Néhány napja Azerbajdzsán megtesztelte a helyzetet az általa követelt, örmények lakta Karabah tartománynál. Harcokba bocsátkozott az örményekkel, de hamar tűzszünetet is kötöttek. Feltehetően a nemzetközi reakciókra voltak kíváncsiak, ami azt mutatja, hogy a befagyott posztszovjet konfliktusok bármikor élesedhetnek.
Felrobbant, kigyulladt és összedőlt egy családi ház a Heves megyei Poroszlón. A romok alatt sokáig keresték az ott lakó férfit, végül a ház udvarán, egy kútban találták meg. Már nem élt. A robbanásnak egyébként akkora ereje volt, hogy még a szomszéd házak ablakai is betörtek. További részletek a videóban.
Annyiban máris pontosítanék, hogy záporra és zivatarra inkább csak délutántól lehet számítani, amikorra a fátyolfelhők mellett beindul a gomolyfelhő-képződés is. Ezt leszámítva, de méginkább ezzel együtt határozottan későtavaszias lesz az idő: hajnalban helyenként csak 7 fokot mértek, de napközben a 26 sem számít majd szélsőségesnek. Kivéve a Mátrát, ahol csak 13 fokot remélhetünk. Most pedig…
Annyira sok mostanában a kormányzati lopás, hogy alig tudunk másról írni. De mi van, ha már nincs kit túllopni, és a napnál is világosabb lett, hogy vazallusi rendszert szült a kleptokrácia?
Aki volt már részese a visszaigényelt áfa miatt úgynevezett kiutalás előtti ellenőrzésnek, tudja, a jelentősebb összegű számlákat szinte mikroszkóppal vizsgálják a revizorok. Hasznos, ha a vállalkozások tisztában vannak azzal, mire számíthatnak ilyenkor.
Idén is megrendezik a hulladékkezelők nyílt napját. a következő két napban országszerte 60 hulladékkezelő várja iskolai csoportok, családok és az érdeklődők jelentkezését, hogy bemutassák számukra, mi történik az általuk gyűjtött hulladékkal, a gyerekek pedig újrahasznosított anyagból készült játékokat
A Real Madrid nagy meglepetésre 2-0-ás vereséget szenvedett a VfL Wolfsburg otthonában, míg a Paris Saint-Germain hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek szerdai első mérkőzésén.
Az ÖkoStart Alapítvány felhívására 1200 általános - és középiskolás osztály vállalta országszerte, hogy pénteken a tantermek falain kívül tartják meg az órákat.
Egy pakli kártya segítségével nem csupán a bűvészek tudnak alkotni, a megfelelő alapok ismeretével a programozók számára is óriási lehetőség rejlik a játékban.
Sigurdur Ingi Jóhannsson mezőgazdasági minisztert nevezte ki az izlandi kormánykoalíció a panamai papírok néven elhíresült offshore-botrányban érintett, ideiglenesen félreálló Sigmundur David Gunnlaugsson miniszterelnök helyére - tudatta egy kormánykoalíciós törvényhozó szerda este.
Tejkommandó alakulhat az áfacsalók kiiktatására, szuperhatóság veheti fel a harcot a szektorban garázdálkodó áfa-csalókkal szemben, a mintegy 25 fős akciócsoportba az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal és az adóhatóság emberei kerülhetnek be - értesült a Magyar Idők.
Alig pár fillérrel mozdult el csupán a forint a vezető devizákkal szemben csütörtök kora reggelig szerda este óta a bankközi piacon. Reggel 7 órakor egy eurót 312,08 forinton jegyeztek a szerda esti 312,07 forint után. A svájci frank árfolyama 286,24 forintról 286,47 forintra, a dolláré 273,48 forintról 273,51 forintra változott. Az euró szerda este 1,1416 ...
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A 29. fordulóban a már bajnok Ferencváros hazai mérkőzése tavaszi nézőcsúcsot hozott, míg a második helyért küzdő MTK ideiglenes otthonában még hatszázan sem voltak.
A Gemius 2016-ban közzétett gemiusMobileTracking tanulmánya azon kívül, hogy a mobileszközökre vonatkozó fogyasztási szokásokat kutatta, idén az időeltolásos tévénézést és a rögzített tartalmak típusait is górcső alá vette.
Sigurdur Ingi Jóhannsson mezőgazdasági minisztert nevezte ki az izlandi kormánykoalíció a panamai papírok néven elhíresült offshore-botrányban érintett, ideiglenesen félreálló Sigmundur David...
Wolfsburg/Párizs - A német Wolfsburg meglepetésre 2-0-ra legyőzte a Real Madridot a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján. A másik találkozó 2-2-s döntetlenre végződött Párizsban a PSG és a Manchester City között.
Találhatnak egyszerű megoldást a személyijövedelemadó-bevalláshoz azok is, akik nem vették igénybe munkáltatójuk vagy az adóhatóság közreműködését - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a csökkentett adattartalmú szja-bevallást ajánlva az ügyfelek figyelmébe.
Wolfsburg/Párizs - A német Wolfsburg meglepetésre 2-0-ra legyőzte a Real Madridot a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján. A másik találkozó 2-2-s döntetlenre végződött Párizsban a PSG és a Manchester City között.
Egy amerikai cég kipihent munkatársakat szeretne. Így prémiumot fizet azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy legalább 20 egymást követő napon keresztül, legalább 7 órát aludtak, írja az Index.
Napról napra hevesebben vert a szíve, kapkodva vette a levegőt. Egyre rosszabbul érezte magát, már a lépcsőn is alig tudott felmenni. A kivizsgálás kiderítette, sokkal komolyabb a baj, mint hitte: újra meg kellett műteni Balázs Fecó szívét - írja a Story.
Harmadik alkalommal osztották ki Magyarországon a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat: az előző két évhez hasonlóan ismét az autóipar adta a legvonzóbb vállalatokat – közölte szerda este az MTI-vel a díjátadó Randstad, amely a hazai munkaerő-közvetítő és -kölcsönző piac egyik meghatározó szereplője. Közleményükben azt írták: a világ legnagyobb munkáltatói márkakutatásának magyar…