Budapest - Nem csak a környezetvédők tesznek hitet a drótszamár mellett, hírességeink sem restek biciklire pattanni. Van, aki azért teker, mert lusta, van, aki sportból. Abban mindegyikük egyetért: nincs jobb a bringánál!
Budapest - Sokat viccelődtünk azzal, hogy majd egyszerre fogunk szülni, de most úgy alakult, hogy ősztől Ildi és Kriszta rövid ideig ketten viszik tovább a Princesst” - magyarázta Sándor Kriszti (29), aki szeptember végére várja első gyermekét.
Ez a mostani a legmozgalmasabb hétvégéje: pénteken Máltán, tegnap Cipruson lépett fel, ma pedig a 56-osok terén énekel hozzávetőleg félmillió ember előtt.
Liv Tyler háza elé ismeretlenek, szemetet pakolnak napok óta. A színésznőt nem csak ez zavarja, hanem az is, hogy a hatóságok emiatt neki küldözgetik a csekkeket.
A cigaretta csempészet új módját találták ki a beregszászi járásban. Eddig csak szárazföldi vagy vízi úton próbálták külföldre juttatni a füstölnivalót, most már légi úton is.
A nyár sok szempontból a gasztronómiai kísérletezgetés időszaka: még az is hajlandó megkóstolni néhány különlegességet, aki egyébként ragaszkodik a jól megszokott hazai ízekhez - ez különösen igaz a halételekre, a "tengeri herkentyűkre". Ezeknek a fogásoknak a jótékony hatásait azonban nemcsak azok élvezhetik, akik tengerpartra mennek nyaralni. Egészséges ízelítő, ínycsiklandó halas ételekből!
Végrendeletben hagyja pályatársaira Kállay Ferenc, hogy ki legyen utóda a nemzet színészei között. A 82 éves mûvész nem akarja, hogy ha eljön az idô, mások, méltatlan vitában döntsenek ebben a kérdésben. A színészóriás úgy érzi, ô lesz a következô, aki távozik a legnagyobbak társulatából.
Árpa Attila kiszemelte magának a Mokka mûsorvezetôi székét. A producer kiválóan teljesített a TV2 mûsorvezetô-válogatásán, és saját bevallása szerint jól érezné magát a reggeli mûsorban. Jelenleg ugyan mindegyik szék foglalt, de Csiszár Jenônek van oka némi félelemre, az utóbbi idôben ugyanis sokan elkapcsolnak a mûsorról, ha ô vezeti.
Többen is láthatták, hogy mi történt egy hete péntek este a Duna budai oldalán a Lágymányosi-híd közelében Kármán Irénnel, ám hiába az ötmillió forintos nyomravezetôi díj, ezek az emberek még nem jelentkeztek a rendôrségen. Az újságíró hétvégén elhagyhatta a kórházat.
Az eredményhírdetés után cserélt érmet, s kapott fényesebbet Kovács Katalin, a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Eb-n. Tegnap a döntôk elsô napján az 1000 m-es számokban négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztünk.
A szexi énekesnő, első számával, a "Kiss Kiss"-el robbant be a popvilágba. Ez a dal hosszú ideig vezette a toplistákat Európában. Ha elfelejtették kiről is van szó, sebaj, nézzék meg az izgató fotókat.
A Született feleségek sármos sztárja, James Denton úgy tervezi, amint véget ér sorozatbéli szereplése, otthagyja Hollywoodot és tanárnak áll Montana államban.
Világhírû vendége volt tegnap Budapestnek: a kanadai rocker Bryan Adams érkezett a fôvárosba, hogy a szokásos Kapcsolat Koncerten szórakoztassa a Felvonulási téren összesereglett hatalmas tömeget. A sztárfellépô elôtt Rúzsa Magdi melegítette be a közönséget
Katherine Heigl-nek, a Grace klinika csinos Izzie doktornőjének hamarosan bekötik a fejét. Karácsony előtt egy nappal szándékozik kimondani a boldogító igent rocksztár kedvesének.
A rendőrök vasárnap hajnalban elfogtak egy 16 éves hajdúdorogi fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy előző nap lakásában agyonvert egy hajdúdorogi férfit - közölte Vezendi Jánosné rendőrőrnagy az MTI-vel.
Sokáig csak a tenger látszik, pedig már a szilárd földön kellene lennünk, majd a gép olyat fékez Kréta betonján, hogy a rutintalan repülôutas talán kacérkodik a gondolattal, hogy búcsút vesz a felszolgált gyrostól. A gyakorlottabbaknak is erôsen kell kapaszkodni. Visszafelé ez az élmény megismétlôdik az emelkedésnél, úgy húz fel a gép, hogy ûrrepülôn érezzük magunkat. Rövid a kifutó. Ezzel fel is…
Megtalálta élete nagy szerelmét, és már a családalapítást tervezgeti Dombóvári Vanda. A nagy egymásra találásban Csonka Andrásnak is nagy szerepe volt.
Amanda Beard, a kétszeres olimpiai bajnok úszónő a legújabb nyuszislap szenzációja: a csinos ifjú hölgy (természetesen) bikiniben pózol. A férfiaknak tetszenek a képek, és állítólag a nőknek is. Mi sem vitatkozunk. Ön mit gondol?
Hollywood sztárjai sokszor válnak a drog, az alkohol és más káros szenvedélyek rabjaivá. A hírességek lényegében bármit megvásárolhatnak, és ami pénzzel nem megszerezhetô, azt kapcsolataik révén érik el. Ezt a jelenséget nevezi a neves amerikai pszichiáter, Dr. Lillian Glass “csaló szindrómának“. Ez azt jelenti, hogy az érintettek úgy érzik: nem érdemlik meg a rájuk zúduló sikert, és pénzt, ezért…
Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze, a Tanú legendás Pelikán Józsefe halálára készül. Egyre ritkábban tud betegsége miatt kimozdulni, és Darvas Iván halála után úgy érzi, ő a következő. Utódját mindenesetre kijelöli végrendeletében.
Az RTL Klub sztárszakácsa csak mosolyog a pletykán, miszerint ő és Kaszás Gáza összerúgták volna a port. Állítja, szó sincs ilyesmiről, nem vesztek össze. Csupán azért nem együtt vezették egy ideig a Receptklubot, mert Kaszás Géza nagyon elfoglalt volt a színészi feladatai miatt - mondta Lázár a StoryOnline-nak.
Kármán Irén, az olajügyeket kutató megvert újságíró elhagyhatta a kórházat. A rendőrség nyomoz a tettesek utánm de nincs egyszerű dolga: az ötmilliós nyomravezetői díj ellenére nem jelentkeznek szemtanúk. Pedig voltak.
A Ford népszeru, manapság leginkább piaclevero árai miatt elhíresült Focus egyteru változata a C-Max évek óta a családosok egyik kedvence. Ez évre, azonosulva kissé a Ford új modelljeihez, az öt személyes modell számos részletében megújult. A frissebb, elegánsabb vonalvezetésu karosszéria a legnagyobb változást az orr-részen kapta, mely az oválismárka legujabb buvös szavával élve, visszatükrözi a…
Néhány hét után véget ért Tóth Gabi legújabb románca: Czutor Zoltán megunta, hogy az egykori megasztáros pasijaként tartják számon, ezért véget vetett a kapcsolatnak. Úgy tűnik, nem csak a külső szemlélődőket meglepve ezzel.
A baleseti helyszínelés adatai alapján a kerékpárját tolva szeretett volna áthaladni Kaposfő belterületén a Kossuth utcában ma reggel az a 81 éves helybeli férfi, akit áthaladása során egy neki Kiskorpád felől balról érkező tehergépkocsi elgázolt.
Másfél kiló sárgarépa, új-zélandi méz, különleges öltözô, saját szakácsnô, vagy éppen orvosi oxigén – a külföldi zenekarok különleges, idônként luxusigényekkel érkeznek a hazai fesztiválokra. Ezzel szemben a a magyar zenészek beérik azzal is, ha öltözôt, törölközôt és ásványvizet kapnak