Harminc éve, 1984. szeptember 9-én halt meg Máté Péter zeneszerző, énekes, akinek dalai harminc évvel halála után is népszerűek. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.
Egy ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsérül, amikor vasárnap délután három személygépkocsi ütközött a 87-es számú főút Szombathelyet elkerülő szakaszán, a Zanati út és a Söptei út között - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A jövő héten esősebb időre lehet számítani, helyenként erős, viharos széllel kísért zivatarok is lehetnek. A hétvégére némileg mérséklődik a nappali felmelegedés, ekkor többfelé 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az izraeli külügyminisztérium szívesen látná, ha a Gázai övezet újjáépítését egy nemzetközi békefenntartó alakulat felügyelné, amelynek mandátuma részét képezné a Hamász és egyéb terrorcsoportok újrafegyverkezésének megakadályozása is - adta hírül vasárnap internetes oldalán a Háárec izraeli napilap.
A jövő héten esősebb időre lehet számítani, helyenként erős, viharos széllel kísért zivatarok is lehetnek. A hétvégére némileg mérséklődik a nappali felmelegedés, ekkor többfelé 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Sajtóértesülések szerint az Arab Liga tagállamainak Kairóban összegyűlt külügyminiszterei olyan határozatot fogadnak el, amelyben támogatják a Szíria és Irak jelentős területeit uraló Iszlám Állam elleni amerikai hadműveleteket.
Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, amelyen csapattársa, az összetettben vezető német Nico Rosberg második lett, így 29-ről 22 pontra csökkent az előnye brit riválisával szemben.
Az egyetemek felelősséggel tartoznak a családoknak és az egész nemzetnek, a kormány pedig osztozik ebben a felelősségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a százéves Debreceni Egyetem jubileumi tanévnyitóján, a debreceni Református Nagytemplomban.
Akik székely autonómiáról beszélnek most, azok Moszkva játszmáját segítik - jelentette ki vasárnap Monica Macovei román néppárti EP-képviselő, aki függetlenként indul a novemberi államfőválasztáson.
Barack Obama amerikai elnök szerdán mutatja be az Iszlám Állam elleni stratégiáját - számolt be vasárnap az NBC News televíziós csatorna. Sajtóértesülések szerint az Arab Liga is támogatja az amerikai hadműveleteket.
Az egyetemek felelősséggel tartoznak a családoknak és az egész nemzetnek, a kormány pedig osztozik ebben a felelősségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a százéves Debreceni Egyetem jubileumi tanévnyitóján, a debreceni Református Nagytemplomban.
Fellázadt jó néhány francia könyvesbolt az ellen, hogy árusítsa Francois Hollande francia elnök volt élettársa, az egykori first lady, Valerie Trierweiler könyvét.
A francia hatóságoknak adományozná London a múlt héten a wales-i Newportban megrendezett NATO-csúcs biztosításához használt, mintegy húsz kilométer hosszú kerítést, hogy segítse a Franciaországból az Egyesült Királyságba igyekvő, egyre nagyobb számú bevándorló elleni küzdelmet.
Könnygázt és vízágyúkat vetett be vasárnap a török rendőrség Isztambulban egy több száz tüntetőből álló tömeg feloszlatására, akik a rossz munkakörülmények ellen tiltakoztak egy építési terület közelében, ahol előző nap tíz munkás vesztette életét egy lift lezuhanásakor.
Izraeli hírszerzési értesülések szerint a Gázai övezetet uraló Hamász megkezdte azoknak a föld alatti járatoknak a helyreállítását, amelyeket az izraeli hadsereg semmisített meg a július 8-án indított, Erős Szikla kódnevű hadművelet során - adta hírül vasárnap a Haaretz izraeli napilap, egy magas rangú tisztségviselőre hivatkozva.
Vereséggel rajtolt a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatában: Pintér Attila együttese vasárnap este a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az északír csapattól.