Lendvai Ildikó szerint az MSZP országos listáján szereplő emberek - hasonlóan a miniszterelnök-jelölthöz - azt mutatják, hogy a szocialisták nem csak a választási kampányra, hanem a jövőre készülnek.
Újra szervezik az MDF november végén, a párt országos választmányának döntése alapján feloszlatott szombathelyi szervezetét - közölte az MTI-vel Gróf István, az MDF Vas megyei elnöke szombaton.
Bajnai Gordon e heti washingtoni látogatása eredményes volt, nagyon sok, Magyarország szempontjából fontos témában sikerült konkrét ígéreteket kapni vagy megoldási utat találni - mondta a miniszterelnök hazautazása előtt néhány órával.
A Váci Fegyház- és Börtöntől karnyújtásnyira száz-kétszáz Jobbik szimpatizáns tiltakozott a Budaházy György és 11 társa ellen indított, szerintük jogsértő büntető eljárás miatt, s követelték szabadon bocsátásukat szombaton.
A MSZP választmánya is elfogadta az országos listát a jövő évi parlamenti választásokra, így az elnökséggel közös javaslatot terjesztenek a jövő heti kongresszus elé.
Az öt évvel ezelőtt, december 5-én a kettős állampolgárság kérdésében eredménytelenül végződött népszavazásra emlékeztek a Parlament közelében, az Alkotmány utcában mintegy félezer ember részvételével a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) és a Jobbik szervezésében szombaton.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) megerősítette, hogy az RRI nyomozói péntek este őrizetbe vették a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt. jogi igazgatóját. A rendőrség kezdeményezi az őrizetbe vettek előzetes letartóztatását.
Elfogadta az MSZP választmánya is a párt országos választási listáját. A BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség. Oroszországban 109-re emelkedett a perm-i tűzvész halálos áldozatainak száma. A nap legfontosabb hírei december 5-én, szombaton.