2015. augusztus 21. péntek

aug. 21
12:12
Szomorú kis nyomaik - Menekülők tárgyai a magyar határnál (Fotógaléria) (Alternatív Energia)
A képek láttán arra is gondolhatnánk: nahát, szemetelnek. Azután valószínűleg a következő pillanatban ezért el is szégyellnénk magunkat.
aug. 21
12:14
Kamion lökte árokba a vétlen gépkocsit az M5-ösön (fotó!) (Alternatív Energia)
A balesetben öten megsérültek.
aug. 21
12:16
TEK-esnek adta ki magát - 12 milliót csalt ki (Alternatív Energia)
Nem az első eset, hogy valaki ily módon követ el csalást.
aug. 21
12:51
Korlátozhatják a migránsok országon belüli mozgását? (ATV)
Járványügyi kockázatot jelent Magyarországon az ide érkező illegális bevándorlók szokatlanul nagy száma az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint, ami miatt érdemes lehet megfontolni a migránsok országon belüli mozgásának átmeneti korlátozását - olvasható a Napi Gazdaság honlapján pénteken megjelent cikkben.
aug. 21
13:09
Lázár nagyra becsüli Botka László munkáját (ATV)
A kormány az utazók javára próbálja megváltoztatni a tömegközlekedést, mivel a menetrendek jelenleg nem veszik figyelembe az emberek igényeit - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vásárhely24 nevű portálnak nyilatkozva.
aug. 21
13:27
Az UEFA megbüntette a románokat (ATV)
Szurkolóinak rendbontása és tiltott transzparens kifüggesztése miatt 17 ezer eurós (5,25 millió forint) bírságot kapott a Román Labdarúgó Szövetség az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától.
aug. 21
13:39
Az elmúlt napokban több menekült gyűlt össze a Keleti pályaudvarnál (Infostart)
Az elmúlt napokban a szokásosnál több illegális bevándorló gyűlt össze a Keleti pályaudvar környékén - számolt be a helyszínről az M1 aktuális csatorna pénteken.
aug. 21
13:42
Járványügyi kockázatra figyelmeztetnek a migránsoknál (Metropol)
Járványügyi kockázatot jelent Magyarországon az ide érkező illegális bevándorlók szokatlanul nagy száma az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint.
aug. 21
13:42
"Meneküljünk, mielőtt Magyarország bezáródik" (Alternatív Energia)
Külföldi sajtó az ideiglenes magyar műszaki határzárról.
aug. 21
13:44
MSZP: bérharc nélkül nő a szegénység (Alternatív Energia)
„A haveroknak mindent, a dolgozóknak kiszolgáltatottságot.”
aug. 21
13:46
Eb-selejtezők - Pénzbírság a románoknak, figyelmeztetés az északíreknek (Alternatív Energia)
A bűnök: szurkolói rendbontás, illetve tiltott transzparens kifüggesztése.
aug. 21
14:00
Rendkívül izgalmas tudósítás a közmédiától menekültügyben (Alternatív Energia)
Esett az eső ugyebár, és ennek következményei vannak.
aug. 21
14:03
"Kezd kezelhetetlenné válni a helyzet a Keletinél" (ATV)
Tarlós István főpolgármester szerint a főváros eddig is mindent megpróbált az illegális bevándorlás humánus kezelése érdekében, de a helyzet - különösen a Keleti pályaudvarnál - kezd kezelhetetlenné válni.
aug. 21
14:18
Kajak-kenu-vb - Döntőben a két kajaknégyes (Alternatív Energia)
Karnyújtásnyira a riói kvóták megszerzésétől.
aug. 21
14:33
Migránsok: járványügyi kockázat (Infostart)
Megfontolandónak tartja a migránsok országon belüli mozgásának átmeneti korlátozását az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca indoklása szerint járványügyi kockázatot jelent Magyarországon az ide érkező illegális bevándorlók szokatlanul nagy száma.
aug. 21
14:36
Tarlós: kezelhetetlenné válik a menekülthelyzet (Alternatív Energia)
"Eszközök hiányában lassan senki semmit nem tehet a magyar városlakók érdekeinek védelmében."
aug. 21
14:39
Több mint tíz ország hadserege képviselteti magát Pekingben (ATV)
A kínai Győzelem napi katonai parádén, szeptemberben, több mint 10 ország hadserege képviselteti majd magát, az ott szereplő - száz százalékban kínai gyártású - hadi eszközöknek a 84 százalékát sosem mutatták be a nagyközönségnek - jelentették be sajtótájékoztatón Pekingben pénteken.
aug. 21
14:57
Előrehozott választások lesznek Törökországban (ATV)
Törökországban előrehozott parlamenti választást fognak tartani november elsején, s addig ideiglenes kormány viszi az ügyeket - jelentette be pénteken Recep Tayyip Erdogan államfő a sajtónak.
aug. 21
15:09
Fidesz: a nagybirtokok aránya csökken, míg a kisbirtokoké emelkedik (Infostart)
A Fidesz szerint működnek a földpolitikai reformok, amit az is mutat, hogy a nagybirtokok aránya egyre csökken, miközben a kisbirtokoké emelkedik, mint ahogy a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is.
aug. 21
15:11
Tarlós: kezd kezelhetetlenné válni a helyzet (Infostart)
Tarlós István főpolgármester szerint a főváros eddig is mindent megpróbált az illegális bevándorlás humánus kezelése érdekében, de a helyzet - különösen a Keleti pályaudvarnál - kezd kezelhetetlenné válni. A főpolgármester erről közleményében ír, amelyben üdvözli és támogatja a kormány azon kezdeményezését, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban fogadja el a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális…
aug. 21
15:27
A Keleti és a Nyugati pályaudvar melletti zónák is megteltek (Infostart)
A korábban tapasztaltnál több illegális bevándorló gyűlt össze a Keleti és a Nyugati pályaudvar mellett kialakított tranzitzónákban, amelyek így péntek délutánra megteltek - számolt be a helyszínekről az M1 aktuális csatorna.
aug. 21
15:30
Megtelt menekültekkel Keleti és a Nyugati pályaudvar (Metropol)
A korábban tapasztaltnál több illegális bevándorló gyűlt össze a Keleti és a Nyugati pályaudvar mellett kialakított tranzitzónákban.
aug. 21
15:30
Pénteken és szombaton is forgalomkorlátozás! (Alternatív Energia)
Ironman triatlonverseny miatt egy-egy időre megáll az élet, a BKV-járatok is módosulnak.
aug. 21
15:32
TEK-esnek adta ki magát - 12 milliót csalt ki (Videó) (Alternatív Energia)
Nem az első eset, hogy valaki ily módon követ el csalást.
aug. 21
15:33
Merkel és Hollande közös fellépést tervez a menekültek miatt (ATV)
Rendkívüli uniós csúcsértekezlet összehívását sürgette a menekültválság miatt egy pénteki interjúban az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának német konzervatív elnöke. Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő pedig sajtóértesülés szerint együtt próbál meg áttörést elérni a Berlin által sürgetett új uniós menekültpolitika ügyében.
aug. 21
15:34
Menekültügyi csúcsra készül az EU (Alternatív Energia)
Merkel és Hollande közös fellépést tervez az áttörés érdekében.
aug. 21
15:35
Jennifer Lawrence a legjobban fizetett színésznő (ATV)
Jennifer Lawrence, Az éhezők viadala című filmsorozat sztárja keresett a legjobban a színésznők közül az elmúlt évben - derült ki a Forbes magazin listájából, amely szerint a hollywoodi színésznők még mindig jóval kevesebbet keresnek férfi kollégáiknál.
aug. 21
15:51
Tiencsin: még mindig küzdenek a tűzzel (ATV)
Négy újabb ponton is tűz keletkezett Tiencsinben az ipari telepen történt robbanásoknak a helyszínén, ahol több mint egy hete küzdenek a romok eltakarításával - jelentette a kínai sajtó pénteken.
aug. 21
16:06
Az EU számított Ciprasz lemondására (Alternatív Energia)
Brüsszel a megígért reformok végrehajtását várja Athéntól.
aug. 21
16:09
Bevándorlókkal teli magyar furgont tartóztatott fel a cseh rendőrség (ATV)
Magyar rendszámú furgont 48 menekülttel a rakodóterében tartóztatott fel pénteken délelőtt a rendőrség a nyugat-csehországi D5-ös autópályán - közölte Jana Tomková cseh rendőrségi szóvivő.
aug. 21
16:39
Tűz ütött ki két németországi menekültszálláson (Infostart)
Tűz ütött ki pénteken egy menedékkérők által lakott bajorországi épületben, a tartományi belügyminiszter szerint meglehet, hogy idegenellenességből fakadó szándékos gyújtogatás történt. Berlinben is tűz volt éjjel egy menekültszálláson, a német főváros rendőrsége szerint az eset félresikerült gyújtogatásos merénylet volt.
aug. 21
16:42
Negyvennyolc menekült egy magyar furgonban (Metropol)
Rövid időn belül ez már a második csehek által feltartóztatott magyar rendszámú teherkocsi, amely menekülteket szállított Németország irányába.
aug. 21
17:03
Kocsis kivizsgáltatja, hogy csattant el a pofon (ATV)
Kocsis Máté, a fővárosi VIII. kerület fideszes polgármestere pénteken belső vizsgálatot indított és szabálytalansági eljárást kezdeményezett a kerületi önkormányzat augusztus 20-i rendezvényén történtek miatt. Napközben a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt - a Korszakváltók Pártja a belügyminisztertől és a kormányfőtől is követelte a csütörtöki eseményen történt dulakodás kivizsgálását.
aug. 21
17:15
Kocsis Máté kivizsgáltatja a kerületi megemlékezésen történt incidenseket (Infostart)
Kocsis Máté, a fővárosi VIII. kerület fideszes polgármestere pénteken belső vizsgálatot indított és szabálytalansági eljárást kezdeményezett a kerületi önkormányzat augusztus 20-i rendezvényén történtek miatt. Napközben a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt - a Korszakváltók Pártja a belügyminisztertől és a kormányfőtől is követelte a csütörtöki eseményen történt dulakodás kivizsgálását.
aug. 21
17:18
Belerohant a kamion egy álló autóba az M5-ösön (fotók!) (Alternatív Energia)
A balesetben öten megsérültek.
aug. 21
17:20
Török: Orbán és Vona, a "két szigorú apa" (Alternatív Energia)
aug. 21
17:21
"Senki sem állított meg bennünket" Macedónia újra beenged bevándorlókat (ATV)
Macedónia ismét beenged bevándorlókat, de csak annyit, amennyit el tud látni és el tud szállítani - jelentette be péntek délután egy belügyi szóvivő, miután reggel még könnygázzal próbálták visszaszorítani a déli határon összegyűlt tömeget.
aug. 21
17:51
Tizennyolc lakóépületet ürítenek ki Jászladányban (Infostart)
Tizennyolc lakóépületet kellett ideiglenes kiüríteni pénteken Jászladányban egy nagyobb méretű robbanótest miatt - közölte Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
aug. 21
17:57
Mentőhelikoptert küldtek egy felborult autóhoz (ATV)
Felborult egy személygépkocsi Nagyrábé és Bakonszeg között péntek délután, egy tízéves gyerek életéért jelenleg is küzdenek a helyszínen a mentők - közölte a mentőszolgálat észak-alföldi regionális orvosigazgatója az MTI-vel.
aug. 21
18:15
Szörnyethalt egy munkás Kecskeméten (ATV)
Szörnyethalt egy munkás Kecskeméten, aki szemtanúk szerint a városi főiskola egyik kollégiumának erkélyéről vagy ablakából esett ki - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
aug. 21
18:30
Szörnyethalt egy munkás Kecskeméten (Alternatív Energia)
A helyszínre érkező mentők percekig próbálták újraéleszteni.
aug. 21
18:32
Száz évig élt Mao testőre (Alternatív Energia)
A "nagy kormányoshoz" fűződő szoros kapcsolata miatt jelentős hatalommal is rendelkezett.
aug. 21
18:34
Aszteroida csapódik a Földbe? (Alternatív Energia)
"Komoly veszélynek van kitéve a Föld, Észak-, Közép- és Dél-Amerika is megsemmisül."
aug. 21
18:36
Óriási a dugó az M3-as kivezető szakaszán (Alternatív Energia)
Kitört egy autó kereke.
aug. 21
18:51
Hamis Van Gogh képet akartak eladni több millió euróért (ATV)
Letartóztatott egy 56 éves férfit a holland rendőrség azzal a gyanúval, hogy több millió euróért akart eladni egy hamis Vincent van Gogh-festményt.
aug. 21
19:06
A drón - Új fegyver a terroristák kezében? (Alternatív Energia)
Idén csaknem hétszázszor repültek el drónok amerikai repülőgépek közelében.
aug. 21
19:08
Karácsony levélben figyelmeztette Orbánt (Alternatív Energia)
Kifarol a kormány a tiltakozást kiváltó Liget Budapest Projektből?
aug. 21
19:09
A NASA is megszólalt az interneten keringő híresztelések kapcsán (ATV)
Semmilyen óriás aszteroida nem fenyeget azzal, hogy a jövő hónapban összeütközne a Földdel és megsemmisíti az amerikai kontinens egy részét - közölte a NASA, cáfolva az elmúlt hetekben az interneten keringő híreszteléseket.
aug. 21
19:24
Hanga Ádám visszatér Vitoriába (Alternatív Energia)
"Céljaik vannak velem, nekem pedig az Euroligában."
aug. 21
19:26
Meghalt a nálunk is népszerű színész (Alternatív Energia)
Mintegy 60 éven át tartó pályafutása alatt Durov több mint 200 filmben szerepelt.

Keresés