2012. augusztus 1. szerda

aug. 1
12:06
Nőtt a liszt ára, emelkedik a kenyéré is (ATV)
A liszt ára augusztus 1-től kilogrammonként 18-20 forinttal emelkedett az aratást megelőző időszak árához képest, ezért a kenyér ára is várhatóan emelkedik - közölte a Magyar Pékszövetség szerdán az MTI-vel.
aug. 1
12:08
25 gyógyszer lett olcsóbb mától (ATV)
Augusztus elsejével 25 gyógyszer lett olcsóbb - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerdán az MTI megkeresésére.
aug. 1
12:10
Ezentúl közvetlenül választanak államfőt a csehek (ATV)
Václav Klaus cseh köztársasági elnök szerdán aláírta a közvetlen államfőválasztást bevezető alkotmánytörvényt - közölte Radim Ochvat, a cseh államfő szóvivője.
aug. 1
12:27
Továbbra is félig üresek a lelátók (Infostart)
Továbbra is erősen foghíjas, esetenként félig üres lelátók látványa borzolja azoknak a millióknak a kedélyeit, akik nem jutottak belépőjegyhez a londoni olimpiai rendezvényekre, és kénytelenek beérni a televíziós közvetítéssel.
aug. 1
12:42
Kőrözik az Oscar-díjas színészt (ATV)
Egy pincérnő beszámolója szerint kétszer is meglökte őt a színész, amikor megpróbálta lecsillapítani, majd távozásra bírni.
aug. 1
12:54
Sok napsütésre számíthatunk (Alternatív Energia)
Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé a fenti magasnyomás peremén pár fokkal melegebb levegő áramlik.
aug. 1
13:18
Még idén hazakerülhet a Seuso-kincs (ATV)
Még az idén hazakerülhet a Seuso-kincs. Az antik kultúra egyik legértékesebb leletegyüttesét Zelnik István műgyűjtő, a nevét viselő budapesti aranymúzeum tulajdonosa vásárolná meg.
aug. 1
13:30
MSZP: Simicskáékhoz dőlnek az állami hirdetési pénzek is (Alternatív Energia)
Az állami vállalatok hirdetési politikájának felülvizsgálatát szorgalmazza az MSZP, mert a szocialisták szerint azok a közterületi hirdetési piacon is "számolatlanul döntik" a pénzt a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó cégekbe.
aug. 1
13:36
Pogátsa: Magyarország minden eddiginél közelebb az IMF-megállapodáshoz (ATV)
Bár a neheze még hátra van, Magyarország most minden eddiginél közelebb került az IMF-megállapodáshoz – vélekedett Pogátsa Zoltán az ATV Start című műsorában.
aug. 1
13:39
Mit terveznek az egyéni nyugdíjszámlával? (Infostart)
Nem változik a nyugdíjrendszer - erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EEM). A tárca szerint ez a júliusban elfogadott törvénymódosítás lényege. A nyugdíjrendszer tervezett átalakításáról és az egyéni számla bevezetéséről ugyanakkor korábban többször beszélt a kormány és fideszes politikusok. Az EEM szerint a kormány egy tavalyi törvénymódosítással már rendezte azt a problémát, hogy…
aug. 1
13:48
Urnazárási pánik jelei mutatkoznak a Fidesznél (Alternatív Energia)
Alaptörvény-ellenes az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett terv, miszerint előzetes feliratkozáshoz kötnék a választásokon való részvételt. Miután ugyanis a "magyarosított" regisztrációt választópolgári aktivitással, sőt, határidővel vezetnék be, egy alacsonyabb szintű jogszabályban korlátoznának az általános és egyenlő választójogot. Az újabb jogállamellenes "játszma" a 2014-es választások…
aug. 1
13:54
Százból 93 magyar szerint rossza a helyzet (ATV)
A 2012. tavaszi Standard Eurobarométer felmérés szerint az európaiak körében csak a görögök, a spanyolok, a portugálok és az írek azok, akik rosszabbnak ítélik saját nemzetgazdaságuk helyzetét, mint a magyarok. Itthon a megkérdezettek 93 százaléka szerint rossz a helyzet, míg a svédeknek csak 15 százaléka gondolja így.
aug. 1
14:15
Rasszokba sorolná a Jobbik a bűnözőket (Metropol)
A Jobbik az "antropológia tudományát segítségül hívva", az USA jelenleg is hatályban lévő jogszabályának alkalmazását javasolja.
aug. 1
14:24
Ököllel arcul ütötte az orvosnőt egy látogató a győri kórházban (Alternatív Energia)
Ököllel arcul ütötte a doktornőt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai osztályán egy férfi, amikor az orvos felszólította, hogy fejezze be a látogatást. A férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség - közölte a Győr-Moson-Sopron Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel szerdán.
aug. 1
14:30
NATO-bomba gyilkolt Szerbiában (ATV)
Aknaszedés közben halt meg két szerb tiszthelyettes szerdán a szerbiai hegyekben.
aug. 1
14:32
Kétszer köpött a nácik levesébe a magyar olimpiai bajnok (ATV)
Tarics Sándor 76 évvel ezelőtt, az 1936-os berlini olimpián aranyérmet nyert a magyar vízilabda-válogatottal. Ezt a sporteseményt tartották „Hitler olimpiájának”, a magyar sportolók azonban elrontották a Führer örömét.
aug. 1
14:33
Súlyosan megsérült egy másfél éves kisfiú (Metropol)
A szentgotthárdi házuk udvarán az üzembe helyezett betonkeverő roncsolta meg a gyerek ujjait.
aug. 1
14:42
Súlyosan megsérült egy másfél éves kisfiú Szentgotthárdon (Alternatív Energia)
Súlyosan megsérült még hétfőn egy huszonegy hónapos kisfiú, akinek a szentgotthárdi házuk udvarán az üzembe helyezett betonkeverő megroncsolta az ujjait - tudta meg az MTI szerdán.
aug. 1
15:18
Bocsánatkérést vár a Tusványos szervezőitől a MOGYE rektora (Alternatív Energia)
Bocsánatkérésre szólította fel szerdán a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezőit Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora, amiért - állítása szerint - anélkül jelentették meg nevét a rendezvény programfüzetében, hogy meghívták volna.
aug. 1
15:24
Sör árasztott el egy kőbányai kereszteződést (ATV)
Több rekesznyi sör borult az útra szerda délelőtt egy teherautóból a fővárosi Gyömrői és Sibrik út kereszteződésénél - írta a Kőbánya.info.
aug. 1
15:36
Több rekesznyi sör borult az útra egy teherautóból Budapesten (Alternatív Energia)
Több rekesznyi sör borult az útra szerda délelőtt egy teherautóból a fővárosi Gyömrői és Sibrik út kereszteződésénél - írta a Kőbánya.info.
aug. 1
15:38
A minisztérium előre tudja, miként dönt az Alkotmánybíróság? (Alternatív Energia)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény egyetlen paragrafusa sem sért alkotmányos jogokat.
aug. 1
15:42
Az Emmi szerint megalapozatlanok az ombudsman aggályai (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény egyetlen paragrafusa sem sért alkotmányos jogokat.
aug. 1
15:44
Áll a bál Londonban: direkt vesztettek, ezért kizártak több játékost (ATV)
Kizárták a londoni olimpiáról azt a - négy párost alkotó - nyolc női tollaslabdázót, aki szándékosan vesztett egy-egy mérkőzésén annak érdekében, hogy a negyeddöntőben kevésbé jó ellenféllel játszhasson.
aug. 1
15:54
Brüsszelből kapott fizetést az uniós zászlót égető jobbikos (Alternatív Energia)
A Jobbik szóvivője szerint nincs hírértéke annak, hogy a párt egyik EP-képviselője brüsszeli forrásokat felhasználva alkalmazta Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt, aki szerinte jogszerűen kapott fizetést.
aug. 1
16:00
Krekó: a tényleges erőszak terjedését segíti a szélsőjobbos retorika (ATV)
Vezető szerepet kapott a Political Capital az Európai Bizottság egyik radikalizmus-ellenes munkacsoportjában, miután az intézet igazgatóját az erőszakos politikai extremizmus megelőzésével foglalkozó munkacsoport társelnökévé választották.
aug. 1
16:03
Brüsszelből kapta fizetését az uniós zászlót égető Novák (Metropol)
Novák Előd megerősítette, hogy Szegedi Csanád asszisztenseként valóban kapott uniós pénzt, amit ő "klasszikus munkabérnek" tekint.
aug. 1
16:36
Új vezető került az Országos Atomenergia Hivatal élére (ATV)
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2012. augusztus elsejével Horváth Kristófot nevezte ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgató-helyettesének, az Általános Nukleáris Igazgatóság vezetőjének - tájékoztatta az OAH az MTI-t szerdán.
aug. 1
16:54
Nincs többé Snoop Dogg (ATV)
Snoop Dogg amerikai hip-hop világsztár, aki nemrég reggae kislemezzel jelentkezett, bejelentette: ezentúl Snoop Lionként dolgozik.
aug. 1
17:06
Szeptember 30-án választanak polgármestert Dunaföldváron (Alternatív Energia)
A helyi választási bizottság a lehető legkorábbra, szeptember 30-ra írta ki az időközi polgármester-választást Dunaföldváron - közölte Bárdos Lászlóné címzetes jegyző szerdán az MTI-vel.
aug. 1
17:12
K&H; Alapkezelő: "lefagyhatnak" a részvénypiacok (ATV)
Csalódást okozhat a piacoknak, hogy a nagy jegybankok szerda-csütörtöki kamatdöntő üléseit kísérő felfokozott várakozásoknak nem fognak eleget tenni a jegybankárok, így a részvénypiacokon rövid távon nem várható javulás - közölte a K&H Alapkezelő az MTI-hez szerdán eljuttatott rövid elemzésében.
aug. 1
17:30
Csődbe ment a fapados légitársaság: 130 ezer utast érint (ATV)
Felszámolják a lengyel OLT Expess-csoport légitársaságait, amelyeknek a Polgári Légiközlekedési Hatóság (ULC) visszavonta a koncesszióit - adta hírül szerdán a PAP lengyel hírügynökség. Az OLT Express Regional fapados légitársaság már pénteken felfüggesztette járatait és csődvédelmet kért, a charterjáratokat indító OLT Express Poland ugyanezt kedden tette meg.
aug. 1
17:48
Újabb buszsávokat nyitnak meg a kerékpárosok előtt Budapesten (ATV)
Tíz helyen nyitja meg a buszsávot a kerékpárosok előtt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - mondta Vitézy Dávid vezérigazgató szerdán a fővárosban.
aug. 1
18:00
Ügyvédi törvény - Módosítás mindenféle egyeztetés nélkül (Alternatív Energia)
Az igazságügyi tárcának az ügyvédi törvény módosítására vonatkozó előterjesztése az egyéves kötelező joggyakorlat eltörlésével könnyebbé tenné a kamarai tagság megszerzését és ezzel az ügyvéddé válást, továbbá módosítaná az ügyvédi eskü szövegét. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerdán az MTI érdeklődésére közölte: mindkét - az elmúlt másfél évben megszavazott - törvényhely felülvizsgálatát…
aug. 1
18:09
Újabb buszsávokban kerekezhetnek (Metropol)
Tíz helyen nyitja meg a buszsávot a kerékpárosok előtt a Budapesti Közlekedési Központ.
aug. 1
18:18
Dunaharaszti quadbaleset - Önként jelentkezett a helyszínt elhagyó sofőr (Alternatív Energia)
Feladta magát a rendőrségen szerda délután az a férfi, aki az általa vezetett quaddal, egy négykerekű terepmotorral harmadmagával felborult kedd este Dunaharasztiban, majd elhagyta a helyszínt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A balesetben egy fiatal nő súlyosan megsérült.
aug. 1
18:20
MSZP: Mit ért Orbán Viktor "más típusú politikai rendszerek" alatt? (Alternatív Energia)
Az MSZP-s Lendvai Ildikó arra kéri Orbán Viktort, tisztázza, mire gondolt, amikor azt mondta: reméli, hogy nem kell kigondolni és a gazdasági túlélés érdekében bevezetni a demokrácia helyett más típusú politikai rendszereket.
aug. 1
18:27
Jegyzőkönyveket is hamisítottak az NNI-s rendőrök (Metropol)
G. Imre és H. Lajos hamis információkat gyártott, hogy növelje a fenyegetettség érzését V. László vállalkozóban, és így minél több pénzt csikarjon ki tőle.
aug. 1
18:42
Menekültjogot kért egy szudáni olimpikon Londonban (ATV)
A mélyszegénységben élő és konfliktusokkal terhelt Szudán 2 úszót és 4 atlétát küldött a játékokra, egyikük azonban már biztosan nem versenyez. A háborús vagy diktatórikus hátország eltérő hatással lehet sportolóira, kimagasló teljesítményt, a vezér iránti elvakult hűséget, és disszidálását is eredményezhet.
aug. 1
18:44
Feloszlatta magát a testület: áll a bál a Jobbik "fővárosában" (ATV)
Feloszlatta magát a tiszavasvári képviselő-testület a szerdai ülésén, miután megszűnt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei várost vezető Jobbik többsége egy új frakció alapításának szándéka miatt.
aug. 1
18:46
HV: jegyzőkönyveket is hamisítottak a volt NNI-s rendőrök (ATV)
A Heti Válasz Online információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két magas rangú volt rendőrtisztje, G. Imre és H. Lajos hamis információkat gyártott, hogy növelje a fenyegetettség érzését V. László vállalkozóban, és így minél több pénzt csikarjon ki tőle.
aug. 1
18:54
Elveszett a Jobbik "fővárosa" - Feloszlatta magát a tiszavasvári képviselő-testület (Alternatív Energia)
Feloszlatta magát a tiszavasvári képviselő-testület a szerdai ülésén, miután megszűnt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei várost vezető Jobbik többsége egy új frakció alapításának szándéka miatt.
aug. 1
19:00
20 százalékkal több autót adtak el (ATV)
A 2012. év július hónapjában a személygépjármű piac, jelentős, közel 20 %-os emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest. Az első hét hónap összesített adatai is 20% többlet forgalomba helyezést mutatnak 2011 évhez viszonyítva.
aug. 1
19:03
Feloszlatta magát a tiszavasvári képviselő-testület (Infostart)
Feloszlatta magát a tiszavasvári képviselő-testület a szerdai ülésén, miután megszűnt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei várost vezető Jobbik többsége egy új frakció alapításának szándéka miatt.
aug. 1
19:30
Szigorúbb szankciókkal motiválják a dolgozókat Miskolcon (Alternatív Energia)
A Start munkaprogram második szakasza szerdán indult Miskolcon, a programnak köszönhetően csaknem 1400 embert foglalkoztathat a Miskolci Kistérségi Társulás - mondta a város fideszes polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.
aug. 1
19:36
Mi lesz az államfővel? Az alkotmánybíróság bíróság kezében a döntés (ATV)
A román alkotmánybíróság több órás ülés után szerdán másnapra halasztotta a döntést a felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás érvényessége ügyében és további dokumentumokat kért különböző állami intézményektől.
aug. 1
19:38
Három ingaállamon múlik Barack Obama sorsa (ATV)
Barack Obama támogatottsága 50 százalék feletti három kulcsfontosságú "ingaállamban", Floridában, Ohióban és Pennsylvaniában; ha az elnök ezekben győzni tud, sikerül újraválasztatnia magát - sugallja a Quinnipac Egyetem, a CBS News és a The New York Times szerdán közzétett közvélemény-kutatása.
aug. 1
19:57
Szegedi Csanádnak megéri megtartani EP-mandátumát (Infostart)
A Jobbikból kilépett, európai parlamenti mandátumáról azonban nem mondott le a felmenői miatt támadott Szegedi Csanád. A mandátum a politikai befolyás mellett nem kevés anyagi haszonnal is jár.
aug. 1
20:12
BL-selejtező: az utolsó pillanatig vezetett a Debrecen (ATV)
A Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a fehérorosz BATE Boriszov otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának szerdai első mérkőzésén.
aug. 1
20:48
"Nagyon nehéz versenyzés volt" Gyurta olimpiai bajnok világcsúccsal (ATV)
Gyurta Dániel nagyon szoros versenyt követően elsőként ér célba, olimpiai bajnok, 200 méter mellen 2:07.28-as világrekorddal megverte az egész világot!

Keresés