Tóth Gabi testén lassan egymást érik az egyedibbnél egyedibb tetoválások. A közelmúltban egy apró jelet varratott magára, amivel a melle között szeretne fontos gondolatokat átadni.
"Nagyon súlyos következményei" lehetnek a szövetségi kormányzat fizetésképtelenné válásának, illetve annak, ha nem sikerül megegyezni az adósságplafon emeléséről" - jelentette ki szerdán Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, aki szerint minél hamarabb meg kell állapodnia a kormánynak és a kongresszusnak a költségvetésről.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 30–29-re nyert a Chambéry ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság 2. fordulójában. A párizsi csapatban nem játszott Császár Gábor. Nagy Kornél két góllal járult hozzá a Dunkerque Toulouse ellen aratott 31–27-es sikeréhez.
Öt ország koprodukciójában, 30-60 millió dolláros költségvetéssel, 3 Oscar-díjas amerikai filmes közreműködésével jövő májusban megkezdődik a Kincsem című film forgatása, amelynek forgatókönyvét Bereményi Géza írta - jelentette be Losonczi Gábor producer tegnap délután a Kincsem parkban tartott sajtótájékoztatón, amelyen népes orosz és magyar delegáció vett részt.
Ami nem jött be a nyitónapon, az tegnap már sikerült. A szabadfogású Veréb István (84 kg) révén megszerezte az első érmét - egy szépen csillogó bronzot - a magyar birkózó-válogatott a budapesti Papp László Sportarénában rendezendő világbajnokságon. Ligeti Dániel (120 kg) és Molnár József (60 kg) helyezetlenül zárt.
Pozitívnak minősítette az új iráni elnök, Haszan Róháni a Barack Obamától kapott válaszlevelet, és kijelentette, a perzsa állam soha nem fejleszt ki atomfegyvert.
A szíriai kormány be fogja tartani a vegyi fegyverei megsemmisítéséről létrejött amerikai-orosz megállapodást és kész átadni azokat - jelentette ki Bassár el-Asszad szíriai elnök a Fox News amerikai televízió által szerdán sugárzott interjújában. Azt állította, hogy a fegyverek megsemmisítése hosszú folyamat, körülbelül egy évig tart és mintegy egymilliárd dollárba kerül.
400 ezer forint támogatásban részesült a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégiumától a Kárpátia Együttes.
Nem biztos, hogy a jövője szempontjából jó irányba indult el a Ferraritól nyolc szezon után búcsúzó Felipe Massa. A brazil pilóta ugyanis nem tudja megemészteni, hogy letelt az ideje Maranellóban, és 2014-től Kimi Räikkönen lesz majd a vörösök másik versenyzője Fernando Alonso mellett. Dacára annak, hogy saját bevallása szerint mindkét világbajnokkal jó a viszonya, nem hagyta ki a lehetőségét a…
Megdőlt a rekord: a holland Sebastian Bowier 133,78 kilométer per órás sebességet ért el az emberi erővel hajtott járművek versenyén az Egyesült Államokbeli Nevada-ban. Nem csak a sebesség, a kerékpár látványa sem akármilyen.
A Szalai Ádámmal felálló Schalke 04 hazai környezetben 3-0-ra nyert a Steaua Bucuresti ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában. A magyar válogatott csatárt a 82. percben lecserélték.
A HIV-vírusnak az emberi szervezetben való szétterjedését potenciálisan megakadályozó gént azonosítottak a Nature című tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmányuk szerint a londoni King's College kutatói, akiknek felfedezése a HIV elleni új típusú kezelésekhez vezethet.
Várhatóan irányt vált az uniós politikában a vasárnapi parlamenti választás után felálló új német kormány, akkor is, ha Angela Merkel marad a kormányfő.
Kedden ismét ügyészek előtt tett vallomást dr. Ruttner György az ellene ügyvédi visszaélés és sikkasztás miatt indított ügyben – tudta meg a Bors. A sztárügyvéd ellen folyó nyomozást három hónappal meghosszabbították.
Az olimpiai bronzérmes Hatos Gábor a negyeddöntőben óriási csatában kikapott üzbég ellenfelétől és kiesett a budapesti birkózó világbajnokság további küzdelmeiből. Hasonló sorsra jutott Kőrösi Kitti és Dénes Mercédesz is, így a szerdai versenynapon érem nélkül maradtak birkózóink.
Nem lehet, hogy a multinacionális szolgáltató cégek energia ürügyén indokolatlanul sok pénzt vigyenek ki az országból - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter egy újbudai fórumon szerdán.
Várhatóan irányt vált az uniós politikában a vasárnapi parlamenti választás után felálló új német kormány, akkor is, ha Angela Merkel marad a kormányfő.
A szingapúri rendőrség jelentése szerint 14 embert vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal összefüggésben. A jelentések szerint köztük lehet az egész világot behálózó szervezet első számú vezetője is.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter elrendelte a katonai objektumokra vonatkozó biztonsági előírások és a személyi állomány átvilágítási rendjének átfogó felülvizsgálatát.
A Fed elnöke hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a 2011-eshez hasonló helyzet kialakulását, amely egy ideig jelentősen csökkentette az amerikai gazdaságba vetett bizalmat.
Ülnek a bundázással vádolt REAC-focisták a bírósági tárgyaláson. A vád szerint öt bajnoki meccset manipuláltak, euróezreket kaszáltak és mindenkit becsaptak. Szurkolókat, a klubot, mindenkit. Olykor még egymást is.
Elképesztő összegek kiteregetésével és hihetetlen történetekkel kezdődött el a hazai bundaügy első tárgyalása. Kiderült, hogy a REAC futballistái nemcsak a szurkolókat, hanem egymást is átverték.
Erőteljes lendület várható a következő időszakban a felzárkózó gazdaságok piacain és mód nyílhat a gyengébb lábakon álló szuverén adósok tőkepiaci megjelenésére is annak nyomán, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a szinte konszenzusos várakozással ellentétben egyelőre nem kezd hozzá gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési programjának leépítéséhez - vélekedtek első…
Meredek emelkedést mutat a határidős szállítású arany árfolyama az elektronikus kereskedésben csütörtökön, miután a Fed a tegnapi kamatdöntő ülésén úgy határozott, hogy a várakozásokkal ellentétben nem csökkenti az eszközvásárlási programjának méretét.
A skót Hawick kisváros tanácsosa aggályait fejezte ki, amiért a GTA 5-ben egy a városával azonos nevű „drogos, hipszter” karakter szerepel. Felkavaró hírünk következik.
A szíriai kormány be fogja tartani a vegyi fegyverei megsemmisítéséről létrejött amerikai-orosz megállapodást és kész átadni azokat - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a Fox News amerikai televízió által szerdán sugárzott interjújában. Azt állította, hogy a fegyverek megsemmisítése hosszú folyamat, körülbelül egy évig tart és mintegy egymilliárd dollárba kerül.