2014. szeptember 16. kedd

szept. 16
9:42
A Heim Pál Gyermekkórház alapítványa gyűjtött a legjobban (Infostart)
A www.tetalap.hu címen elérhető Adó 1% Kereső portált üzemeltető Biorobotok Kft. tájékoztatása szerint a 2014-es rendelkező évben a civil szervezetek részére felajánlott 7,26 milliárd forintnyi összeg közel azonos a tavalyival, hiszen csupán mintegy 30 millió forinttal marad alul az egy évvel korábbi értékekhez képest - ugyanakkor a felajánlók száma 80 ezerrel nőtt, megközelítve a 2 milliót.
szept. 16
9:42
A szakadárok elutasították Porosenko javaslatát (Alternatív Energia)
A javaslat három évre biztosítana különleges státust.
szept. 16
9:44
Hét megyében húsz útszakasz van lezárva az árvíz miatt (Infostart)
Jelenleg hét megyében húsz országos közút van teljesen lezárva, öt települést továbbra sem lehet megközelíteni - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel az MTI-vel.
szept. 16
9:46
Ismét járható az M70-es autóút Letenyénél (Infostart)
A rendőrök befejezték a helyszínelést az M70-es autóúton, a kedd reggel felborult autószállítónál, így ismét mindkét irányba megindulhatott a forgalom Letenyénél - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
szept. 16
10:00
Baleset miatt korlátozzák a forgalmat a Kodály köröndnél (Infostart)
Egy szétszerelés közben megsérült daru miatt korlátozzák a gyalogosforgalmat Budapesten, az Andrássy úton, a Kodály köröndnél - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd reggel.
szept. 16
10:00
Porszem a rezsicsökkentésben? - Drágulhat a gáz (Alternatív Energia)
Egy újabb rendelettel ki lehetne küszöbölni a tényleges áremelkedést.
szept. 16
10:00
Hét nap alatt több eső esett, mint a havi átlag (ATV)
Alig egy hét alatt több mint másfélszer annyi eső esett, mint a havi átlag - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
szept. 16
10:18
Átok a Kodály Köröndön? - Tűz után veszélyes darubaleset (Alternatív Energia)
Az autós- és a gyalogosforgalmat is korlátozzák, a kisföldalatti sem áll meg.
szept. 16
10:18
Nőket molesztált egy 31 éves férfi Óbudán (ATV)
Szeméremsértés gyanújával indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki nőket molesztált Óbudán - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
szept. 16
10:20
Európa szembesüljön a magyarországi helyzettel (Alternatív Energia)
"Nem egyszerűen magyar-, hanem európai ügyről van szó"
szept. 16
10:36
Tovább csökkent a Rába vízszintje Körmendnél (Infostart)
Tovább csökkent a Rába vízszintje Körmendnél, de a folyó alsó szakaszán, Rumnál és Sárvárnál továbbra is másodfokú a készültség - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedd reggel a honlapján.
szept. 16
10:36
Nőket molesztáló férfi garázdálkodott a fővárosban (Alternatív Energia)
szept. 16
10:38
Porosenko száz napja (Alternatív Energia)
Az orosz sajtó kezdi megkedvelni az ukrán politikust.
szept. 16
10:40
Szembenézni vagy tagadni? (Alternatív Energia)
Hernádi Judit a Happy Endingről.
szept. 16
10:54
Igazat adott a strasbourgi bíróság LMP-s és PM-es képviselők panaszának (Infostart)
Magyarország megsértette Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia LMP-s, valamint Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka PM-es képviselők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát azzal, hogy tavaly az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket - mondta ki kedden közzétett első fokú ítéletében a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága.
szept. 16
10:54
Izraeli turisták a terroristák célkeresztjében (Alternatív Energia)
Szabadnapokkal járó zsidó ünnepek következnek.
szept. 16
10:54
Strasbourg kártérítést ítélt meg az LMP-s és PM-es képviselőknek (ATV)
Magyarország megsértette Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért négy képviselője, valamint Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia, az LMP három képviselője szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát azzal, hogy tavaly az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta az érintetteket - mondta ki kedden közzétett első fokú ítéletében…
szept. 16
10:56
Strasbourg: Magyarország megsértette a szabad vélemény jogát (Alternatív Energia)
"Loptok, csaltok hazudtok!" tábla miatt is büntettek ellenzéki képviselőket.
szept. 16
10:56
Norvég miniszter: Lázár hónapok óta elérhetetlen (ATV)
Lázár János hónapok óta elérhetetlen Norvégia európai ügyekért felelős minisztere számára. Vidar Helgesen a 168 Órának azt mondta: a kormány politikai céljaihoz használja fel a hatóságot, s Brüsszelnek jobban kellene figyelnie Orbánra.
szept. 16
10:58
Elegük van a politikusokból a románoknak (Alternatív Energia)
A többség Mugur Isarescu jegybank-elnököt szeretné kormányfőnek.
szept. 16
11:12
Bucsek: az iskolásokat is bevonják a drog elleni harcba (Infostart)
Az év végéig emelkedhet a fővárosi rendőrség állományának létszáma - mondta Budapest rendőrfőkapitánya az InfoRádió Aréna című műsorában. Bucsek Gábor arról is beszélt, hogy a kábítószerek terjesztése elleni küzdelemben októbertől a közösségi szolgálat révén az iskolások segítségét is igénybe veszik.
szept. 16
11:12
Orbán Lúdas Matyival kampányolt a kórházátadón (ATV)
Folyamatosan frissülő hírfolyam.
szept. 16
11:14
Hoffmann Rózsa rászállna a hallgatói önkormányzatokra (ATV)
Szigorúbban ellenőrizné a hallgatói önkormányzatok működését az Országgyűlés kulturális bizottságának kereszténydemokrata alelnöke.
szept. 16
12:06
Szociális igazságosság – Egyfajta szegényház lettünk (Alternatív Energia)
A szociális egyenlőtlenség vizsgálatakor Romániával, Bulgáriával, Görögországgal együtt a lista végére kerültünk.
szept. 16
12:06
Egyházi felajánlás: tovább erősödött a Hit Gyülekezete (ATV)
Változatlan az egyházi adófelajánlásokban a sorrend a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tegnap közzétett tájékoztatása alapján.
szept. 16
12:08
Robbanótest lehet az M0-son (Alternatív Energia)
Az M0-s első kilométerénél van zárlat, torlódásra kell készülni.
szept. 16
12:24
Átadták a Szalay Annamária-díjakat (Infostart)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere első ízben adott át díjat a gyermekek tudatos médiahasználatra nevelését segítőknek a Szalay Annamária Média Alapítvány rendezvényén kedden Budapesten.
szept. 16
12:24
Három településnél is harmadfok felett tetőzhet a Rába (Alternatív Energia)
Közben folyamatos a Sopron környéki vízfolyások, köztük az Ikva apadása.
szept. 16
12:24
Darubaleset a Kodály köröndön (ATV)
Elterelik a forgalmat mindkét irányban a Kodály köröndnél, a balesetveszélyes daru miatt - tájékoztatott a rendőrség kedd délben a honlapján.
szept. 16
12:26
Orbán Viktor: az egészségügy nem üzlet (Infostart)
Orbán Viktor szerint a 2008-as szociális népszavazás legfontosabb eredménye az volt, hogy sikerült megakadályozni az egészségügy privatizációját, mert az egészségügyet nem lehet üzleti szempontok szerint működtetni. A kormányfő erről kedden Baján, a Szent Rókus Kórház új épületének átadásán beszélt.
szept. 16
12:28
Így érkeznek majd az önkormányzati választások eredményei (Infostart)
A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok október 12-én este - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 16
12:42
Kedden délután kezdik nyomtatni a szavazólapokat (Infostart)
Várhatóan kedden délután megkezdődhet az október 12-i önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjainak nyomtatása - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 16
12:42
Veszélyes darubaleset a köröndnél, elterelik a forgalmat (Alternatív Energia)
A gyalogosforgalmat is korlátozzák, a kisföldalatti sem áll meg.
szept. 16
12:44
Együtt-PM: több százmilliós veszteség érhette a IX. kerületet (Alternatív Energia)
A parkolás-üzemeltetés mindenhol a világon az egyik legnyereségesebb tevékenység.
szept. 16
12:46
99 évesen is csúcsformában (Alternatív Energia)
A legtöbb idős ember mindennapjait megkeseríti a nagyothallás. Hatvan év felett a magyar lakosság több mint kétharmadát érinti a betegség.
szept. 16
12:48
A polgármester-választások eredményét ismerjük meg először (Alternatív Energia)
Az önkormányzati választás végeredménye hétfő hajnalra várható.
szept. 16
13:00
Devizaper: A Sberbanknak elutasítás, a nagykátai takaréknak halasztás (Alternatív Energia)
szept. 16
13:02
Életmentő agyműtét egy aranyhalon (Alternatív Energia)
Az orvosoknak precízen kellett eljárniuk, hogy minimalizálják a mindössze 80 grammos páciens vérveszteségét.
szept. 16
13:04
"Budapest nem egy egyszemélyes birodalom" (Alternatív Energia)
A Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje bemutatta programját.
szept. 16
13:18
Nőket molesztált egy férfi a fővárosban (Alternatív Energia)
Volt olyan eset, amikor 20 perc alatt három nőt is hasonló módon inzultált.
szept. 16
13:18
Agyműtétet hajtottak végre egy aranyhalon (ATV)
Daganatot távolítottak el egy aranyhal agyából ausztrál állatorvosok, hogy a "magas kockázatú" operáció révén megmentsék az állat életét.
szept. 16
13:20
Újságírókat küld el a FAZ (Alternatív Energia)
150-200 munkahelyet szüntetnek meg.
szept. 16
13:36
Rendhagyó beszélgetés Orbán Viktorral (Alternatív Energia)
„Miniszterelnök Úr! Ez az illiberális állam egy marhaság!”
szept. 16
13:36
Minden kilencedik ember éhezik a Földön (ATV)
A világon minden kilencedik ember nem jut elég élelemhez annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen, több mint 100 millió fővel csökkent az éhezők száma - összegezte a legfrissebb felmérési adatokat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kedden Rómában közzétett jelentésében.
szept. 16
13:38
Az NMHH-ba is belerúgott a kormány az RTL miatt? (Alternatív Energia)
Gerkens szerint az Egyesült Államokban is voltak hasonló piaci viták, de nem emlékszik, hogy Obama elnök közbeszólt volna.
szept. 16
13:38
Denevérek, libák, komondorok és egyéb állatok a politikában (ATV)
A miniszterelnök tegnap, a parlamentben denevérhez hasonlította a bankokat. Metaforáját sokan értelmezték. Mi pedig megnéztük, vajon a rendszerváltás óta milyen szerepet játszanak az állatok a képes beszédben. Mire telik a politikusok és a politikai elemzők fantáziájából?
szept. 16
13:40
Újra James Bond bőrében (Alternatív Energia)
A 007 Skyfallra világszerte 1,1 milliárd dollárért váltottak jegyet a nézők.
szept. 16
13:54
Maláriás a Debrecenben rosszul lett férfi (Infostart)
Maláriás az a 20 éves nigériai férfi, akit magas lázzal vittek be hétfőn a mentők a debreceni Kenézy kórházba - közölte az intézmény szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
szept. 16
13:54
Bordatörés, hasi sérülés - Öt év a gyerekbántalmazónak (Alternatív Energia)
szept. 16
13:54
Cseh lap: Orbán vonzódik a putyinizmushoz (ATV)
Magyarország és az Európai Unió kapcsolatát veszi górcső alá kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

Keresés