2011. november 30. szerda

nov. 30
11:06
A Fidesz a BKV-tarifák változatlanul hagyása mellett érvel (Alternatív Energia)
A közösségi közlekedés versenyképessé válását várja a fővárosi Fidesz attól, hogy nem emelkednek jövőre a BKV tarifái.
nov. 30
11:06
Észak-Korea bejelentette, hogy reaktort épít és uránt akar dúsítani (ATV)
Észak-Koreában "gyors ütemben" halad egy könnyűvizes kísérleti reaktor építése és alacsony fokon dúsított urán előállítása - közölte szerdán a phenjani külügyminisztérium.
nov. 30
11:08
Elhunyt Vitéz László életre keltője, Kemény Henrik (ATV)
87 éves korában elhunyt a Kossuth- díjas Kemény Henrik
nov. 30
11:24
Majtényi: a szemétben fog kikötni az ombudsman „hősies” javaslata (ATV)
Az alkotmányjogász szerint gerjeszti a félelmet az olyan szervezetek felállítása, mint a NIBEK.
nov. 30
11:26
Ikrei születtek a zárdafőnöknőnek (ATV)
Az apáca titokban tartotta terhességét, a püspökség vizsgálatot indít az ügyben.
nov. 30
11:28
Összecsaptak az egyiptomi tüntetők az utcai árusokkal (ATV)
Összecsapások voltak szerdán a Tahrír téren demonstrálók és utcai árusok között, sokan megsérültek.
nov. 30
11:42
Lázár: A változó politikusi álláspont erény (Infostart)
Magyarország ma nagyobb bajban lenne a kormány elmúlt másfél éves tevékenysége nélkül - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Joint Venture Szövetség üzleti fórumán.
nov. 30
11:42
Megnyitják a Margit híd alatti rakparti lehajtót (Metropol)
Megnyitják 15 órakor a Margit híd pesti hídfőjénél a rakparti lehajtót - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
nov. 30
11:42
Tarlós István a héten találkozik Orbán Viktorral a BKV ügyében (Alternatív Energia)
A főpolgármester a találkozót követően fogadja majd a szakszervezeti vezetőket; ezt a Fővárosi Közgyűlés ülésén jelentette be a városvezető.
nov. 30
11:42
Gyurcsány: Orbánnak mindenképp előrehozott választást kell tartania (ATV)
A gazdasági válság kapcsán a kormány cselekvési lehetőségeit boncolgatja legfrissebb blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint kétféle forgatókönyv közül választhatnak Orbán Viktorék:
nov. 30
12:00
Pécsi lövöldözés: enyhe fokú korlátozottság (Metropol)
Enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében a pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a harmadik szakértői vélemény szerint, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán olvastak fel a Baranya Megyei Bíróságon.
nov. 30
12:00
Új felsőoktatási törvény - Az MSZP a HÖOK-hoz fordul a hallgatók ügyében (Alternatív Energia)
Az MSZP szakpolitikusa, Kunhalmi Ágnes a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökéhez fordul több, a felsőoktatás átalakítását érintő kérdésben, például a tandíj ügyében. Az MSZP elnökségi tagja szerdán Budapesten azt mondta, a kormány magukra hagyta és megalázó helyzetbe hozza az egyetemistákat.
nov. 30
12:02
Pécsi lövöldözés - Enyhe fokú korlátozottságról szól a harmadik szakértői vélemény (Alternatív Energia)
Enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében a pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a harmadik szakértői vélemény szerint, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán olvastak fel a Baranya Megyei Bíróságon.
nov. 30
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
nov. 30
12:20
Molnár: gyorstalpalóval képzik a "fideszes ügyvédeket", hogy bíráskodhassanak (ATV)
A politikus szerint erre enged következtetni, hogy a Bíróképző Akadémia honlapján egyhetes, bírói ítélkezésre felkészítő tanfolyamot hirdettek meg.
nov. 30
12:36
Egy évet kapott Repülős Gizi Szegeden (Metropol)
Egy 2008 tavaszán Kisteleken elkövetett lopás miatt egy év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Városi Bíróság szerdán Kosztár Sándorné Bodnár Gizellát, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
nov. 30
12:36
Matolcsy: 1400 milliárd forinttal csökkentette az államadósságot a magánnyugdíjvagyon (Alternatív Energia)
A magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyonelemek összértéke 2945,7 milliárd forint volt, az állampapír-állomány átvételével pedig csaknem 1400 milliárd forinttal csökkent az államadósság - derül ki Matolcsy György tájékoztatásából, amely szerint a még fel nem használt vagyonelemeket is az adósság csökkentésére használják fel.
nov. 30
12:36
Az S&P; megerősítette Magyarország adósságbesorolását (ATV)
A Standard & Poor's megerősítette Magyarország adósságbesorolását.
nov. 30
12:38
Börtönbe kell vonulnia Repülős Gizinek (ATV)
A jelenleg 85 esztendős nő három aranygyűrűt és egy arany karláncot tulajdonított el három évvel ezelőtt.
nov. 30
12:40
Kemény külföldi kritika Orbánéknak (ATV)
Az euróövezeti válság potenciális közép-kelet-európai hatásairól írt szerdai gazdasági jegyzetében az Economist, amely kitér a magyar jegybank által bejelentett kamatemelésre is. A lap szerint a devizapiaci szempontból jelen pillanatban Magyarországon a legrosszabb a helyzet.
nov. 30
12:54
Az Országgyűlés előtt a felsőoktatási törvény (Infostart)
Magyar állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal, és önköltséges formában folytathatják a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatási hallgatók - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényről szóló javaslatot ismertetve szerdán a parlamentben. A Fidesz szerint nem tandíjat vezetnek be, az MSZP szerint viszont éppen erről van szó. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)…
nov. 30
12:54
Berlusconi visszaül a Milan elnöki székébe (ATV)
Második miniszterelnöki megbízatása idején, 2004-ben életbe lépett összeférhetetlenségi törvény miatt kellett megválnia a klubvezetői pozíciójától.
nov. 30
12:56
Oroszország hadihajókat küldött Szíriához, állítólag hadgyakorlatoznak (ATV)
Újsághírek alapján az orosz vezérkari főnök, Nyikolaj Makarov elrendelte az orosz hadihajók átirányítását szír vizekre. Az Izvesztyija című napilap értesülései szerint ez a NATO elleni fenyegetésnek is tekinthető.
nov. 30
13:12
A jegyáremelés nem oldaná meg a BKV gondjait (Infostart)
Körülbelül három milliárd forinttal nőhet a BKV hiánya jövőre, mondta az InfoRádiónak Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke. Ugyanakkor nem biztos, hogy a jegyáremelés kompenzálná a kiesést.
nov. 30
13:12
Fővárosi Közgyűlés - MSZP: az egészségügy átalakítása önmagában kevés (Alternatív Energia)
A fővárosi MSZP nevetségesnek tartja, hogy az egészségügy átszervezéséből 50 milliárd forint megtakarítást lehetne elérni. Havas Szófia, a párt képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságírók nyilatkozva bírálta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azon kijelentését, miszerint az egészségügy átalakításából ekkora összegű megtakarítást lehet elérni.
nov. 30
13:30
A vörösiszap újrahasznosítására szolgáló eljárást fejlesztettek ki Ajkán (Alternatív Energia)
A timföldgyártás melléktermékeként keletkező vörösiszap újrahasznosítására szolgáló eljárást fejlesztettek ki Ajkán: a zagyból szabadalmaztatott technológiával építőipari alapanyagként hasznosítható, pH semleges, stabilizált bauxit származékot állítanak elő - közölte a Paratech Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
nov. 30
13:30
A Fidesz is változtatna a kormány felsőoktatási tervezetén (ATV)
Alapvetően "helyesnek" tartja, de több ponton is módosítaná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített felsőoktatási törvénytervezetet a Fidesz. A párt vezérszónoka szerint nem helyes, hogy felvételi követelmény legyen a nyelvvizsga, mert a szegényebbek kiszorulhatnak a továbbtanulásból. Az MSZP szerint átgondolatlan, hogy a leendő hallgatók csak januárban tudhatják meg, hogy a februári…
nov. 30
13:32
Keresztény szervezeteknek fejezte ki háláját az izraeli parlament (ATV)
A Knesszet elnöke kedden köszönetét fejezte ki a világ minden táján szerveződő keresztényeknek, akik kiállnak a holokauszt túlélők, valamint a modern Izrael mellett. Az Európai Koalíció Izraelért elnöke arra figyelmeztetett, hogy a mai napig léteznek olyanok, akik be akarják fejezni Hitler terveit.
nov. 30
13:48
Felmondták a kollektív szerződést a BKV-nál (Infostart)
A kollektív szerződés felmondását javasolja a BKV-nál a Fővárosi Közgyűlés. Az InfoRádió értesülése szerint erről már határozott is a közlekedési cég igazgató tanácsa. Emiatt elképzelhető, hogy már januárban sztrájk lesz a közlekedési vállalatnál. A közgyűlés döntött arról is, hogy nem emelik a BKV-tarifákat jövőre.
nov. 30
13:48
Elkészült a nemzeti AIDS stratégia (Metropol)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága elkészítette a nemzeti AIDS stratégiát, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy 2015-re negyedével csökkenjen a szexuális úton elkapott HIV-fertőzések száma, illetve az AIDS megbetegedések aránya minimum 20 százalékkal, a halálozásoké pedig 25 százalékkal mérséklődjön — mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdán Budapesten.
nov. 30
13:48
The Times: iráni atomlabor robbant fel hétfőn, "nem volt baleset" (ATV)
A brit The Times izraeli titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy egy iszfaháni nukleáris létesítményben történt a hétfői robbanás. A lap szerint műholdas felvételek is alátámasztják ezt az állítást, Irán cáfol.
nov. 30
14:06
Mégis változnak a BKV tarifái? (Metropol)
Tarlós István szerint a miniszterelnökkel való egyeztetése után még változhatnak a jövő évre jóváhagyott BKV-tarifák. György István szerint azonban a jegyárak emelése növelné a bliccelést.
nov. 30
14:06
Egy év börtönre ítélték Repülős Gizit Szegeden (Alternatív Energia)
Egy év börtönbüntetésre ítélte egy 2008-ban Kisteleken elkövetett lopás miatt - nem jogerősen - a Szegedi Városi Bíróság szerdán Kosztár Sándorné Bodnár Gizellát, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
nov. 30
14:06
Matolcsy nem tárgyal az IMF-fel (ATV)
Giró-Szász András közölte: a kormány "lényegében a tegnapi naptól fogva" kész az IMF-tárgyalások megkezdésére. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter neve nem szerepel a delegáció névsorán.
nov. 30
14:08
Ismét elképesztő kijelentést tett Meggyes Tamás (Alternatív Energia)
Ismét unortodox módon nyilvánult meg Meggyes Tamás Esztergom fideszes képviselője - számolt be a szeretgom.hu.
nov. 30
14:08
Róna: a kormány nincs tárgyalási pozícióban a valutaalappal (ATV)
A közgazdász szerint, ha a piac megsejti, hogy a tárgyalások nem haladnak, akkor bukik a forint.
nov. 30
14:10
Golyó általit szabott ki a bíró: agyonlövik a minszki robbantókat (ATV)
A fehérorosz legfelsőbb bíróság a legsúlyosabb büntetést szabta ki az áprilisi terrortámadásban elítélt két férfira. A minszki metróban, az elnöki hivataltól 100 méterre lévő forgalmas csomóponton, az Oktyabrszkaja megállóban történt április 11-i robbantásban 15-en meghaltak és több mint 200-an megsebesültek.
nov. 30
14:24
Elfogadta a kormány a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát (Infostart)
A kormány szerdai ülésén elfogadta a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát; a dokumentum egyesíti a gyermekszegénységgel, a romaüggyel és hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos stratégiákat - jelentette be a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 30
14:24
Gördülő sztrájkok a MÁV Cargo privatizációja ügyében (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke nyilatkozatot írt alá, miszerint a kormány 2011-2013 között, három részletben kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt.
nov. 30
14:42
Tarlós megegyezett Kósával (Metropol)
Tarlós István főpolgármester szerdán bejelentette, hogy megegyezett Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével az önkormányzati törvény Budapestre vonatkozó részeiről.
nov. 30
14:42
Szili: csődhullám fenyeget a közintézmények hátralékai miatt (Alternatív Energia)
Szili Katalin szerint csődhullám, vagyis a közszolgáltatások elmaradása és a munkanélküliség növekedése fenyeget a közintézmények elmaradásainak visszamenőleges rendezése, illetve hosszú távú finanszírozásuk biztosítása nélkül.
nov. 30
14:42
Hajtóműhiba miatt fordult vissza egy Wizz Air gép (ATV)
Hajtóműhiba miatt visszatért Bukarestbe szerdán a Wizz Air diszkont légi társaság egyik járata, amely az olaszországi Bergamóba szállította volna utasait.
nov. 30
14:44
Önálló arculat a közszolgálati csatornáknak (Metropol)
Önálló funkciót, küldetést kapnak a közszolgálati televíziós csatornák. A közéleti m1 értékalapú szórakoztató csatornává alakul át, az m2 elsősorban gyermekekhez és családokhoz fordul, a Duna TV igyekszik visszatérni a Sára Sándor által megteremtett hagyományokhoz, a Duna World pedig a fontos értékeket, híreket közvetíti majd Magyarországról a világnak.
nov. 30
14:44
Mesterházy: A kormány lemondott Kelet-Magyarországról (Alternatív Energia)
A Fidesz-kormány és a miniszterelnök lemondott Kelet-Magyarországról, mivel számukra egyetlenegy olyan program sem élvez prioritást, ami bármilyen segítséget nyújtana a térségben élők számára - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, frakcióvezetője szerdán Nyírbátorban.
nov. 30
14:46
Fellegi vezeti a magyar tárgyalódelegációt (Metropol)
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.
nov. 30
15:00
MOK: senki ne vállaljon orvosi tevékenységet Szlovákiában! (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt kéri a hazai orvosoktól, hogy ne vegyék figyelembe a szlovák kormányfő segítségkérését, ne helyettesítsék ottani kollégáikat, ne gyengítsék küzdelmüket. Nehezen áttekinthető, kaotikus és feszült a helyzet a szlovákiai kórházakban, miután több egészségügyi intézetben szerdán már nem jelentek meg munkahelyükön azok az orvosok, akik szeptemberben felmondtak…
nov. 30
15:00
Drágulhat jövőre a tömegközlekedés a fővárosban (Alternatív Energia)
Tarlós István szerint a miniszterelnökkel való egyeztetése után még változhatnak a jövő évre jóváhagyott BKV-tarifák - közölte a főpolgármester kérdésre válaszolva, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón; a közgyűlés előzőleg megszavazta a 2012-es tarifákról szóló előterjesztést.
nov. 30
15:00
Londoni válasz az ostromra: kiutasították az iráni diplomatákat (ATV)
A brit kormány elrendelte Irán londoni nagykövetségének azonnali bezárását és kiutasította az összes iráni diplomatát az országból - közölte szerdán a brit külügyminiszter, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy nem a diplomáciai kapcsolatok teljes megszakításáról van szó.
nov. 30
15:02
MOK: senki ne vállaljon orvosi tevékenységet Szlovákiában! (Alternatív Energia)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt kéri a hazai orvosoktól, hogy ne vegyék figyelembe a szlovák kormányfő segítségkérését, ne helyettesítsék ottani kollégáikat, ne gyengítsék küzdelmüket.
nov. 30
15:18
Csoda történt: tárgyal a kormány és a jegybankelnök (Alternatív Energia)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi növekedési tervvel kapcsolatban konzultál a Magyar Nemzeti Bank vezetőjével - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán.

Keresés