Az első világháború kitörésének mai, századik évfordulóján kezdetét veszi az állami programsorozat, a fővárosi operaházban, továbbá Veszprémben és a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban is tartanak megemlékezéseket.
A Jobbik szociális bankszámla konstrukció létrehozását javasolja, ez az átlagfizetés mértékéig minden állampolgár számára ingyenessé tenné a banki szolgáltatásokat. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank szakértői hátterével, országgyűlési, kormányzati beavatkozással kell lehetővé tenni, hogy az…
Megdőlt a tavalyi 60 ezres rekord, az idén már 70 ezren buliztak a debreceni Campus Fesztiválon - közölte a fesztivál igazgatója a vasárnapi zárás után az MTI-vel.
Három munkanap-áthelyezés szerepel a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezetben, amelyet a kormányzati portálon tettek közzé.
Évről évre elküld pár száz embert a Magyar Telekom, sőt leírja, hogy a létszám további csökkentését tervezi. Mégis teljesíti azt a feltételt, hogy növelje létszámát a korábbi évekhez képest és adókedvezményt kap. Hogyan lehetséges ez? A kulcsszavak: kiszervezés, beszervezés.
A világ legnagyobb pornóoldalának tulajdonosával, Gattyán Györggyel került üzleti kapcsolatba Szabó Zsófi. Szó sincs szexmunkáról, csupán az arcát adta a vállalkozó divatpalotájának népszerűsítéséhez.
Az amerikai külügyminisztérium vasárnap műholdas felvételeket tett közzé, amelyek állítása szerint az bizonyítják, hogy Oroszország rakétákkal támadott a két ország közös határától 11 kilométerre található ukrán állásokat.
A kormányzat őszre ígérte az új otthonteremtési programot. A listán számos lehetséges elem szerepel. Például a szocpol kiterjesztése, a bérlakáspiac vagy a lakásfelújítások támogatása, áfacsökkentés....
A devizahiteles mentőcsomag miatt nem kerül veszélybe a magyar bankrendszer, és a pénzintézeteknek eszük ágában sincs kivonulni az országból - mondta a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az ebola-járvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta.
Fontos megvizsgálni bizonyos felsőoktatási szakok létjogosultságát, de ezt közösen kell megtenni az egyetemekkel - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára.
Az Omega frontembere szerint a taxitársaság számított a balhéra. Az énekes reméli, hamarosan rendezi a viszonyát a két megvert zenekari tag, Benkő László és Debreczeni Ferenc.
Azonnali és feltétel nélküli humanitárius tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az Izrael és a Hamász közötti konfliktussal kapcsolatban helyi idő szerint hétfő hajnalban elfogadott nyilatkozatában.
Az orosz-ukrán konfliktus hosszan meghatározhatja az üzleti hangulatot Európában, viszont az Egyesült Államok kapcsán már kifejezetten bizakodóak a befektetők. A többség úgy véli, hogy a rendkívül...
Újabb, az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését jelentette be kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Kétszáz tő kannabiszt találtak a rendőrök a 69 éves zalakarosi K. Gyula garázsában. A férfi azt állította: gerincfájdalmait akarta a marihuánával enyhíteni. Szabadlábon védekezhet.
Garázdaság bűncselekménye miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a rendőrség Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga lépcsőjére dobott pirotechnikai eszköz miatt - közölte honlapján vasárnap este a rendőrség.
A jegybankkal ellentétben a nemzetgazdasági miniszter nem számít nagybankok kivonulására, miután a tulajdonosok folyamatosan azt kommunikálják, kitartanak az ország mellett. Varga Mihály a költségvetési zárolás indokairól is nyilatkozott a Világgazdaságnak.