Az egységes európai térségben a nemzetközi bűnözés elleni harc fontos eleme, hogy a bűnelkövetők, elítéltek ne kezdhessenek "tiszta lappal" egy másik tagországban - hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az Európai Igazságügyi Hálózat 36. plenáris ülésén hétfőn, Budapesten.
A parlament épületéhez láncolja magát és mintegy 40-50 altatótablettát vesz be szerdán Karsai József Battonya polgármestere, volt szocialista országgyűlési képviselő. A politikus akár az életét feláldozva is tiltakozna a Fidesz kormányzása ellen, ami állítása szerint rosszabb, mint a Rákosi-rendszer volt. "Fel kell rázni az embereket a passzivitásból" - mondta.
Magára hagyott újszülöttet találtak egy pátrohai családi ház udvarán hétfőn; az életjeleket alig adó kisfiú állapotát a riasztott háziorvos és a mentők stabilizálni tudták, és a gyermeket kórházba szállították - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság zárt tanácskozása után az elnök, a fideszes Varga István újságíróknak azt mondta, megvannak a jelöltek, a keddi alkotmányügyi bizottsági meghallgatásra "öt jelölt maradt állva": Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügy-miniszter, Pokol Béla egyetemi tanár, Szalay Péter ügyvéd, Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság…
Az ügyészség válaszolt, de iratokat nem küldött az Országgyűlés mentelmi bizottságának Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyével kapcsolatban - tudta meg az MTI hétfőn Rubovszky Györgytől, a parlamenti bizottság KDNP-s elnökétől.
Általános vitára alkalmasnak találta Pintér Sándor belügyminiszter közfoglalkoztatási javaslatát hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága.
Dore Gold több izraeli miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójaként szolgált, az első Netanjahu-kormány idején Izrael ENSZ-nagykövete volt. Az izraeli tárgyalódelegáció tagja volt az 1991-es madridi csúcstalálkozón. 1996-ban ő vezette a Dél-libanoni Nemzetközi Ellenőrzési Csoport felállításáról szóló tárgyalásokat az Egyesült Államok, Libanon, Szíria és Franciaország képviselői között. Nevéhez…
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága korábbi javaslatát módosítva 48 óráról egy napra csökkentené azt az időszakot, amíg a kiemelt ügyekben fogvatartott nem találkozhat védőjével. A testület hétfőn 16 kormánypárti képviselő szavazatával, az ellenzék nem voksaival szemben, illetve a fideszes Turi-Kovács Béla, valamint a kereszténydemokrata Rubovszky György és Salamon László tartózkodása mellett…
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője megérti Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lépését, de azzal nem ért egyet. Harrach Péter az MTI-nek azt mondta, a frakció az államtitkár mellett áll, és azt javasolja, vonja vissza elhatározását.
Pénteken átlépte a tízezres határt az idén újonnan indított végelszámolási eljárások száma, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly erre szeptember végéig kellett várni, ami jól mutatja, hogy gyors ütemben nő az ilyen módon bezáró cégek száma.
Bulgária után Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a munkaköltségek az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának hétfőn publikált adataiból.
Az MSZP szerint amellett, hogy a kormány egyéves csúszásban van a devizahitelesek védelme ügyében, az e témában benyújtott, akár már hétfőn végszavazásra kerülő javaslatcsomag belső szakmai ellentmondásokkal terhelt, és látszat-, illetve részmegoldásokat kínál csupán az érintetteknek.
A Szabics Imrét foglalkoztató osztrák Sturm Graz együttesével találkozik a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében - derült ki a hétfői, nyoni sorsoláson.
A parlamenti pártok közül csak a Jobbik indít saját jelöltet, ugyanakkor a függetlenek között ott van a Véderő elnevezésű szerveződés országos parancsnoka és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A bíró hétfőn ismertette a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperében a Fővárosi Bíróságon azokat a tanúvallomásokat, amelyeket az újvidéki razzia során meggyilkolt emberek hozzátartozói tettek 1944-45-ben a jugoszláv tényfeltáró bizottság előtt.
Újabb szabadságolási népszavazási kérdést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén. A testület múlt pénteken már hitelesített egy másik, ugyancsak a szabadság kiadásának szabályozását érintő kérdést; mindkettőt LMP-s politikusok terjesztették be, magánszemélyként.
Permetezőhelikopter zuhant egy családi ház kertjébe a baranyai Nagyhajmáson hétfő délben. Információk szerint a helikopter a baranyai település főutcájának egyik telkére zuhant.
Holnap sajtótájékoztatót és épületbejárást tartott volna a látványos CET-beruházás fejlesztője, de elhalasztották, mert - közleményük szerint - a főváros hajlandóságot mutatott az együttműködésre.
A szíriai Bassar el-Asszad elnök – két hónap óta először – meglehetősen éles körülmények között tartott televíziós beszédet. A tüntetők ugyanis nem követelnek kevesebbet, mint a 40 éve óta hatalmon lévő rezsim bukását. A nemzetközi közösség részéről a brit külügyminiszter fogalmazott legélesebben: Asszadnak reformálnia, vagy mennie kell. Az elnök beszédét felháborodottan fogadták a Törökországba…
Dúró Dóra a szombati melegfelvonulással nyitotta a rendkívüli ülésszakot, Rétvári Bence Morvai-idézetekkel válaszolt. Schiffer és Balog a romakérdésről vitatkoznak, Lázár páros lábbal szállt bele az ügyvédekbe.
Általános vitára alkalmasnak találta az új közbeszerzési, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslatot az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága.
Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét; a vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság.
A bíró hétfőn ismertette a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperében a Fővárosi Bíróságon azokat a tanúvallomásokat, amelyeket az újvidéki razzia során meggyilkolt emberek hozzátartozói tettek 1944-45-ben a jugoszláv tényfeltáró bizottság előtt.
Stabilizálták a hétfőre virradó éjszaka az M15-ös úton, Hegyeshalom mellett történt autóbusz-baleset legsúlyosabb sérültjének állapotát, de a sérült továbbra is életveszélyben van - közölte a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosa.
A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban - az erről szóló törvényjavaslatot Rogán Antal és négy fideszes párttársa, valamint egy KDNP-s képviselő nyújtotta be a parlamentnek, és a kormánypártok támogatásával általános vitára alkalmasnak minősítette azt a…
Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét; a vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság.
Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét. A vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság.
Az MSZP újfent arra szólítja fel a kormányt, hogy ne léptesse életbe az új alaptörvényt. Az alaptörvény kapcsán született velencei bizottsági jelentés ismeretében a szocialisták úgy ítélik meg, ha a kabinet mégis életbe lépteti az új alkotmányt, azzal Magyarország teljes nemzetközi tekintélye elveszhet.
Lázadás tört ki a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) helyi pártszervezeteiben a pártelnök-kancellár, Angela Merkel ellen a hétfői német lapok szerint.
Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét; a vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság.
Újabb szabadságolási népszavazási kérdést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén. A testület múlt pénteken már hitelesített egy másik, ugyancsak a szabadság kiadásának szabályozását érintő kérdést; mindkettőt LMP-s politikusok terjesztették be, magánszemélyként.
A Gazprom azzal számol, hogy az idén télen 400 dollár feletti lesz az Európába irányuló orosz földgáz ára ezer köbméterenként, a cég korábban azzal számolt, hogy az idei átlagos exportár 352 dollár lesz.
A Velencei Bizottság állásfoglalása szerint az új magyar alaptörvény több pozitív elemet tartalmaz, ugyanakkor egy sor aggodalomra ad okot - mondta Thomas Markert, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése által véleményezésre felkért szakértői testület titkára hétfőn Strasbourgban, a bizottság állásfoglalását ismertetve. "Igaz, pozitív elemeket is tartalmaz, de egy sor kockázatot látunk a…
Polt Péter szerint jó a Büntető-törvénykönyv tervezett módosításának iránya. A legfőbb ügyész a kétnapos Európai Igazságügyi Hálózat rendezvény megnyitóján ugyanakkor hozzátette: nagyon sok függ ugyanakkor a módosító indítványoktól.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén hétfői ülésén.
Szinte minden elektromos kábelt elloptak vasárnapra virradóra a szolnoki állatotthonból. Az éjszaka leple alatt romboló tolvajok egy kölyökkutyát úgy megtapostak, hogy néhány óra múlva elpusztult.
Egy ember meghalt abban a balesetben, amely kora délután történt a 4-es számú főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszán - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A rezsim brutalitása és a világ passzivitása hozzásegítheti Basar el-Asszadot a felkelés legyőzéséhez – véli egy izraeli elemző, Ron Ben-Jisáj. A tanulmány foglalkozik első ízben a Muzulmán Testvériség felkelésekben betöltött szerepével, valamint az országon belül húzódó alavita-szunnita törésvonalakkal.
A közvélekedés miatt azonban egyhamar nem állhat az MSZP élére a volt miniszterelnök, jelentette ki az MSZP előző elnöke, aki úgy látja, a hétvégi kongresszuson egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy különböző irányzatok helyet kapjanak a párton belül. Az MSZP ugyanakkor továbbra is baloldali párt marad.