2011. november 15. kedd

nov. 15
9:54
Prőhle: nem volt téma a demars a washingtoni tárgyalásokon (Alternatív Energia)
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a sajtóban megjelent értesülésekkel szemben az amerikai nagykövet és a kormányfő találkozója utáni washingtoni külügyi államtitkári szintű tárgyalásokon nem volt téma az esetleges tiltakozás, a demars.
nov. 15
9:54
Hajszállal magasabb volt a magyar GDP-bővülés a vártnál (ATV)
1,4 százalék volt a hazai növekedés üteme a harmadik negyedévben. Ez egy hajszállal magasabb az elemzői konszenzusnál.
nov. 15
9:56
Kövér üzent Matolcsynak: "új műsorhoz új férfi kell"! (Alternatív Energia)
Egy miniszter mandátumát ezer és egy okból rövidítheti meg a miniszterelnök, és nem feltétlenül azért, mert az adott tárcavezető nem volt sikeres. Előfordulhat, hogy "új műsorhoz új férfi kell" - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Kövér László, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy jelenleg semmi előjelét nem látja a személyi változtatásnak.
nov. 15
10:12
Hoffmann: A köznevelés nem szolgáltatás (Infostart)
A köznevelés nem szolgáltatás, hanem közszolgálat, és a köznevelési rendszer fenntartása, működtetése a magyar állam joga, feladata és kötelessége - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az új köznevelési törvényre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában kedden a parlamentben. Utalva a törvény megváltozott elnevezésére úgy fogalmazott: az új köznevelési rendszer kitüntetett…
nov. 15
10:12
Arab sajtó: Összehangolt támadás Irán és Szíria ellen? (ATV)
Londoni arab elemzők és napilapok szerint a damaszkuszi rezsim növekvő elszigetelődése szomszédjaitól regionális háborúhoz vezethet. Az al-Kudsz Al-Arabi szerint elképzelhető egy összehangolt támadás Szíria és Irán ellen, az Asark Al-Avszat pedig egy lehetséges szíriai puccsról írt. A brit The Telegraph összefoglalója.
nov. 15
10:14
Varju: meteorológus is segédkezett a Balsai-jelentésben (ATV)
A Demokratikus Koalíció pártigazgatója szerint ha valaki elég lelkesen dicsérte Orbán Viktort, részt vehetett a jelentés elkészítésében.
nov. 15
10:48
Rendőri akció - Több tucat baloldali tüntetőt vittek el hajnalban (ATV)
A New York-i rohamrendőrség éjfélkor – magyar idő szerint kedd reggel hatkor – elkezdte felszámolni a Wall Street-ellenes tüntetők táborát a Zuccotti Parkban. Michael Bloomberg polgármester a Twitteren jelentette be, hogy a tüntetőknek „ideiglenesen” el kell hagyniuk a helyet. A mozgalomhoz Magyarországon is csatlakoztak: pénteken másodszorra is utcára vonult a Valódi Demokráciát Most elnevezésű…
nov. 15
11:06
Így kompenzálják a béremelést jövőre (Infostart)
Elkészült a jövő évi bérkompenzáció rendszere, annak érdekében, hogy senkinek se csökkenjen a nettó bérre - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Balog Ádám kiemelte: a szükséges emelés öt százalék feletti részét az állam visszatéríti a munkáltatóknak. Hozzátette: a magánszemélyek várhatóan a Munkaügyi Központokhoz fordulhatnak majd kompenzációért.
nov. 15
11:06
Elhibázott mélytengeri fúrás miatt ömlik az olaj Brazília partjainál (ATV)
Olaj szivárog az óceánba egy mélytengeri olajlelőhelyen Brazília partjainál – ismerte el a környéken fúrásokat végző amerikai olajcég. A helyi hatóságok szerint egy félresikerült olajfúrás miatt több száz hordó olaj jut a tengerbe naponta. A cég tizennyolc hajóval próbálja megakadályozni az olajszivárgást.
nov. 15
11:24
Milliókat vett fel tanácsadásért a volt fideszes EP képviselő (Alternatív Energia)
De Blasio Antonio volt fideszes Európai parlamenti képviselő cége havi nettó 300 ezer forintot kap a pécsi városházától tanácsaiért az EKF beruházásokat, külkapcsolatokat és európai ügyeket illetően. A teljesítési igazolásokból nála sem derül ki, mit csinált a 11,6 millió forintért - írja a pecsistop.hu.
nov. 15
11:24
Túllőtt a célon: „a karácsony megünneplése pokolba vezető út” (ATV)
Két évvel ezelőtt Omár Farúk Abdúlmutallab karácsonykor megkísérelt felrobbantani egy utasszállító repülőgépet, de az alsónadrágjába rejtett pokolgép besült. Idén a radikális muszlim pap, Anzsem Csudari igyekszik „emlékezetessé” az ünnepet, miután nyilvánosan arra hívta fel hívei figyelmét, hogy Jézus Krisztus születésének a megünneplése „gonosz, pokolba vezető út”.
nov. 15
11:26
MSZP: méltatlan a kormány vitája a József Attila-szoborról (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint annyira méltatlan, hogy már nevetséges, ahogy az Országgyűlés épülete melletti József Attila-szoborról beszélnek a kormány képviselői.
nov. 15
11:42
Pokorninak nem tetszik a mostani közoktatási törvénytervezet (ATV)
Előreláthatóan mintegy ötven-hetven módosító javaslatot adhat be a Fidesz parlamenti frakciója a nemzeti köznevelési törvénytervezethez a kedden kezdődő és jövő héten befejeződő parlamenti vita során – jelentette be Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke, a Fidesz alelnöke kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
nov. 15
12:00
Cozma-gyilkosság - Márciusban indulhat a másodfokú per (Alternatív Energia)
Előreláthatólag jövő márciusban tárgyalják másodfokon a Cozma-gylkosság ügyét - közölte Ferenczy Tamás szóvivő kedden az MTI-vel, egy nappal azután, hogy megérkeztek a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblára a fellebbviteli főügyészségről az ügy aktái.
nov. 15
12:18
Cozma-gyilkosság: márciusban indulhat a másodfokú per (Metropol)
Előreláthatólag jövő márciusban tárgyalják másodfokon a Cozma-gylkosság ügyét - közölte Ferenczy Tamás szóvivől, egy nappal azután, hogy megérkeztek a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblára a fellebbviteli főügyészségről az ügy aktái.
nov. 15
12:18
A versenyhivatalhoz fordul a Demokratikus Koalíció a plázastop miatt (Alternatív Energia)
Antiszociálisnak, versenykorlátozónak tartja a tervezett plázastopot a Demokratikus Koalíció és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul miatta. A Gyurcsány-párt úgy véli, aggályos, hogy hírek szerint állami hitellel támogatnák a CBA áruházláncot.
nov. 15
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
nov. 15
12:36
Pedofilhálózatot lepleztek le Újpesten (Metropol)
Szexuális szolgáltatásokra külföldre is közvetített kiskorú fiúkat az a pedofilbanda, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség a főváros IV. kerületében. A nemzetközi pedofilhálózat két magyar tagját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, és eljárás folyik egy német férfi ellen is.
nov. 15
12:36
Megédesített válság (Alternatív Energia)
Egy nagy budapesti kórház belgyógyászatán fekvő beteg küldte szerkesztőségünkbe ezt az étkezéshez kapott édességet. A Válság szeletet egy makói cég, a Galla Sweet gyártja, és "Édesítse meg a válságos időket!" szlogennel ajánlja.
nov. 15
12:54
Hobo: nincs közöm a szocialistákhoz (Metropol)
Hobo, Földes László nem tudott arról, hogy az MSZP múlt szombati kongresszusán olyan kisfilmet vetítenek le, amelyben József Attila A hetedik című versét adja elő, és mint közleményében írta, ha erre engedélyt kérnek tőle a szocialisták, nem adta volna meg.
nov. 15
12:54
Matolcsyt faggatja a CBA-ról a Demokratikus Koalíció (ATV)
Vadai Ágnes független képviselőnő egy írásbeli kérdés formájában hét kérdést intézett Matolcsy Györgyhöz. A kérdések mindegyike a CBA kormány általi helyzetbehozásának helyességét vonja kétségbe.
nov. 15
13:12
Teljes tisztújítás lesz a szocialista frakcióban (Metropol)
Átfogó tisztújítást tart a szocialista képviselőcsoport, a jelölőbizottságot Kovács László korábbi pártelnök vezeti. Hogy Mesterházy Attila frakcióvezető marad, biztosra vehető, de várhatóan négy új helyettese lesz. A kabinetvezetőkről és az MSZP-s parlamenti tisztségviselőkről is döntenek majd, a jelöléseket a hét végéig várják.
nov. 15
13:12
10 hónapja fejbelőtték a politikust, most megszólalt - videóval (ATV)
Ha csak egyszerű, hiányos és gyakran a férje által befejezett mondatokban is, de interjút adott az ABC televíziónak Gabrielle Giffords demokrata párti képviselőnő, akit bő tíz hónappal ezelőtt lőtt fejbe egy zavarodott támadó az arizonai Tucsonban.
nov. 15
13:30
Partnernek tekinti a KIM a szakmai és civil szervezeteket (Infostart)
Újabb 11 szervezettel kötött partnerségi megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A kamarák és szakmai egyesületek a jogszabály-előkészítésben segíthetik a tárcát.
nov. 15
13:30
Pedofilhálózatot leplezett le a rendőrség Újpesten (Alternatív Energia)
Éveken át szexuális szolgáltatásokra külföldre is közvetített kiskorú fiúkat az a pedofilbanda, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség a főváros IV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
nov. 15
13:30
Előzetesben a kiskorú fiúprostituáltak kerítői (ATV)
Nemzetközi pedofil hálózatot buktattak le a BRFK nyomozói a múlt héten. A már előzetesben lévő magyarok külföldi férfiak számára kerítettek kiskorú fiúkat szexuális szolgáltatás céljából.
nov. 15
13:32
Készülnek a vébére, tankokat küldtek a nyomornegyedbe - videóval (ATV)
A CNN beszámolója szerint hétfőn Rio de Janeiróban a brazil különleges erők razziát tartottak a város Rocinha nevű nyomortelepén. 3 ezer katona és páncélos csapott le a drogbárókra.
nov. 15
13:48
A Fidesz is több kritikus pontot lát a köznevelési törvényjavaslatban (Infostart)
A Fidesz több kritikus pontot is lát a köznevelési törvényjavaslatban, az MSZP pedig elfogadhatatlannak tartja a tervezetet, ezért annak visszavonására szólította fel a kormányt. A KDNP szerint értékelvű és a minőséget kívánja javítani az új köznevelési törvény. A javaslat keddi általános vitájában a Jobbik vezérszónokai ezzel szemben arra mutattak rá, hogy azt sem tudni, megvan-e a szükséges…
nov. 15
13:48
2014 márciusára újulhat meg a Várbazár (Metropol)
Amennyiben a közbeszerzési pályázatok rendben lezajlanak, 2014 márciusára teljesen megújulhat a Várbazár - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Zumbok Ferenc miniszteri biztos.
nov. 15
13:48
Köznevelési törvény - Civil oktatási szervezetek demonstrálnak a Parlament előtt (Alternatív Energia)
A hónap elején alakult Hálózat a Tanszabadságért (HAT) nevű, civil szakmai szervezeteket tömörítő szerveződés demonstrációt tart a Parlament előtt, mivel szerintük az új köznevelési törvényjavaslat elfogadhatatlan, horthysta, sztálinista, kádárista időket idéz.
nov. 15
13:48
Magyar lett az olasz válogatottból (ATV)
Fordítva hímezték az olasz labdarúgó-válogatott hivatalos mezére a nemzeti trikolór színeit. Az olaszok így "magyaros" mezben lépnek pályára Uruguay ellen.
nov. 15
14:06
Szálló por - már nyolc településen veszélyes a levegő (Alternatív Energia)
Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) szerint keddre számos helyen tovább romlott a levegő. A szálló por magas koncentrációja miatt már nyolc település levegőjét minősítette veszélyesnek az intézet.
nov. 15
14:06
Lendvai Ildikó kilencvenöt éves koráig tervez az MSZP-ben (ATV)
A hatalmi-személyi viszonyok átrendezése szükséges, de önmagában nem oldja meg a szocialista párt problémáit, mondta az ATV Startban Lendvai Ildikó annak kapcsán, hogy Mesterházy Attila az MSZP szombati kongresszusán arra kérte a párt prominenseit: lépjenek hátrébb és a jövőben szakmai munkájukkal segítsék a közösséget.
nov. 15
14:24
Megkezdődött az öngyilkosságot megkísérlő bankrabló pere az FB-n (Alternatív Energia)
Megkezdődött a büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden annak a szerencsejáték-függő bankrablónak, aki tettenérésekor öngyilkosságot kísérelt meg, főbe lőtte magát, és csak a gyors orvosi segítségnek köszönheti, hogy életben maradt.
nov. 15
14:24
Kamatemelés, vagy IMF? (ATV)
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén kedden, de közleményben figyelmeztetett: amennyiben az európai pénzügyi piacokat jellemző kockázatkerülés növekedése tartósnak bizonyul, szükségessé válhat a monetáris kondíciók fokozatos szigorítása. Közben két és fél éve nem mért csúcsra emelkedett a magyar CDS árazás. A forintgyengüléssel kapcsolatosan pedig úgy…
nov. 15
14:42
Brutális leépítés a nemzeti közgyűjteményeknél? (Infostart)
Azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a hozzá tartozó közgyűjteményeknél és a művelődési intézeteknél, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a lépés ellen nyílt levélben tiltakozott.
nov. 15
14:42
Akár 20 százalékkal is csökkenteni lehetne a szennyezést (Metropol)
Egyebek mellett a korszerűtlen autóbuszok cseréjét és részecskeszűrők felszerelését tartalmazza az a kormányzati intézkedési programcsomag, amelyet kedden ismertettek a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) munkatársai az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén.
nov. 15
14:42
Economist: Orbán tisztogatásának "még nincs vége" (ATV)
A magyar kormányfő a múlt heti londoni látogatása során adott interjút a tekintélyes brit gazdasági-politikai folyóiratnak. Az Economist közép-kelet-európai blogrovata (Eastern Approaches) ebből ismertetett részleteket.
nov. 15
14:44
Hiller szerint Lévai visszalépése „biztos, hogy rossz megoldás” (ATV)
Hiller István szocialista országgyűlési képviselővel a demokratikus ellenzék lehetőségeiről, a Fidesz fölötti győzelem esélyeiről készítettünk interjút. A volt oktatási miniszter nagyjából lemondott arról, hogy a budapesti 2. választókerületi időközi parlamenti választáson az MSZP jelöltje, Lévai Katalin a második fordulóban nyerni tudjon.
nov. 15
15:00
MSZP: megszorítások az embereknek, milliárdok a kormány önfényezésére (Alternatív Energia)
Az MSZP felháborítónak tartja, hogy miközben megszorításokat szenved el a társadalom többsége, addig a kormány a jövő évi költségvetésben növelni akarja a saját maga "fényezésére" szánt forrásokat.
nov. 15
15:00
A leminősítés közelébe sorolta az OTP-t a Standard & Poor's (ATV)
Negatív kihatású megfigyelés alá vette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank besorolásait kedden a Standard & Poor's, miután a hétvégén hasonló vizsgálatot jelentett be a magyar szuverén adósosztályzatokra is.
nov. 15
15:18
Végtörlesztés: nyolc bank levélben fordult Brüsszelhez (Metropol)
Nyolc nagy európai bank vezetője írta alá azt a levelet, amelyben a pénzintézetek Brüsszel támogatását kérik a magyar kormánnyal szemben a devizahitelek végtörlesztésének ügyében - írta a Reuters brit hírügynökség kedden.
nov. 15
15:18
Bírósági ítéletre várnak a diákverő iskolaigazgató ügyében (Alternatív Energia)
Fegyelmi eljárást indítottak, de felfüggesztették azt a jogerős bírósági ítélet megszületéséig annak a kaposvári általános iskolai igazgatónak az ügyében, aki ellen az ügyészség vádat emelt egy diáklány felpofozása miatt - tájékoztatta Szabó Zoltánné, a munkáltatói jogokat gyakorló Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola főigazgatója kedden az MTI-t.
nov. 15
15:18
Kemény kritika Orbánéknak: az Európai Bizottsághoz fordultak (ATV)
Nyolc nagy európai bank vezetője írta alá azt a levelet, amelyben a pénzintézetek Brüsszel támogatását kérik a magyar kormánnyal szemben a devizahitelek végtörlesztésének ügyében - írta a Reuters brit hírügynökség.
nov. 15
15:20
Tovább romlott a levegő Nyíregyházán (Alternatív Energia)
Túllépte a riasztási küszöbértéket a szálló por átlagkoncentrációja Nyíregyházán, így a városban szerdától várhatóan elrendelik a szmogriadó riasztási fokozatát - közölte Rendes Sándor, a városháza sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
nov. 15
15:36
Riválisára akarta terelni a gyanút egy bombával fenyegető tinédzser (Alternatív Energia)
Egy szerelmi ügyben a korábbi riválisára akarta terelni a gyanút az a bombával fenyegető tinédzser, akit a napokban fogott el a rendőrség.
nov. 15
15:36
Még mindig magán kívül van a magyar énekes (ATV)
Hazaparancsolta bulizás helyett "lányait" a szigorú mentor, mert úgy érzi, be kell keményíteniük, feszített tempóval tudják csak megakadályozni, hogy még egy lány kiessen közülük.
nov. 15
15:54
Figyelje, hogy mikor jár le ügyfélkapus jelszava! (Infostart)
Több százezer ügyfélkapus felhasználónak kell megújítania a regisztrációját még idén a www.magyarorszag.hu oldalon - hívja fel a figyelmet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Arató Dávid informatikai elnök-helyettes közölte: a jelszó cseréjével két évvel meghosszabbítódik az érvényesség.
nov. 15
15:54
Elfogtak egy gépkocsikat feltörő férfit Jánoshalmán (Alternatív Energia)
Elfogtak a rendőrök Jánoshalmán egy helyi férfit, aki a gyanú szerint csaknem harminc esetben tört fel gépkocsikat az elmúlt hónapokban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
nov. 15
15:54
Mitt Romney a legesélyesebb, hogy Barack Obama kihívója legyen (ATV)
Az Egyesült Államok 2012-es elnökválasztása előtt két politikus látszik igazán fajsúlyosnak a Republikánus Párt jelöltségéért folyó harcban: Mitt Romney volt massachusettsi és Rick Perry jelenlegi texasi kormányzó; eddigi szereplésük alapján azonban előbbi látszik esélyesebbnek arra, hogy Barack Obama elnök kihívója legyen – állapította meg Balogh István, a Magyar Külügyi Intézet kutatója friss…

Keresés