2016. december 13. kedd

dec. 13
5:54
Peter Brook Budapesten (Alternatív Energia)
A Csatamező (Battlefield) című előadás korokon és kultúrákon ível át.
dec. 13
5:54
Peking aggódik Trump irányváltása miatt (Behaviour)
A kínai külügyminisztériumi nyilatkozat az eddigi legkeményebb reakció volt a milliárdos nyilatkozatára.
dec. 13
5:56
Borzalmas védelmi hibák (Alternatív Energia)
A Gyirmót és a DVTK után a címvédő Ferencváros kapta a legtöbb gólt az NB I őszi féléve során.
dec. 13
5:56
Maják építhették a világ első országútjait (Behaviour)
dec. 13
5:58
Irigylésre méltó aranykor (Behaviour)
A Műcsarnok tárlata megmutatja, milyen sokra lehet jutni, ha gazdaság, társadalom és kultúra összefog.
dec. 13
6:06
MPB: maradt az elnök és a kérdőjelek (Kripto Akadémia)
Bekerült a vezető testületbe a Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen is.
dec. 13
6:06
Ma kiderül, kit választ Trump a külügy élére (hirado.hu)
Helyi idő szerint kedd reggel jelenti be Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy ki lesz kormánya külügyminisztere - tudatta maga Trump az egyik közösségi oldalon.
dec. 13
6:08
Újra összecsap az Arsenal és a Bayern (Kripto Akadémia)
Szerencsés a Real Madrid és a Juventus sorsolása a BL-ben – A PSG vár Messiékre.
dec. 13
6:08
Népszerű az ingyenjogsi (hirado.hu)
Eddig 729-en szereztek jogosítványt az állami és uniós forrásokból finanszírozott haszonjárművezető-képzésen - írja a Világgazdaság az OFA Nonprofit Kft. adatai alapján.
dec. 13
6:10
Kajak-kenu: Storcz nem indul újra (Kripto Akadémia)
Hüttner Csaba, Simon Miklós, Szabó Attila és Vaskuti István adta be jelentkezését a posztra.
dec. 13
6:10
Nem csak a vendégeket várják a hotelek (hirado.hu)
A magyar szállodák 93 százalékának okoz gondot a munkaerőhiány, leginkább szobatakarítókat, felszolgálókat, szakácsokat, recepciósokat, mosogatókat keresnek - írja a Világgazdaság.
dec. 13
6:12
Magyar út (Alternatív Energia)
Egészen az elmúlt napokig abban a hitben éltem, hogy a 2016-os év nyelvi leleménye - az állomáspótló ingahajó - felülmúlhatatlan.
dec. 13
6:12
Macedónia történetének legszorosabb választási küzdelme zajlott vasárnap (ProfitLine)
Macedónia történetének legszorosabb választási küzdelme zajlott vasárnap a balkáni országban, a megosztottság az előrehozott választások egyelőre nem hivatalos végeredményén is látszik: egyik párt sem szerzett elegendő szavazatot ahhoz, hogy önállóan alakítson kormányt.
dec. 13
6:14
Halványuló emlékezet (Alternatív Energia)
Régebben még emlékeztünk, hová vezet ez az út, újabban romlik a memóriánk.
dec. 13
6:18
Akiket nem lehet kilóra megvenni - hogyan tartsuk meg a fiatalokat? (Privátbankár)
Hatalmas változáson esik át a munkaerőpiac, új generáció veszi át az irányítást a világban: az Y-generáció tagjai (az 1980-1999 között születettek) teljesen más személettel és elvárással fognak munkához, cégvezetőként pedig tudnod kell, mire van szükségük ahhoz, hogy a legjobbat nyújtsák az üzleted számára ezek a fiatalok.
dec. 13
6:18
10 kiló mínusz 1 hónap alatt? Egyszerűbb, mint gondolnád! (Mindmegette)
dec. 13
6:24
Kormányközelben? (Kripto Akadémia)
Dragnea vasárnap éjjel színt váltott: már „nem tartja elképzelhetetlennek az „együttműködést”.
dec. 13
6:24
WHO: félresiklott az ENSZ malária elleni programja (hirado.hu)
Afrikában továbbra is jelentős problémát okoz a malária, a betegség felszámolását célzó ENSZ-program pedig félresiklott - állapítja meg kedden közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
dec. 13
6:26
A császár meztelen (Kripto Akadémia)
Mint a mesében, ahol „azok előtt láthatatlan a kelme, akik méltatlanok a tisztségükre, vagy buták, mint a föld”.
dec. 13
6:26
Több közfoglalkoztatott lesz idénymunkás (hirado.hu)
Az ideinél jóval több, legalább 2500 közfoglalkoztatottat terveznek bevonni 2017-ben a nyári szezonális munkákra - írja a Magyar Idők.
dec. 13
6:28
Elegem van a stréberkedő Lázárból (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://blog.hu/elegem van
dec. 13
6:28
Nagy pénzt tesznek új akciójukba a világ leggazdagabb emberei (hirado.hu)
A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen, és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába - jelentették be hétfőn.
dec. 13
6:30
Brutális négyes karambol történt az M0-ás érdi lehajtójánál (Blikk)
Hatalmas tömegkarambol történt kedden M0-ás érdi lehajtójánál. A baleset egy széttört kutyaól miatt történt, hatalmas kocsisor torlódott fel.
dec. 13
6:30
Mit mondott Budai Gyula korkedvezményes nyugdíjról 2007-ben ? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
dec. 13
6:30
Maduro: maffiózók próbálják destabilizálni az országot (hirado.hu)
Venezuela lezárta kolumbiai határát.
dec. 13
6:32
25 000 német és lengyel baba kapott „beutazási"“ engedélyt (Alternatív Energia)
Népakarat, 1956. december 13.
dec. 13
6:33
Tanuljuk meg értékelni azt, ami jutott: legalább a szél nem fúj (444.hu)
Hideg van. Mínusz 5 fok. De ahogy a mondás tartja, szar a hideg szél nélkül! A debreceniek tudhatják, hogy miről beszélek, ők kevésbé szerencsések. Az alföld keleti részén fúj, eléggé ahhoz, hogy ezt piktogrammal is jelezze a meteorológia. Napközben marad a kifejezetten hűvös idő, a Mátrában például a csúcshőmérséklet is bőven a fagypont alatt marad, az ország többi részén mínusz 1 és plusz két…
dec. 13
6:34
Ilyet 6 éve nem látott az ország (Alternatív Energia)
Der Standard: az egyébként lojális, 26 ezer fős kar egy emberként szállt szembe a nemzeti-konzervatív kormányfő akaratával.
dec. 13
6:35
Az újraszámlálás után is Trump a wisconsini szavazás nyertese (444.hu)
Nem hozott fordulatot az újraszámlálás, Trump még növelte is az előnyét. Mondjuk arra eleve nem volt sok esély, hogy változzon az eredmény. Ezzel papíron végleg eldőlt az elnökválasztás.
dec. 13
6:36
"Ez itt az én hazám..." - A betlehemi békeláng az Országházban (Alternatív Energia)
A betlehemi láng története a 11. századig nyúlik vissza.
dec. 13
6:38
Egy embertelen ítélet kapcsán (Alternatív Energia)
A Szegedi Törvényszék első fokon tíz év fegyházbüntetést szabott ki arra a menekült szír férfira, aki a röszkei közúti átkelőnél megafonnal a határ megnyitását követelte...
dec. 13
6:42
Brutális négyes karambol történt az M0-s érdi lehajtójánál (Blikk)
Hatalmas tömegkarambol történt kedden M0-s érdi lehajtójánál. A baleset egy széttört kutyaól miatt történt, hatalmas kocsisor torlódott fel.
dec. 13
6:42
Szilárd kendőzetlen, Lőrinc hetyke igazsága (Kripto Akadémia)
A Népszabadságtól való búcsú (Népszava 11.24.) után nem árt definiálni azt a társadalmi, gazdasági rendszert, amelyben élünk.
dec. 13
6:42
Négyszeresére nőtt a rohamivás a fiatalok körében (hirado.hu)
Magyarországon 800 ezer alkoholista él, és egyre több a fiatal nagyivó. Évente harminc ezren bele is halnak az ivásba.
dec. 13
6:42
A Fed miatt mozdulatlanok a tőzsdék (Portfolio)
Kiváró hangulat uralkodik ma reggel az ázsiai tőzsdéken, a befektetők már a Fed szerdai kamatdöntésére figyelnek. Az olaj a tegnapi nagy rali után kisebb csökkenést mutat. Nincs érdemi mozgás a ma...
dec. 13
6:44
Itt láthatja, hogy hány százalék esély van a fehér karácsonyra (Blikk)
Magyarország - A tél egyik legizgalmasabb infografikáját osztotta meg Twitteren az Időkép: még meglehetősen bizonytalan, de a térképen látható, hogy mennyi esély lesz havazásra az idén karácsonykor.
dec. 13
6:44
Civil szervezetek (Kripto Akadémia)
Rosszindulati feltételezés, hogy Orbán nem szereti a civil szervezeteket.
dec. 13
6:44
Csak megtévesztés a napsütés (hirado.hu)
Napközben legfeljebb 3 fok lesz. Napközben legfeljebb 3 fok lesz.
dec. 13
6:45
Pontosan mi az az agyhártyagyulladás? - ábra (ProfitLine)
Meningitis: Az agyhártyagyulladás
dec. 13
6:45
Tragédia: Lelépett az úttestre, halálra gázoltak egy nőt Budapesten (ATV)
Halálra gázoltak egy nőt hétfőn este a főváros IX. kerületében lévő Weiss Manfréd úton - közölte a rendőrség a saját honlapján.
dec. 13
6:46
A nép felelőssége (Kripto Akadémia)
A kedves vezető pártjának népszerűsége még mindig igen magas...
dec. 13
6:46
Megint nyert Trump (hirado.hu)
Wisconsinban a voksok újraszámlálása után is Donald Trump lett a győztes, még növelte is szavazatainak számát. Közben Pennsylvaniában hétfőn egy bíró leállíttatta az újraszámlálást.
dec. 13
6:47
Elszámolták Trump szavazatait, módosult az eredmény (ATV)
Wisconsinban a voksok újraszámlálása után is Donald Trump lett a győztes, még növelte is szavazatainak számát. Közben Pennsylvaniában hétfőn egy bíró leállíttatta az újraszámlálást.
dec. 13
7:00
NBA: idegenben nem megy – hengereltek a hazai csapatok (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Houston Rockets izgalmas összecsapáson nyert a Brooklyn Nets ellen, és zsinórban a hetedik sikerét ünnepelhette. James Harden remekelt, a Rockets játékosa 36 pontja mellett nyolc lepattanót szerzett, és 11 asszisztot is kiosztott. Hazai pályán győzött a Miami, a Toronto, az Indiana, a Sacramento, a Los Angeles Clippers és a…
dec. 13
7:00
Dúl a szerelem: íme az első közös kép Dobó Katáról és Zsidró Tamásról (Blikk)
Bár már két hónapja napvilágot látott a hír, miszerint Dobó Kata és Zsidró Tamás egy párt alkotnak, a szerelmesek eddig nem osztottak meg közös képet magukról, most azonban megtört a jég!
dec. 13
7:00
Istenkáromlással vádolják a muszlim metropolisz keresztény kormányzóját (hirado.hu)
A legnagyobb muszlim ország, Indonézia fővárosának kormányzója szerint muszlimok is szavazhatnak keresztény politikusra. Vádlói szerint ezzel megsértette az iszlámot.
dec. 13
7:02
Össze-vissza hazudoztak a pilóták, hogy korábban landolhassanak (hirado.hu)
Egyikük gépén Nyugat-Bengál főminisztere utazott, aki nem értékelte a kifogást.
dec. 13
7:03
Egyre jobban zsugorodnak a rénszarvasok, ez lehet az oka (ATV)
Kezdenek összemenni a rénszarvasok, s ennek minden valószínűség szerint a klímaváltozás az oka - derült ki egy hétfőn közzétett tudományos kutatásból.
dec. 13
7:04
Csak megtévesztés a napsütés - Reggeli hírexpressz (hirado.hu)
Indítsa a napot a legfrissebb hírekkel!
dec. 13
7:05
Hoffmann a PISA-ról: A bibliai, múzeumi versenyeket mi nyernénk (ATV)
Lázár Jánossal szemben Hoffmann Rózsa azt mondja, „kicsit erős lenne” a tanárokat hibáztatni a lesújtó PISA-felmérések miatt. Orbán Viktor volt KDNP-s oktatási államtitkára szerint a hátrányos helyzetű, szakmunkásképzőbe járó diákok rontják le a magyar átlagot.

Keresés