2016. december 15. csütörtök

dec. 15
11:11
Az Iszlám Állam szinte a földdel tette egyenlővé az ősi várost (ATV)
Az Iszlám Állam fanatikusai szinte a felismerhetetlenségig lerombolták Nimrúdot, az időszámításunk előtti 13. századból származó asszír régészeti helyet a Tigris folyó bal partján, a maradványokat rablók fosztogathatják és további károsodást szenvedhetnek az UNESCO szakértői szerint.
dec. 15
11:27
Kihallgatták Bróker Marcsit (ATV)
Kihallgatták a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A rendőrség csütörtökön képeket és egy rövid videofelvételt is közzétett honlapján arról, ahogy a nőt vezetőszáron kísérik a rendőrök.
dec. 15
11:45
Kilencszer többet költött a kormány a kvótakampányra, mint a saját újraválasztására (ATV)
Legalábbis, ha elhisszük, hogy 2014-ben 984 millió forintot, idén ősszel pedig 8,6 milliárdot költöttek az aktuális kampányra.
dec. 15
12:03
Mészárlást tervezett az Iszlám Állam Oroszországban is (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) által tervezett robbantásos merényletek sorozatát akadályozta meg Moszkvában a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - jelentette a szolgálatra hivatkozva csütörtökön több orosz hírügynökség.
dec. 15
12:06
Kihallgatták Bróker Marcsit - Videó (Alternatív Energia)
A nyomozók kezdeményezték előzetes letartóztatását.
dec. 15
12:19
Orbán: Vége van az akolmeleg, egy keretben bégetünk szoclib világnak (ATV)
Orbán Viktor szerint 2017 a lázadás éve lesz: a középosztály és a nemzetek lázadásáé, amit körbefon a politikai korrektség, az elszigetelés és a megbélyegzés elleni szellemi lázadás. A miniszterelnök a 888.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy Donald Trump megválasztásával a "karakteresebb, vagányabb" politika ideje jön el.
dec. 15
12:36
"Olyan, mintha Pharaonnak 8 élete lenne" (ATV)
Puskás Ferencet idézve: azért nem lesz vizsgálat sem a Pharaon ügyben, sem pedig az orosz befolyásszerzéssel kapcsolatban, mert a Fidesznek 4 szavazata van a Nemzetbiztonsági Bizottságban, az ellenzéknek meg csak három – ezt Molnár Zsolt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
dec. 15
12:38
Szexvideós zsarolás: Ejthetik a vádakat a világsztár ellen (ATV)
Ejthetik a vádakat Karim Benzema, a Real Madrid francia válogatott labdarúgója ellen a szexvideós zsarolási ügyben.
dec. 15
12:39
Időseket csaptak be - 35 millióra bírságolták a Timeshare Marketet (Alternatív Energia)
A GVH a a kiszabható legmagasabb bírsággal sújtotta a céget.
dec. 15
12:41
Orbán maga mellett kampányol Brüsszelben (Alternatív Energia)
"A korábban kiátkozott, lebecsült, lenézett, megvetett álláspontok lassan közös állásponttá válnak."
dec. 15
12:54
2500 magyar polgármester kért személyes találkozót Junckertől (ATV)
Személyes találkozót kér az Európai Bizottság elnökétől a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ), hogy átadhassák Jean-Claude Junckernek a kötelező betelepítési kvóta visszavonását szorgalmazó levelét, amelyet mintegy 2500 magyar polgármester írt alá - közölte Szita Károly (Fidesz), a szövetség elnöke, Kaposvár polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatóján.
dec. 15
12:57
Erzsébet - 3 milliárdos jutalék miatt kapják készpénz helyett (Alternatív Energia)
Korózs: A jutalékot az utalványokat kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapja.
dec. 15
13:12
Osztrák külügyminiszter: Ez rosszat tesz a menekültek önértékelésének is (ATV)
Jövőre véglegesítené az osztrák integrációs törvényt Sebastian Kurz külügyért és integrációért felelős miniszter, aki az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy az erről szóló koalíciós tárgyalások igen lassan haladnak.
dec. 15
13:30
Magyar Gábor: Marcsika piti módon járt el (ATV)
Ha célpontot kellene választania valakinek, aki törvény elől menekül, akkor Belize egy jó úti cél, hiszen itt nincsen magyar közösség, nagykövetség, Marcsika viszont azt rontotta el, hogy a közép-amerikai országban is elkezdett csalni, mert elfogyott a pénze – ezt Magyar Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 15
13:33
Leköszön Pachmann - Felkészül Giró-Szász exe (Alternatív Energia)
Újabb átrendeződés a TV2-nél - A műsorvezető majdnem húsz év után kiszáll a Tényekből.
dec. 15
13:48
Medvegyev: Trump sok ésszerű és pragmatikus kijelentést tesz (ATV)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök sok kijelentése ésszerű és pragmatikus - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön a hagyományos, több orosz televízió és rádió által sugárzott évzáró interjúja során.
dec. 15
14:06
Ma sem nyitott ki a párizsi Eiffel-torony (ATV)
A dolgozók sztrájkja miatt csütörtökön sem nyitott ki az Eiffel-torony, így a látogatók harmadik napja nem mehetnek fel a francia főváros egyik legfőbb turistalátványosságára.
dec. 15
14:08
Orbán Viktor az ATV-nek: Brüsszelben zsúrpubiskodó a hangulat (ATV)
A miniszterelnök az EU-csúcs előtt elmondta: ha lesz lehetősége, megvétózza az Európai Bizottság kvótajavaslatát.
dec. 15
14:24
Kivégezték az al-Kaida volt egyiptomi vezetőjét (ATV)
Kivégezték csütörtökön az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet volt egyiptomi vezetőjét, akinek szerepe volt huszonöt rendőr meggyilkolásában a Sínai-félszigeten - jelentette az észak-afrikai ország állami hírügynöksége, a Mena.
dec. 15
14:26
Budapesten nőgyógyászokat ítéltek el csalás miatt (ATV)
Csalás miatt ítélte el a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának egykori vezetőjét és két társát jogerősen a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Budapesten.
dec. 15
14:42
Brutális videó: Halálra késelt egy magyar férfit az amerikai sorozatgyilkos (ATV)
Egy 19 éves amerikai halálra szúrt egy 73 éves magyar hajléktalant Baltimore utcáin. A támadónak az elmúlt egy hétben ez volt a negyedik gyilkossága.
dec. 15
15:00
(18+) Sokkoló videó: Halálra késelt egy magyar férfit az amerikai sorozatgyilkos (ATV)
Egy 19 éves amerikai halálra szúrt egy 73 éves magyar hajléktalant Baltimore utcáin. A támadónak az elmúlt egy hétben ez volt a negyedik gyilkossága.
dec. 15
15:02
Brutális vérfürdő: Agyonlőttek két német orvost Marburgban - frissül (ATV)
Sajtóértesülések szerint egy fegyveres behatolt egy marburgi orvosi rendelőbe, ahol agyonlőtt két doktort.
dec. 15
15:04
Vérbe fagyva találtak egy férfit Sopronban (ATV)
Sopron külterületén vérbe fagyva találtak egy emberre. A gyilkost még keresik.
dec. 15
15:15
Megkezdődött az ellenzéki fegyveresek evakuálása Kelet-Aleppóból (ATV)
Megkezdődött az ellenzéki fegyveresek és családtagjaik elszállítása Kelet-Aleppóból - közölte csütörtökön a Szíriában működő Orosz Megbékélési Központ.
dec. 15
15:33
Százrejtekű pincerendszer a középkorból - Fotó! (Alternatív Energia)
Soktermes sziklahelyiség egykor uradalmi, esetleg dézsmapince volt.
dec. 15
15:35
Nőgyógyászokat ítéltek el csalás miatt Budapesten (Alternatív Energia)
dec. 15
15:51
"Csak kivételes esetben" tagadható meg a metró-információk kiadása (Alternatív Energia)
Sajtóhírek szerint harminc évre titkosíthatják a metrókocsik állapotáról szóló adatokat.
dec. 15
15:51
Tíz évre bűntették a freiburgi orvostanhallgató gyilkosát (ATV)
Gyilkossági kísérletért tíz év börtönbüntetést kapott Görögországban a 19 éves freiburgi orvostanhallgató, Maria Ladenburger megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt afgán menekült, de a görög hatóságok egy év után feltételesen szabadlábra helyezték - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
dec. 15
15:53
Ásotthalom tűz alatt (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság elé vinnék Toroczkai botrányos rendeletét.
dec. 15
15:53
Fegyvercsempészeket fogtak Belgiumban (ATV)
Négy embert őrizetbe vettek a belga hatóságok azzal a gyanúval, hogy az embargót kijátszva fegyvereket próbáltak meg eladni Líbiába - tudatta a szövetségi ügyészség csütörtökön.
dec. 15
16:09
NAV állásfoglalás a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványokról (Alternatív Energia)
Az utalvány az szja-törvény értelmében "csekély értékű ajándéknak" minősül.
dec. 15
16:09
"Tiszta gáz ez a 2016-os év" - így értékelik a magyar emberek az elmúlt évet (videó) (ATV)
Közeledve az év végéhez, megkérdeztük az embereket, hogy hogyan értékelik az elmúlt egy évet.
dec. 15
16:11
Újabb fideszes albérletmutyi (Alternatív Energia)
Ferencvárosban jóval a piaci ár alatt osztogatják egymásnak az ingatlanok bérleti jogát.
dec. 15
16:13
Cristian Ramírez távozik a Ferencvárostól (Alternatív Energia)
Orosz sajtóhírek szerint új klubja 1,5 millió eurót (kb. 471 millió forint) fizet érte.
dec. 15
16:15
Elhunyt Kilényi Géza (Alternatív Energia)
Az MTA doktora hosszan tartó súlyos betegségben halt meg 80 évesen.
dec. 15
16:27
A felcsúti kisvasút a népszerűtlenség csúcsán (Alternatív Energia)
Októberben hat olyan nap is volt, amikor egyetlen utasa sem volt a szerelvénynek.
dec. 15
16:27
Balog: "Pedagógusnak lenni nem magánügy" (ATV)
A tanárok felelőssége van a középpontban, pedagógusnak lenni nem magánügy - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán, csütörtökön Budapesten.
dec. 15
16:29
Zárva van az Eiffel-torony (Alternatív Energia)
A látogatók harmadik napja nem mehetnek fel a világhírű turistalátványosságra.
dec. 15
16:29
Kegyetlen hideg jön a hétvégén (ATV)
A hétvégén még hidegebb lehet, helyenként akár mínusz 13 Celius-fokig is hűlhet a levegő, ugyanakkor napsütéses, száraz időre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
dec. 15
16:31
Leventék, tűz az ellenségre! De ki az? (Alternatív Energia)
Remek a tudat, hogy sok százezer új, precíz fegyvertulajdonost szeretne kinevelni a kormány.
dec. 15
16:45
"Hazafias nevelést" szorgalmaz Balog Zoltán (Alternatív Energia)
Az emberminisztertől azt is megtudhattuk, hogy pedagógusnak lenni nem magánügy.
dec. 15
16:45
Putyin nyugodt lehet: Majdnem 90 százalékos a támogatottsága a lakosság körében (ATV)
Nyolcvanhat százalékra nőtt Vlagyimir Putyin elnök támogatottsága az orosz lakosság körében - derült ki a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből.
dec. 15
16:47
Máltaisok gyűjtenek a SPAR üzleteiben (Alternatív Energia)
Összesen 165 helyszínen gyűjtik a vásárlók által felajánlott tartós élelmiszereket.
dec. 15
17:03
Lezuhant gép - Robbanás okozhatta a tragédiát (Alternatív Energia)
dec. 15
17:03
Több ezer pornográf internetes oldalt szűntettek meg a hatóságok Kínában (ATV)
Több mint 2500 internetes oldalt büntettek meg vagy szüntettek meg Kínában "ártalmas", köztük "erotikusnak" ítélt tartalmuk miatt - közölte csütörtökön az ázsiai ország pornográfia-ellenes hivatala.
dec. 15
17:05
Szegény kis vörösbegy rosszul járt a "városba költözéssel" (Alternatív Energia)
A kutatók kitömött madarat helyeztek ki egy park különböző területein.
dec. 15
17:18
Tisztogatások Mészáros Echo TV-jénél (Alternatív Energia)
Széles embereit bocsátották el a tévétől, holott a korábbi tulajdonos kérte, hogy maradhassanak.
dec. 15
17:18
Ufó? Valami lezuhant az égből, és izzó krátert hagyott maga után (ATV)
Értetlenül állnak a kínai Zhangjiapan lakói az előtt az eset előtt, ami december 12-én történt a falujukban.
dec. 15
17:20
Kisbuszba rejtőzött migránsokat fogtak (ATV)
A bolgár rendőrség a Fekete-tengeri Burgasz kikötővárosában teherszállító kisbuszba rejtőzött illegális bevándorlókat vett őrizetbe - jelentették a helyi hatóságok csütörtökön.

Keresés