Az év végén telt házzal üzemelnek a szállodák, ám a hazai közönség a SZÉP kártya megmaradt kedvezményei ellenére sem tudja pótolni a jól költő orosz vendégeket egész évben - márpedig októberben már 10 százalékkal csökkent a hozzánk utazó oroszok létszáma.
Míg a vezető kormánypárti politikusok szinte versenyeznek azon, hogy melyikük képes élesebben kritizálni az Egyesült Államokat – a valós, vagy vélt – magyar belpolitikai jellegű akciói miatt, addig ezen megszólalásaik egyik fontos eleme Németország „dicsérete”. Angela Merkel jövő februári budapesti látogatását amúgy is óriási várakozások előzik meg a jobboldalon azért, mert ez bizonyíthatja, nem…
Azt gondolhatnánk, hogy egy adócsalót a fényűző életmódja buktatja le. A látványos jólét szemet szúr először a szomszédságnak, majd – általában az előbbiek hathatós segítségével – az adóhivatalnak. Pedig az is lehet, hogy a peches „adóoptimalizáló” vesztét cége csődje okozza. Vagy fordítva.
Az olajárak csökkenése jövőre 16 százalékkal 5,6 milliárd dollárra csökkenti Argentína energia-külkereskedelmi deficitjét, jelentősen javítva ezáltal az ország fizetési mérlegét.
A Business Telecom Nyrt. (BTel) 950 millió forintos tőkeemelést hajt végre, így a társaság alaptőkéje mintegy 2 milliárd forintra nő – tette közzé a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az igazgatóság döntését kedden. A tőkeemelés zártkörű részvényjegyzéssel történik, amely során kilencmillió-ötszázezer darab névre szóló, száz forint névértékű BTel elsőbbségi részvényt bocsátanak ki. A…
Nem volt jó éve a Budapesti Értéktőzsdének: a blue chipek közül egyedül a Telekom tartotta magát, a Mol és a Richter 20 százalékot esett. A kicsiknél sikertörténetek is vannak, az év negatív eseménye egyértelműen a BTel összeesése volt - írja a Napi Gazdaság.
Oroszország kedden közölte, hogy az Egyesült Államok által rá kivetett újabb gazdasági szankciók nehezíthetik az iráni atomprogramról szóló tárgyalások lezárását, a szíriai konfliktus rendezését és más nemzetközi kérdések megoldását is.
A légi irányítás radarjairól, az indonéz idő szerint vasárnap reggel 6 óra 17 perckor eltűnt, Szurabajából Szingapúrba tartó AirAsia fapados járaton tartózkodó 162 személy közül negyven holttestét megtalálták az indonéz légierő speciális egységei Borneónál.
Az indonéz mentőalakulatok megtalálták a vasárnap eltűnt utasszállító újabb három áldozatának holttestét szerdán, de a rossz időjárás miatt akadozott a kutatás a repülőgép katasztrófájának helyszínén. Egy radarfelvétel alapján ugyanakkor valószínű, hogy meglelték a roncsot is.
Térképeket tettek közzé a megyei matricákkal használható útszakaszokról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NUSZ) kedden az MTI-vel, miután megjelentek a Magyar Közlönyben az útdíjfizetési rendszer átalakításáról szóló rendeletek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,84 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 16 634 ponton zárt kedden. A BUX egy éve, 2013. december 30-án 18 564,08 ponton zárt, egy év alatt 10,4 százalékot veszített értékéből. A részvénypiac forgalma az év utolsó kereskedési napján 2,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. ...
Január 9-ig az összes vezetői poszton megtörténik a csere és a jegybank emberei kerülnek az MKB vezetői székeibe - írja a HVG, amely szerint a bank szanálása elnyerheti az EU bírálatát - főleg mert olyan üzenete van, amely szerint bármely bank ilyen sorsra juthat Magyarországon.
Az év utolsó napjának hajnalán a Bakony térségében több helyen is mínusz 20 fok alatti volt a hideg. Mínusz 20 fok körüli vagy alatti hőmérsékletet utoljára 2012 februárjában regisztrált az Országos Meteorológiai Szolgálat, akkor február 9-én Baján -26,1 fok volt.
A tripla duplát (23 pont, 11 assziszt, 11 lepattanó) elérő Kobe Bryant vezette Los Angeles Lakers 111–103-ra nyert a Denver Nuggets ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).
Januártól szigorúbb pénzmosás elleni szabályok lépnek életbe, így a vállalatoknak december 31-ig nyilatkozniuk kell tényleges tulajdonosukról számlavezető bankjuknál, ennek hiányában nem indíthatnak banki műveleteket jövőre.
Három hónapos csökkenés után egységesen emelkedett mától a benzin és a gázolaj ára. Az év végi devizapiaci mozgások okán még nem tudható, milyen irányú lesz a folytatás.
Kötelező s egyben sikeres kórházi vizsgálattal zárta az évet kedden Fiola Attila, a Paks háromszoros válogatott védője – így bár még a szerződést nem írták alá a felek (erre januárban kerül sor), az új évet már a Puskás Akadémia játékosaként kezdheti el.
2 milliárd forintot kapott Debrecen a kormánytól. A pénzt a különböző pénzmaradványok átcsoportosításából kapták meg, hogy kompenzálják a helyi közlekedési cég tavalyi hiányát. Az ellenzék szerint, ha hozzáértő vezetők irányítanák a vállalatot, akkor nem lenne szükség ilyen támogatásra. Ráadásul - mint mondják - a pénz-osztásnál a fideszes kötődés volt az egyetlen szempont.
Gázrobbanás történt szerda reggel Kínában egy autóalkatrész-gyárban. A balesetben tizenheten meghaltak, húszan megsérültek - közölték kínai illetékesek.
Lemezlovasnak állt Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az Erzsébet téri Terminál étteremben pörgetett hétfő éjjel. A Demokratikus Koalíció elnöke olyan slágereket játszott, mint a Neked könnyű lehet a Republictól, a We Will Rock You a Queen-től, a Mocskos idők az Európa Kiadótól, avagy a Pálinka dal a Magna Cum Laude műsorából.
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint a Parlament előtt hónapokon át tartó sátortáborozás visszaélésszerű gyakorlása a gyülekezési jognak.
A politológus azt valószínűsíti, hogy a Fidesz megtartja a veszprémi mandátumát, és a kétharmad birtokában a jelenlegi politikai rendszer kinőheti gyermekbetegségeit.
Súlyos recesszióba süllyedt Venezuela, az infláció mértéke megközelítette a 64 százalékot a központi bank helyi idő szerint kedden - idén először - közzétett adatai szerint. A kiterjedt...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) kedden elutasította a palesztin állam létrehozásáról szóló határozattervezetet, amely előírta volna, hogy Izrael 2017 végéig vonuljon ki az általa 1967-ben megszállt palesztin területekről.
A kelet-közép-európai gazdaságok az újjáéledő belső keresletből profitálhatnak jövőre és az átlagos gazdasági növekedés 2,5 százalék körül alakulhat a régióban, míg ezzel szemben az eurózónában...
Az ellenzéki pártok szerint felháborító, hogy a kormány a gyermekétkeztetéstől csoportosított át 2,6 milliárd forintot az önkormányzatok megsegítésére. Az MSZP-nél azt mondják: ebből a pénzből biztosítani lehetett volna az étkezést a rászoruló gyerekeknek a téli szünetben. Az egészségügyi államtitkár szerint: az átcsoportosítás elsőre valóban nem hangzik jól; de ennek az az oka, hogy mindig…
A kubai rendőrség számos ellenzékit vett őrizetbe és megakadályozott egy nem engedélyezett demonstrációt helyi idő szerint kedden. Az amerikai külügyminisztérium elítélte a lépést.