Egy boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban egyik félnél sem számít néhány felugró plusz kiló. A hölgyek többsége mégis szabályos rendszer szerint változtatja a súlyát, átlagosan öt alkalommal egy tartós párkapcsolat évei alatt – állapította meg egy nemzetközi felmérés. A dietetikus tapasztalatai szerint ez a magyarokra is igaz.
Bár egy percet sem bajlódtam azzal, hogy reprezentatív felmérést végezzek, azt hiszem, a tévedés minimális kockázatával kijelenthetem: kétféle tévénéző létezik. Az egyik, aki estéről estére celebjeink kedvéért vet horgonyt a készülék előtt, a másik be nem vallaná ezt, mégis ezt teszi.
"Ha a pártoknak nem ment el végleg a józan eszük, akkor vissza lehet térni ahhoz a közös nevezőhöz, amit még a referendum előtt megtaláltunk" - mondta Lendvai Ildikó
Néhány évtizede elképzelhetetlen volt az ipar a lovaknak kényelmes lábbelit készítő patkolókovácsok nélkül, ma már nekik is más új piacot kell keresniük. Oppenauer Péter úgy döntött, gépi fémmegmunkálás helyett inkább a díszkovácsolást választja, így viszont egészen furcsa, már-már a szexiparhoz kötődő megrendelései is akadnak.
Amikor valakinek az élete nehezebbre fordul, pénzügyi gondjai lesznek, szakítás előtt áll, esetleg egészségével akadnak problémák, akkor rögtön valamilyen fogódzkodót keres. Azok az emberek, akik hisznek az angyali segítségben és el is fogadják azt, azok biztosabbnak érezhetik jövőjüket és tudják, a láthatatlan jótevőkkel könnyebben megoldódik a gondjuk. Egy kézzelfogható tárggyal és pontos…
Bűnözők követelték vissza Rékasi Károlyt a Barátok köztbe, amikor Bartha Zsolt börtönbe vonult, és a színész eltűnt a képernyőrel. Rékasi levelet kapott elítéltektől, akik felajánlották segítségüket a visszatéréséhez. A népszerű sorozat számtalan hasonlóan emlékezetes sztorival szolgált tízéves története során.
Tegnap futótűzként terjedt el a szenzációszámba menő hír: Diego Maradona lesz az argentin válogatott szövetségi kapitánya. A világ valaha volt egyik legjobb futballistája, a korábban drog- és alkoholproblémákkal is kezelt, adócsalással és testi sértéssel vádolt, doppingoláson ért zseni kinevezése inkább tűnik píárfogásnak, mintsem szakmailag megalapozottnak.
A gyerekkorában elszenvedett sérelmek miatt olyannyira meggyűlölte az édesanyját, hogy később bezárta egy szobába, az ablakot befalazta, és éveken át ott tartotta "fogolyként", egészen az asszony 1980-ban bekövetkezett halálig
Jégen siklik és kiválóan táncol a magyar Krokodil Dundee. Horváth László gyermekotthonban nőtt fel, jégtáncosként bejárta a világot, manapság pedig azzal szórakoztatja nagyvárosok revüinek közönségét, hogy életveszélyes hüllőkkel birkózik a porondon.
Az Alkotmánybíróság az OVB határozatát hagyta helyben, mely szerint a T. Ház ötvenezer támogató aláírás összegyűjtése esetén köteles lenne napirendjére tűzni akár a Mormon könyve megtárgyalását is
A kormányfő azt kérte, hogy jövőre kötelezően mondjon le minden állami vezető, a cégek igazgató- és felügyelő bizottsági tagjai a 13. havi jutalomról, a prémiumról és 10 százalékkal csökkentsék a fizetésüket is
Egyéves – ugyanennyi időre felfüggesztett – eltiltással „büntette” a Magyar Vívó Szövetség a pekingi olimpián többször is sportszerűtlenül viselkedő Ujlaky Virginie-t. A szövetség főtitkára az ítélet kézhezvétele után dönt a fellebbezésről.
Több tízezer forintot is megtakaríthat az, aki odafigyel, hogy mikor és hogyan használja otthonának gázüzemű berendezéseit – többi között a tűzhelyet, a vízmelegítőt vagy a konvektort. Alábbi összeállításunkban ahhoz talál hasznos tanácsokat, hogyan karcsúsíthatja a tél közeledtével éppen hogy hízni vágyó gázszámláját.
Először nyilatkozott betegségéről Patrick Swayze, mióta kiderült, hogy hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták. Bár az orvosok eredetileg mindössze öt hetet jósoltak neki, szerencsére úgy tűnik, hogy szervezete jelenleg jól reagál a kemoterápiára.
Ön is úgy érzi, hogy délutánra leszívták az agyát? Lefekvés után viszont felriad, mert bevillan az egész nap kísértő probléma megoldása? Ha igen, akkor Ön is megerősíti azt az angol felmérést, miszerint este tíz után négy perccel érkeznek a legjobb gondolatok.
Mégsem kéri Szlovákia Jozef Rohác kiadatását, így minden akadály elhárult a Prágában elfogott bűnöző Magyarországra szállítása elől. Az Aranykéz utcai robbantás egyik lehetséges elkövetőjeként számon tartott férfit különleges biztonsági intézkedések mellett, titokban hozzák hazánkba. A Bors megtalálta a 10 évvel ezelőtti merénylet egyik sérültjét, Juditnak egy hatalmas repesz fúródott a bokájába.