A szemkörnyék a bőr legsebezhetőbb része, ráadásul itt mutatkoznak meg először az öregedés jelei. A húszas évek végén vékony ráncok és már némi elszíneződés is jelentkezik a szem körül. Hogy megőrizzük fiatalkori szépségünket, - az egészséges életmód mellett! - elengedhetetlen a rendszeres szemkezelés, -ápolás.
A világ nagy parfümgyártói komoly kutatásokat végeztetnek annak érdekében, hogy megtudják, egy-egy kontinensen milyen illatok a legnépszerűbbek. Vizsgálatok igazolják, hogy minden ember a számára genetikailag legmegfelelőbb illatot tartja kellemesnek. Ez pedig népenként, legfőképpen kontinensenként eltérő.
Bőrünk, épp úgy, mint egész szervezetünk az évek múlásával folyamatosan változik. A fiatalos külső megőrzésére a szépségipar napjainkban számtalan eszközt, eljárási módot kínál. Ezek egyike a Botox…
Egymásnak ellentmondó szépségápolási praktikákkal sokszor találkozhatunk, a tévhitek számos alkalommal okoznak nem várt eredményt… Most eloszlatjuk az arc ápolásáról alkotott téves elképzeléseket, helytelen beidegződéseket.
A kilencvenes évek közepe óta hódít hazánkban is a fitneszőrület, amely semmit nem veszített lendületéből, karakterében azonban sokat változott a megjelenése óta eltelt több mint tíz évben.
Megnőtt frufru? Töredezett hajvég? Már nem tudod beszárítani? Ha nincs idő fodrászhoz menni, a haj kurtítását otthon is elvégezheted. Ráadásul így egy kis igazításért nem kell több ezer forintot fizeti.
Kezdd a tavaszt dinamikusan, és ne hivatkozz a tavaszi fáradtságra! Talán ezek a sportos, csíkokkal megbolondított holmik még inkább meghozzák a hangulatodat egy kis testmozgáshoz.
Egy-két nagyobb névtől eltekintve nem igazán ismerjük a hazai divattervezőket, nem látjuk a munkáikat, nem tudjuk mennyire jók, tehetségesek. A március elején megrendezésre kerülő fashion show alkalom arra is, hogy bemutatkozzanak.
A Hold állása erőteljesen befolyásolja egészségügyi állapotunkat. Megmutatja, mikor érdemes fogyókúrába kezdenünk, mely napokon kerüljük a fodrászatot, és abban is segít, mikor tisztítsuk meg szervezetünket a salakanyagoktól.
Azt hiszem, nem az a kulcskérdés, hogy van-e gyerekünk, vagy nincs, hanem az, hogy megtaláljuk-e ehhez a projekthez a társat - mondja Marsi Anikó, aki már megtalálta a romantikát.
A napokban várja első gyermekét a fiatal színészházaspár. Mára életükben a család legalább olyan fontossá vált, mint a siker, amelyet már pályájuk elején megtapasztalhattak.
Nem elegendő, ha napi arcápolásunk csupán az áll vonaláig tart. A nyak és dekoltázs ápolásának előtérbe helyezésével tovább megőrizhetjük fiatalos vonásainkat. Odafigyelni erre a területre azonban nemcsak a kor előrehaladtával érdemes, bőrünk meghálálja a már fiatalon elkezdett ráncmegelőző, feszesítő kezeléseket.
Mintha kicserélték volna: Lilu ledobott pár kilót, csinosabb, mint valaha, árad belőle a harmónia, már a körmét is alig rágja. Jót tett neki a házasság. Amikor férjéről és munkájáról beszél, még a hangja is megváltozik.
- Korábban csak alkalmakkor használtam némi sminket, szempillaspirált, alapozót - mondja Ivett. Azért jelentkezett Lyn de Gara imázsművészhez, hogy megtanulja, hogyan hozhatná ki magából a legtöbbet.
Összeboronálták Angelina Jolie-val, együtt játszott a filmvilág legszebb színésznőivel, mégsem találja az igazi asszonyt. Ennek ellenére Colin Farrel egyáltalán nem búslakodik, hiszen életét kitölti a színészet.
Vadul tombol az árengedményszezon. Az aktuális táskakínálatot szemlélve mindenki talál magának új és szeretnivaló darabot. Még az is, aki egyébként megelégedne egyetlen, univerzális szütyővel.
András teletömte a pipáját. Le-föl járkált a szobában, mint a ketrecbe zárt tigris. Szörnyen érezte magát. Hiába ment el Anna, nem tudott megszabadulni tőle. Bántotta, hogy sírt. Talán még most is sír.
Félévszázad után újra megnyitotta kapuit Budapesten a Jégszínház. A Bár című jégrevü látványos fináléjában látható két hazai sztár Tóth Gabi és Póth Diana, egyikük műkorcsolyázó, a másik énekes, ő adja elő Rakonczay Viktor dalát.
Egy felmérésből kiderült, a férfiak zöme szexügyben olyan apró és egyszerű dolgokat említettek, amelyek igazából még nagyanyáinkat sem botránkoztatnák meg. Íme 6 apróság 600 férfitől.
Ma hajnalban 79. alkalommal adták át az Amerikai Filmakadémia díjait, vagyis az Oscar-szobrocskákat. Volt divatbemutató, könnyes köszönet és könnyes csalódás, nagy dínománom…
Televízió- és rádióműsort vezet, vendéglőjét irányítja, könyvet ír, sportol. A latinos vérmérsékletű, ''elmagyarosodott'' olasz, a családszerető Gianni Annoni mindig siet...
Reggel fél 8. Kezdődik a nap: kávé (a szépségre talán ártalmas, de egyébként kell), forró zuhany (hideg-meleg lenne jó, de szóljon, aki képes rá). Hajmosás még a tus alatt, hajszínélénkítő samponnal, balzsammal, nem kiöblítendő ápolókrémmel, a végén törölközőbe csavarás. Utána általános törölközés, szigorúan durva frottírral, a kritikus helyeken alaposan.
Botrányt kavart Albert Györgyi könyve. Az újságíró ismert férfiakkal való viszonyáról is írt. Sohasem tagadta, hogy sok mindent köszönhet a férfiaknak. Egyedül a második férjének, Máté Gábor színművésznek nem tudta megbocsátani, amiért lehetetlenné tette, hogy gyereke legyen.
Szép dolog a büszkeség, de Matt Damonnak soha nem okozott gondot olyan szerepeket is elfogadni, amelyet más, nála esetleg nagyobb sztárok korábban már visszautasítottak…
András belenézett a naptárba. Még szerencse, hogy ez a hétvége nyugodtnak ígérkezik. A solymári lakópark építésére csak csütörtökön kell leadni a pályázatot. A budaörsi építkezés nem csúszik. A zuglói társasházat két hét múlva átadhatják. Majd Bence elrendezi.
Korszakok ide, divatok oda, a magassarkú cipő mindig a porondon van. A sarok mérete és formája természetesen változik, de a női lábak mindig kecsesebbek tőle. De mennyire kényelmes, szükséges és egészséges a tűsarok a lábaknak…
Van, aki imád világosban meztelenkedni, s van, aki folyton áramszünetért fohászkodik, hogy végre jól érezhesse magát. De vajon jobb-e fényárban szerelmeskedni, mint sötétben?
A 2007-es év igazán emlékezetes mind a QUELLÉNEK, mind vásárlóinak. A nagy múltú németországi QUELLE idén ünnepli 80. születésnapját, s az ünneplésből természetesen Ön sem maradhat ki. A jeles esemény alkalmából az eddigieknél még fantasztikusabb meglepetések várnak Önre.
A családja nélkül tavaly két hónapra Angliába utazott nyelvet tanulni. Sokan megszólták ezért. - Csak azok irigyek rám, akik nem mernek tenni valamit az álmaikért - véli Szalay Kriszta. A színésznő hamarosan ismét útra kel, már megvette a repülőjegyét.
Összeveszünk és kibékülünk, hogy később újra és újra elölről kezdhessük… A kapcsolatok ápolása nagy erőfeszítést és még több szeretetet igényel. Még így is előfordulhat azonban, hogy civakodás, mérgelődés lesz a vége.
Megrögzött kételkedő vagyok, ami a jóslást vagy a horoszkópokat illeti. Azok közé tartozom, akik a napi horoszkópjukat csakis másnap szeretik elolvasni. Biztos, ami biztos.
Gyengéd lennék, finom és szörnyen érzelgős…ha lenne szívem -siránkozik a Bádogember az Ózban, mint a szerelem, az érzelmek és az érzések nélküli élet jelképe. De bár vannak szívtelen emberek, tény, hogy legtöbbünk képes a határtalan szeretetre.
Kinek mit jelent a legédesebbnek, legszebbnek és legromantikusabbnak tartott szó, kifejezés, mondat? Szeretlek… Most és mindörökké? Jóban rosszban? A sírig és a síron túl is? Öt földrész lakói vallanak.
A férfiak és a nők igényei eltérőek a szerelem terén - tartja a jól ismert közhely. Ám ez igaz is, hiszen a két nem képviselői 87%-87%-os arányban megegyeznek abban, hogy különböznek…
Ők azok a férfiak, akik elől inkább elbújunk, a telefonszámunkat pedig titkosítjuk. Ők azok, akik a világért sem vennék a lapot, és túl sokáig ragaszkodnak hozzánk, könyörtelenül üldöznek bennünket szerelmükkel.
Egy ideig divat volt Hollywoodban sűrűn váltogatni a partnereket, jelentéktelen kalandokba bonyolódni, a hírességekkel töltött éjszakákat pedig kiteregetni a szennylapoknak. Az igazán állhatatos csillagok már kevesebb nyilvánosságot biztosítanak a magánéletüknek. A legjobbak újraértelmezték a szerelem fogalmát…
Férfiak, akikért lelkesedünk. Akinek elég egyetlen pillantásuk, félmosolyuk, hogy gyorsabban dobbanjon a szív, remegni kezdjen a térd… De kik ők, és miért különlegesek?
A csóró költő a házunkban lakik, a másodikon. Egyedül él, a lakást állítólag a mamája vette neki, aki kutya- és autókozmetikus Salgótarjánban, és irtó büszke az ő egy szem művész fiára, aki verseket ír, és nem e világra való, mert túl szép a lelke, jaj istenem, de szép.
Szilvia dermedten állt, arra sem volt ereje, hogy elvánszorogjon a fotelig és leüljön. Filmszakadás. Erre a fordulatra nem számított. Andrásnak van egy nője. Anna. De milyen Anna? Ki ez az Anna?
A barbie baba 1959-ben született, mára a világon minden 3 másodpercben eladnak egyet. Egy játék, amely irreális alakjával, lehetetlenül nagy és kék szemeivel átalakította szokásainkat, viselkedési mintáinkat.