száz tanút hallgatnak meg, a vádlottak többségére börtönbüntetést kér az ügyészség. A helyszín kijelölése miatt a vádlottak alkotmánybírósági…
A kormány komoly forrásokat szán a felsőoktatásra. Az európai uniós forrásokból pedig csak ebben az évben 70, plusz még 10 milliárd forintos összeg jut majd a felsőoktatásnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár hétfő este az Inforádió Aréna című műsorában.
Ha akarná, sem tudná D. Tóth Kriszta más csatornán folytatni show-ját, neve ugyanis az MTVA tulajdonában van. A köztévé nélküle is továbbviszi a talk-show-t.