A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára a "huszonkettes csapdáját" jelenti Traian Basescu államfőnek a két székelyföldi megye számára "különleges státust" adni akaró javaslata, olyan "mézesmadzag", amelynek nem szabad megtévesztenie a kormánykoalícióban lévő magyar szervezetet - vélekedett néhány felszólaló a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.
Míg Bajnai Gordont elfogadhatják az ellenzéki pártok egyfajta "Orbán-ellenes koalíció" vezetésére, Gyurcsány Ferenc személye erre teljesen alkalmatlan - mondta Wéber Attila szociológus, aki az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, a múlt heti MSZP kongresszuson elfogadott határozat Gyurcsány-ellenes.
A felek nagyszabású fejlesztéseket terveznek a logisztika, a reptérfejlesztés, a légiközlekedés, az ingatlanfejlesztés, a hotel- és bevásárlóközpont-fejlesztés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a pénzügyi szolgáltatások területén - áll a közleményben.
Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében, a földrajzilag előnyös fekvésű térség összeköti a nyugati és keleti piacokat - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián, a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon.
Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében, a földrajzilag előnyös fekvésű térség összeköti a nyugati és keleti piacokat - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián, a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon.
Ilan Grapelt a múlt héten tartóztatták le egy kairói hotelben az egyiptomi hatóságok – azzal gyanúsították meg, hogy a katonai vezetés ellen „izgat”. Azóta ismeretlen helyen tartják fogva. Grapel családja azonban azt állítja, a fiatalember egy jogi segélycsoport tagjaként tölti Kairóban a nyarat, és nem is volt akkor Egyiptomban, amikor az „izgatásra” sor került.
"Ez a stratégia számunkra itt, a Duna-medencében, Közép-Európában mindig egy egészen különleges jelentést hordozott" - jelentette ki Martonyi szombat délután Rajkán, az osztrák-szlovák-magyar külügyminiszteri kerékpártúra befejezése utáni sajtóértekezleten.
A Tibetet Segítő Társaság szerint nem engedték a tibetieket a kínai miniszterelnök látogatása ellen tüntetni. Azt állítják, hogy a rendőrök elvitték a tibeti zászlókat lengető aktivistákat a kínai delegáció közeléből, sőt: "indoklás nélkül berendelték őket".
Schmitt Pál köztársasági elnök támogatásáról biztosította a kínai és a magyar kormányfő által szombat délelőtt megkötött kétoldalú egyezményeket - meggyőződése, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára jelentős előnyökkel jár.
A líbiai állami média közlése szerint tizenöt ember meghalt és több mint húsz megsebesült a NATO egyik légitámadásában, amit civil célpontok ellen hajtottak végre szombaton a kelet-líbiai Brega városában. Brüsszel visszautasította az állítást.
A kormány a kínai kormányfő látogatásának zavartalanná tétele érdekében pénteken törvényes indoklás nélkül tibetieket rendelt be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, valamint megtiltotta a Tibetet Segítő Társaság és a - Kínában nem engedélyezett nevű szervezet tagjainak demonstrációját.
Támogatásukról biztosították Angela Merkel kancellár, illetve az általa vezetett konzervatív-liberális kormánykoalíció atompolitikáját az ellenzéki Zöldek.
Az Alaptörvény elfogadását követően sorban nyújtják be a kormánypártok és a kormány az új sarkalatos törvényeket. Ezek közül a Policy Agenda a héten az új egyház törvénnyel foglalkozik. Az elemző cég szerint összességében korrektnek mondható szabályozás született.
A rendszerváltás utáni összes magyar kormányt felelősség terheli a gyöngyöspatai helyzet kialakulásáért Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője szerint, aki pénteken mintegy 30 fős közönség előtt tartott előadást Washington környékén élő magyaroknak a cigányság helyzetéről.
Kilencvenezerre nőtt a Fülöp-szigeteken szombatra azoknak a száma, akik a Meari elnevezésű trópusi vihar okozta áradások miatt kényszerültek otthonaik elhagyására.
Műszaki okok miatt nem tudott felszállni a Malév egyik repülőgépe a görögországi Heraklionban szombaton, az utasokat egy másik géppel hozza haza a légitársaság.
Táncosok, színielőadások, kajakos felvonulás, kiállítások és számtalan különleges, érdekes program hömpölygött a Dunán és mindkét partján az Európai Unió magyar soros elnökségét lezáró rendezvénysorozaton szombaton Budapesten, a Duna Party elnevezésű háromnapos kulturális fesztiválon.
A lakosság elöregedésével párhuzamosan egyre nagyobb súllyal nehezedik az Alzheimer-kór a világgazdaságra a következő években - figyelmeztettek szakértők egy amerikai kongresszusi meghallgatáson.
Halálra gázolt egy ismeretlent Dunaharaszti vasútállomásán a Belgrádból Budapestre tartó Ivo Andric nemzetközi gyorsvonat szombaton kora este - közölte a Mávinform.
Összesen 12, főként gazdasági jellegű megállapodást kötött Kína és Magyarország. Július 31-éig dönt a kormány a MÁV adósságának konszolidációjáról. A Fülöp-szigeteken már 90 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a trópusi vihar okozta áradások miatt.