Folytatja a sztrájk megkezdett előkészületeit a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, mert a munkáltató legújabb, 1 százalékos béremelési ajánlatát még tárgyalási alapnak sem tekintik - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Szinte bizonyosra vehető, hogy az ukrán parlament még a nap folyamán meneszti tisztségéből Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt, mivel az államfő pártja is ellene fordult.
Klinghammer István egykori felsőoktatási államtitkár a pedagógus demonstráció kapcsán nyilatkozta, hogy mennyire "pipa", amikor a tévében nézi, hogy "borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál". A tanárok visszavágtak.
A Pedagógusok Szakszervezete titkára szerint a miskolci tanárdemonstráció előtt megfenyegették a helyi óvodákat. Bár az önkormányzat cáfol, nyomozás indult az ügyben.
Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében azt kérte a tanároktól, hogy ne helyezzenek rá bérnyomást. A miniszterelnök a 18 százalékos béremelési igényről azt mondta, nem tudja garantálni. Egy tanár a parlamenti felszólalást követően írt nyílt levelet Orbánnak - számolt be a Propeller.
A kecskeméti önkormányzat fizette – közpénzből – a 2017-es úszó-világbajnokság imázsfilmjét, amely 55 millió forintba, másodpercenként kétmillióba került - írja a 168 óra.
A kormány múlt hét pénteken válaszolt az Európai Bizottság felvetéseire a menekültügyi szabályozás miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, Magyarország nem változtat a bevándorlási politikáján - jelentette ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem fizette ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a buszszolgáltatásért járó díjakat az egyik esztergomi speciális iskolában, ezért hétfőtől leálltak a gyerekeket szállító járatok – tudta meg az Origo.
A Fidesz azt kéri, hogy az illetékes kormányhivatal indítson azonnali vizsgálatot Ózd jobbikos polgármestere ügyeiben. Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: napok teltek el, hogy kiderült, a Jobbik újabb korrupciógyanús ügyben érintett.
Michel Forst, az ENSZ különleges jelentéstevője szerint lehetővé kell tenni, hogy az emberi jogi aktivisták megfelelő jogi és intézményi keretek között végezhessék munkájukat Magyarországon.
Őrizetbe vett a belga rendőrség tíz szélsőségest kedden Brüsszelben, mert azzal gyanúsítják őket, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetnek toboroztak új tagokat.
Eltűnésének napján otthonában ölték meg azt a dunaföldvári vállalkozót, akinek holttestét vasárnap találták meg eltemetve egy dunaújvárosi ház pincéjében - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
A szabolcsi kisvárosban reggel az a hír kapott szárnyra, hogy a település vezetése ma tömegesen állami gondozásba fogja venni a cigány gyerekeket. A hír hallatán a romák között pánik tört ki: a szülők berohantak az óvodákba, iskolákba és hazavitték a gyerekeket - írja az RSK.