Miután egyre biztosabbá válik, hogy sikerül a szíriai katonai akciót elkerülni, és békés úton rendezni a konfliktust, a nemzetközi részvénypiacoknak igen jó hete volt. A kedvező külpiaci hangulat a...
A barátoktól származó információk szerint Magyarország egyik legismertebb celebházaspárja ismét egy fedél alatt lakik. Détár Enikő és Rékasi Károly kibékülése kellő okot szolgáltat arra, hogy körbenézzünk a sztárvilágban: kik nyertek és kik nem nyertek megbocsátást, miután megcsalták párjukat.
A labdarúgó NB I 7. fordulójának vasárnapi játéknapja igazi rangadóval indul: az eddig veretlen Videoton a tabella harmadik helyezettjéhez, a Debrecenhez látogat. A bajnok Győri ETO pedig az utolsó négy bajnokiját zsinórban elveszítő MTK otthonában lép pályára.
Debrecentől Szombathelyig, Szegedtől Siófokig az ország szinte minden településén szedték a szemetet az önkéntesek. Volt, ahol 50-60 zsáknyi szemetet szedtek össze illegális lerakókból, máshol az utak szélét, vagy épp a lakótelepi parkokat takarították több mint százezren, akik jelentkeztek a Teszedd mozgolom idei akciójára.
Személyesen is meg akarta ismerni internetes barátait, ezért vonatra szállt, és személyesen utazott el soha nem látott követőihez. A találkozókat fényképen meg is örökítette, és az összeset feltette Twitter-oldalára.
Thierry Henry remek formának örvend az utóbbi időben, ezúttal a Toronto ellen talált a kapuba. A 36 éves támadó ez alkalommal közelről volt eredményes, a kilencedik gólját szerezte a jelenleg is zajló MLS-idényben.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával idén is folytatódik a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció sorozat: a megyei Kormányhivatalok Közlekedési Felügyelőségei 1500-1700 gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik szeptember 16. és 20. között, az ország négy nagyvárosában - közölte a tárca az MTI-vel vasárnap.
Már nem vagyunk többé barátok vagy szomszédok. Mindenki választ egy oldalt, és kezdődjön a nagy összecsapás. A Star Wars: The Old Republic olyan élőszereplős trailert kapott, hogy az ember leginkább azzal játszana.
Bár a sztárcsapatok már szombaton pályára léptek, a topligák vasárnapi játéknapja is tartogat még izgalmas találkozókat. Angliában a Southampton–West Ham mérkőzést rendezik ma, a Bundesligában a Hoffeinheim a Mönchengladbachot fogadja, Olaszországban Tőzsér Dániel csapata, a Genoa a városi rivális Sampdoria otthonában lép pályára, míg a spanyoloknál a Betis–Valencia találkozó zárja a napot.
Rendeleti kormányzásról fantáziál Kövér László. "Működik a parlament ellenzék nélkül is", vetette fel Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején. Ettől csak egy lépés, hogy az ország meg működjön parlament nélkül. Hiába az utólagos magyarázkodás, a cél egyértelmű. A kormány a jogszabály-alkotás maradék nyilvánosságát is megszüntetné. A parlamentet dumaszínházzá alakítaná át, ahol nem dől el semmi…
Kihúzták az Ötöslottó 37. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti főnyeremény átlépi a 3 milliárdos álomhatárt, és 3 070 millió forint lesz....
A NAV közleményt adott ki a 2013. rendelkező évben a magánszemélyek által érvényesen megjelölt, legalább 100 forint 1 százalékos szja-felajánlással érintett kedvezményezettekről a 2013. szeptember 10-ei állapot szerint.
A vezető részvények többsége erősödött az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amelynek részvényindexe, a BUX 224,84 ponttal, 1,24 százalékkal emelkedett, 18 423,68 ponton zárt pénteken.A részvénypiac forgalma 25,2 milliárd forint volt a héten, míg az előző héten 29,7 milliárd forint értékben születtek üzletek.
Az adósságkonszolidációt követően az önkormányzatok adósságállománya 450 milliárd forintra csökken. Az állam 1997 önkormányzat és tíz többcélú kistérségi társulás 690,3 milliárd forintos adósságát vállalta át tavaly év végén, és az idei év első felében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.
Nincs még egy hely, ahol ennyire mélyre lehetne merülni a vallásos áhítatban. A sóból készült Kinga kápolna a világ legnagyobb föld alatti temploma, 101 méter mélyen alakították ki.
A kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című produkciója lett a Vidéki Színházak Fesztiváljának legjobb előadása. A szombaton késő este tartott budapesti díjkiosztó ünnepségen a házigazda Thália Színház öt elismerése mellett különdíjakat is kiosztottak.
A labdarúgó NB I 7. fordulója eddig kiugróan alacsony nézőszámokat hozott. A Lombard Pápa–Ferencváros meccset ugyan 4000-en látták a helyszínen, az összes többi találkozót viszont csak 3300-an.
Hamarosan a Machu Picchu és más inka emlékhelyek is bejárhatók lesznek a Street View-szolgáltatással, a Google ugyanis engedélyt kért - és minden bizonnyal kap is - a perui kormánytól a híres romváros feltérképezéséhez és a szükséges felvételek elkészítéséhez.
India nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet vasárnap - közölte a helyi sajtó.
Kellő érdeklődés mutatkozott a főváros elektronikus jegyrendszerének kiépítésére meghirdetett tender első fordulóján, a beruházás a várakozások szerint nyolc év alatt megtérülhet a növekvő...
A Premier League negyedik fordulójában José Mourinho visszatérését követően először szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen a Chelsea, amely az Everton otthonában kapott ki 1–0-ra. A londoni klub menedzsere a rossz helyzetkihasználással indokolta csapata vereségét, de így is talált pozitívumot a játékban.
A spanyolországi Galiciában megfékezték az év legnagyobb erdőtüzét, amely négy nap alatt 2200 hektáron pusztította el a növényzetet - jelentette be szombaton a regionális kormány.
A hét végi World Series by Renault sorozat szünetében bemutatózott a Hungaroringen a Red Bull tesztpilótája, Sébastien Buemi. A nálunk vendégeskedő svájci készséggel nyilatkozott a Borsnak.
Országjáró rendezvénysorozaton köszönik meg a Fidesz politikusai a rezsicsökkentés támogatását, illetve beszámolnak az eddigi lépésekről, valamint a javasolt, további intézkedésekről, köztük a fatüzelést, széntüzelést használó családok terheinek tervezett csökkentéséről.
Két befolyásos, az amerikai elnök külpolitikáját gyakran bíráló republikánus szenátor szerint katasztrofális megállapodás született a szíriai vegyi fegyverekről Genfben.
A Premier League negyedik fordulójában José Mourinho visszatérését követően először szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen a Chelsea, amely az Everton otthonában kapott ki 1–0-ra. A londoni klub menedzsere a rossz helyzetkihasználással indokolta csapata vereségét, de így is talált pozitívumot a játékban.
Országjáró rendezvénysorozaton köszönik meg a Fidesz politikusai a rezsicsökkentés támogatását, illetve beszámolnak az eddigi lépésekről, valamint a javasolt, további intézkedésekről, köztük a fatüzelést, széntüzelést használó családok terheinek tervezett csökkentéséről.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnya egy internetes közleményben megerősítette, hogy elesett az egyik katonai vezetőjük - közölte helyi idő szerint szombaton az iszlamista szélsőségesek honlapjait figyelő SITE amerikai szervezet.
A L’Équipe értesülései szerint nem a Real Madrid volt az egyetlen labdarúgócsapat, amely a nyáron ajánlatot tett a vasárnap a madridiaknál góllal debütáló Gareth Bale-ért. A franciák szerint a blancók ballábas szélsőjét a Manchester United is megkörnyékezte, és akár 150 millió eurót is fizetett volna a walesiért.
Az adósságkonszolidációt követően az önkormányzatok adósságállománya 450 milliárd forintra csökken. Az állam 1997 önkormányzat és tíz többcélú kistérségi társulás 690,3 milliárd forintos adósságát vállalta át tavaly év végén, és az idei év első felében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.