Magyarország határozatlan ideig nem fogad vissza menekülteket más uniós országokból. A Belügyminisztérium kapacitáshiányra hivatkozva döntött az úgynevezett Dublin III. rendelet egyoldalú felfüggesztéséről. Az Európai Bizottság azonnali magyarázatot vár Magyarországtól. A döntést Ausztria és Csehország is bírálta.
Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Szinte folyamatosan vannak látogatói a szegénykórháznak a József Nádor téren, döbbenten tapasztalják az emberek, hogy ilyen körülmények közé kerülnek, ha valóban igénybe veszik a magyar egészségügy szolgáltatásait – ezt Fabók Ferencné mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Tarlós István szerint a 2017-es, Budapesten megrendezendő vizes világbajnokság sikere elősegítheti azt, hogy Budapest nyerje el a 2024-es olimpia megrendezésének jogát.
Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
A medencés fürdők többsége megfelelt a közegészségügyi elvárásoknak; a bakteriológiai vizsgálatok alapján a régebbi típusú, töltő-ürítő medencék 16 százaléka, a vízforgatós medencék 94 százaléka kapott megfelelő minősítést - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
Egy pap otthonában voltak a nemzeti kincsek. Amerikai katonák bukkantak rá. Nyilasok letartóztatása vezetett nyomra. Ezen a napon írtuk: 70 évvel ezelőtt
A kedden elfogadott jövő évi költségvetés fontos része, hogy 3 százalék alatti hiánnyal számol a kormány: a 2016-ra 2 százalékra prognosztizált deficit komoly üzenet a befektetői kör számára - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Több mint 780-ra emelkedett a négy napja tomboló hőhullám halálos áldozatainak száma Pakisztánban - közölte szerdán egy egészségügyi jótékonysági szervezet, miközben a kormányzat szünnapot rendelt el a forróság által leginkább sújtott Karacsiban, és arra biztatja a lakosságot, hogy otthonában hűsöljön.
A kormány által meghozott törvények érdemben nem segítenek a közfoglalkoztatásban dolgozók helyzetén – ezt Vécsi István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Azokat a menekülteket, akiket valamilyen oknál fogva üldöznek vagy nagyon komoly háborús helyzet alakult ki az országukban, továbbra is fogadja Magyarország, hiszen ők az életüket mentik - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatornán szerdán.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára cégeinek is írt pályázatokat az a férfi, akinek a vállalkozása elnyerte a kishantosi biogazdaság földjét. A Mező Vidék Bt. egyébként úgy nyert a pályázaton, hogy a szabályok alapján el se indulhatott volna. Például azért, mert eredetileg építőipari cég volt.
Kétszázmillió forint értékű arany ékszert lopott el a vád szerint négy férfi egy fővárosi ékszerbolt falát kibontva, a VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt ellenük - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni - mondta Tasnádi László rendészeti államtitkár szerdán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a kormány döntött a szerb-magyar határra felállítandó, ideiglenes kerítésről. 6,5 milliárdot különítenek el rá és állami szervek fogják felépíteni. Szijjártó szerint semmilyen nemzetközi szerződést nem rúgtunk fel.
Ma már nem Görögország, hanem az illegális bevándorlás a legsúlyosabb válság az Európai Unióban - mondta szerdán a brit alsóház belügyi bizottságának elnöke.
Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni - mondta Tasnádi László rendészeti államtitkár szerdán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
A magyar-szerb határszakaszon létesítendő ideiglenes biztonsági határzár megépítéséhez, az anyagbeszerzéshez 6,5 milliárd forint elkülönítéséről döntött a kormány - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón a Parlamentben.
Elfogadhatatlannak nevezte Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, hogy Magyarország felfüggeszti az úgynevezett dublini rendelet végrehajtását, vagyis a migránsok visszafogadását más uniós országokból - jelentette az APA hírügynökség szerda reggel.
A VS.hu információi szerint Berlinben bekérették a magyar nagykövetet, miután Magyarország egyoldalúan felfüggesztette a dublini megállapodást. A külügy cáfol.
Megvalósult a központi, egységes és teljes címregiszter; a közhiteles adatbázis célja a magyarországi címkezelés egységes jogszabályi környezetének és igazgatási folyamatainak kialakítása volt - közölte a Belügyminisztérium szerdán.
A „putyini agresszió” és ennek vélt vagy valós ukrajnai és magyarországi következményei volt a témája a Szabad Piac Alapítvány hétfői konferenciájának, amelyet mérsékelt érdeklődés mellett tartottak meg hétfőn a Mozsár Kávézóban.
Több száz határsértőt fogtak el a Tisza árterében, Szeged határában szerdán. Az elfogottak között sok a kisgyermek - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.