Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerdai budapesti konferenciáján, ahol Orbán Viktor azt mondta, szamárságnak tartja, hogy az országban bank-, hitel- vagy biztosításellenesség lenne. Szólt arról is, hogy szerinte "mozgásba jöhet az EU hajója", és már a hétvégi csúcstalálkozón fontos döntések születhetnek.
Az MSZP novemberi kongresszusa pontot tesz a párt és a parlamenti frakció esetleges szakadásának ügyére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialisták alelnöke. Kovács László hangsúlyozta, hogy egy platformot - akár Gyurcsány Ferencét - fel is lehet oszlatni.
A magyar labdarúgó-válogatott kilenc pozíciót rontva 36. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordult Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, azt kérve, hogy az ÁSZ folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordult Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, azt kérve, hogy az ÁSZ folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan.
Megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata a szervezet mind a 28 tagállamában; Magyarországon szerdától nyolc minisztérium vesz részt társszervezeteivel, 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.
Megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata a szervezet mind a 28 tagállamában; Magyarországon szerdától nyolc minisztérium vesz részt társszervezeteivel, 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.
A Biztosítás.hu szerint 30 ezer forintban kellene maximalizálni a baleseti adót, mert a teherautók esetében túl nagy terhet jelentene az új költség. Marschalek Péter ügyvezető igazgató szerint ha a törvényből kimarad a felső határ, drágulhatnak a fogyasztási cikkek.
Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányoldal az ott élők megkérdezése nélkül döntsön a megyei önkormányzatok vagyontárgyainak és intézményeinek államosításáról.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint az önkormányzati rendszer átalakításáról készített törvényjavaslat nincsen megfelelő számításokkal megalapozva, és nem elemezték a várható hatásokat és következményeket sem.
Loránd Ferenc elmondta, nem hajlandó asszisztálni ahhoz a változtatáshoz, amely a tartalmi szabályozás központosításával gyakorlatilag megvonja az iskoláktól, hogy helyi tantervet határozzanak meg.
A hatályos jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően adta és adja ki az engedélyeket az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, így azokat is, amelyek alapján a Tatai Környezetvédelmi Zrt. végzi rekultivációs tevékenységét az almásfüzitői vörösiszap tározóban - közölte Németh Zoltán, a felügyelőség igazgatója szerdán az MTI érdeklődésére.
Az LMP budapesti régiókongresszusa Hanzély Ákos, egykori öttusa világbajnokot jelölte budapesti listás parlamenti képviselővé, amennyiben Karácsony Gergely a II. kerületi időközi országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerez - írja az ellenzéki párt szerdai közleményében.
A Libération című francia baloldali napilap szerdai számában megjelent cikkében Florence La Bruyere úgy vélekedett: a népszámlálás fontos egy olyan országban, ahol csökken a lakosság száma. A legérzékenyebb kérdés azonban szerinte a nemzetiségi hovatartozás: 2001-ben alig 190 ezer magyar vallotta magát romának, miközben a számukat akkor 600 ezerre becsülték.
Egységesítik az idegenforgalmi adó kivetési gyakorlatát a budapesti kerületek a fővárossal együttműködve, ennek alapja a 4 százalékos adómérték lesz - közölte Rogán Antal (Fidesz-KDNP), V. kerületi polgármester szerdán, miután az érintett önkormányzatok egyeztettek a kérdésben.
Az utolsó negyedévben a tavaly 10,3 %-ot is elérő kínai GDP az előző negyedévi 9,5 %-ról a két éven belül legalacsonyabb, de még mindig nagyon erős 9,1 %-ra csökkent, ami a kínai kormány szerint megegyezik a növekedési szint alacsonyabb szinten tartására, és az infláció leszorítására irányuló terveikkel.
A józan ész érvényesítését tartják szem előtt az egészségügyi rendszer újraszervezésekor - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház új épületszárnyának alapkőletétele alkalmából tartott szerdai ünnepségen.
Újabb bűnügyek kapcsán hallgatták ki vádlottként Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, akit október 11-én már hétévi szabadságvesztésre ítéltek első fokon hatalommal való visszaélés címén.
Összesen 50 milliárd eurós közlekedési, energia- és szélessávú internethálózatokra kiterjedő fejlesztési programot javasol az Európai Bizottság. José Manuel Barroso, a brüsszeli testület elnöke hangsúlyozta: a válságkezelés mellett ugyanolyan fontos szerepe van a növekedés és a munkahelyteremtés beindításának.
Első fokon tizenegy év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pest Megyei Bíróság szerdán Ravasz Károlyt, aki 2000-ben különös kegyetlenséggel megölte egy ismerősét Érd közelében. A román-magyar állampolgár tíz év múltán, a XXII. kerületi rendőrségen adta fel magát.
A rapper terepjáróját azért állították meg, mert nem égett a lámpája. Aztán találtak nála marihuánát és fegyvereket, úgyhogy letartóztatták őt, a sofőrt és a három testőrt.
A válságkezelés mellett ugyanolyan fontos szerepe van a növekedés és a munkahelyteremtés beindításának, ezért az Európai Bizottság 50 milliárd euró összértékű, a közlekedési, energia- és szélessávú internethálózatokra kiterjedő fejlesztési programot terjeszt elő - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a "Connecting Europe" program szerdai bemutatásakor Brüsszelben.
Törvényben rögzítené a Fidesz, hogy a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. A kormánypárt e törvénnyel vonná felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit.
Ismerősnek tűnő, mégis különös képeket sugároztak kedden órákon át világszerte a nemzetközi hírtelevíziók Gázából, Ciszjordániából és Kelet-Jeruzsálemből. Mámorosan ünneplő, zászlót lengető, ugráló és éneklő tömegeket láttunk. A felületes szemlélő úgy láthatta, hogy Tunisz, Kairó és Bengázi után újabb helyszínre érkezett el az arab tavasz. Az ünneplés azonban most nem a szabadságot, hanem a…
Továbbra sincs fűtés 18 Pest megyei fenntartású iskolában, a megye vezetésének pedig sem áthidaló javaslata, sem pénze nincs arra az esetre, ha a Tigáz a jövőben sem fogadja el garanciaként a megyei közgyűlési elnökök és a kormány közötti, az intézmények januári átadás-átvételéről szóló szándéknyilatkozatot - közölte a megyeháza sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
Továbbra sincs fűtés 18 Pest megyei fenntartású iskolában, a megye vezetésének pedig sem áthidaló javaslata, sem pénze nincs arra az esetre, ha a Tigáz a jövőben sem fogadja el garanciaként a megyei közgyűlési elnökök és a kormány közötti, az intézmények januári átadás-átvételéről szóló szándéknyilatkozatot - közölte a megyeháza sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
Tíznapos hivatalos látogatásra Uruguayba és Brazíliába utazik Kövér László házelnök; a delegáció tagja Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke és Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár. A program szerint az október 23-i magyar nemzeti ünnepen Kövér László bejelenti majd a Sao Pauló-i konzuli iroda újranyitását.
Minden úgy zajlott, ahogy arra számítani lehetett: most minden a pénzről szól, ráadásul sok pénzről. Úgy tűnik, a két legnagyobb amerikai televíziólánc, az ABC és az NBC egymást próbálják túllicitálni a jogokért egy exkluzív interjúért Amanda Knox-szal – ez lenne az első televíziós megjelenése a fiatal lánynak, amióta szabadlábra helyezték.
Egyfordulós listás választási rendszerre tesz javaslatot az MSZP, az ellenzéki párt elképzelése szerint a parlamenti választásokon a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok voksolhatnának.
Törvényben rögzítené a Fidesz, hogy a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. A kormánypárt e törvénnyel vonná felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit.
Szándékos félrevezetésnek nevezte az ingatlanadóval kapcsolatos felvetéseket a fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy az önkormányzatok érdemi adókivetési gyakorlata ezen a téren nem változik. A politikus egy más témában tartott szerdai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "szó sincs arról, hogy bármilyen ingatlanadó kerülne…
Az Egyesült Államok tervelte ki a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni iráni cselszövésről szóló történetet – erre utalt tegnap Mahmúd Ahmadinzsád. Az iráni elnök szerint az iráni népre az ésszerűség jellemző, és soha nem tettek semmi törvényellenes dolgot.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint a csipszadó kiterjesztése az ízesített sörökre versenyhátrányt okoz, nem szolgálja az adó kivetésének eredeti célját és a termékkategória túlzott adóztatását jelenti.
Akár egészségkárosodást is okozhat, ha a diákok tartósan hideg iskolában tanulnak - mondta Kertai Aurél háziorvos. 18 Pest megyei iskolában nincs fűtés, mert az önkormányzat nem fizette a számlát.
Szándékos félrevezetésnek nevezte az ingatlanadóval kapcsolatos felvetéseket a fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy az önkormányzatok érdemi adókivetési gyakorlata ezen a téren nem változik. A politikus egy más témában tartott szerdai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "szó sincs arról, hogy bármilyen ingatlanadó kerülne…
A 77 ember meggyilkolásával vádolt szélsőjobboldali norvég Anders Behring Breivik büntethetőségének megállapításával megbízott pszichiáter szakértők újabb határidőt kaptak, így november 30-ig kell benyújtaniuk a szakvéleményt – jelentette be szerdán az oslói bíróság.
A BKV-botrányban érintett, a cég fénymásolóit milliókért "megszámoló" vállalkozást Orbán Viktorék családi barátja jegyeztette be ügyvédként. Az Optimismo Kft.-t pénzmosásra használhatták, majd fantomizálták.
Szervezetten és átláthatóan fizethetnek a jövőben a betegek a jobb egészségügyi szolgáltatásokért - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Magyar Biztosítók Szövetségének budapesti konferenciáján.
Sikerült a nyugdíjakat megvédenie és „nem kérdés”, hogy húsz-harminc év múlva a magyar embereknek lesz nyugdíja – közölte szerdán az ATV Startban Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: a kormányváltáskor „nem volt igazából elég pénz a nyugdíjkasszában, tehát nem igazán tudtunk volna miből fizetni”.