Donald Trump repbulikánus elnökjelölt elismerte, hogy nem is látta az általa korábban emlegetett és - mint utóbb kiderült - valójában nem is létező iráni videót, amely rossz fényt vetett volna a jelenlegi, demokrata vezetésű kormányzatra. Közben újabb személyiség jelezte azon véleményét, hogy elfogadhatatlannak tartja Trump elnökké választását.
Az osztrák külügyminiszter szerint nem tartható a Brüsszel és Ankara között létrejött megállapodás. Sebastian Kurz úgy véli: le kell állítani Törökország csatlakozási folyamatát.
Ügyészségi vizsgálatot sürget az ellenzék a fideszes Mengyi Roland ügyében. A képviselőről tegnap írta meg a 168 Óra, hogy az érintettek az uniós támogatás 90 százalékát, vagyis több száz millió forintot akartak magánzsebekbe juttatni. Az ellenzéki pártok gyors nyomozást akarnak és azt, hogy tegyék közzé a lehallgatási jegyzőkönyveket, amikre a lap is hivatkozott. Mengyi Roland cáfolja a vádakat.…
Saját jogú nyugdíj mellett keresőtevékenységet folytató olvasónk azt kérdezi, hol és milyen módon kérheti a 2 százalékos nyugdíjemelést. Olvasónk kérdésére Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszol.
Óriási jelentőségű döntés született a héten Indiában: alapjaiban változik meg az adózási rendszer, amivel a világ második legnépesebb országa belép a 21. század gazdasági életének körforgásába. Ez...
Csaknem száz köztéri installációval, köztük óriási sárkánnyal, űrlényekkel és űrhajókkal, polipkarokon, felhőkön és egyéb furcsaságokon megpihenő emberekkel is találkozhatnak az érdeklődők a Sziget fesztivál különféle terein az Art Of Freedom szervezésében.
A Bika ne tulajdonítson nagyobb jelentőséget párja féltékenységének, az Ikrek most szembesül azzal, hogy adott szavát nem vonhatja vissza, a Rák kiegyensúlyozott és új tervek elkészítésén fáradozik.
Női miniszterelnökjelöltet várnak a szimpatizánsok a baloldali pártoktól - ez derül ki egy friss felmérésből. Vagyis a megkérdezettek többsége szerint a politika nem csak férfiaknak való. A válaszadók 80 százaléka ugyanolyan alkalmasnak tartja a parlamenti politizálásra a nőket, mint a férfiakat.
Az üzembe helyezési folyamat újabb lépéseként próbaüzemben rákapcsolták az országos hálózatra a novovoronyezsi atomerőmű új és egyben a világ első, 3+ generációs reaktorát péntek hajnalban. Az első rákapcsolódási teszt sikeres volt, a reaktor mintegy 240 megawattos villamos teljesítményszinten rövid ideig üzemelt. A novovoronyezsi atomerőmű 6-os blokkja a 3+ generációs új orosz reaktortípus első…
Szombaton és vasárnap nem közlekedik a 3-as metró a déli szakaszon, az utasokat pótlóbuszok szállítják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Solid Oak Sketches nevű tetoválószalon komoly összeget szeretne kiperelni az NBA 2K16 készítőiből, de a bírósági procedúra első körében nem adtak nekik igazat.
Kevés jobb dolog van, mint egy jóféle szalámis szendvics. Nem a legegészségesebb étel a Földön, de ki ne szeretné egy ilyen menüvel indítani a reggelt? Ez a fogás sok iskolai menzán ott van, mint reggeli, de sok kollégiumi hűtőben is megtalálni a hozzávaló kötelező alapanyagokat.
Milliárdokon osztozhat Hajdú és Sarka Milliárdos vagyonért megy a harc, ezen osztozkodik majdHajdú Péter és Sarka Kata, ha mégsem jön össze a békülés - írja a Best magazin. A hetilap részletes vagyonnyilatkozat-elemzést végzettés feltárta, milyen ingatlanok és cégek azok, amelyek a producer és feleségemalacperselyét hízlalják évről-évre. Egyrészt ott a hatalmas, több száz…