Charles de Gaulle-t irodalmi Nobel-díjra jelölték 1963-ban - jelentette be a Svéd Királyi Akadémia, amely minden évben felfedi az ötven évvel korábbi jelöltek névsorát.
Az év eleji forgalomnövekedés miatt több helyen árulnak jegyet és bérletet a fővárosban, a beléptetéses jegyellenőrzést végző biztonsági őröktől is lehet vonaljegyet vásárolni, s meghosszabbították a jegypénztárak nyitva tartását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este az MTI-vel.
A céges rendezvények arculatváltozására lehet számítani az idén január 1-jétől hatályba lépett új adómentességi szabály következtében, amely szerint sportrendezvény keretében bármely kifizető bárkinek nyújthat – az utazás és az elszállásolás kivételével – adómentes szolgáltatásokat. Mi változott?
Az Egyesült Államok cégjogi rendszere igen rugalmas, befektetés- és vállalkozásbarát jogszabályokra épül, függetlenül attól, hogy a cég mely államban kerül bejegyzésre, és milyen cégjogi formát választanak az adott cégtulajdonosok.
Az eddigi legsúlyosabb válságba keveredett 11 éves hatalma alatt Tayyip Erdogan török kormányfő és adminisztrációja, és a belpolitikai bizonytalanság könnyen további eséseket hozhat a török piacokon...
Az amerikai szenátus helyi idő szerint hétfő este 56:26 arányban megszavazta Janet Yellen kinevezését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reseve System (Fed) élére.
Az új év régi szerelmet hozott Szabó Zsófinak. A Jóban Rosszban színésznője közösségi oldalára feltöltött fotója alapján január 3-án főnöke házában ébredt. A szőkeség és a napi sorozat producere nem tagadta az újrakezdést.
A Pécsi Ítélőtábla pénteken kezdi tárgyalni másodfokon annak a nőnek és két férfinak a perét, akik 2012 októberében egy Kaposvárhoz közeli erdőben brutális kegyetlenséggel megölték a tizenegy éves Szita Bencét.
Sem a megbánás, sem a betyárbecsület fogalmát nem ismerik az ároktői bandatagok. A tegnapi ítélethirdetés előtt nem kértek bocsánatot áldozataik hozzátartozóitól, ehelyett egymást mocskolták az utolsó szó jogán.
A briteknek több mint a háromnegyede pártolja a bevándorlás korlátozását, és több mint a felük drasztikus mértékű csökkentést szeretne a kedden nyilvánosságra hozott legújabb országos felmérés adatai szerint.
Működésének első negyedévében 200 bejelentést regisztrált az állami és önkormányzati szervezetek kiberbiztonságáért felelős Kormányzati Eseménykezelő Központ - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy elkészült az emberi erőforrások minisztere által jegyzett rendelet, amely meghatározza a kiemelt ápolási díjra jogosultak körét.
A 2014-2020 közötti uniós társfinanszírozású programok idei tervezésénél kiemelt figyelmet fordít a kormány az élelmiszeriparra. Különböző alapokból a tervek szerint mintegy 500 milliárd forintot szánnának az ágazat fejlesztésére - írta a Napi Gazdaság.
Kétszázötvennégy törvényt hozott tavaly a parlament, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik évben. Az Országgyűlés hétszer módosította a költségvetést, kétszer az alkotmányt, és mindössze két ellenzéki törvényjavaslatot fogadott el.
Kikérte magának az énekesnő, hogy a beleegyezése nélkül hirdessék vele az M3 csatornát. Az MTVA levette a jogsértő plakátokat, Koncz Zsuzsa milliós kártérítésre számíthat.
Tolvai Reni hackerek áldozata lett. A szőke énekesnő rajongói oldalát ismeretlenek feltörték, s jogtalanul használták. Reni ma már tudja: óvatosabbnak kellett volna lennie.
Másodszor is kikerült a zsaruk látóköréből, sőt állítása szerint először a börtönből is elküldték Barsi Adrit. Tegnap a déli órákban azonban már megkezdte büntetése letöltését a harapós playmate.
Blokkolóóra lecsap, délután négy óra van, tessék visszajönni holnap reggel! – mondja a termetes irodista néni, majd hatalma tudatában, kaján mosollyal a szája szélén, rázárja az évtizedes lakatot a hivatal ajtajára.
Kétszázötvennégy törvényt hozott tavaly a parlament, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik évben. Az Országgyűlés hétszer módosította a költségvetést, kétszer az alkotmányt, és mindössze két ellenzéki törvényjavaslatot fogadott el.
John Tavares mesterhármast szerzett a Dallast 7–3-ra legyőző New York Islandersben az NHL legutóbbi játéknapján. A meccs elején 2–0-s hátrányba kerülő Islandersben megsérült Jevgenyij Nabokov kapus, aki alig egy hónapja tért vissza sérüléséből.
A Minnesota Timberwolves 16 hárompontost dobva győzte le idegenben a Philadelphia 76erst az NBA legutóbbi játéknapján. A hárompontosok ellen ligaszerte a leggyengébben védekező Sixers négy győzelem után kapott ki. A Brooklyn Nets két legnagyobb ásza nélkül is győzni tudott a Hawks ellen, a Clippers jól reagált Chris Paul sérülésére, ennek az Orlando látta kárát.
Hatalmas gázmezőket tártak fel az elmúlt években Izrael felségvizein. Jeruzsálem most először a palesztinokkal kötött megállapodást a gázexportról, amely nagyot lendíthet a Gázai övezet energetikai válságának megoldásán. Az izraeli cégek 1,2 milliárd dollár értékű kereskedelmi megállapodást írtak alá a palesztin Power Generation (PPGC) nevű céggel. Izraeliek és arabok szerint „a földgáz a békéhez…
Egy élet munkája repült a levegőbe Táton tegnap hajnalban. Az ott élő K. Éva és három gyermeke kivételes szerencséjének köszönheti, hogy éppen nem volt otthon. A háromszintes családi házból semmi nem maradt.
Lemondott a CIG Pannónia Életbiztosítónál, valamint annak leányvállalatánál betöltött vezetői tisztségeiről Csurgó Ottó - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőn a tőzsde honlapján.
Szentendrei Áron a szeptemberi buszbaleset után lett a győri női kosarasok trénere. Távozásakor családi okokra hivatkozott, de mint megtudtuk, azért más is van a háttérben.
Az illetményalapot biztosító mindenkori minimálbér emelkedése miatt a pedagógusok bére átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik január elsejétől – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára hétfői, bicskei sajtótájékoztatóján.
Az adószakértők szerint aránytalanul nagy terhet ró a késedelembe eső gazdálkodókra, hogy januártól kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel kell számolni behajtási költségátalányként.
Az ombudsman szerint nem volt kellően előkészített a megváltozott munkaképességű emberek állapotának felmérését végző, és az ellátásokra való jogosultságot megállapító intézményrendszer átalakítása. Székely László emiatt Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn.
Az amerikai szenátus helyi idő szerint hétfő este 56:26 arányban megszavazta Janet Yellen kinevezését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reseve System (Fed) élére.
Az Erste Bank elkötelezett a magyar piac és magyarországi ügyfelei mellett, nem tervezik eladni a pénzintézetet a Széchenyi Kereskedelmi Banknak – közölte az Erste Bank Hungary Zrt. hétfőn.
Életveszélyes, két évtizede nem látott hideg vette hatalmába hétfőre az Egyesült Államok középső és keleti vidékeit, a gigantikus sarkvidéki légörvény miatt iskolák és üzletek sokasága tartott zárva, és repülőjáratok ezreit kellett törölni.
A legjobb játékosnak járó Heisman-trófea után az állami bajnoki címet is bezsebelte Jameis Winston, a Florida State egyetemi csapatának elsőéves irányítója. Pedig az Auburn már 18 ponttal is vezetett a fináléban, de Winston vezérletével a Florida State bemutatta az állami nagydöntő 1998 óta íródó történetének legnagyobb feltámadását, és 34–31-re nyert.