2014. szeptember 9. kedd

szept. 9
9:24
Félmillió hívás az öngyilkossági „forró dróton” (Alternatív Energia)
szept. 9
9:24
Pokolgép robbant egy chilei metróállomás közelében (ATV)
Pokolgép robbant helyi idő szerint hétfőn délután a chilei főváros, Santiago egyik metrómegállójának közelében, 14 embert sebesítve meg.
szept. 9
9:26
Zoltai Gusztáv Lázár János tanácsadója lett (Alternatív Energia)
A Mazsihisz volt elnöke új szerepkörben.
szept. 9
9:42
Korszerűsítették a Honvédkórház koraszülött centrumát (Infostart)
A legkorszerűbb inkubátorok, lélegeztetők, és ultrahang-készülékek kerültek a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának koraszülött intenzív centrumába. A fejlesztés 112 millió forintos uniós forrásból valósult meg.
szept. 9
9:44
"Jól álltak a csillagok" - Németh Miklós a határnyitásról (Infostart)
Ma is büszke vagyok arra, hogy tevőleges résztvevője lehettem annak a folyamatnak, amely a határnyitáson keresztül elvezetett Németország és Európa újraegyesüléséig - jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Németh Miklós. A korábbi miniszterelnök abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az általa vezetett kormány huszonöt évvel ezelőtt, 1989. szeptember 10-én - pontban éjfélkor - nyitotta meg a…
szept. 9
9:46
Ma lejár a kompenzációs listák és a megyei listák bejelentésének határideje (Infostart)
Ma 16 órakor lejár a kompenzációs listák és a megyei listák bejelentésére nyitva álló határidő az októberi önkormányzati választásra.
szept. 9
10:00
Új magyar eljárás az ivóvíz arzénmentesítésére (Infostart)
Egy új magyar eljárással minimálisra csökkenthető az ivóvíz arzéntartalma, a technológia főként Délkelet-Magyarországon terjedhet el, ahol helyenként az uniós előírás 5-20 szorosát is eléri az arzéntartalom.
szept. 9
10:18
Szexuális bűnözőt fogtak el Esztergomban (Alternatív Energia)
Két asszonyt akart megerőszakolni.
szept. 9
10:18
Magyar válogatott: "ide Joachim Löw is kevés lenne" (ATV)
A magyar futballban már semmi sem okoz meglepetést – ezt Hegyi Iván mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az északírektől elszenvedett 2-1-es vereség után.
szept. 9
10:20
Rekord adatokat mutat a turizmus (Alternatív Energia)
Az év első hét hónapjának eredményei.
szept. 9
10:20
Leálltak a lélegeztetőgépek: nyolc kisgyerek meghalt (ATV)
Nyolc kisgyermek vesztette életét egy pakisztáni kórház intenzív osztályán, miután technikai hiba miatt leálltak a lélegeztetőgépek - jelentette kedden a pakisztáni sajtó.
szept. 9
10:22
Városligeti piknik NAV ellenőrökkel (Alternatív Energia)
Hatóság inkognitóban.
szept. 9
10:22
A választások előtt emeltek vádat a 64 vármegyés polgármester ellen (ATV)
Az incidens két és fél éve történt.
szept. 9
10:24
Vádat emeltek Toroczkai László ellen (Alternatív Energia)
szept. 9
10:36
Vádat emeltek Toroczkai László ellen a Bank Center-ügy miatt (Infostart)
Kényszerítés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjével szemben a 2012. március 15-én, a Szabadság téri Bank Center épületénél történtek miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
szept. 9
10:36
Vádat emeltek Toroczkai ellen (Metropol)
A Bank Center-ügy miatt emeltek vádat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjével szemben.
szept. 9
10:36
Itt a bizonyíték, hogy áprilisban rengeteg kamupárt indult (ATV)
Úgy néz ki, hogy október 12-én tíz főpolgármester-jelölt közül választhatnak majd a budapestiek, ami jóval több, mint a korábbi ciklusokban volt – ezt László Róbert mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 9
10:54
Falus: a kormányzat halassza el a Várba költözést! (Alternatív Energia)
A főpolgármester-jelölt szerint az átépítés költsége eléri a százmilliárd forintot.
szept. 9
10:54
Lelőtt utasszállító: nagy energiájú tárgyaktól a levegőben darabokra szakadt a gép (ATV)
Több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata júliusban Kelet-Ukrajna fölött - állapította meg a katasztrófáról készített, kedd reggel közzétett előzetes jelentésében a Holland Biztonsági Testület.
szept. 9
10:56
Az Impuls-Leasinget is halasztották (Alternatív Energia)
Szeptember 23-ra napolták el a devizahiteles pert.
szept. 9
10:56
Gyerekeket használ fel öngyilkos merényletekhez az Iszlám Állam (ATV)
Az ENSZ-főtitkár különleges gyermekvédelmi megbízottja megdöbbent azon, hogy az Iszlám Állam terroristái gyerekeket használnak fel öngyilkos merényletekre.
szept. 9
11:12
Schmuck: október 12-ig nem beszélnek arról, mit vétett Fürst Izabella (Infostart)
A Szociáldemokraták október 12-ig, az önkormányzati választások napjáig nem beszélnek arról, hogy milyen hibát követett el Fürst Izabella, akit emiatt visszaléptettek a főpolgármesteri posztért való indulástól - mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke kedden az M1 Ma Reggel című műsorában.
szept. 9
11:12
A nap képe - A kínai kártya (Alternatív Energia)
A "Nagy Kormányos" hívei aligha gondolták, hogy egyszer Mao Ce Tung képe a pekingi bolhapiacon is feltűnik majd.
szept. 9
11:14
Nagy energiájú tárgyak szakították darabokra a repülőt (Alternatív Energia)
Emberi és műszaki hiba kizárható.
szept. 9
11:30
Megnyílt az út a betétesek kártalanítása előtt (Alternatív Energia)
Elindulhat az Alba Takarékszövetkezet felszámolása.
szept. 9
11:30
Több mint tízezer külföldi harcol Szíriában (ATV)
Hetvennégy országból több mint 12 ezer külföldi harcol vagy harcolt Szíriában a lázadók oldalán, 60-70 százalékuk közel-keleti, 20-25 százalékuk pedig nyugati országokból való - jelentette ki hétfőn egy terrorizmussal foglalkozó vezető kutató, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egyik tanácsadója.
szept. 9
11:32
Az MSZP minősített adatok ügyében kérdezne (Alternatív Energia)
A párt elővette a Gripen-ügyet.
szept. 9
11:48
Az MSZP és az Együtt-PM tételes elszámolást vár Tarlós Istvántól (Infostart)
Az MSZP és az Együtt-PM azzal a szándékkal kérte a Fővárosi Közgyűlés összehívását, hogy azon tételes elszámolást kérjen Tarlós Istvántól, a főpolgármester elmúlt négyéves teljesítményéről.
szept. 9
11:48
Tíz év a szegedi postarablónak (Alternatív Energia)
Fegyveres rablás bűntette.
szept. 9
11:50
BKK: az első nap csaknem ezren vettek jegyet vagy bérletet a MOL Bubira (Infostart)
Nagy érdeklődés fogadta a MOL Bubit (Budapest Bicikli), az első napon már csaknem ezer új felhasználó vett rá jegyet vagy bérletet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
szept. 9
11:50
Zseni vagy analfabéta? (Alternatív Energia)
A magyarok pénzügyi ismereteiről.
szept. 9
12:06
Rezesová remegő hangon kért enyhe büntetést (Alternatív Energia)
A perben csütörtökön hirdet ítéletet a bíróság.
szept. 9
12:06
Utolsó szó: magyarul kért elnézést Eva Rezesová (ATV)
Az utolsó szó jogán elnézést kért a négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádolt Eva Rezesová kedden a Budapest Környéki Törvényszéken, és azt kérte a bíróságtól, hogy szabjanak ki rá enyhe büntetést.
szept. 9
12:08
Az MKB keresete sem állt meg (Alternatív Energia)
Elutasította a pénzintézetet a törvényszék.
szept. 9
12:08
Gyurcsány azokról beszélt, akik őt kedvelik - felvétel (ATV)
Vannak ügyek, amelyek függetlenek az akaratunktól, az önkénnyel szemben kötelessége együttműködnie a demokratáknak, ez nem akarom, vagy nem akarom kérdése – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 9
12:10
Az MSZP a NAIH-hoz fordul a bajai kismamák ügyében (Alternatív Energia)
Jogszerű volt-e a fideszes polgármester-jelölt adatgyűjtése?
szept. 9
12:10
Devizahitelek: elutasították az MKB keresetét (ATV)
Elutasította a devizahiteles perben az MKB Bank Zrt.-nek a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
szept. 9
12:24
Tíz évet kapott a szegedi postarabló (Metropol)
A férfi több mint 1,3 millió forintot zsákmányolt, és gépkocsival menekült el a helyszínről.
szept. 9
12:42
Az önkormányzati jelöltállításról (Alternatív Energia)
szept. 9
12:42
"Megszállás, gyomorforgató putyini módszerek"- itt a kampány (ATV)
Egy hónappal az önkormányzati választás előtt besűrűsödtek az eseménnyel kapcsolatos hírek, ezért az atv.hu mindenki mást megelőzve folyamatosan frissülő hírfolyammal fordul rá a várva várt megmérettetésre.
szept. 9
12:44
Várva várt bejelentés: itt lesz az álomesküvő (ATV)
A város nem ad ki semmilyen információt.
szept. 9
12:46
Orbánék kemény üzenetet kaptak Norvégiától (ATV)
A tegnapi eseményeket kommentálták.
szept. 9
12:48
Felvétel: így ütötte ki barátnőjét az NFL-es, vége lehet karrierjének (ATV)
A tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Baltimore Ravens azonnali hatállyal felbontotta Ray Rice szerződését, az együttes futója még februárban, Atlantic Cityben megverte menyasszonyát.
szept. 9
13:00
Trócsányi: a kormány az áldozatok pártján áll (Infostart)
A kormány az áldozatok pártján áll, arra törekszik, minél hatékonyabban segítsen a bűncselekményeket elszenvedőkön - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden Szegeden.
szept. 9
13:00
Leányanyát esket a pápa (Alternatív Energia)
Egyházi családjogi reformok a láthatáron?
szept. 9
13:00
Balog: legyen minősített eset, ha oktatási intézmény programjén követnek el erőszakot (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere azt kezdeményezi, számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el.
szept. 9
13:18
Norvégia "elfogadhatatlannak" tartja a házkutatásokat (Infostart)
"Teljesen elfogadhatatlannak" nevezte Norvégia kedden azokat a házkutatásokat, amelyeket előző nap tartottak a magyar hatóságok két norvég támogatású civil szervezetnél, s azzal vádolta a budapesti vezetést, hogy el akarja hallgattatni a bírálatokat.
szept. 9
13:18
Együtt-PM: meg kell szervezni a jogvédelem kis köreit (Alternatív Energia)
Reagálás az Ökotárs-ügyre.
szept. 9
13:20
Az ellenzéki pártoknak össze kellene fogniuk a választási küzdelemben - 25 éve történt (Infostart)
1989. szeptember 9. szombat: A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építéséről kezdett tárgyalásokat Pozsonyban Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes. Az MSZMP októberi kongresszusának minden szempontból sorsdöntőnek kell lennie, és tisztáznia kell a párton belül folyó vitákat.
szept. 9
13:20
Balog: legyen minősített eset az oktatási intézményben elkövetett erőszak (Alternatív Energia)
Ezt a miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülése előtt jelentette be a fővárosban.

Keresés