2015. április 13. hétfő

ápr. 13
13:32
Kövér László fogadta Martin Schulzot (ATV)
A jövőben még intenzívebbe kell tenni az Európai Parlament (EP) és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolattartást - többek között erről volt szó Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Martin Schultz, az Európai Parlament elnökének hétfői budapesti találkozóján.
ápr. 13
13:36
Több mint 650 milliós támogatás jut a kárpátaljai magyarságnak (Alternatív Energia)
50 millió forintot a lelkészek munkájának segítésére különítettek el.
ápr. 13
13:38
Megrongált egy felüljárót egy tréler, torlódik az M5-ös (Alternatív Energia)
A pálya burkolatára törmelék került, csak egy sávon halad a forgalom.
ápr. 13
13:39
Május közepén alakulhat meg az új kormány - 25 éve történt (Infostart)
1990. április 13. péntek: A fejlődő országokkal folytatott magyar kereskedelem aktívuma az elmúlt tíz év alatt csaknem 4 milliárd dollárra növekedett - mondta el sajtótájékoztatóján Major István, a Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. A Szovjetunió először ismerte el hivatalosan, hogy a második világháború idején a jelenlegi Állambiztonsági Bizottság elődje, az NKVD végezte ki Katynban azt…
ápr. 13
13:48
Brókerbotrány: napokon belül az önkormányzatok számláján lehet a pénz (ATV)
Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet az a pénz, amit a kormány múlt szerdán hagyott jóvá azon települések számára, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat, és ezért forrásuk ragadt benn a négy bank valamelyikénél - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón.
ápr. 13
13:50
Terrorfenyegetettség: Magyarország már életbe léptette a B szintet (ATV)
Az Iszlám Állam révén olyan barbár terrorizmussal szembesült a világ, amely megkerülhetetlenné teszi, hogy Magyarország erre reagáljon - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn az Országházban.
ápr. 13
13:57
Kövér László fogadta Martin Schulz EP-elnököt (Infostart)
A jövőben még intenzívebbe kell tenni az Európai Parlament (EP) és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolattartást - többek között erről volt szó Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Martin Schultz, az Európai Parlament elnökének hétfői budapesti találkozóján.
ápr. 13
13:59
Trócsányi: meg kell erősíteni a jogászképzést (Infostart)
Az igazságügyi miniszter szerint meg kell erősíteni a jogászképzés. Trócsányi László hétfőn Szegeden, a jogi képzőhelyek vezetőinek részvételével rendezett Jogász Dékáni Kollégium ülésének szünetében tartott sajtóbeszélgetésen azt mondta: az ország versenyképessége szempontjából sem közömbös, hogy milyen jogászok dolgoznak hazánkban.
ápr. 13
14:06
Nekiment a pápának a vatikáni török nagykövetség (ATV)
Rágalmazásnak nevezte Ferenc pápának az örmény népirtásról mondott szavait a Törökország római szentszéki nagykövetsége által hétfőn kiadott közlemény. Az olasz sajtó szerint Ferenc pápa nem Törökország ellen beszélt.
ápr. 13
14:15
Tapolcai visszhang- Kormányváltó hangulatról beszéltek a baloldali pártok (Infostart)
Kormányváltó hangulatról beszélt hétfőn több baloldali ellenzéki politikus a tapolcai választás eredményére reagálva. A megszólalók nem örülnek, hogy a Jobbik nyerte meg az egyéni mandátumot.
ápr. 13
14:24
800 ezer gyermek menekült el a Boko Haram elől (ATV)
Nigériában 800 ezer gyermek menekült el a Boko Haram iszlamista szervezet kegyetlenkedései, valamint a terrorcsoport és a biztonsági erők összecsapásai elől - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) hétfőn közzétett jelentéséből.
ápr. 13
14:51
Képviselőjüknek énekeltek a nyíradonyi óvodások (Metropol)
A Demokratikus Koalíció gyomorforgatónak tartja, hogy miután Mórahalmon óvodásoknak versben kellett hálát rebegniük, hogy létrejött a kormányablak, máris itt az újabb politikai pedofília.
ápr. 13
15:00
Tapolca: "Akinek a vereség szól, az megérdemelte!" - az utca emberét kérdeztük (ATV)
Az atv.hu száguldó riportere a Jobbik tapolcai győzelmével kapcsolatban kérdezte az utca emberét.
ápr. 13
15:09
Forgalomkorlátozás lesz az M0-s és az M5-ös gyáli csomópontjában (Infostart)
Burkolatjavítási munkák miatt forgalomkorlátozás lesz kedden az M0-s autóút és az M5-ös autópálya gyáli csomópontjában, az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-t.
ápr. 13
15:09
Féltékenységből gyilkoltak Zalaegerszegen (Metropol)
A 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat .
ápr. 13
15:18
Szerelemféltésből gyilkolta meg barátnőjét egy zalaegerszegi fiatal (ATV)
A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.
ápr. 13
15:20
Izrael és az USA is aggódik, amiért Putyin feloldotta a fegyverszállítási tilalmat Irán felé (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz államfő feloldotta az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszer Iránnak történő szállítására vonatkozó tilalmat - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
ápr. 13
15:24
Putyin hitellel vett meg minket? (Alternatív Energia)
A horvát lap szerint Oroszország trójai falóként használja Magyarországot és Görögországot az EU-ban.
ápr. 13
15:26
Már biztos: féltékenységből ölte meg a 18 éves lányt (Alternatív Energia)
A férfi békülni szeretett volna, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatot.
ápr. 13
15:27
Csökken a benzin ára, a gázolajé nem változik (Infostart)
A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal csökkenti szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
ápr. 13
15:36
Brókerbotrány: az MSZP szabályozná az önkormányzati befektetéseket (ATV)
Módosítsák úgy az önkormányzati törvényt, hogy a települések csak garantált papírokba fektethessenek a pénzt - kezdeményezte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fábry Béla, a szocialista párt fóti választókerületi elnöke.
ápr. 13
15:38
Gőgös: a Fidesz koalícióra léphet a Jobbikkal (ATV)
A Jobbik a szegényebb területeken élők problémáira adott leegyszerűsített, demagóg válaszaival magyarázza a jobbikos tapolcai győzelmet az MSZP-s Gőgös Zoltán.
ápr. 13
15:40
Még 14 magyart kell kimenteni Jemenből (ATV)
A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.
ápr. 13
15:42
Most érdemes tankolni! (Alternatív Energia)
A 95-ös benzin literenkénti átlagára 359-360 forintra mérséklődött, a gázolajé 361-362 forint maradt.
ápr. 13
15:44
Elúszhatott a fóti milliárd: szigorúbb szabályozást követelnek (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az önkormányzati, állami vezetőknek is magánvagyonukkal kell felelni, ha bebizonyosodik a felelősségük.
ápr. 13
15:45
Szerdán vesznek végső búcsút Dömölky János filmrendezőtől (Infostart)
Szerdán vesznek végső búcsút Dömölky János filmrendezőtől; a Balázs Béla-díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művészt 15 órakor a Farkasréti temető Hóvirág úti ravatalozójából kísérik utolsó útjára.
ápr. 13
15:45
Még tizennégy magyart kell kihozni Jemenből (Metropol)
A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement.
ápr. 13
15:47
Kigyulladt egy autószerelő-műhely Érden (Infostart)
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy autószerelő-műhely az érdi Fürdő utcában. A műhelyben több autó is lángra kapott, a tűz a környék házait is veszélyezteti - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő délután az MTI-t.
ápr. 13
15:54
A kínai elnök is elmegy a moszkvai ünnepségre (ATV)
Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár május 8-án Moszkvába utazik, és részt vesz a győzelem napi ünnepségeken - erősítette meg hétfőn az orosz fővárosban a kínai kormány egyik tagja az államfő látogatásának hírét.
ápr. 13
15:56
Lángol egy érdi autószerelő-műhely (ATV)
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy autószerelő-műhely az érdi Fürdő utcában. A műhelyben több autó is lángra kapott, a tűz a környék házait is veszélyezteti – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő délután az MTI-t.
ápr. 13
16:03
Felhő és nap is lesz kedden (Infostart)
Kedden a fátyol-, illetve a gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 17 fok között alakul.
ápr. 13
16:05
Elszállították a Kislángon előkerült világháborús gránátot (Infostart)
Elszállították a Fejér megyei Kislángon előkerült világháborús gránátot, a területlezárást feloldották, a lakók visszatérhettek otthonukba - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje hétfő délután az MTI-t.
ápr. 13
16:12
Tárki: mérséklődtek a jövedelmi egyenlőtlenségek (ATV)
Az alsó középosztály és a középosztály helyzete javult, anyagi, pénzügyi kiszolgáltatottsága csökkent a Tárki legfrissebb, a napokban közzétett háztartás-monitorvizsgálatának adatai szerint.
ápr. 13
16:14
Az Európai Parlament elnökével tárgyalt Gyurcsány Ferenc (ATV)
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfőn az Országgyűlés épületében tárgyalt - tudatta a párt sajtóirodája az MTI-vel.
ápr. 13
16:18
Szijjártó: 14 magyar ragadt Jemenben (Alternatív Energia)
Szijjártó szerint a mentőakció végrehajtásának költsége mintegy ezer dollár személyenként.
ápr. 13
16:20
Lángokban állt egy műhely, súlyosan megégett egy férfi (Alternatív Energia)
Négy felhevült gázpalackot ki kellett lőni.
ápr. 13
16:21
A német államfő Günther Grassról (Infostart)
Joachim Gauck német államfő szerint Günter Grass a német irodalom kiemelkedő alkotója volt, műveiben "több nemzedék nagy reményei és tévedései, félelmei és vágyai mutatkoznak meg".
ápr. 13
16:30
Elengedtek több kínai nőjogi aktivistát a kínai hatóságok (ATV)
Legalább három nőjogi aktivistát szabadon bocsátottak a kínai hatóságok abból az ötből, akiket korábban Pekingben őrizetbe vettek, és akiknek elengedéséért legutóbb az amerikai alelnök és külügyminiszter is szót emelt - számoltak be egy ügyvéd nyilatkozata alapján hétfői sajtójelentések.
ápr. 13
16:39
Módosul a számviteli törvény (Infostart)
A számviteli törvény és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezet lehetővé teszi, hogy a magyar vállalkozások mintegy 97 százaléka a jövőben egyszerűsített éves beszámolót készíthessen - a tervezet hétfőn, a kormány honlapján jelent meg.
ápr. 13
16:48
Petschnig: a Quaestor "kamu öncsődje" után is történhettek kifizetések (ATV)
A kormány és a jegybankelnök által hangoztatott hazugságokkal ellentétben a Széll Kálmán tervre épülő gazdasági modell korántsem hozta el a várt eredményt – erről Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa beszélt az ATV Start című műsorában.
ápr. 13
16:50
M4-es autópálya: kartellgyanúról érkezett bejelentés (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megerősítette az MTI-nek, hogy az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakaszának építése során érkezett bejelentés a felmerült kartellgyanúval kapcsolatban a versenyhatósághoz.
ápr. 13
16:52
Hasít a Twitteren Ferenc pápa (ATV)
Már több mint húszmillióan követik a világon Ferenc pápa minden nap kilenc különböző nyelven írt Twitter-üzeneteit - közölte hétfőn a Vatikáni Rádió.
ápr. 13
16:54
Ferenc pápát 20 milliónál is többen követik a Twitteren (Alternatív Energia)
Az egyházfő 2013-as megválasztása óta több mint 500 üzenetet írt.
ápr. 13
16:57
Tállai: hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet a pénz (Infostart)
Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet az a pénz, amit a kormány múlt szerdán hagyott jóvá azon települések számára, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat, és ezért forrásuk ragadt benn a négy bank valamelyikénél - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón.
ápr. 13
17:06
Erőszakhullám indult a külföldiek ellen Dél-Afrikában, négy halott (ATV)
Folytatódott a külföldi tulajdonban lévő boltok gyújtogatása és fosztogatása a Dél-afrikai Köztársaságban, a rendbontásoknak már legkevesebb négy halálos áldozata van - közölték hétfőn helyi hatóságok.
ápr. 13
17:24
Sokkolónak hitte a fegyverét, agyonlőtte a letepert fekete férfit egy fehér rendőr (ATV)
A földre letepert fekete gyanúsítottat lőtt agyon az Oklahoma állambeli Tulsában egy fehér rendőr, aki azt állította, azt hitte, hogy sokkoló van a kezében, nem pisztoly.
ápr. 13
17:26
Lövöldözés tört ki a kormányellenes tüntetésen Guineában (ATV)
Tucatnyian megsebesültek kormányellenes tüntetések során hétfőn Guinea fővárosában, miután lövöldözés tört ki a választások tervezett időpontja és az országban uralkodó "bizonytalanság" miatt rendezett tiltakozó megmozdulásokon.
ápr. 13
17:33
Tárki: az alsó középosztály helyzete javult, anyagi kiszolgáltatottsága csökkent (Infostart)
Az alsó középosztály és a középosztály helyzete javult, anyagi, pénzügyi kiszolgáltatottsága csökkent a Tárki legfrissebb, a napokban közzétett háztartás-monitorvizsgálatának adatai szerint.
ápr. 13
17:42
Irak több támogatást kér Washingtonból (ATV)
Több légitámadást és fegyvert fog kérni a dzsihadisták elleni harchoz keddi washingtoni látogatásán az iraki kormányfő egy előzetes bejelentése szerint.
ápr. 13
17:44
Jean-Marie Le Pen lemond unokája javára (ATV)
Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front alapítója és tiszteletbeli elnöke visszavonja jelöltségét a párt Provence-Alpes-Cote d,Azur régióbeli listavezetői helyéről a decemberben esedékes regionális választásokon, unokája, Marion Maréchal-Le Pen nemzetgyűlési képviselő javára, aki jelezte: vállalja a jelölést.

Keresés