Sikeres évet zár a kultúra 2015-ben Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerint, aki arról is beszélt az MTI-nek, hogy jövőre is folytatódik a nagyszabású kulturális infrastruktúra-fejlesztés és prioritás marad a kulturális alapellátás minél szélesebb körű kiterjesztése.
Az iraki hadseregnek szüksége lesz a kurd harcosok segítségére az Iszlám Állam kezén lévő legnagyobb város, Moszul felszabadításához - jelentette ki Hosjar Zebari iraki miniszterelnök-helyettes egy interjúban azután, hogy a kormányerők visszafoglalták az IÁ-tól Ramádi nagy részét.
Versenytárs nélkül nyerte meg a Századvég Politikai Iskola és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mintegy 800 milliós tenderét, amelyet szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadásra, tanulmánykészítésre és kiegészítő feladatokra írtak ki – írja az Átlátszó.hu.
Folytatódott a rubel gyengülése kedden: az euróért már több mint 80 rubelt, a dollárért pedig közel 73 rubelt kértek a moszkvai tőzsde devizakereskedésében.
A személyazonosításon kívül a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja majd, sőt aláírásra is lehet használni. Na de kiknek lesz ilyen?
Legalább 21-en meghaltak, 78-an megsebesültek, amikor kedden egy merénylő motorjára erősített robbanóanyaggal belehajtott egy kormányhivatal előtt álló tömegbe, és felrobbantotta magát az északnyugat-pakisztáni Mardan városában - közölte a pakisztáni rendőrség.
Január elsejével megjelennek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet használni - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) kedden az MTI-vel.
Átszámítva negyvenmillió forintjába került egy amerikai cukrászdának, amiért visszautasított egy esküvői tortára szóló megrendelést egy azonos nemű pártól.
Pert indít Hóman Bálint akadémiai tagságának posztumusz visszaállításáért a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ellen január 4-én Varga István ügyvéd, volt MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselő, aki ezt kedden Székesfehérváron, a néhai politikus születésének 130. évfordulóján rendezett megemlékezésen, "lélekszobor-avatáson" jelentette be.
Hazaárulásnak nevezte kedden Recep Tayyip Erdogan török államfő a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) társelnökének nyilatkozatát, amelyben az kiállt a kurdok autonómiakövetelése mellett.
Számos változásra kell felkészülnie jövőre a magyarországi mintegy 350-400 ezer sporthorgásznak - hívta fel a figyelmet Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke kedden.
A magyar társadalom megosztottsága miatt az emberek csak egyes pártok ideológiáján keresztül képesek megvitatni a közéleti témákat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szelényi Iván szociológus. A kutató szerint ez a megosztottság jelentősen csökkentheti a viták értelmét. A teljes beszélgetést meghallgathatják este 6 óra után az InfoRádióban.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelentekre hivatkozva kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A fővárosi önkormányzat összesen 300 millió euró értékben kötött két hitelszerződést az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A megállapodást Tarlós István főpolgármester megbízásából Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Baranyay László, az EIB alelnöke írta alá kedden a városházán.
Távozik posztjáról Polacsek Csaba, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárságának helyettes államtitkára, mandátuma 2015 végével szűnik meg, és ezután visszatér a magánszektorba - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
A Közbeszerzési Döntőbizottság 150 ezer forintra bírságolta az Országos Bírósági Hivatalt, mivel az egy szoftver beszerzés kapcsán megsértette a közbeszerzési törvényt - a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelentekre hivatkozva kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Távozik posztjáról Polacsek Csaba, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárságának helyettes államtitkára, mandátuma 2015 végével szűnik meg, és ezután visszatér a magánszektorba - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
Az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítást kötők 52 százaléka, míg a rendszeres díjas nyugdíjbiztosítást kötők 57 százaléka nő a K&H Biztosító ilyen biztosításokat kötött 4 ezer ügyfele közül - közölte a biztosító kedden az MTI-vel.
A fővárosi önkormányzat összesen 300 millió euró (több mint 94 milliárd forint) értékben kötött két hitelszerződést az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A megállapodást Tarlós István főpolgármester megbízásából Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Baranyay László, az EIB alelnöke írta alá kedden a városházán.