2017. június 1. csütörtök

jún. 1
7:36
Mától pályázhatnak a bankok a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek nyújtására (ProfitLine)
Június elsejétől pályázhatnak a bankok a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek nyújtására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra számít, hogy a jövőben csökkennek a lakáshitelek kamatai, kisebb lesz a hiteldíj, ennek hatására nő a bankok közötti verseny is.
jún. 1
7:36
A farkasvakság egyik fő oka: a retinitis pigmentosa (WebBeteg)
A farkasvakságban szenvedők szürkületben, rosszul megvilágított helyiségekben látásromlást tapasztalnak, a tünetek pedig bizonytalan mozgással, rossz tájékozódással társulnak. A panasz fő oka az A-vitamin hiánya mellet a retinitis pigmentosa nevű betegség lehet.
jún. 1
7:36
Oktatási ombudsman: Nem szűkítette a kormány a jogköreimet, sőt (ATV)
Az érdekképviseletek azonnal megfogalmazták kifogásaikat a kormány salátatörvénybe rejtett közoktatási vonatkozású módosításáról, a lapunknak nyilatkozó ombudsman szerint azonban ezúttal nem annyira életszerűtlenek az elfogadott változtatások.
jún. 1
7:36
Varga Mihály: már a söralátét is a múlté (GazdaságPortál)
Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért – mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve. Varga Mihály szerint jól vizsgázott az e-szja, hiszen a tavalyi évhez képest duplájára nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma. Az új rendszernek köszönhetően május 23-án 3,8 millió…
jún. 1
7:36
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.06.01. (Háziállat)
Napközben az ország északkeleti harmadán alapvetően napos idő ígérkezik kevés gomoly- és fátyolfelhővel, másutt viszont gyakrabban zavarják felhők a napsütést.
jún. 1
7:36
Élénkülő verseny várható (AQUA)
Nagyon eltérő a bankok közötti verseny a vállalati és a lakossági ügyfelekért, utóbbiak esetében jóval nagyobb intenzitást szeretne elérni a piacszabályozó. A Magyar Nemzeti Bank legújabb hitelezési jelentése szerint a lakáscélú hitelek kamatfelára meghaladja a régiós átlagot, és ebben is csökkenést várnak.
jún. 1
7:42
Édesítőszerek - Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat (WebBeteg)
A közelmúltban megjelent cikkeink kapcsán többen érdeklődtek az édesítőszerekről. Most összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.
jún. 1
7:42
Bevallás: az utolsó pillanatban lépett a cégek tömege (Portfolio)
Az érintett cégek egyharmada a legutolsó pillanatban adta be éves beszámolóját - írja a Világgazdaság. A napilapnak Balatoni György, a nagy tömegű (papír- vagy elektronikus alapú) dokumentum feldolgozására specializálódott Ladimage...
jún. 1
7:42
Reggeli induló - 06.01. (TőzsdeFórum)
Mit érdemes tudni ma reggel?
jún. 1
7:42
Csak az orrát törte Lovrencsics (444.hu)
A magyar kupa döntőjének 90. percében maradt a földön a Ferencváros játékosa.
jún. 1
7:42
Fordulat a Teréz körúti robbantás ügyében, ezért robbantott a tettes (Ripost)
A gyanúsított eddig titkolta, hogy miért robbantott, most azonban elárulta indítékát.
jún. 1
7:45
Varga: nem kell a söralátét (Privátbankár)
A nemzetgazdasági miniszter szerint jelesre vizsgázott az e-szja rendszere.
jún. 1
7:48
Nyugat-Európánál is divatosabb nálunk a dohányzás (Infostart)
Évente 1,7 millió gyerek hal meg a környezetszennyezés, a passzív dohányzás és a rossz higiénés viszonyok miatt egy nemzetközi felmérés szerint. Magyarországon a 12 évesek több mint 4 százaléka cigarettázik, a 18-20 évesek 30-40 százaléka pedig aktív dohányos. A Magyar Kardiológiai Társaság főtitkára a megelőzésre hívta fel a figyelmet, mivel a fia
jún. 1
7:48
Betegre keresték magukat az embercsempészek (HírTV)
35 milliárd dollár hasznot húztak a migránsválságból.
jún. 1
7:48
Nyugdíjasokkal kezelnék a munkaerőhiányt? (ATV)
A kormánypártok a diákszövetkezetek példáján felbuzdulva a nyugdíjasok számára is megteremtenék a szövetkezeti formában történő foglalkoztatás lehetőségét. A Policy Agenda (PA) megvizsgálta, hogy ez valójában esélyt jelenthet-e a nyugdíjban lévők foglalkoztatására.
jún. 1
7:48
Megválna lengyel leányától a Deutsche Bank (TőzsdeFórum)
Bennfentes értesülések szerint zöld jelzést kapott a Deutsche Banknál (DB) a lengyel leánybank, a Deutsche Bank Polska értékesítése.
jún. 1
7:51
Rengeteget vásárolunk – te mennyit hagysz a boltban egy nap? (Privátbankár)
A tavalyi összegből egy extrás menü is kijön egy gyorsétteremben.
jún. 1
7:51
Hihetetlen: így ordítják ki magukból a svédek a stresszt - videó (Blikk)
Uppsala, Svédország - Ki ne ábrándozna arról, hogy egy jó nagyot ordítson, amikor már pattanásig feszülnek az idegei, és olyannyira felgyülemlett benne a stressz, hogy legszívesebben törne-zúzna? Ne álmodozzon tovább, utazzon Svédországba!
jún. 1
7:51
Holland válogatott védővel erősít Dárdai (Blikk)
Egybehangzó francia és német sajtóértesülések szerint hamarosan aláír a Hertha BSC-hez a Marseille védője, Karim Rekik.
jún. 1
7:51
Rábólintott az MNB a Takarékbank FHB-s vételi ajánlatára (Adózóna)
Az MNB jóváhagyta a Takarékbank kötelező nyilvános vételi ajánlatát az FHB Jelzálogbank részvényeire – közölte az FHB a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
jún. 1
7:51
Koncertek, játékok és kiállítások a Nemzeti Összetartozás Napján (hirado.hu)
Hagyományőrző koncertekkel, játékokkal és kiállításokkal készül a Nemzeti Összetartozás Napjára a hétvégén a Magyarság Háza.
jún. 1
7:54
Rossz hír a pünkösdi hosszú hétvége előtt az autósoknak (Portfolio)
Lesz ugyan kamionstop a pünkösdi hétvégén, de a közlekedők még szombaton is találkozhatnak a tehergépkocsikkal - írja az InfoRádió. Ahogy ünnepnapokon és hétvégéken, a mostani, pünkösdi hosszú hétvégén is meg kell majd állni...
jún. 1
7:54
Donald Trump kilép a klímaegyezségből (USAracing)
Donald Trump amerikai elnök kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímavédelmi egyezményből – jelentette szerdán az amerikai média, fehér házi forrásokra hivatkozva.
jún. 1
7:54
Aranyak, milliók és sok más: ennyit veszít Hosszú Katinka (Ripost)
Sokba kerül az Iron Ladynek és Shane Tusupnak a szövetség váratlan döntése.
jún. 1
7:54
Szabó Győző: "Egy szép nő után még a párom előtt is megfordulok" (Femcafe)
Szabó Győző ma is imádja a szép nőket.
jún. 1
7:57
Vége az szja-bevallásoknak, lepipáltuk a svédeket is, már söralátét sem kell (Menedzsment Fórum)
Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve.
jún. 1
7:59
Napi átlag 2700 forintot költött egy magyar a kisboltokban (Menedzsment Fórum)
Egy lakos naponta átlagosan 2700 forintot költött tavaly a különféle kiskereskedelmi üzletekben - írta csütörtöki számában a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
jún. 1
8:00
Harmadszora bajnok a Fradi (HírTV)
1-1-es döntetlen után büntetőkkel nyerte meg a Ferencváros a labdarúgó magyar kupát - sorozatban harmadszor.
jún. 1
8:03
Mától minden megváltozik a lakáshitelek piacán? (Privátbankár)
Elkezdhetnek a bankok pályázni a jegybank új plecsnijére. De mit jelent ez a hitelfelvevőknek?
jún. 1
8:06
Csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye (ProfitLine)
Tizenegy hónapja első alkalommal májusban zsugorodott a kínai feldolgozóipar teljesítménye a Caixin gazdasági kutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
jún. 1
8:06
Komoly változás jön: Ezekre is kíváncsiak lesznek az amerikaiak (ATV)
Az Egyesült Államok új vízumkérő lapjai nagyon részletes adatokat kérnek az országba beutazni kívánóktól a biztonság érdekében, egyebek közt öt évre visszamenő "internetmúltjukról" is beszámoltatják az igénylőket.
jún. 1
8:09
Igaz szerelemre vágyik Horgas Eszter (Blikk)
Egy évvel a szakítása után Horgas Eszter újra boldog akar lenni valakinek az oldalán.
jún. 1
8:09
Eperturmixos muffin (Mindmegette)
jún. 1
8:09
Mezőkövesd: a DAC közönségkedvence érkezett (She)
A labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen végző Mezőkövesd bejelentette Jakub Brasen érkezését.
jún. 1
8:11
Megmutatta új barátnőjét Cooky (Blikk)
A Nagy Duett sztárja már a műsor legutóbbi adásába is elvitte új kedvesét.
jún. 1
8:12
Rogán szomszédja 800 milliós osztalékot kommunikált össze (444.hu)
Csetényi Csaba cégei intézte a kormány "Tudta?" és az „Üzenjünk Brüsszelnek” kampányát is.
jún. 1
8:12
Nagy a baj: súlyos baleset történt, áll a forgalom (Ripost)
A rendőrök és a mentők is kivonultak.
jún. 1
8:15
Paks 2: Mintegy 240 milliárdért írt ki tendert a Roszatom (Menedzsment Fórum)
Tendert írt ki 770,6 millió euró értékben a Paks II projekt keretében az erőműben az ötös és hatos blokk turbinacsarnoka alap és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására a Roszatom vállalatcsoporthoz tartozó Akcionyernoje Obscsesztvo Inzsinyiringovaja Kompanyija ASE - közölte szerdán a RIA Novosztyi hírügynökség. A tender benyújtására
jún. 1
8:15
Nyilvánossá váltak Trump és a kirúgott FBI-főnök vitái (Alternatív Energia)
A sajtóban megjelent, politikai bombaként robbant vádakról beszél Comey.
jún. 1
8:17
Egyre durvább a helyzet Los Angelesben (Menedzsment Fórum)
Drasztikusan emelkedik a hajléktalanok száma.
jún. 1
8:18
Tartozásokkal küszködnek a magyar cégek (TőzsdeFórum)
A vállalati szektor folyamatosan küzd a késedelmes fizetés okozta nehézségekkel és a kintlévőségek mértéke Magyarországon növekvő tendenciát mutat.
jún. 1
8:21
Tovább bővül Paks – új tendert írtak ki (Privátbankár)
Most épp turbina-berendezésekre lehet pályázatot beadni.
jún. 1
8:21
Mélyponton a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben (HR Portál)
Több éves mélypontra mérséklődött a munkanélküliségi ráta áprilisban az Európai Unióban és az euróövezetben is - írta az MTI.
jún. 1
8:21
Hillary Clinton helyretette saját pártját, az FBI-t és a sajtót (Adó1százalék)
jún. 1
8:23
Kovácsoló üzemet indít egy indiai cég Polgáron (HR Portál)
Az InfoGroup tulajdonában lévő polgári ipari parkban fejleszt az indiai Sona vállalatcsoport: az autóipari fémmegmunkálással foglalkozó cég 2021-ig 4,2 milliárd forint beruházással százharminc új munkahelyet hoz létre - közölte Sunjay Kapur, a cégcsoport elnöke a helyszínen, a beruházás első ütemének átadásakor.
jún. 1
8:24
Soros személyesen Orbánnak üzent (Portfolio)
Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad - írja Soros György neves befektető a hvg.hu-n megjelent véleményírásában. Cikkében részletesen ír a CEU ügyéről és Orbán Viktor miniszterelnökről is. Európa és euró "Ma az Európai...
jún. 1
8:24
Vészjósló pillanatok, Lovrencsis a kórházból üzent (Ripost)
A magyar válogatott játékos elájult a kupadöntőn, szerencsére nem lett komolyabb baja.
jún. 1
8:27
Hihetetlen: azért rúgtak ki egy modellt, mert épp menstruált (Blikk)
New York - A modell azért vesztette el az állását, mert menstruált.
jún. 1
8:27
Videó: rendhagyó jelenet a Fradi sajtótájékoztatóján – a légiós félbeszakította edzőjét (She)
Mint ismert, a Ferencváros nyerte meg a Magyar Kupát: a 2016–2017-es kiírás döntőjében 1–1 után tizenegyesekkel 5–4-re legyőzte a Vasast. A találkozót követő sajtótájékoztatón a zöld-fehérek távozó védője, Emir Dilaver a sajtótájékoztató közben vett búcsút Thomas Doll vezetőedzőtől. Nézze meg videón az esetet!
jún. 1
8:30
A genetikánkat is rombolhatják a csomagolóanyagok (Infostart)
Életünk során akár 40 dekagrammnyi, az élelmiszerbe oldódott csomagolóanyagot is megeszünk, ezek azonban károsak lehetnek, így az EU új vizsgálati ajánlásokat léptetett életbe.

Keresés