2017. október 12. csütörtök

okt. 12
5:57
Trump felvetette az USA atomfegyverzetének erőteljes növelését (hirado.hu)
A 60-as évek hidegháborús csúcsán is túltett volna az állítólagos javaslat, melyet az elnök álhírnek titulált.
okt. 12
6:03
Happy End - Megértünk a halálra (Kripto Akadémia)
Michael Haneke legújabb filmje, a Happy End egy francia család belső viszonyait mutatja be.
okt. 12
6:03
Adóprémiumot kellene adni a munkavállalóknak (AQUA)
A nyugdíjasok mellett a legális keretek között munkát vállaló polgároknak is járna prémium az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint. Domokos László a Magyar Időknek adott interjújában arról beszélt, a kormány azonnal csökkenthetné a dolgozók munkaerőpiaci járulékát, ezzel havonta nagyjából kétezer forint maradna az átlagosan keresők zsebében. –
okt. 12
6:03
Vége, így ment el Hajdú Péter és Sarka Kata a válóperre (Ripost)
Harmadik alkalommal már mindketten megjelentek a bíróságon, így már semmi akadálya annak, hogy hamarosan végleg lezárják kapcsolatukat.
okt. 12
6:03
Bizarr körülmények közt halt meg egy tinifiú a XVII. kerületben (Ripost)
A 16 éves srác a barátaival próbálta kellemessé tenni szerda délutánját. Egyszer csak rosszul lett...
okt. 12
6:05
Gyáván elszökünk (Kripto Akadémia)
A Katona József Színház Háztűznézője néhol harsány, de képes több réteget is megmutatni.
okt. 12
6:05
Sokkoló ajándék: Ezt kapja szülinapjára Pártos Csilla Pécsi Ildikótól (Ripost)
Közeledik a csinos táncművésznő születésnapja! Nem hiszed el, mivel lepi meg volt anyósa a jeles alkalomból!
okt. 12
6:06
Görcsöl a hasad, fáj a gyomrod? Itt a megoldás a panaszaidra (Mindmegette)
okt. 12
6:06
Hosszú Katinka totális döbbenete - fotó (Infostart)
Ilyen arckifejezést ritkán látni Hosszú Katinkától.
okt. 12
6:06
Visszatér a vénasszonyok nyara (hirado.hu)
Eső nem lesz, a legmagasabb hőmérséklet 23 fok is lehet csütörtökön.
okt. 12
6:06
Gyengébb az idei körtetermés (ProfitLine)
Augusztus közepén kezdődött és októberig tart a körte betakarítása, a jelenlegi kilátások szerint az idei termés 25 ezer tonna körül várható, amely gyengébb egy átlagos év terméséhez képest is - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Gyümölcstermelői Főbizottságának elnöke az MTI megkeresésére.
okt. 12
6:07
Feltárt rejtélyek (Kripto Akadémia)
Nem szabad hallgatnunk arról, amiről eddig nem beszéltünk – üzeni a Spektrum TV új sorozata.
okt. 12
6:09
Kaliforniai álom Budapesten (Kripto Akadémia)
A hat Oscar és hét Golden Globe-díjat elnyert La La Land jelenik meg ma este a Sportarénában.
okt. 12
6:09
Ösztöndíjak adómentességét kezdeményezi Rétvári Bence (AQUA)
Egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak adómentességének törvénybe iktatását, illetve egyes ösztöndíjban részesülők egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának rendezését kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence.
okt. 12
6:11
Felújított Fábri-filmek (Kripto Akadémia)
Négynapos nemzetközi archívfilm-fesztivált rendez a Filmarchívum.
okt. 12
6:12
Miért nem alakult meg a független Katalónia? (Privátbankár)
Nagy várakozások előzték meg kedd este a katalán parlament ülését, a nép lelkesen várta, hogy kikiáltsák a függetlenséget. Ez elmaradt, de ennek megvolt az oka: a katalán elnöknek több tényezőt kellett mérlegelnie, és nem akart népének a kelleténél nagyobb károkat okozni. Vajon maradt-e még esélye a függetlenségnek?
okt. 12
6:13
Eminem nekiment Trumpnak (Kripto Akadémia)
A rapper többek közt rasszista nagypapának nevezte az amerikai elnököt.
okt. 12
6:15
Turistaparadicsommal egybekötött rakétakilövő állomást fejleszt Kim Dzsong Un (ATV)
Turistaparadicsomot és rakétakilövő állomást fejleszt ugyanazon a helyen Kim Dzsong Un. Wonsan városa az ország egyik legnépszerűbb célpontja a kikapcsolódni vágyóknak, sőt, a turistákat is egyre jobban vonzza a tengerparti város. Néhány méterrel odébb azonban folyamatosak a rakétakísérletek és tesztek.
okt. 12
6:15
Az érdekképviseletek üdvözlik a szociális hozzájárulási adó mérséklését (hirado.hu)
Az intézkedés hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához – írja a Magyar Idők.
okt. 12
6:15
Bozsik: mindig furcsa, amikor sok meccset kell megmagyarázni (Kripto Akadémia)
A meghatározó játékosok pótlására nincs alternatívája a magyar labdarúgó-válogatottnak.
okt. 12
6:17
Messi triplája után Chile húzta a rövidebbet (Kripto Akadémia)
"Lépésről lépésre akarunk felkészülni. A csapat fel fog nőni a feladathoz, és egyre jobb lesz."
okt. 12
6:18
Új világ jön: a világ túloldaláról hozhatják el ide a városi forradalmat (Portfolio)
Belvárosi dugókban araszolva vagy a zsúfolt tömegközlekedésen nyomorogva bizonyára mindenkinek megfordult már a fejében, hogy mennyivel egyszerűbb, és sok esetben gyorsabb is lenne biciklivel közlekedni, csak hát a saját bicaj sokszor macerás....
okt. 12
6:19
Robben két góllal búcsúzott (Kripto Akadémia)
A holland labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte a svédeket Amszterdamban, de a vb-n nem lesz ott.
okt. 12
6:21
Startol a félelmetes 7-es cikkely: átvilágítják Magyarországot (Infostart)
Jövő márciusban mutatja be a Magyarországról készülő különjelentését a zöldpárti Judith Sargentini, és júniusban előbb az állampolgári jogi bizottság, majd 2018 szeptemberében az EP plenárisa szavaz róla. Kétharmad kellene ahhoz, hogy az EP kezdeményezhesse hazánkkal szemben a 7-ik cikkely szerinti eljárást.
okt. 12
6:21
A felzárkózás perspektívája (Alternatív Energia)
Miért nem elég az átlagokat nézni? Mert az adott árszínvonal pl. a kenyér és a toronydaru árából tevődik össze, de kenyeret sokkal gyakrabban vesz az ember, mint toronydarut.
okt. 12
6:21
Kézilabda BL - Tükörsima szegedi győzelem (Kripto Akadémia)
Az együttes már az első percben magához ragadta az előnyt, s egészen a lefújásig magánál is tartotta.
okt. 12
6:21
Akár 4-5 milliárdot is bukhatott a magyar állam a Feneketlen-tónál épülő lakópark területének privatizálásán (444.hu)
Messziről szaglik az ügylet: az eladó és a két ajánlattevő is kapcsolatban állt egymással, a telket vivő strómancég pedig már eleve a nagybefektető pénzéből végzett minden műveletet.
okt. 12
6:21
Európa legnépszerűbbje, tavaly mégsem loptak belőle (Autónavigátor)
Végre hazánkban is bemutatkozott, hivatalosan is itt a Renault Zoe, amiből már tavaly megérkezett a 400 kilométeres hatótávú verzió.
okt. 12
6:23
Innen nézve - A rossz és a jó (Alternatív Energia)
Előbb-utóbb előkerülhetnek majd a régi ellenségek: a nemzetidegen baloldal, a romák és bárki más.
okt. 12
6:23
Merész András új szerepkörben (Kripto Akadémia)
A női válogatott volt szövetségi kapitánya kiemelte: örül az új munkakörnek.
okt. 12
6:25
Kakukktojás (Alternatív Energia)
Egy ideig még az agrártárca főosztályaként vegetált a környezetvédelem, de ma már legfeljebb a kormányhivatalokba olvasztva léteznek tetszhalott állapotban ilyen részlegek.
okt. 12
6:25
Küszöbön a klubváltás (Kripto Akadémia)
A héten megszülethet az egyezség a Telekom Veszprémtől nyáron lelépő játékos ügyében.
okt. 12
6:27
Hímzéssel készül novemberi tárgyalására Bróker Marcsika (Blikk)
Egy hónapon belül bíróság elé állítják Bróker Marcsikát! A bíróság november 6-ra tűzte ki az első tárgyalást a több mint tízmil­liárd forint elcsalásával vádolt Dobrai Sándorné ügyében – tudta meg a Blikk.
okt. 12
6:27
Függő viszony (Alternatív Energia)
Puigdemont úgy menekült előre, hogy Katalónia jogállását tekintve semmi változás sem történt.
okt. 12
6:27
Megbüntették a botrányhőst (Kripto Akadémia)
A Pekingben döntős ausztrál fenegyerek magyarázat nélkül levonult az első szett után a pályáról.
okt. 12
6:27
Még az idén megbékélhet az USA és Kanada (hirado.hu)
A kanadai kormányfő bizakodóan nyilatkozott szerdán Washingtonban, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását még az idén év végéig le lehet zárni.
okt. 12
6:27
Még az idén megbékélhet az USA és Kanada (hirado.hu)
A kanadai kormányfő bizakodóan nyilatkozott szerdán Washingtonban, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását még az idén év végéig le lehet zárni.
okt. 12
6:27
Olaj a tűzre vagy tűzoltás az intézkedés? (vg.hu)
A kormány beváltotta ígéretét: a gyors béremelés miatt nagyobb lesz a járulékcsökkentés. Elemzők kedvező makrogazdasági hatásokról beszélnek, a munkaadók pedig még nagyobb könnyítést szeretnének, de nem biztos, hogy célszerű a konjunktúra idején minden forrást elkölteni.
okt. 12
6:29
A nevető zsidó (Alternatív Energia)
Az utcákról eltűntek az első Soros-plakátok, ezekben a napokban már kézbesítik a "nemzeti konzultáció" leveleit.
okt. 12
6:36
Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában (ProfitLine)
Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában - döntöttek szerdán az illetékes kaliforniai hatóságok.
okt. 12
6:36
Jó ötletet tálalt rosszul az MSZP (HírTV)
Támogatandó kezdeményezés az MSZP részországgyűlése, ám Ceglédi Zoltán szerint a jó ötlet elveszett az „idétlen bojkott” mellett a tudósításokban. Ez nem az újságírók hibája, hanem a párt kommunikációs problémája – vélte az elemző. A szocialisták bojkottjával nem mindenki ért egyet az ellenzéki oldalon.
okt. 12
6:39
Újra kórházba került - Törőcsik Marit intenzív osztályon ápolják (Blikk)
Aggasztó hírek érkeztek Törőcsik Mariról (81): a Nemzet Színészét az intenzív osztályon kezelik!
okt. 12
6:41
Börtönbe kerülhet Hujber Ferenc a drogügye miatt (Blikk)
Még nagyobb bajba keveredhet Hujber Ferenc (43): lejárt a határidő, és információink szerint a színész nem fizette ki azt a pénzbírságot, amelyet kábítószer birtoklása miatt róttak ki rá – így akár rács mögé is kerülhet.
okt. 12
6:42
Drágábbak lehetnek a biztosítások a kötelező kéményseprés eltörlésével (hirado.hu)
A jövő héten dönt a parlament a törvényről.
okt. 12
6:45
A nyugdíjasok után a dolgozók is prémiumot kaphatnak (Infostart)
A nyugdíjasok mellett a legális keretek között munkát vállaló polgároknak is járna prémium az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint.
okt. 12
6:45
Hímzéssel készül novemberi tárgyalására Bróker Marcsika (Blikk)
Egy hónapon belül bíróság elé állítják Bróker Marcsikát! A bíróság november 6-ra tűzte ki az első tárgyalást a több mint tízmil­liárd forint elcsalásával vádolt Dobrai Sándorné ügyében – tudta meg a Blikk.
okt. 12
6:45
Az amerikaiak többsége szerint Trump retorikája rontott az észak-koreai helyzeten (hirado.hu)
Mindössze 8 százalék gondolja azt, hogy az elnök javított a válságon..
okt. 12
6:47
Sportpályát létesítenek a Déli pályaudvar egy részén (Blikk)
Sokféle igényt kielégítő sportpályát létesítenek a Déli pályaudvar területének egy részén - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
okt. 12
6:48
Kiborultak: Gusztustalannak tartják Anger Zsolt párjának dögös fotóját (Femcafe)
Merész a póz, ez tény.
okt. 12
6:51
Terhek 2018-ban csökkenő szocho és növekvő minimálbér mellett (Adózóna)
Csökkenjen 2018-ban a szocho és az eho mértéke, nőjön a főállású katások ellátási alapja: ezt indítványozza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a T/17776. számon beterjesztett törvényjavaslatában. A jövőre jócskán növekvő minimálbér és garantált bérminimum mellett hogyan alakulnak a vállalkozók terhei? Kiszámoltuk.

Keresés