A korábbi három kilométerről hat kilométerre nőtt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombat délután az MTI-t.
Szombaton és vasárnap nem közlekedik a 3-as metró a déli szakaszon, az utasokat pótlóbuszok szállítják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Életének 65. évében elhunyt pénteken Gergely László rendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.(MACIVA) korábbi ügyvezetője - közölte a Magyar Teátrum Társaság szombaton az MTI-vel.
Elhunyt az egyik bátyja Adam Krikoriannak, a magyarokkal azonos csoportban szereplő amerikai női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának, aki emiatt hazautazott a családjához a riói olimpiáról.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást T. Mihály 79 éves budakalászi lakos ellen.
Két ember meghalt, egy pedig megsérült egy balesetben az 1-es úton Mosonmagyaróvár és Kimle között, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták az út érintett szakaszát - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-t.
A Boeing 737-600-as Algírből tartott a franciaországi Marseille-be, amikor vészjelzést adott le, majd eltűnt a repülők útját nyomon kísérő online radarokról – írja az RT.
Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.
Elfogták a pápai erőszakolót. A férfi pár hónapja már megerőszakolt egy nőt, majd 12 éves lányok előtt mutogatta magát. Most pedig fényes nappal újra próbálkozott a Várkertben. Késsel fenyegetett egy fiatal nőt, aki menekülni próbált. Végül egy arra járó fiatal segített neki. További részletek a videóban.
Új fejezet nyílt az amerikai-európai kapcsolatok történetében, miután az unió is elfogadta az úgynevezett Adatvédelmi Pajzs megállapodást. Az egyezmény célja, hogy védje az uniós állampolgárok amerikai vállalatok - mint például a Google vagy a Facebook - által tárolt adatait. Cserébe a szerződésben rögzített adatvédelmi elvek betartásáért az Egyesült Államokban is kezelhetik és tárolhatják európai…