2012. október 20. szombat

okt. 20
14:54
Arab zsoldosok segítik a lázadókat Szíriában? (ATV)
Fogságba ejtett külföldi, főleg arab katonák nevét tartalmazó listát küldött el Szíria ENSZ-nagykövete a szervezetnek.
okt. 20
15:12
1,2 milliárd forintot ad idén a piarista szerzeteseknek Orbán (ATV)
A Piarista Rend Magyar Tartományának további eredményes működését segíti a kormány idei 1,2 milliárd forintos támogatása - közölte a szerzetesrend magyar tartománya szombaton az MTI-vel. A szerzetesek a miniszterelnök jegyezte határozat alapján jövőre, majd 2014-ben is ugyanennyit kapnak.
okt. 20
15:18
A mozgáskorlátozottak levélben regisztrálnának (Metropol)
A választásra csakis személyes megjelenéssel lehet feliratkozni, és aki ezt nem teszi meg, mozgóurnát sem kérhet.
okt. 20
15:30
A gazdasági után oktatási program készül az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Megtárgyalta és támogatta a párt gazdasági kilábalási koncepcióját az MSZP választmánya szombaton. A szocialisták országjárást indítanak terveik bemutatására, és oktatáspolitikai javaslataik kidolgozásával folytatják a programalkotást.
okt. 20
15:30
Botka: Orbánék alatt minden lényeges gazdasági mutató romlott (ATV)
Megtárgyalta és támogatta a párt gazdasági kilábalási koncepcióját az MSZP választmánya szombaton. A szocialisták országjárást indítanak terveik bemutatására, és oktatáspolitikai javaslataik kidolgozásával folytatják a programalkotást.
okt. 20
15:32
Döntős a Póta, Tóth páros, Madarászék bronzérmesek (ATV)
A Póta Georgina, Tóth Krisztina kettős bejutott a női párosok fináléjába a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben legyőzte az így bronzérmes Madarász Dóra, Britt Eerland magyar, holland duót.
okt. 20
15:48
Szakadékba zuhant egy busz az iskolás lányokkal: 26 halott (ATV)
A teheráni hírügynökség jelentése szerint a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett a csúszós úton.
okt. 20
16:06
Éger István: rossz ötlet a mozgóbér befagyasztása (ATV)
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az egészségügyi dolgozók még csak ígéretet sem kaptak a béremelésre.
okt. 20
16:24
Fekete festékkel öntötték le a Fidesz-táblát Kaposváron (ATV)
Fekete festékkel öntötték le a kaposvári Pártok Háza falán lévő Fidesz-táblát - erősítette meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az egyik kaposvári portálon megjelent hírt az MTI-nek.
okt. 20
17:36
A kormány megszigorításai ellen tüntettek több tízezren (ATV)
Tízezrek vonultak szombaton London utcáira, hogy így tiltakozzanak a kormány gazdasági megszigorító intézkedései ellen.
okt. 20
19:12
A gazdasági után oktatási program készül az MSZP-ben (Infostart)
Megtárgyalta és támogatta a párt gazdasági kilábalási koncepcióját az MSZP választmánya szombaton. A szocialisták országjárást indítanak terveik bemutatására és oktatáspolitikai javaslataik kidolgozásával folytatják a programalkotást.
okt. 20
19:42
Jávor: kérdés, hogy mivel áll elő Bajnai a Millán (ATV)
Az LMP frakcióvezetője szerint vannak bizonyos minimális feltételek, amelyek szükségesek a demokrácia helyreállításához.
okt. 20
19:44
Melegrekordok dőltek meg, ma még jó idő lehet (ATV)
A fővárosi és az országos napi melegrekord is megdőlt szombaton. Még vasárnap is többfelé lehet 20 fok feletti meleg, de aztán fokozatos lehűlésre kell számítani - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
okt. 20
20:06
Balog Zoltán: a málenkij robot a védtelenségről szól (Infostart)
A málenkij robot a védtelenségről szól, de hiába voltak táborok, hazugság és istentagadás, hiába húztak határokat, most mégis együtt vagyunk - jelentette ki az emberierőforrás-miniszter szombaton a Szabolcs-Bereg megyei Vállajon.
okt. 20
20:06
Megdőltek a napi melegrekordok (Metropol)
A fővárosban ezen a napon mostanáig 1943-ban volt a legmelegebb, az országos rekordot 1961-ben mérték Csengerben.
okt. 20
20:08
Nem volt ötös a lottón (Metropol)
A 42. hét nyerőszámai: 47, 51, 53, 57, 63. Joker: 531543.
okt. 20
20:42
Nyakunkon a rekord-meleg (Infostart)
A Hajdú-Bihar megyei Körösszakálon majdnem 27 fokot mértek szombaton, Budapesten 24 fok volt - mindkettő rekorddöntő hőmérsékletnek számít ezen a napon. Vasárnap is meleg lesz még, de a jövő héten jön a hideg.
okt. 20
21:18
Készül a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás - a nap hírei (Infostart)
A család erejéről beszélt az államfő a Nagycsaládosok Országos Egyesületének 25 éves jubileumi ünnepségén. Tízezrek tüntettek Londonban a kormány gazdasági megszigorító intézkedései ellen.

Keresés