Péntektől megváltozik a kenyerek összetétele, a rozskenyérnek például minimum 60 százalék, míg a rozsos kenyérnek legalább 30 százalék rozslisztet kell tartalmaznia.
Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján.
Péntektől megváltozik a kenyerek összetétele, a rozskenyérnek például minimum 60 százalék, míg a rozsos kenyérnek legalább 30 százalék rozslisztet kell tartalmaznia.
Több tízezerrel csökkent a hitelkártyák száma az év elején, de tulajdonosaik egyre tudatosabban használják azokat - írja pénteki számában a Világgazdaság.
A kelet-európai országok, illetve a visegrádi négyek (V4) szidalmazásával mutatkozott be az európai uniós porondon az új francia elnök. A csütörtökön Brüsszelben megkezdődött EU-csúcstalálkozó előtt nyolc európai lapban megjelent interjújában Emmanuel Macron a menekültelosztási rendszert ellenző tagállamokat bírálta.
Angol lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Manchester Citynél biztosak benne, hogy képesek lesznek megszerezni az Arsenal chilei válogatott sztárját, Alexis Sánchezt.
Dunaszentgyörgy – Csak a csodának köszönheti, hogy túlélte a közúti balesetet a labdarúgó- NB II-ben szereplő Kozármisleny hátvédje, Racskó Roland (28).
Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 334 forintra, a gázolajé 333 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, a 95-ös benzin 3 forinttal lett olcsóbb, a gázolaj ára nem változott. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak ...
Kegyetlen módszerekkel kínozták a szeptember 11-e után elfogott feltételezett terroristákat. Két pszichológust gyanúsítanak a módszerek kidolgozásával és felügyelésével. Szerintük egyes módszerek most is hasznosak lennének.
Németországban a szövetségi parlament csütörtökön az alaptörvény módosításával megvonta az állami támogatást a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párttól (NPD).
Napkollektorossá, és így kifizetődővé akarja tenni a mexikói határra tervezett, az illegális bevándorlók megállítására hivatott falat Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke - adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte: nincsenek felvételei a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójával, James Comeyval folytatott beszélgetéseiről.
A napokban jelent meg az interneten az a hír, hogy a Facebook Mesterséges Intelligencia Kutatólaboratórium (FAIR) dolgozói egy érdekességre lettek figyelmesek: chatbotjaik (párbeszédágenseik) gépitanulás-algoritmusaik segítségével az egymással folytatott kötetlen csevegés közben eltértek a szkriptjeikbe kódolt normáktól és bármiféle emberi input né
Furcsa hétvégének nézünk elébe: mára az ország egész területére másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, többfelé várhatók zivatarok, viharos széllökések, nagy mennyiségű eső, vagy jégeső. Mindemellett a hőség sem múlik el, az ország nagy részén marad a 25 fokos napi középhőmérséklet.
Új szövetségi kapitánnyal, hat Eb-újonccal érkezett Harkivba az Európa-bajnokságra a magyar férfi-ökölvívóválogatott, és nyolc indulónk közül hárman megszerezték az oly becses kvótát a szeptemberi hamburgi világbajnokságra. Harcsa Zoltán személyében van egy érmesünk is, aki ma azeri ellenfelével szemben tovább fényesítheti a medáliát. Jelentés a m
Rekordgyorsasággal bontotta fel a Kerényi Györggyel kötött, csaknem milliós fizetést is tartalmazó szerződését az MSZP-frakció - írja a Magyar Idők. A lap szerint a nemrég kinevezett kommunikációs igazgatótól megvonták a parlamenti belépőt is.
Csak fillérekkel változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti kurzusokhoz képest a bankközi devizapiacon. Az euró jegyzése nem mozdult, az európai valuta 7 óra körül 309,27 forinton forgott. A dollár 25 fillérrel, 276,99 forintra gyengült, a svájci frank viszont 20 fillérrel, 285,30 forintra erősödött. Az euró 1,1162 dolláron állt a csütörtök esti 1,1155 ...
Az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő azt ígérte, hogy a Brexitet követően is maradhat az országban a 3 millió EU-s állampolgár - írja a Financial Times. May a többi EU-s vezetőnek a találkozón...
Kombinált betéttel akár 4-6 százalékos kamatot is fizetnek a bankok, ha ezzel új ügyfelet szerezhetnek, akinek egy másik pénzügyi intézmény termékét is el tudják adni. Az állam és a biztosítók is szép jutalékot fizetnek a forgalmazóknak.
A KDNP frakcióvezetője a Magyar Időknek adott interjúban leszögezte: hiába hirdettek polgári engedetlenségi mozgalmat a parlamenten kívüli ellenzéki csoportok; mert az utcáról nem lehet a kormányt megbuktatni.
Rendkívüli ülést tart a kormánypártok kezdeményezésére ma az Országgyűlés. Egyetlen jogszabály lesz napirenden: a múlt héten hiányosan megszavazott, majd a köztársasági elnök által megfontolásra a Háznak visszaküldött úgynevezett...
Az MSZP frakció rekordgyorsasággal felmondta a Botka László bizalmi emberének számító új kommunikációs igazgatóval, Kerényi Györggyel kötött megállapodását, sőt a parlamenti belépőjét is megvonta tőle – tudta meg a Magyar Idők.
Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján.
Tegnap vegyes volt a hangulat a világ tőzsdéin, a vezető részvényindexek csak minimálisan tudtak elmozdulni az előző napi záróértékükhöz képest. A határidős részvényindexek állása alapján mérsékelt esésekre számíthatunk Nyugat-Európában...