Kezdő háziasszony koromban mindig mindent kimértem mérleggel, hogy biztosan jól sikerüljön az étel. Azóta már megtanultam, hogy mérni nem csak mérleggel lehet. Persze, ha sütit sütök most is méricskélek, mert ott fontos betartani a mennyiségeket, de más ételeknél inkább az egyszerűbb megoldásokat választom.Jó, ha tudod, hogy:1 púpozott evőkanál liszt = 2 dkg1 csapott evőkanál liszt = 1,5 dkg1…
Kelkáposztát negyedbe, majd keresztben csíkokra vágok. Egy-egy nagyobbacska sárga- és fehérrépát felkockázok. Füstölt szalonnát picire vágok. A szalonnát lábosban megpirítom, ha keményebb fajta, vízzel egy ideig főzöm, aztán sütöm csak zsírjára. Ráteszem a zöldségeket, addig pirítgatom, amíg kis színt kap. Megszórom liszttel, átkeverem, egy kanál pirospaprikát is rászórok, utána lassanként vízzel…
Bálint gazda honlapján olvasom, hogy a szilva "hazánkban a legelterjedtebb gyümölcs; gyümölcsfaállományunkból minden magyar állampolgárra két szilvafa jut". Szégyen, hogy ehhez képest a kedvencek toplistáján talán még a tízbe sem kerülne be. Hallott már valaki olyan ínyencről, aki egy nyári napon pár szem hamvas szilva után sóvárog? Pedig miért ne? A gourmet-dobogó tetejére nálam mindenképpen a…
Alkottam sovány darált sertésből. Kétfélét. Mindkettő jó lett:-)Első variáció: muffinformában sütött, szeletelt baconba bugyolált, füstölt sajtos fasírt (vagy húsgombóc?) mely a darált sertésen kívül só, bors, fokhagyma, oregáno és tojásból készült, mindegyik közepében egy kocka füstölt edamit gyömöszöltem, rukkola salátát kísért, mely a friss rukkolán kevés balzsamecetet és frissen reszelt…
Csakhogy nem volt elég a mandulaőrlemény, így a tésztába került egy kis liszt is. Na de ne ugorjunk ennyire előre.Az én kis "hangyám" a minap csokit akart enni. Mindenáron. De az mégsem járja, hogy elmajszoljunk egy tábla akármilyent. Így valahogy úgy alakult, hogy nekiláttam valami finomságot gyártani. Hogy, miért én, már nem emlékszem. [...] Persze, eszembe jutott; én voltam az a meggondolatlan…
Sajnos ez se nekem jutott eszembe, pedig egy Egyesült Államok méretű országban biztosan ebből is meg lehet gazdagodni. A SumSeeds egy olyan közönséges napraforgómag, amit koffeinnel, taurinnal, ginszenggel és még ki tudja mi minden más csodával dúsítottak, mint az energiaitalokat. A gyártó szerint ez a szotyi még mindemellett egészséges is, a jótékony zsír, és aminósavaknak köszönhetően. És persze…
Nem tudom, ki hogy van vele, de engem leginkább süteménnyel lehet levenni a lábamról.Mivel otthon általában egyszerűbb sütiket (piték, lepények, piskóták) készítem el és csak ünnepek alkalmával vállalkozom nagyobb ráfordítást igénylő krémes-habos csodák megalkotására, előfordul, hogy hétvégenként cukrászdából vesszük a desszertet. Régebben a Fény utcai piac közelében laktam, így egyértelmű volt az…
Vannak alkalmak, amikor valamilyen „középutas” megoldást kell találni, egy családi ünnepi ebéd éppen ilyen. Pláne, ha sok idő sincs készülődni rá, sem vásárolni, sem hosszan főzőcskézni, olyan „biztonságos” ételsort kell kitalálni, ami nagy valószínűséggel mindenkinek ízlik és a húsnemevők is találnak benne a fogukra valót.Pénteken délután döntöttük el, hogy szombaton délben meglepetésebéd – tehát…
Furcsa világba csöppentem, mióta elkezdtem írni ezt a gasztroblogot. Rengeteg hasonló témájú oldalt megnéztem, de csak az a cél a legtöbbön, hogy minél különlegesebb ételt, minél impozánsabb fotót tegyenek közzé. Ők már csak az egymás közti versengést látják maguk előtt, ami nagyon elszomorító.Én teljesen más oldalról közelítem meg a témát. A kezdő szakácsoknak/szakácsnőknek szeretnék segíteni,…
Mivel a múltkori karfiol túl nagy volt, valamit kellett kezdeni a maradékkal, megfőzve tettem félre, így kibír a hűtőben pár napot anélkül, hogy baja lenne. Egy tojást összekevertem két kanál liszttel, belekevertem az apróra felvagdosott karfiolt, kis sót, fehérborsot, még egy kis vízzel hígítottam. Olyasmi massza lett, mint a tócsni, úgy is sütöttem meg, kanállal a serpenyőbe adagolva, nem túl…
Mai napig családi legendák, és találós kérdések tárgya, hogy vajon hogy a csudába létezik, hogy míg az egyik- a vidéki- Nagymama, végeláthatatlan órákon át főzte a hatalmas lábasban (a nyári konyhában) a csöves kukoricát, addig a másik –a pesti- úgy tanította, hogy mindössze forrástól számítva tíz perc, és már kész is (természetesen hajával együtt főzzük, csillagom). A módszer tekintetében persze…
Múlt héten voltam a vendégük. Nem csúcsgasztronómia, de kicsit megcáfolja az itt leírtakat…Ebédelni hívott legkedvesebb unokatesóm, akinél, ha étterembe megy nem az étel szofisztikáltsága számít, hanem az, hogy jó ízű legyen és hogy jó legyen a kiszolgálás. Itt mindkettő teljesült. Dél után egy kevéssel érkeztünk a Bosnyák téri éttermükben, nem volt teltház. Még be sem húztuk a széket a fenekünk…
Tegnap vacsorára készült ez a finomság és megdöbbentően rövid idő alatt fogyott el, ezúttal fotó nélkül maradtunk...A hozzávalók:20 dkg kecskesajt1 póréhagyma30 dkg feketeerdei sonkanéhány levél friss bazsalikomkevés olivaolajCsinos, majd egy arasznyi, henger formájú kecskesajtot sikerült szerezni, gondoltam becsomagolom. A pórét hosszában bemetszettem, néhány réteget lehántottam, majd lobogó…
A kenyér világnapja tegnap volt. Sajnos máshogy alakult a napom, nem tudtam megsütni az erre az alkalomra tervezett kenyeret, remélem jövőre majd sikerül. A nagyon kedves plakátot Osker Weiss svájci művész készítette, már csak ezért megérte megsütni a cipót egy nap késéssel is. (jön!)Mit is kellett volna tenni tegnap? Vagyis mit kell tenni 2008. október 16-án? -Süss kenyeret!-Taníts meg valakit…
Hát nem halogattam túl sokáig az új papillot-os könyvem használatba vételét, és habozás nélkül választottam ki ezt a kókuszos-hagymás-csirkét az avatásra. Nem is kellett csalódnom, úgyhogy akkor asszem holnaptól kezdve szisztematikusan végigcsinálom az összes receptet, mert mind olyan, hogy már a látásától is megkordul a gyomrom.Hozzávalók 4 személyre vagy 2 személyre és akkor még vacsorára is…
Olvasgatva a kedves kolleginák írásait, én is rájöttem, hogy nemsokára itt a karácsony, és ha valamilyen saját készítésű - konyhában készülő- finomságot is szeretnék adni, arra már most rá kell készülni. Eszembe jutott az is, hogy csináltam már egyszer narancslikőrt, ami a megajándékozottnak nagy örömet okozott. A recept a Nova Szakácskönyvek-sorozat Házi Befőzés című könyvéből származik.Az…
E recept eredetije is a Konyhaművészetben jelent meg sok évvel ezelőtt, zsenge cukkiniből rendszeresen készítem. A recept friss majorannát ír elő, nekem most csak friss bazsalikomom volt, azzal is tökéletes. Ám ha nincs semmilyen friss zöldfűszerem, akkor egy-két csipet szárított majorannát szoktam belemorzsolni a pácba-öntetbe. Cukkinisaláta 2 zsenge cukkini10-15…
Pár bejegyzéssel korábban már mutattam Nektek egy videót a sütőzacskóban sült csirkéről. Most volt időm és kipróbáltam végre. A husi tényleg nagyon finom lett, nem százaz, jó omlós. Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Én a majoranna helyett kakukkfüvet használtam és egész csirke helyett csak combokat, de ez tényleg az a fajta étel, amibe azt raksz, amit otthon találsz. Én normál méretű…
... avagy egy sikertelen kísérlet. A történethez tartozik, hogy palacsintát leginkább a hétvégi házban szoktam sütni, nyáron, amikor keresztül-kasul könnyen ki lehet szellőztetni. Az is hozzá tartozik, hogy másfél éve lakást cseréltünk, amitől a megszokott gáztűzhely helyett gyönyörű, de nekem ismeretlen, kerámialapos villanytűzhelyre kellett váltanom. Ez még önmagában ment is, de palacsintát még…
Aki régebb óta olvas, tudja, hogy nem jellemző nálam a túl gyakori háborgás és fanyalgás -nem mintha nem lenne rá elég ok, inkább nem látom sem célját, sem értelmét. Aztán, ha az ember egyszer ebbe belekezd, akkor egyébként is végeláthatatlan a sor és a téma -ezt a műfajt inkább meghagyom másoknak. Néha viszont eljön az a pillanat, amikor elszakad a húr. Itt Budapesten ezúttal pl. (többek között)…
A túróval töltött zsemle szeretetét szerintem gyárilag kaptam. A túró és a zsemle párosból persze a túró viszi a prímet. Gyerekkoromban a túró és a tejföl igen jóizű fogyasztása miatt a szüleim mindig azzal fenyegetőztek, hogy egy tehenészhez adnak férjhez. Nem így lett végül, de nem mondhatnám, hogy drasztikus változás állt volna be a túrófogyasztásomban. Kicsicsaj pedig jelesül asszisztál…
Ausztriában ettem egyszer egy kenyeret, ami olyan volt, mintha kuszkusz lenne belesütve. Nem tudom, így volt-e, vagy sem, mindenesetre megpróbáltam valami hasonlót sütni.Mikor máskor repedt volna ki a kenyerem, mint a Kenyér világnapján?! (Na jó, a másnapján.)Az esztétikai hibát kivéve minden szempontól tökéletes lett, de mivel az árut a külleme adja el (legtöbbször), saját pékboltot nem nyitok.…
Az egyik angol csoportársamtól kaptam ajándékba egy üveg Lemon Curdot, miután rájött, hogy még soha nem ettem olyat. Nem akartam kiábrándítani, hogy csak azért nem ettem eddig olyat, mert nem szeretem a citromos krémeket, pudingokat, fagyikat és süteményeket, úgyhogy inkább köszönettel elfogadtam és itthon átlapoztam az összes újságomat, hogy vajh', mihez tudnám felhasználni úgy, hogy utána a…
Kivettem másfél hét szabit, mert egyrészt rám fér, másrészt pedig szeretnék egy kis időt tölteni családunk legifjabb tagjával, Miskával, a nyolchetes németjuhász kölyökkel, akit ma hoztunk haza. Ha már ilyen jó esemény történt, ezt meg kellett ünnepelni egy finom ebéddel - bár fél négykor fogyasztottuk el.Kedvesem kérésére a menü hosszabb tanakodás után harcsapaprikás lett, nokedlival.Ezt az ételt…
...én meg folytatom a vadulást fagyi-fronton. Este pattant ki az isteni szikra az agyamból, egész izgatott lettem tőle, alig tudtam elaludni. Aztán mikor másnap reggel nekiálltam, a férjem átsuhanva a konyhán, lazán odavettete: „Mi az, sóskafagyit csinálsz? Gondoltam, hogy fagyi lesz belőle, mi más.”Kóstolás után SMS-ben értékelte: „KIRÁLY! Te, nem kéne ezt szabadalmaztatnunk?”Kár, hogy a sóskából…
Az én kislányom imádja! Eddig mindig a boltban vettem neki, de a napokban a konyhaszekrény egyik eldugott sarkában megtaláltam a goffrisütőmet és azonnal megszületett a döntésem is, hogy nincs több bolti goffri, majd én sütök neki. Elő is kerestem egy jó kis receptet, amit még valamelyik NLC-s fórumról mentettem le és bevállt. A kislányom csak úgy falta a goffrit, hogy öröm volt nézni.:) Íme a…
Gondolom, nem csak nekem okoz gondot néha kitalálni, hogy mit főzzek. Főleg úgy, hogy nem szeretem túl gyakran ismételgetni ugyanazokat az ételeket. De szerintem az is elég jó megoldás, hogy az alapanyagaiban ugyanolyan ételt kicsit másképp készítjük. Ez lehet „csak” más fűszerezés, esetleg a főzési módot változtatjuk. Gyakran csinálok például dinsztelt húst és sült csirkecombot, de mindig egy…
Egyáltalán nem könnyű dolog arról az étteremről objektív beszámolót írni , amelyről legendák keringenek, és amelyről evőkörökben futótűzként terjedt el, hogy jelenleg Budapesten ez „A” hely. Amelyről szinte kivétel nélkül mindenki szuperlativuszokban nyilatkozik, és amely saját maga vallja be, hogy nem számított ekkora sikerre.Nehéz úgy belépni egy ilyen vendéglőbe, hogy az ember egy kicsit sem…
Tegnap olvastam egy posztot, ami elgondolkodtatott...Igen, kicsit exhibicionisták vagyunk. Mert ha nem azok lennénk, nem az interneten „mentenénk” el receptjeinket, „műveinket”. Valószínű én is lejegyezném egy kockás füzetbe, amin majd marakodhatna a két lányom, hogy ki örökölje, ha már tőlem nem tudják megkérdezni, hogy is készítettem ezt, vagy azt. De én nem csak két lányommal szeretném ezt…
A tökszezon elején vagyunk ugyan, de már buzgón keresgetem a recepteket, hogy mi mindent készíthetek még sütőtökből az általam annyira kedvelt krémlevesen kívül. Még Canberrában ettem sütőtökös quichet, mikor Oscar és Cristina vendégül láttak egyszer. Nagyon ízlett. S most eszembe jutott, gondoltam kipróbálom. A tökéletesnek tűnő receptet ThePassionateCook oldalán találtam. Túl sok varia nem is…
Nigella Lawson Feast című könyve valamiért nem akar magyarra lefordítódni, pedig szerintem egyike a legjobbjainak, nem úgy, mint a most megjelent Nigella Express, amibe egy épkézláb receptet se sikerült írni. Ezt a zöldségpitét is a Feast-ben olvastam, hetekig nem hagyott nyugodni. Aztán rájöttem, mi a bajom vele, és rögtön meg is tetszett. A bubble and squeak (angol elnevezés, káposztafélével…
Bár nincsenek pontos statisztikai adataim erre vonatkozólag, de akkor is ki merem jelenteni, hogy sehol a világon nincsen a piknikezésnek olyan komoly hagyománya, mint Franciaországban. A boltok ilyen tavasztájt egy egész gondolát állítanak fel a különböző hűtőtáskáknak, pokrócoknak, összecsukható székeknek-asztaloknak, kosaraknak, jégakuknak stb, míg egy másik gondola egész évben elérhető, és…
Ma nem történt semmi különös, azon kívül, hogy megérkezett a tetőcserép a házhoz, így folytatódott a munka. Azért jutott idő főzőcskézésre is, mindamellett, hogy én vigyáztam délelőtt a kiskutyára. Mit mondjak, nem teher a feladat!A főzésből nem csináltam nagy ügyet ma: a menü bolognai spagetti volt. Gyakran készítem, mert nem bonyolult, egyébként meg imádom a tésztaételeket. Reggel a neten…
Ezzel a vallomással jó ideje tartozom, Marmalade-tól kaptam meg a Gabojsza által elindított labdát. Először is szeretném kijelenteni, hogy fölösleges konyhai eszközöm nincs. A férjem biztosan szívesen olvasná, ha beismerném, hogy megbántam valamelyik konyhai készség megvásárlását, de azt az örömöt nem szerzem meg neki. :) Ha a véleményét kérdezném egy-egy beszerzés előtt, a válasza az lenne:…
Zsurkenyer belinkelt nekem egy a gasztrobloggerek körében már végigfutott kör-kördés sort. És be kell vallanom, hogy jól kiszúrt velem, mert én azóta is itt ülök és olvasom a sok blogger válaszát. A gyerekeim már felfordították a lakást, de nem tudok elszakadni tőletek. Még inkább tudom, hogy ide tartozok, ez az én világom. A barátnőim szerint a világ legfurcsább dolga a food csatornákat nézni,…
Most aztán már tényleg itt a fejteni való bab szezonja. És gyönyörű zöldbab is van a piacon. Ideje tehát megfőzni a vegyes bablevest. És ha már bab, legyen kövér (vagy nem így van?), tehát csülökkel. És akkor ez megint egy már megírt étel más változata. A füstölt csülköt külön, kuktában puhára főztem. Vettem egy kiló fejteni való babot, azzal a tervvel, hogy egy részét befagyasztom, ugyanígy…
Fotó forrása: a film hivatalos honlapjaNna, az a rossz hírem, hogy Aaron Eckhart a gyenge láncszem. Épp moziból érkeztem: Ízlések és pofonok. Ha minden igaz, otthon a héten mutatják be úgyhogy csak néhány apróság frissiben. Tehát: az eredeti változat (Bella Martha) férfi főszereplőjével kapcsolatban - Sergio Castellito-ilag tavaly már kibontakoztam itt, és ennek megfelelő szörnyű előítéletekkel…
Édesapám a saját kertjükben termett gyümölcsből minden évben aszal és minden évben valami újjal is próbálkozik. Idén a meggy volt az újdonság , de készült alma, kétféle birs és szilva is. Nem is szoktunk boltba rohanni a gyümölcskenyérhez valóért, a karácsonyi aszalt szilvás pulykatekercsbe is saját szilva kerül, meg a jó kis ágyaspálinkának is ezzel van megágyazva. Gyerekeim ezt eszik csipsz…
Azaz Vajas almatorta, azt hiszem bevesszük a családi "almáriumba". Apukámék falatnyi kertjében négy-öt almafa is van, s idén mindegyik szinte roskadozik a gyönyörű almáktól. Szerencsére idén a lakók is (kukacok) és minden egyéb almabajságok is elkerülték a termést, így jó vastag almaszüret igérkezik. Előfutárként kaptunk egy láda illatos, viaszos héjú, zamatos almát. Sem nem édes, sem nem…