Hatalmas fejetlenség uralkodott a Malév központjában ma hajnalban, a csőd előtti pillanatokban. Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy hajnalban értesült Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől a “ hadi helyzetről” vagyis arról, hogy a légitársaság gépei közül kettő külföldön, Írországban, illetve Izraelben ragadt.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete csütörtök este a főváros XXII. kerületében; a 150 négyzetméteres otthon tetőterében keletkezett a tűz, senki nem sérült meg.
A hétvégén tartja a lemezbemutató koncertjét a Mrs. Columbo zenekar, aminek Galambos Dorina az egyik alapítója. Az énekesnőre szinte rá sem ismerni, Dorina komoly nővé változott.
Meglepődtek a szakemberek, miután letisztították a Mona Lisáról készült legkorábbi másolatot. A napvilágra került részletekből kiderült, hogy Da Vinci modellje alig volt több húszévesnél.
Az ok meglehetősen szokványos... Madonna elárulta, mi vezetett Guy Ritchie-től való válásához. Az ok elég hétköznapi, Madonna szerint egyszerűen eltűnt a romantika a kapcsolatukból. Az énekesnő szerint a kezdetben minden hibátlan volt, de ahogy teltek az évek, egyre inkább felszállt a rózsaszín köd. Először kétségei támadtak, majd rájött, a házasság nem olyan, mint amit korábban elképzelt róla,…
Internetes támadás bénította meg csütörtökön több ukrán hivatalos szerv honlapját, miután a belügyminisztérium utasítására átmenetileg bezárták a kalóztartalmakat is megosztó ex.ua fájlcserélő portált.
A rendőrség szerint a három férfi - apa és két fia - 50-100 százalékos kamatra adott kölcsönt rászorulóknak, s aki nem tudta megfizetni a tartozását, azt életveszélyesen megfenyegették.
Beköltözött Berki Krisztiánhoz kedvese, Szabó Zsófi. A sztárpár még az életmódváltásba is együtt vágott bele, s máris látható az eredmény: Zsófi bármilyen merész ruhát felvehet a báli szezonban.
Hosszú sorokban kígyóznak a pórul járt utasok a jegypénztárak előtt. A reptér dolgozói ásványvizet osztanak nekik, közben a pilóták és stewardessek pakolnak.
A dobogót célozta meg, ám a hetedik hely is elég lenne ahhoz, hogy Katona Ervin megnyerje az erős emberek Bajnokok Ligáját. A vajdasági magyar versenyző újvidéki edzőtermében készült a viadalra.
141 rendező munkája látható a tegnap kezdődött 43. Magyar Filmszemlén Tarr Béla, a "fapados" mustrát szervező Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke az esemény kezdete előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a vasárnap záruló mustra a szakma áldozatvállalásának köszönhetően valósult meg. "Elhatároztuk, hogy megmutatjuk, hogy a magyar film él, a magyar film sokszínű és a magyar film igenis…
Ezzel egyidőben a szerződést is aláírták a fővárosban, a honvédség hadkiegészítő és nyilvántartó parancsnokságán. Az eseményen jelen volt Benkő Tibor vezérkari főnök, aki a tartalékosoknak azt mondta: a szerződéskötéssel az első 20 műveleti tartalékos megkezdheti a szolgálatot.
A közszolgálati m1 gazdag kínálatú műsortára elérhetővé vált a legnagyobb hazai kábelszolgáltató, a UPC összes digitális televíziós előfizetője számára.
Hosszú sorokban kígyóznak a pórul járt utasok a jegypénztárak előtt. A reptér dolgozói ásványvizet osztanak nekik, közben a pilóták és stewardessek pakolnak.
The Hungarian and Slovak governments will seek a cooperative solution to the problems of Roma communities in the Hungary-Slovakia border region, Hungarian State Secretary Zoltan Balog told MTI on Thursday.
Vizsgálatot indítottak svájci hatóságok több európai, amerikai és japán banknál, mert azt feltételezik, hogy a pénzintézetek összehangoltan befolyásolták a bankközi kamatlábat.
Az elmúlt évek alatt megszokhattuk a nagyszerű hangú énekesnő igen szélsőséges megnyilévánulásait. Azért az megindító, hogy anyukaként egész helyes tud lenni.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér B terminálján a személyzeti kijáratnál a Malév munkatársai sorra hagyják el az épületet csomagjaikkal. Egyikük azt mondta: "mindenki menti az értékeit, amíg menthető." A cégnél csoportos létszámleépítés lesz.
Az 50 és 55 éves nőtincsi férfit szerdán fogták el a TEK munkatársai, miután a megyei felderítő osztály és a rétsági kapitányság adatai szerint megalapozott volt a gyanú, hogy fegyvereket és lőszereket rejtegetnek.
Watford - Operálhatatlan agytumort találtak egy alig másfél éves kislánynál. Az anyja azok közé tartozott, akiknek felrobbant a mellimplantátuma, de ennek ellenére szoptatta a csecsemőt.
A Kelemen Hunor által vezetett minisztérium Erdélyből elsőként terjesztette fel Torockót az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára.