Mint ismeretes, történelmi sikert aratott Nemes Jeles László filmje, a Saul fia, miután elhódította a legjobb külföldi filmnek járó Golden Globe-díjat. Novák Előd jobbikos képviselőnek erről a holokausztipar jutott az eszébe.
A Népszabadság úgy tudja, Orbán Viktor igen nyersen tudatta Tarlós Istvánnal, hogy nem ad többlettámogatást a budapesti és elővárosi tömegközlekedés finanszírozására.
Dél-Korea figyelmeztető lövéseket adott le szerdán egy drónra, amely észak felől átrepült a közös határon, majd visszatért - közölte a hadsereg. Ezenkívül Szöul szerint Észak-Korea - a két ország közötti propagandaháború részeként - szitkozódó röpiratokat úsztatott le délre.
Az atv.hu birtokába jutott az a levél, melyben a Milánói Expo vezérigazgatója arra kéri a magyar felet, hogy megtarthassák a sokat szidott sámándob alakú pavilont.
Vádat emeltek egy volt ügyvéd ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint négy ember megölésére adott megbízást - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.
Széleskörű összefogást sürget az LMP a közlekedési ágazat "súlyos, rendszerszintű problémáinak" megoldására: a szakma képviselőivel, az érintett szakszervezetek mindegyikével, az ellenzéki pártokkal és az önkormányzatok szövetségeivel közösen kényszerítenék cselekvésre a kormányt.
Egyszámjegyű lehet a személyi jövedelemadó Magyarországon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. Tuzson Bence ennek időpontját nem tudta meghatározni.
Összefogtak a vasutas szakszervezetek, hogy érvényesítsék az idei bérköveteléseiket. A munkáltató fél százalékos bérajánlatásához képest 5 százalékos alapbérfejlesztést és 2,7 százalékos differenciált béremelést kérnek. Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy végső esetben sztrájkolnak.
Az MSZP nem zázkózik el az alkotmánymódosítástól, ám annak kedden előterjesztett változatát ebben a formájában nem tudja támogatni - mondta Molnár Zsolt. A szocialista országgyűlési képviselő hozzátette: a folytatásban - amennyiben időben megkapják a szükséges dokumentumokat - várhatóan részt vesznek a módosításról folyó tárgyalásokon.
Az afgán biztonsági erők hét tagja meghalt, hét másik pedig megsebesült abban a terrortámadásban, amelyet a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban követtek el szerdán, az ottani pakisztáni konzulátus épületénél - közölte egy biztonsági forrás. A támadás elkövetőjeként egy arab nyelvű közleményben az Iszlám Állam, amely az utóbbi időben megvetette lábát Afganisztánban is.
Több német lap szerint az isztambuli öngyilkos merénylet azt mutatja, hogy elérte Németországot a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező dzsihadista szervezet terrorja.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök a terrorfenyegettségre hivatkozva tervezi az alaptörvény módosítását, annak valódi célja azonban a teljes önkényuralmi hatalom megszerzése.
A túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Honda szerdán bejelentette, hogy három gyári pilótával, köztük Michelisz Norberttel vág neki az idei szezonnak.
Csaknem 3 évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát az egri Markhot Ferenc kórház dolgozói számára. A Kúria jogerős ítéletéről az állam ellen keresetet benyújtó Magyar Szakszervezeti Szövetség számolt be. A döntés 1500 dolgozót érinthet, az összeg évente összesen csaknem 162 millió forint.
Több budapesti nagykövetség is úgy döntött a közelmúltban, hogy új helyre költözik, miután a korábbinál kisebb létszámmal működnek; a brit nagykövetség még az idén Budára költözik a Belvárosból.
A tunéziai Mohammed Ali Malek volt annak a migránsokat szállító hajónak a kapitánya, amely egy másik hajóval ütközött, majd elsüllyedt. Ő és 28 szerencsés ember túlélte, de közel 800 ember életét vesztette a tragédiában.
Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök nem ad több támogatást a főpolgármesternek a budapesti és elővárosi közlekedés finanszírozására. A Népszabadság szerint az állam akár át is venné a BKV-t a fővárostól.
A 2014/15-ös tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szereplő köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta szerdán a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul az Eximbankhoz, hogy megtudja, a pénzintézet milyen feltételekkel biztosít hitelt a TV2 és a Kopaszi-gát megvásárlásához - közölte az ellenzéki párt elnöke szerdán Budapesten.
A kétgyerekes családok adókedvezményének január elsejei emelése után ebben az évben összesen akár hatvanezer forinttal több maradhat a két gyereket nevelőknél - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint megosztja a magyarokat Angela Merkel német kancellár személye. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben hozzátették: az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker személye is megosztó, ugyanakkor a Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnökről "alkotott kép pozitív".
Már 21 fürdő kapta meg a Magyar Fürdőszövetség öt évre szóló minősítő védjegyét. A szövetség főtitkára az InfoRádióban elmondta: a szolgáltatásokat többször is ellenőrzik.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint megosztja a magyarokat Angela Merkel német kancellár személye. A felmérés szerint az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker személye is megosztó, ugyanakkor a Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnökről "alkotott kép pozitív".