2016. július 11. hétfő

júl. 11
10:54
Videó: Így ünnepelték Ronaldóék a győzelmet (ATV)
Cristiano Ronaldo sérülése után kevesen hitték, hogy a csoportharmadikként továbbjutó portugálok képesek lesznek felülkerekedni a házigazda franciákon.
júl. 11
10:56
Botrányt okozott Rudy Giuliani kijelentése az afroamerikaiakkal kapcsolatban (ATV)
Az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő, Fekete életek számítanak nevű civil mozgalom természeténél fogva rasszista - vélte a CBS amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában Rudy Giuliani, aki New York republikánus polgármestere volt nyolc éven keresztül.
júl. 11
11:12
Új hadjáratot készítenek elő az Iszlám Állam ellen (ATV)
Váratlanul Bagdadba látogatott az amerikai védelmi miniszter, hogy tárgyaljon az iraki vezetőkkel az Iszlám Állam kezén lévő Moszul elleni offenzíva részleteiről.
júl. 11
11:30
Begőzölt a vádlott - Tört-zúzott a bíróságon (Alternatív Energia)
Felkapta az előtte lévő fából készült vádlotti pulpitust és a tárgyalótermi ablak felé rohant.
júl. 11
11:48
"Túl kegyetlen" és "széttört egy álom" - Francia lapok az Eb vereségről (ATV)
A szomorúság és a kiábrándultság hangján számoltak be hétfőn a francia lapok a hazai válogatott vereségéről a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében.
júl. 11
11:50
A rendőrség négy fiatalt állított elő az ájult lányokkal kapcsolatban (ATV)
A rendőrség minden körülményt vizsgál a Balaton Soundon talált két eszméletlen lány ügyében, négy embert már elő is állítottak - írta közleményében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
júl. 11
12:42
"A világ királya nélkül is Európa királyai lettünk" (ATV)
A portugál sajtó elragadtatással ír a labdarúgó-válogatottról azután, hogy a csapat vasárnap hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a házigazdák együttesét a franciaországi Európa-bajnokság döntőjében.
júl. 11
13:00
"Egyszerűek voltunk, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók" (ATV)
Didier Deschamps szövetségi kapitány szerint neki és a francia labdarúgó-válogatottnak, valamint az egész országnak időre lesz szüksége ahhoz, hogy feldogozza, elvesztették a hazai rendezésű Európa-bajnokság fináléját a portugálokkal szemben. Fernando Santos, a győztes portugál válogatott szövetségi kapitánya viszont Cristiano Ronaldót és Pepét dicsérte.
júl. 11
13:19
A NATO-csúcs átrajzolta a globális biztonság térképét (ATV)
A varsói NATO-csúcstalálkozó átrajzolta a globális biztonság térképét és megerősítette Lengyelország biztonságát - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen az észak-atlanti szervezet tanácskozását értékelték.
júl. 11
13:33
Foci Eb 2016 - Az álom véget ért (Alternatív Energia)
A francia sajtó összességében inkább szomorú, mintsem keserű a kudarc miatt.
júl. 11
13:35
Halottak, rombolás a Nepartak tájfun nyomában - Videó! (Alternatív Energia)
A 190 kilométeres szél és a felhőszakadások elől 438 ezer embert menekítettek biztonságosabb helyre.
júl. 11
13:36
Brexit: Andrea Leadsom visszalépett, Theresa May az egyetlen jelölt (ATV)
Visszalépett hétfőn a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási kampányának egyik jelöltje, Andrea Leadsom energiaipari államtitkár. Így Theresa May belügyminiszter az egyetlen jelölt a miniszterelnöki posztra.
júl. 11
13:37
DK: miért állnak a törvények felett a városligeti őrző-védők? (Alternatív Energia)
Rendszeresen "kopasz fiatalemberek jelentek meg csapatostul".
júl. 11
13:39
"A Fidesznek csak az európai közösség pénze kell" (Alternatív Energia)
Az Európai Néppárt számos képviselője a Fidesszel szemben szavazott.
júl. 11
13:51
Theresa May az egyetlen jelölt Cameron helyére (Alternatív Energia)
Visszalépett Andrea Leadsom energiaipari államtitkár.
júl. 11
14:12
Erdogan: Nem kell megijedni (ATV)
A török államfő védelmébe vette azt a július elején általa megszellőztetett tervet, miszerint Törökország állampolgárságot biztosítana a szíriai menekülteknek - jelentette hétfőn a helyi média.
júl. 11
14:14
Szavazzon, hogy Geráé legyen az Európa-bajnokság legszebb gólja (ATV)
A hajrába érkezett az UEFA honlapján elindított szavazás az Európa-bajnokság legszebb góljáról. Ahogy haladt előre a torna, úgy lehetett voksolni a fordulók legszebb találataira. Most azonban a csoportkörök, a nyolcaddöntők, a negyeddöntők, az elődöntők legszebb illetve a döntő egyetlen gólja közül kell kiválasztani, kié tetszett a legjobban. Természetesen Gera Zoltán a portugáloknak lőtt bombája…
júl. 11
14:30
Észak-Korea megszakít minden kapcsolatot Washingtonnal (ATV)
Észak-Korea bejelentette hétfőn, hogy felszámolja az ENSZ-en keresztül fenntartott diplomáciai érintkezését az Egyesült Államokkal, mert az szankciókat hozott az ország vezetője, Kim Dzsong Un és több munkatársa ellen.
júl. 11
15:03
Azta! Vajna asszonya filmszerepet kapott (Alternatív Energia)
Régi álma teljesül Tímeának...
júl. 11
15:05
Gyerekek is sérültek az M3-ason - Mentőhelikoptert vetettek be (Alternatív Energia)
Félpályás korlátozás van érvényben az autópályán.
júl. 11
15:07
Olcsóbb lesz az üzemanyag (Alternatív Energia)
Ha tankolni készül, várja meg a szerdát!
júl. 11
15:21
Nahát! Vajna asszonya filmszerepet kapott (Alternatív Energia)
Régi álma teljesül Tímeának...
júl. 11
15:23
Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Sound-os sztárok öltözőjében (Alternatív Energia)
A rendőrség négy külföldi férfit állított elő.
júl. 11
15:57
Tasó László: rám vannak állítva a "bértollnokok" (Alternatív Energia)
A fideszes képviselő nem változtat a vagyonnyilatkozatán, szerinte minden pontosan szerepel benne.
júl. 11
16:00
Döntött a bíróság: ki kell adni az MNB ingatlanvásárlási jegyzőkönyveit (ATV)
15 nap áll rendelkezésre, hogy kiadják a jegybanki ingatlanvásárlások ügyében készült felügyelő bizottsági jegyzőkönyvet, miután a szocialista Burány Sándor is pert nyert az MNB-vel szemben.
júl. 11
16:02
Kétezer szilveszteri molesztálóból mindössze négyet ítélt el Németország (ATV)
Több mint 2000 tettese lehet a Németországban szilveszterkor többnyire észak-afrikai férfiak által nők ellen elkövetett zaklatásoknak és rablásoknak, de eddig csupán 120 gyanúsított ellen sikerült eljárást indítani és mindössze 4 embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt - írta hétfőn a Süddeutsche Zeitung című német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kimutatása alapján.
júl. 11
16:15
Vihar, jégeső és jelentős lehűlés jön (ATV)
Kiadós záporokkal, zivatarokkal, erős, viharos széllel érkezik a hidegfront – írja az Időkép.
júl. 11
16:33
A francia belügyminiszter szerint az idei Eb siker volt (ATV)
A hazai válogatottnak a döntőben elszenvedett veresége után a francia kormány hétfőn elsősorban a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság sikeres megszervezéséhez gratulált.
júl. 11
16:51
Alvó embert fosztottak ki, mindent felvett a kamera - videó (ATV)
Vasárnap hajnalban Budapesten, a Móricz Zsigmond körtérnél forgatták ki egy alvó ember zsebeit a pofátlan rablók. Pechükre mindent rögzített a térfigyelő kamera, el is kapták őket.
júl. 11
17:09
Megvan az új brit uniós biztos, Juncker július végéig dönt a területéről (ATV)
Elvben elfogadta az új brit uniós biztos jelölését és július végéig dönt arról, milyen területet javasol számára Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője sajtótájékoztatón hétfőn.
júl. 11
17:27
Kiteszik a helyéről a Politikatörténeti Intézetet? (Alternatív Energia)
A Fővárosi Törvényszék kedd délelőtt tárgyal az intézet sorsáról.
júl. 11
17:29
Gyerekek is sérültek az M3-ason - Mentőhelikoptert vetettek be (Videó) (Alternatív Energia)
Hatan sérültek: egy nő, egy 4 és egy 10 éves kislány súlyosan.
júl. 11
17:45
Forróság a köbön - Használja ki a strandidőt, 37 fok is lehet! (Alternatív Energia)
A Dunántúlon és északnyugaton már frissítő záporok, zivatarok azért kialakulhatnak.
júl. 11
18:03
Ligeti levegővel ajándékoztak meg egy köztisztviselőt a Ligetvédők (ATV)
Átadták a "Gerinctelen köztisztviselő-díjat" Danada-Rimán Edina jegyző asszonynak, a VIII. kerület jegyzőjének, aki kiadta a jogszabályokat rengeteg ponton sértő birtokvédelmi határozatot a Ligetvédők ellen. Az aktivisták azt mondták: szerintük jogsértő a jegyző által kiadott birtokvédelmi határozat, amelynek alapján kiürítették a táborukat a Városligetben. A tüntetők szerint a határozat…
júl. 11
18:05
Szerdától Theresa May az új brit kormányfő (ATV)
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól. Cameron hétfőn bejelentette, hogy szerdán hivatalosan tájékoztatja távozásáról II. Erzsébet királynőt, és aznap estétől Theresa May lesz az új kormányfő.
júl. 11
18:21
Per után közzétették a nemzeti konzultációk adatait (Alternatív Energia)
2011 óta négyszer fordult az Orbán-kormány konzultációs kérdésekkel a választókhoz.
júl. 11
18:21
Griezmann lett az Eb legjobb játékosa (ATV)
A gólkirály Antoine Griezmannt választották a vasárnap befejeződött franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság legjobb játékosának.
júl. 11
18:39
A világ harmadik legjobb golfosa sem indul a riói olimpián (ATV)
Jordan Spieth, a golfozók világranglistájának harmadik helyezettje úgy döntött, a zikavírus okozta megbetegedések miatt nem indul az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.
júl. 11
18:57
Eldőlt: May szerdától Nagy-Britannia új kormányfője (Alternatív Energia)
Cameron holnapután hivatalosan felajánlja lemondását II. Erzsébet királynőnek.
júl. 11
18:59
Magyar bronzérem a koronglövő Eb-n (Alternatív Energia)
Gerebics Roland 137 koronggal a hatodik helyen zárt.
júl. 11
19:01
Liget-botrány - "Gerinctelenségi díjat" próbáltak átadni az aktivisták (Alternatív Energia)
A Ligetvédők jelezték: nem adják fel, kiszorításuk után is tiltakozni fognak.
júl. 11
19:33
Fegyverszünetre utasította csapatait a dél-szudáni elnök (ATV)
Salva Kiir dél-szudáni elnök fegyverszünetre utasította a saját csapatainak számító Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) erőit hétfőn, és bejelentette, hogy kész folytatni az együttműködést riválisával, az alelnöki tisztséget betöltő Riek Macharral, miután a fővárosban, Jubában újra fellángoltak a harcok.
júl. 11
19:35
Magyar győzelem a foci Eb-n (ATV)
Egy internetes gólszépségversenyen ismét Gera Zoltán találata győzött, amelyet a portugáloknak lőtt a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében.
júl. 11
20:27
Begyűjtenék az űrszemetet (Alternatív Energia)
Becslések szerint a Föld körül manapság nagyjából 7 ezer tonna hulladék kering.
júl. 11
21:03
Szépségversenyt nyert Gera Zoltán (Alternatív Energia)
A magyar válogatott focista találata 122 ezer szavazatot kapott.
júl. 11
21:22
A hadsereg miatt lett gyilkos a dallasi orvlövész? (ATV)
Micah Johnson édesanyja szerint a fiát a hadsereg változtatta meg, főleg az Afganisztánban teljesített szolgálat - mondta a Dallasban rendőröket gyilkoló, majd megölt férfi édesanyja a TheBlaze című internetes portálnak adott videointerjújában, amely hétfőn került nyilvánosságra.
júl. 11
22:33
Tragédia! Lövöldöztek a bíróság előtt, hárman meghaltak (Alternatív Energia)
A férfit épp a börtönbe kísérték, amikor valahogyan megszerezte egy rendőr fegyverét.

Keresés