Széndioxid mérgezés következtében halt meg két ember Kerekegyházán, egy derítő aknában, az áldozat egy 57 éves nő és segítségére siető veje, egy 41 éves nyugállományú rendőr.
Az asszony egy használati tárgyát kereste a derítőben, és a veje a megmentésére indult, mindkét ember vélhetően oxigénhiány, illetve a magas széndioxid koncentráció miatt fulladt meg
Új nővel jelent meg Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. A 28 éves hölgyet – aki nagy feltűnést keltett a G20-on – sikerült is azonosítaniuk az olasz lapoknak.
Farkas Ádám azt mondta: úgy tartotta tisztességesnek, hogy az újonnan megalakult kormány számára a lemondásával megteremti a lehetőséget arra, hogy a továbbiakban az új kormány által jelölt szakember irányíthassa a Felügyelet munkáját
A kínai hadseregben szolgáló férfiaknak tilos az interneten ismerkedni, miután a fegyveres erőket felügyelő kormányzati szervek szerint az online ismerkedéssel megnőhet a veszélye bizalmas információk kiszivárogtatásának - írta az MTI.
Kína szándékos vakságot tanúsít Észak-Koreával szemben - jelentette ki az amerikai elnök. Kína szerint az Egyesült Államok nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Kína a legfontosabb kommunikációs csatorna ebben a helyzetben
A svájci frank azóta erősödik, hogy a svájci nemzeti bank június 17-én felhagyott az erősödést fékező nyíltpiaci beavatkozásokkal, mivel megszűnt a deflációs kockázat
Egyre divatosabb a kutyák és a macskák plasztikai műtétje. Az ilyen operációk gyakran felérnek egy kínzással, ma már gyakorlat a hangszálak kioperálása vagy a fogak lecsiszolása.
Benyújtotta a válási papírokat egy texasi bíróságon Sandra Bullock és férje, Jesse James, ezzel véglegessé vált, hogy közel ötévi házasság után különválnak. A kapcsolat James nyilvánosságra került kapcsolatai miatt ért véget.
Növeli a bizonytalanságot, hogy európai bankoknak csütörtökön 442 milliárd eurót kell visszafizetniük az Európai Központi Banknak, amit egy éve kaptak gyorshitelként
A kutatók kísérletei azt mutatták, ezek az immunfehérjék a legtöbb embernek segítenének túlélni egy amúgy halálos dózis influenzavírussal való fertőzést
Lizzie Velasquez (21) nem anorexiás, mégiscsupán 25 kilót nyom, nincs rajta egy deka zsír sem. A lánynak kötelező negyedóránként ennie, hogy életben maradjon.
A Megasztár országjáró válogatásán a tehetségek mellett, bőven akadnak vicces figurák is. A siófoki állomáson a közönség, és még maga az előadó is elnevette magát a tehetségtelenségén.
Az akció akkor kezdődött, amikor az igazoltatás miatt megállított sofőr, hirtelen gázt adott és továbbhajtott, az autóst Mosonmagyaróvártól Győrzámolyig kergették a rendőrök
Sólyom Lászlónak minden oka meglehetett azt remélni, hogy újabb öt évre megválasztják; a Fidesz azonban közönyösen hagyja szertefoszlani reményeit - írja az osztrák napilap