2007. október 31. szerda

okt. 31
16:08
Mától nem működik a viharjelző a Balatonon és a Velencei-tavon (Infostart)
Ma befejeződött a viharjelző szolgáltatás a Balatonon és a Velencei-tavon. A Rádiós Segélyhívó Infokommunikációs Országos Egyesület elnöke szerint jövőre lesz új viharjelző, és a meglévő eszkököket más helyre telepítik át.
okt. 31
16:17
A gázártámogatást november 1-jétől lehet igényelni (Metropol)
November 1-jétől lehet leadni a gáz- és távhőtámogatási kérelmet az államkincstárnak, de akik idén is kaptak, azoknak a szervezet kipostázza a szükséges dokumentumokat november 20-ig - jelentette be Daróczi Dávid a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
okt. 31
16:34
Új honlapot indított a honvédség (Alternatív Energia)
Hároméves a professzionális önkéntes haderő, ebből az alkalomból új honlapot indított a honvédség. A szerdán Budapesten tartott ünnepségen részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
okt. 31
16:40
Szijjártó körmére néznek a győri szocialisták! (Alternatív Energia)
Az MSZP győri frakciója vizsgálóbizottság felállítást kezdeményezi az önkormányzat gazdasági bizottsága által fideszes politikusok cégeinek megítélt támogatások miatt. Ezt a szocialista párt győri szervezete közölte.
okt. 31
16:46
Csak Gyurcsányon múlik a kettős állampolgárság? (Infostart)
Már csak a miniszterelnöknek kellene támogatnia a vajdasági magyarok kettős állampolgárságát, hogy az megvalósulhasson - jelentette ki az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke az InfoRádióban. Németh Zsolt a szerb külügyminiszterrel való találkozója után azt mondta: a szerb kormány mellett a vajdasági magyarok és a magyarországi ellenzék is a kettős állampolgárság…
okt. 31
17:02
Elhordták a sittet a kristálybarlang elől (Infostart)
A környezetvédelmi minisztériumtól kér segítséget a budavári önkormányzat a Bérc utcai kristálybarlang ügyében, amelynek bejáratát néhány nappal ezelőtt betemette az ott építkező cég. A cég nem várta meg az intézkedést, szerda délutánra elhordta a bejáratot elfedő földet.
okt. 31
17:28
Fegyelmi eljárás a rendőr ellen, aki elejtett egy teleszkópos botot (Alternatív Energia)
Fegyelmi eljárás indult egy rendőrőrmester ellen, aki az Astoriánál még pénteken, egy csapaterőben mozgó rendőri alegység tagjaként elejtett egy teleszkópos botot - közölte szerda késő délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség azért indított vizsgálatot, mert az egyik kereskedelmi csatorna stábja által rögzített felvételek tanúsága szerint október 26-án egy rendőr "elejtett egy…
okt. 31
17:29
Leomlanak az uniós határok december 21-én (Infostart)
November 8-án és 9-én hoz végleges döntést az Európai Unió a schengeni határok kibővítéséről - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albert a kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: semmilyen körülmény nem akadályozza, hogy megszűnjenek a belső határok december 21-én a szlovén, az osztrák és a szlovák határszakaszon.
okt. 31
17:30
"Miért megy egy békés demonstráló gázálarcban tüntetni?" (Alternatív Energia)
Takács Albert szerint azokról a jelenségekről is rendelkeznie kellene a gyülekezési törvénynek, amelyek a gyülekezési jog alkotmányos és politikai rendeltetésével nem egyeztethetők össze, így többek között arról, hogy a demonstrálók maszkkal takarják el arcukat, illetve védőfelszerelést tartanak maguknál. Az igazságügyi és rendészeti miniszter minderről a szerdai budapesti kormányszóvivői…
okt. 31
18:15
Tarlós gratulált Demszkynek! (Alternatív Energia)
Tarlós István gratulál Demszky Gábornak ahhoz a jubileumához, hogy 1990. október 31-én választották először Budapest főpolgármesterévé. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője elmondta, nagy teljesítménynek tartja azt, hogy Demszky Gábor 20 évet tölt a főváros élén. Ha úgy működne ma is, mint az első ciklusban "akkor lehet, hogy ma is támogatnám". Sajnos azonban "attól a formájától,…
okt. 31
18:16
Fegyelmi vizsgálat indult a viperás rendőr ellen (Infostart)
Vipera volt az egyik október 26-án az Astoriánál demonstrálókat kergető rendőrnél - állapította meg a BRFK vizsgálata.
okt. 31
18:41
Horváth Ágnes a pápával száll harcba (Alternatív Energia)
Törvényt szeg az a gyógyszerész, aki vény ellenében nem adja ki a gyógyszert a patikában - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. "Felháborító és törvényellenes ez a magatartás" - mondta, reagálva a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökének a Klubrádióban elhangzott mondatára, miszerint van olyan hazai gyógyszertár, például Székesfehérváron, ahol vallási meggyőződésére hivatkozva, a…
okt. 31
18:42
Egy-két napon belül kinevezik az új megyei rendőrkapitányokat (Infostart)
Egy-két napon belül kiderül, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter kiket javasol azoknak a megyei rendőr-főkapitányoknak a helyére, akiknek a felmentését tegnap kezdeményezte az országos rendőrfőkapitány. Erről maga Takács Albert beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.
okt. 31
19:09
Szili áttörésről beszél (Alternatív Energia)
Szili Katalin házelnök szerint Magyarország számára is áttörés, hogy Kanada szerdán bejelentette, Csehországnak és Lettországnak megadja a vízummentességet.
okt. 31
19:14
Újra kell igényelni a gáz- és fűtéstámogatást - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
November 1-jétől lehet leadni a gáz- és távhőtámogatási kérelmet az államkincstárnak, de akik az idén is kaptak, azoknak a szervezet kipostázza a szükséges dokumentumokat november 20-ig. Daróczi Dávid kormányszóvivő hangsúlyozta: a kompenzációt mindenkinek újra igényelnie kell, és ezt érdemes még az idén megtenni, mert aki csak jövő januárban jelentkezik, az a rákövetkező hónap első napjától…
okt. 31
19:23
A költségvetési hiány célkitűzéseit tartani kell (Metropol)
Kiemelten fontos, hogy sikerüljön tartani a 2008-as költségvetési törvényjavaslat hiány célkitűzéseit - jelentette ki Eörsi Mátyás, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője szerdán Szegeden.
okt. 31
19:42
Mi emlékezünk, máshol igyekeznek elfelejteni a holtakat (Infostart)
A mindenszentek katolikus ünnep, a halottakra való emlékezés azonban a legtöbb Európában elterjedt vallásra jellemző - mondta el Tomka Miklós vallásszociológus az InfoRádióban. Vannak olyan ázsiai vallások is, amelyeknek a követői igyekeznek elfelejteni a holtakat. A halál utáni életről vallott elképzelések jelentősen befolyásolják a temetkezési szokásokat is - mutatott rá Sándor Ildikó…
okt. 31
19:55
Vasúti elégséges szolgáltatás a sztrájk idejére: még nincs egyezség (Metropol)
Még nem sikerült megegyezni a november 7-ei vasúti figyelmeztető sztrájk idején teljesítendő elégséges szolgáltatásról a szerdai egyeztetésen - tájékoztatott a MÁV Zrt. közleményben szerdán.
okt. 31
20:09
Veres: a 2008-as költségvetés megfelel a konvergencia-programnak (Infostart)
A 2008-as költségvetés tervezete megfelel a konvergencia-programnak, és továbbra is feszes, fegyelmezett gazdálkodást követel az államháztartás valamennyi szereplőjétől - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter szerdán Egerben.
okt. 31
20:11
Vasbeton aljat helyeztek a vonat útjába Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza között (Metropol)
Ismeretlen tettesek egy, a síneket összetartó vasbeton aljat helyeztek a sínekre a Békés megyei Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza között, az arra haladó vonat nem siklott ki, de negyed hat óta a helyszínen vesztegel - tájékoztatott a MÁV Zrt. szóvivője szerda este.
okt. 31
22:41
A KDNP szerint a szocialisták diszkriminálják pártjukat (Infostart)
A kerszténydemokrata Rubovszky György szerint a szocialisták törvénysértően diszkriminálják pártját azzal, hogy nem delegálhatnak jegybanki felügyelő bizottsági tagot. A KDNP frakcióvezető-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP folyamatos halasztásai miatt nem tud megújulni a még az előző kormányzati ciklusban megválasztott MNB felügyelő bizottság.

Keresés