A magyar küldöttség számára nemcsak a helyszín számít majd újdonságnak, hiszen Afrika helyett először költözik Dél-Amerikába a Dakar-rali, hanem hogy első ízben egy versenyzőnő, Bahor Bea is kiegészíti a csapatot.
A válogatott mérkőzések után a hétvégén természetesen folytatódnak a küzdelmek Európa összes bajnokságában. Szokásunkhoz híven összeállításunkban ezúttal is a négy topliga – angol, spanyol, német, olasz – érdekességeire fókuszálunk.
Barack Obama neje, Michell ízléstelennek, a bolhapiacról összeguberált bútorhalmaznak tartja a Fehér Ház berendezési tárgyait, ezért két hónap múlva esedékes beköltözése után lecserélteti azokat. A tárgyakat még Laura Bush válogatta össze. A leköszönő elnök neje sírásban tört ki a kritika hallatán.Az átalakítások több százmillió forintnyi dollárt emésztenek majd fel.
Izgulnak a gyerekek, ha a papa ül a volán mögé. A lurkók azért félnek jobban a kocsiban apjuk mellett, mert a férfiak túl gyorsan vezetnek, s közben üvöltve szidalmazzák a nekik nem tetsző autósokat. A családfők csak egy dologban verhetetlenek, mégpedig a parkolásban. A vezetésoktató szerint azért a túlzott óvatosság sem áldásos, bizony némelyik hölgy komoly veszélyt jelent az utakon.
Carla Bruni, francia First Lady saját bevallása szerint közel sem olyan magabiztos, mint amilyennek látszik. Az olasz énekes-modell az amerikai NBC-nek vallotta be félelmeit, annak ellenére, hogy eredetileg csak albumáról akarták faggatni.
BUDAPEST – Új taggal bővül a TV2 10! című műsorának csapata. Ezentúl Torgyán József (75) is pellengérre állítja a sztárokat: az egykori kisgazda pártelnök és agrárminiszter vasárnap este debütál a TV2 műsorán.
Angelina Jolie Wanted című filmjében megmutatta formás tomporát és hatalmas tigris-tetkóját, a mozik közönsége azonban ezidáig nem láthatták a sokak által áhított hátsót, a friss DVD kiadás viszont mindent megmutat.
Amíg össze nem rakja és meg nem szólaltatja vízzel töltött poharakból álló hangszerét, öltözete alapján hajléktalannak is nézhetnénk a Zeneakadémiát végzett Sárközi Józsefet. De amikor játszani kezd, tátva marad mindenki szája. És nem csak itthon, de a világ számos pontján elkápráztatta már a zenekedvelő közönséget.
Sokáig élet és halál között lebegett Lengyel Krisztián, akit a tömegverekedésbe fulladt dunaszerdahelyi focimeccsen ütöttek le. A fiatalembernek eltört a nyaka, kétszer kellett újraéleszteni, a szörnyű eseményekből már csak arra emlékszik, hogy a helikopter repíti a kórházba. Krisztián már otthon lábadozik és újra a lelátóra vágyik.
Dubai mesterséges szigetén, a Pálmán óriási buli keretében nyílt meg a világ legexkluzívabb szállodája. A közel 500 milliárdos Hotel Atlantis tulajdonosai nem sajnálták a pénzt, világsztárok egész sora jelent meg, Kylie Minouge milliókat kapott negyven perces fellépésért.
Dunavarsányban ünnepelte 66. születésnapját a magyar női kajaksport „nagyasszonya”, Fábiánné Rozsnyói Katalin. A szakember a hírügynökségnek elmondta: eredeti terve értelmében a pekingi olimpiát követően abbahagyta volna munkáját, de a sors közbeszólt, amennyiben „jóakarói” legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudták őt úgymond „kinyírni”.
A Néppárt azt is elutasítja, hogy Szlovákiában olyan külföldön kiadott tankönyveket használhassanak, amelyeket előzőleg nem engedélyezett a szlovák oktatásügyi tárca
Nagy feltűnést keltett Miskolc városának Avas kertvárosában egy hím és egy tojó szalagos keresztcsőrű felbukkanása. Az ország számos részéről érkeztek ide madármegfigyelők, és még a helyi busz is megállt, hogy vezetője és utasai megcsodálhassák a ritka madarat.
Bár évek óta kitartó csökönyösséggel adott tagadó választ az esetleges visszatérését firtató kérdésekre Lennox Lewis, úgy hírlik, a brit bokszoló most talán mégis újra ringbe lép.