Összesen tíz nagyobb kórház pénzügyeinek 2008 és 2013 közötti alakulását tekinti át az Állami Számvevőszék (ÁSZ), az ellenőrzési folyamat állásáról a Magyar Idők megtudta, hogy a tíz vizsgált kórházból kilencnél súlyos közbeszerzési szabálytalanságokra bukkant az ÁSZ - olvasható a napilap szerdai számában.
Ami ma a választási irodánál történt az példátlan, úgy néz ki, hogy az ott lévő kopasz emberek több szállal köthetők Kubatov Gáborhoz, mondta Lukács Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A teljes leépülés veszélye fenyegeti az emberi jogok védelmére kialakult nemzetközi mechanizmust, mivel a rövid távú nemzetállami önérdekek és a biztonsági indokokkal végrehajtott drákói hatósági intézkedések az alapvető szabadságjogok elleni teljes körű támadássá fajultak világszerte - áll az Amnesty International (AI) szerdán Londonban ismertetett éves világjelentésében, amely élesen bírálja az…
Terrorelhárítási gyakorlatot tartottak a szöuli metróban szerdán, pár nappal az után, hogy az ország elnöke figyelmeztetett: Észak-Korea terrortámadásokat hajthat végre Dél-Koreában.
Nem elégszik meg a TV2-csoport jelenlegi csatornáival Andrew G. Vajna. A társaságot tavaly októberben felvásárló filmügyi kormánybiztos a Népszabadság értesülései szerint újabb tévéket szeretne vásárolni, illetve alapítani.
A múlt heti uniós csúcson a V4-ek folyamatosan egyeztettek, nem voltak olyan háttér megállapodások, alkuk, amelyek az országcsoport egységét megtörték volna - emelte ki Takács Szabolcs. A Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a V4 fontos erőközpont lett az unióban.
A román legfelső bíróság három év, három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Adrian Severin volt európai parlamenti képviselőt, aki vállalta, hogy százezer euró csúszópénz ellenében törvénymódosító javaslatokat nyújt be az EP szakbizottságaiban. Az első fokú ítéletet kedden késő este tett közzé honlapján a bíróság.
A földművelésügyi miniszter a bürokráciacsökkentésre hivatkozva törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradjanak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása pedig szűnjön meg.
Ezeket a képeket már szállítani is csak a megfelelő körülmények között lehet, zárt autóban, mondta Bereczky Loránd az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az utolsó simítások vannak hátra ahhoz, hogy a látogatók előtt megnyissák a bibliai Noé bárkájának életnagyságú mását. A munkálatokat egy amerikai keresztény csoport kezdte el, és azt ígérik, hogy idén nyárra befejeződik az építkezés.
Nincsenek pontos adatok arról, hogy évente hány kórházi fertőzés történik Magyarországon, de azt lehet tudni, hogy ezek száma folyamatosan emelkedik – mondta Lénárd Rita belgyógyász szakorvos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Közben kiderült: az Uzsoki Utcai Kórház Neurológiai Osztálya járvány miatt ismét nem fogad betegeket.
A Földművelésügyi Minisztérium 100 millió forintot különített el a migránsok által tavaly Magyarország déli országhatáránál okozott mezőgazdasági károk kompenzálása érdekében. Az egyszeri jövedelempótló támogatást baranyai gazdálkodók vehetik igénybe – írja a Dunántúli Napló.
Az ENSZ-t, az Európai Uniót és Magyarországot is bírálja az Amnesty International legújabb jelentése. Jeney Ilona, a szervezet magyarországi igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a teljes leépülés fenyegeti az emberi jogok védelmére kialakult nemzetközi mechanizmust a rövid távú nemzeti önérdekek miatt.
Csak stiláris különbség van a vasárnapi nyitva tartásról leadott mostani, és a korábban visszadobott kérdés között. Nagyon úgy tűnik, hogy Erdősiné beadványa eleve halálra van ítélve.
Orbán szerint a kvótáról szóló népszavazás nem említhető egy lapon egy életmódról szóló kérdéssel. Mivel a választási irodánál kialakult keddi helyzet meglátása szerint méltatlan, ezért felkérte a választási bizottságot és a pártokat, hogy tegyenek javaslatot a törvény módosítására.
Az 1938-44 közötti rezsim újabb rovott múltú tagjának történő szoborállítási kísérlet kapcsán a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) kezdeményezi egy a korszak emblematikus, de erkölcsileg elfogadhatatlan szereplőit tartalmazó lista – egy fajta szoborállítási útmutató – összeállítását – áll az atv.hu-nak is megküldött levelében.
A magyar külpolitikának az ország külgazdasági érdekeit kell szolgálnia - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Fókuszban a külpiacok - Trendek és lehetőségek az export területén címmel tartott konferenciáján szerdán, Budapesten.
Országos népszavazást kezdeményez a kormány a kötelező betelepítési kvótáról - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány ülése közben tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján a Parlamentben.
Egyetlen ellenzéki párt sem tudta növelni támogatottságát a pedagógustüntetések hatására, sőt az MSZP-tábor még csökkent is - áll a Nézőpont Intézet kutatásösszegzőben.
Hogyan függ össze a demokrácia a határok biztonságával? Veszélyes-e a nemzetek feletti Európa a kisebb nemzetekre? Széteshet-e az Európai Unió? Hogyan védhetjük meg történelmünket és kultúránkat az újkori népvándorlással szemben?
Hárman megsérültek egy balesetben az 55-ös főúton szerdán Mélykút és Kisszállás között, ahol két személyautó ütközött - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Akár 4 évi börtönbüntetést is kaphat Hakan Sükür, minden idők egyik legsikeresebb török labdarúgója, amiért megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt és fiát - jelentette a Dogan török hírügynökség szerdán.
Gondot okoz a Balaton magas vízszintje. Balatonfenyvesen több száz kertet elöntött a víz. A település polgármestere szerint át kell alakítani a csatornarendszereket és a vízelvezető árkokat.
Orbán Viktor miniszterelnök azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. A kormányfő ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be kérdésre.
Az ATV híradójának munkatársa találkozott Erdősi Lászlóval, Herceghalom polgármesterével, és megkérdezte tőle, mit szól felesége közéleti szerepvállalásához.
A Fidesz alelnöke nem tudta elmondani ünnepi beszédét a Politikai Elítéltek Közössége által a fajvédő Donáth György emlékére megrendelt szobor előtt, mert azt tüntetők egy csoportja barikádozta el.
Az oktatási jogok biztosa szerint sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt.