2011. november 3. csütörtök

nov. 3
10:32
Mester Ákos: a második Orbán-kormánynak vége is lesz (ATV)
Az interjú apropóját az adta, hogy a közelmúltban jelent meg Közéleti közelharcok címmel egy, a 168 Órában az elmúlt mintegy egy évben megjelent ötven interjút tartalmazó kötet.
nov. 3
10:48
Oszkó: Nem vagyunk Görögországhoz hasonló helyzetben (Infostart)
Ha beindul egy kamatemelési ciklus, akkor a forintra átváltott devizahitel törlesztőrészlete ismét a korábbi szintre emelkedhet - mondta Oszkó Péter az Arénában. A Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere arról is beszélt, hogy a görög gazdaság után kockázatosságában a magyar gazdaság a leggyorsabban romló állam az unióban, mégsem vagyunk Görögországhoz hasonló helyzetben.
nov. 3
10:48
Simor: a jegybank igyekezett elérni a devizahitelezés korlátozását (Alternatív Energia)
Simor András szerint 2007 tavaszi hivatalba lépése óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számos, a számára rendelkezésre álló eszközzel - figyelemfelhívással, javaslattétellel - igyekezett elérni a devizahitelezés korlátozását.
nov. 3
10:48
Az év végéig kidőlt Bastian Schweinsteiger (ATV)
Kulcscsonttörése miatt idén már aligha léphet pályára Bastian Schweinsteiger, a Bayern München válogatott labdarúgója.
nov. 3
10:50
Aggódnak a civilek - Egymást lövik a líbiai lázadók Tripoliban (ATV)
A líbiai háborúnak ugyan vége, de a felkelők táborát alkotó fegyveresek és milíciák között továbbra is komoly a rivalizálás, és gyakori a tűzharc, ez pedig bizonytalanságot teremt az országban, amely komoly kihívást jelent az új vezetés számára.
nov. 3
10:52
Szmogriadó: romlott a helyzet, továbbra is indokolt a tájékoztatási fokozat (ATV)
A fővárosban kis mértékben romlott a szálló por koncentrációja, ezért továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
nov. 3
11:06
Lekapcsolták a nyugdíjas terroristákat: ricinnel mérgezték volna az embereket (ATV)
Az FBI Georgia államban erőszakos cselekményekre készülő bűnbandát leplezett le. Az idős férfiakból álló csapat bírákat akart meggyilkolni és ricin nevű mérget akartak a nagyvárosokban szétszórni. A banda küldetése az volt, hogy „merényletekkel mentsék meg az országot és az alkotmányt”.
nov. 3
11:24
Hétfőn döntenek a Demokratikus Koalíció frakciójáról (Metropol)
A házelnök felkérésére az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága foglal állást - várhatóan jövő hétfőn - az MSZP-ből távozott tíz képviselő frakcióalakítási kezdeményezéséről.
nov. 3
11:24
KSH: jelentősen élénkült a külkereskedelem forgalma (ATV)
Augusztusban jelentősen megélénkült a külkereskedelmi forgalom az előző kéthavi stagnálás után: az export euróban 13,0 százalékkal, az import 13,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg volumenben 10,9, illetve 8,4 százalékos volt a növekedés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
nov. 3
11:42
Lángba borult a hajó – 1200 ember van a fedélzeten (ATV)
Az Associated Press (AP) hírügynökség értesülései szerint kigyulladt egy komp a Vörös-tengeren, amely mintegy 1200 ember szállított az egyiptomi Nuweiba üdülőváros felé.
nov. 3
12:00
A kormány támogatja az eva megszüntetését (Infostart)
A kormány támogatja az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetését 2012. január 1-jével, a döntés azonban a parlament kezében van - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 3
12:00
Esztergom önkormányzata a Belügyminisztériumtól kér hitelt (Alternatív Energia)
Esztergom képviselő-testülete csütörtöki ülésén arra utasította és kötelezte Tétényi Éva független polgármestert, hogy forduljon kamattámogatott hitelért a Belügyminisztériumhoz. A polgármester azt mondta, a jogszabályok szerint az önkormányzat nem kaphat ilyen hitelt, azonban teljesíti a képviselők kérését
nov. 3
12:00
Kétezer lakos alatti településen ezentúl nem lehet önálló önkormányzat (ATV)
Elfogadta a kabinet a helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón Tállai András önkormányzati államtitkár a részletekről szólva elmondta: továbbra is minden településnek lesz választott képviselő-testülete és polgármestere, a kétezer lakos alatti településeken azonban nem működhet majd önálló önkormányzati…
nov. 3
12:02
Elfogadta a kabinet az önkormányzati törvény tervezetét (Infostart)
Elfogadta a kabinet a helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón Tállai András önkormányzati államtitkár a részletekről szólva elmondta: továbbra is minden településnek lesz választott képviselő-testülete és polgármestere.
nov. 3
12:02
Mégis megszűnik az eva? (Alternatív Energia)
A kormány támogatja az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetését 2012. január 1-jével, a döntés azonban a parlament kezében van - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 3
12:02
Ártatlannak vallotta magát Ivo Sanader (ATV)
A volt horvát kormányfőt korrupcióval és háborús nyerészkedéssel vádolják, csütörtökön kezdődött a pere.
nov. 3
12:04
Elfogadta a kabinet az önkormányzati törvény tervezetét (Alternatív Energia)
Elfogadta a kabinet a helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón Tállai András önkormányzati államtitkár a részletekről szólva elmondta: továbbra is minden településnek lesz választott képviselő-testülete és polgármestere, a kétezer lakos alatti településeken azonban nem működhet majd önálló önkormányzati…
nov. 3
12:06
MSZP: elfogadhatatlan a régiónként eltérő minimálbér (Alternatív Energia)
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány régiónként, földrajzi térségenként eltérő összegű minimálbért állapítson meg, márpedig a munka törvénykönyvére vonatkozó javaslat erre lehetőséget ad.
nov. 3
12:19
Lázár: november 7-én döntenek az eva sorsáról (ATV)
Szólnak érvek az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva eltörlése mellett, ugyanakkor a társadalmi hasznossága egyértelmű, népszerű adófajta.
nov. 3
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
nov. 3
12:23
Súlyos kritika - Nekiment a kormány új tervének az LB elnöke (ATV)
Az Országgyűlés csütörtökön megkezdte a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitáját, amelynek megnyitásakor az igazságügyi államtitkár a bírói függetlenség megmaradásáról beszélt, a Legfelsőbb Bíróság elnöke pedig arról, hogy szerinte a leendő Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének kezébe korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalom kerül.
nov. 3
12:36
Lázár: meg kell tartani az evát (Metropol)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát.
nov. 3
12:37
Az eurókrízis három lehetséges következménye (ATV)
Még soha sem volt akkora veszélyben az eurózóna, mint a mostani krízis idején – nemcsak Görögország, hanem egész Európa veszélybe kerülhet. A közgazdászok körében is egyre nő az aggodalom a görögországi helyzet kapcsán. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint három lehetséges forgatókönyv van a görög válság kezelésére.
nov. 3
12:38
Mégis megszüntetnék az evát (Metropol)
Körvonalazódik az egyszerűsített adózás kivezetésének dátuma és mikéntje.
nov. 3
13:12
Hiányzik a frissesség a Demokratikus Koalícióból - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióról cikkezik, a Figyelőben pedig arról lehet olvasni, miért nehezebb megmászni a ranglétrát a multinacionális cégeknél.
nov. 3
13:12
Felülvizsgálati eljárás a móri ügyben (Metropol)
Megkezdődött a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt elítélt Weiszdorn Róbert ügyének felülvizsgálati eljárása csütörtökön a Legfelsőbb Bíróságon. A jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi ismét sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
nov. 3
13:12
A jövő heti napirenden a munka törvénykönyve (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés jövő heti, háromnapos ülésén megkezdi a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslat, valamint az új munka törvénykönyve tárgyalását is - tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-t.
nov. 3
13:12
Flottilla: az aktivisták elutasították az izraeli haditengerészet ajánlatát (ATV)
Ír és kanadai csoportok által szervezett flottilla tart a lezárt Gázai övezet felé. Pénteken kora délután az izraeli haditengerészet felvette a két hajóval a kapcsolatot, és felajánlotta, hogy az ellenőrzött útvonalon keresztül juttassák el a humanitárius segélyt a palesztinoknak. A békeaktivisták azonban elutasították a javaslatot, és folytatták útjukat a lezárt vizek felé.
nov. 3
13:48
Hat bombariadó, fenyegetőzés és kiürítések Pécsett (Alternatív Energia)
Az ismeretlen telefonálók két alvilági bűnöző szabadon bocsátását követelik, erre 14 óráig adtak haladékot a rendőrségnek - értesült a Hír24.
nov. 3
13:48
Obama: fő feladatunk az európai krízis megoldása (ATV)
Az amerikai elnök üdvözölte, hogy a pénzügyi válság "globális megoldásának érdekében már történt néhány fontos lépés", de jelezte, hogy további "részleteket" vár az európaiaktól. Bár eddig nem támogatta, Obama „megértette” a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóval kapcsolatos tervet.
nov. 3
13:50
"Ezért Menekülnek" 2500 roma kért menedékjogot Kanadában (ATV)
Idén már mintegy 2500 magyar állampolgár kért menedékjogot Kanadában - mondta el Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa az ATV Start-ban.
nov. 3
14:06
Guardian: az USA és Anglia kész megtámadni Iránt (ATV)
A brit Guardian című újság szerdai cikke szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia felkészült egy esetleges Irán elleni támadásra – a lap szerint Amerikát különösen aggasztja, hogy Teherán nem akarja leállítani urániumdúsítási programját.
nov. 3
14:24
Bombariadó miatt épületeket ürítenek ki Pécsen (Metropol)
Bombariadó miatt több belvárosi épületet kiürít és átvizsgál a rendőrség csütörtök délután Pécsen. A pécsi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint délelőtt a tűzoltóság ügyeletére telefonon bejelentés érkezett, amely szerint délután bomba robban egy belvárosi bevásárlóközpontnál, a bíróságnál, az ügyészségnél, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeinél.
nov. 3
14:24
Meglepetés: kamatot csökkentett az Európai Központi Bank (ATV)
Az euróövezeti alapkamat július óta állt 1,50 százalékon, most az elemzői várakozásokkal szemben 1,25 százalékra mérsékelték.
nov. 3
14:42
Előzetesben a balesetet okozó sofőr (Metropol)
Harminc napra elrendelte a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön annak a román kamionsofőrnek az előzetes letartóztatását, aki az M43-as autópályán hétfőre virradóra történt, tizennégy halálos áldozatot követelő balesetet okozta.
nov. 3
14:42
14 halott Szeged és Makó között - Rács mögött a román sofőr (ATV)
Harminc napra elrendelte a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön annak a román kamionsofőrnek az előzetes letartóztatását, aki az M43-as autópályán hétfőre virradóra történt, tizennégy halálos áldozatot követelő balesetet okozta – tudta meg a tárgyalás egyik résztvevőjétől az MTI tudósítója.
nov. 3
15:00
Tűzoltókra támadt egy férfi (Metropol)
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki tűzoltókra támadt csütörtökön Üllőn - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
nov. 3
15:00
Atradius: túl készségesen hiteleznek a magyar cégek (ATV)
A nagyvállalati fizetések kilencven, míg a teljes vállalatközi fizetések nyolcvan százaléka épül halasztott fizetésre, azaz a magyar vállalkozások igen megértőek a szállítói hitelezés területén – derül ki az Atradius Fizetési Szokások Barométere című tanulmányából. Azonban több országot fenyeget a recesszióba való visszasüllyedés, így a halasztott fizetés számottevő kockázatot jelent a magyar…
nov. 3
15:18
"Zokogva búcsúzott" Nem tartott örökké, válik a híresség (ATV)
A hivatalos papírokban kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott.
nov. 3
15:20
Fagyos hideg lesz - 20 fokos hőmérsékletingadozás várható (ATV)
Szárazföldünk nyugati és északi területei fölött ciklonok és a hozzájuk tartozó frontok hatására többnyire erősen felhős vagy borult az ég, és a frontok mentén többfelé esik az eső, záporeső.
nov. 3
15:36
MSZP: hiba lenne az eva megszüntetése (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint hiba lenne, az adó- és adminisztrációs terhek növekedését okozná az egyszerűsített vállalkozási (eva) adó megszüntetése. A kormány és a bankszövetség egyeztetését, valamint a felszámítható kamatok mértékének tervezett korlátozását viszont üdvözlik a szocialisták.
nov. 3
15:54
Súlyos quadbaleset Kiskunmajsánál (Metropol)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba két fiatalt, aki felborult egy quaddal Kiskunmajsa közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
nov. 3
15:54
Előzetesben a tömegszerencsétlenséget okozó sofőr (Alternatív Energia)
Az MTI információi szerint a tököli rabkórházba szállítják azt a román kamionost, aki az M43-as autópályán hétfőre virradóra történt, tizennégy halálos áldozatot követelő balesetet okozta; a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön harminc napra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
nov. 3
16:12
Erősödéssel nyitottak a tőzsdeindexek New Yorkban (ATV)
A mutatók elsősorban euróövezeti hírek hatására emelkedtek, feljebb segítette őket, hogy a görögországi fejlemények arra utalnak: mégsem lesz népszavazás.
nov. 3
16:30
Irodaházat építenek a Volga szálló helyén (Metropol)
A Futureal ingatlanfejlesztő csoport megvásárolta a Váci út és a Dózsa György út sarkán álló Ibis - korábbi nevén Volga - szállót az Accortól, és a helyén egy 20 ezer négyzetméteres irodaházat épít.
nov. 3
16:48
Újfajta körforgalom Vecsésen (Metropol)
Hazánk első betonburkolatos körforgalma épült meg és áll 2011 novemberétől az autósok rendelkezésére Vecsésen.
nov. 3
16:48
UD-ügy: amit tudunk, az a jéghegy csúcsa (Alternatív Energia)
Az UD-ügy egy olyan többlábú asztal, amelynek a közvélemény csak az egyik lábát ismeri, pedig az UD Zrt. "problémaköre" ennél jóval szélesebb körű - fejtette ki a titkosszolgálat által felvett hanganyagok nyilvánossá tételével kapcsolatban folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán Laborc Sándor.
nov. 3
17:06
"Milliókat elbűvölt" 100 éves lenne a tökéletes hős (ATV)
Roy Rogers amerikai filmszínész, akinek énekhangja zenés westernjeiben évtizedeken keresztül varázsolta el a közönséget, 100 éve, 1911. november 5-én született.
nov. 3
17:08
Jeruzsálem kiakadt - Dollármilliók utalását állítja le Izrael (ATV)
Az izraeli kormányfő utasítást adott csütörtökön arra, hogy állítsák le az ország befizetéseit az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének költségvetésébe, mert az intézmény teljes jogú tagjává választotta a Palesztin Hatóságot.
nov. 3
17:25
Szakértő: Olaszországon múlhat az euró jövője (ATV)
Olaszország és az európai "periféria" más hasonló országai kezében van az euró sorsa - vélekedett egy brüsszeli szakértő csütörtökön az osztrák közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Keresés