Az év első kilenc hónapjában 6,9 százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. Ugyanezen viszonylatban a halálozások száma csak 1,1 százalékkal csökkent, így a természetes fogyás gyorsult
Mindössze 19 év fegyházra ítélte a bíróság H. Nóra gyilkosát. P. József az utolsó szó jogán csupán annyit mondott: sajnálja, amit tett, és a látszat ellenére ő bizony érző lelkű ember.
A helyi rendőrfőkapitány azt mondta, mivel négy napja semmilyen életjelet nem kapnak a földben rekedt bányászoktól, ezért egyre kisebb az esély, hogy még él a 29 vájár
TISZTELET - Több mint tizenhárom éve elhunyt édesanyja, Diana hercegnő előtt akar tisztelegni Vilmos herceg és menyasszonya, Kate Middleton azzal, hogy bejelentették: első lányuk a Diana nevet kapja majd.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter Az Este című műsorban úgy fogalmazott, a Fidesz nem akarja a Költségvetési Tanácsot megszűntetni, csupán a költségvetése csökkenne
Romániában az akut orvoshiány megdöbbentő esetekhez vezet: úgy alkalmaztak a Tulcea megyei sürgősségi kórházban egy 34 éves fiatalembert orvosként, hogy az még az első félévet sem fejezte be az egyetemen. A csalás kiderülése után más kórháznál is próbálkozott.
Damu Roland, a dupla dinamit A sztori egyre bizarabb. A Bors megtalálta Damu Roland kettes számú barátnőjét, akivel közösen bérelték azt a lakást, ahol a gyanú szerint a színész nemi erőszakot követett el volt kedvesén, Tímeán. Damu másik kedvese, Regina egyelőre nem vállalja arcát a nyilvánosság előtt, ám arról készségesen beszélt a bulvárlapnak, hogy mennyire megdöbbent azon, amivel kedvesét…
Aggodalmának adott hangot kedden a Kína a két Korea közti legújabb fegyveres konfliktus miatt, és felszólította "az érintett feleket", hogy tegyenek meg mindent a béke és biztonság érdekében, Japán is minden eshetőségre felkészült
Sikerekben és értékes munkatársakban gazdag pályafutásához egyaránt szüksége volt jó adag szerencsére és persze rengeteg türelemre is, nyilatkozta a 75. születésnapját ünneplő Kossuth-díjas színművész
Matolcsy György miniszter megfogalmazása szerint a Magyarországon középtávon kialakuló új adórendszer lényege az alacsony adóterhelés, az európai szintű forgalmi adó és a szélesedő adóbázis
Milyen egy szexi autó? Mindenkinek más jön be. Nekünk idén ezek az autók keltették fel az érzékeinket, szemezzetek ti is egy kicsit, tuti van szerelem első látásra. Lássuk a tíz legjobb bigét!
Hét, tíz év körüli gyermek lett rosszul egy dunaharaszti iskolában, miután társuk megkínálta őket az előzőleg valamilyen erős szerrel lefújt csipszével.
A Magyar Kerékpárosklub véleménye szerint a Margit híd kényszerű kompromisszumok alapján újult meg és a tervezők nem teremtették meg a feltételét egy korszerű, európai színvonalú kerékpáros létesítmény létrehozásának
A sötét oldalra csalogatja a licitálókat a Christie's, a patinás aukciósház popkultúrából merítő aukcióján többek között a Csillagok háborúja-széria fő gonoszának, Darth Vadernek az eredeti gúnyáját is árverésre bocsátják csütörtökön Londonban.
A bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és szintén gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt ítélte el az idős férfit
Egy új, igazán nőcis sorozattal melegíti fel november végétől a hideg őszi délutánokat a VIVA. Megérkezett ugyanis hazánkba is a Kardashian család valóságshowja!
Kezes bárányként viselkedik gazdájával Bambi, a hároméves gímszarvas. Volf Antal egynapos kora óta neveli az állatot, aki úgy tekint rá, mintha az apukája volna.
Romantikával, érzékiséggel és esetenként hármas kapcsolattal kecsegtet a francia first ladyről szóló képregény Képregényhősként vált halhatatlanná egy amerikai kiadó jóvoltából a franciák elsőszámú asszonya, Carla Bruni-Sarkozy, aki modellként és énekesnőként is nemzetközi hírnevet szerzett magának. A női hatalmat bemutató Female Force (Befolyásos Nők) című sorozat legújabb számaként megjelenő…