2013. augusztus 13. kedd

aug. 13
9:08
Nem fizet a rendőrség az izsáki férfi haláláért (BorsOnline)
Hiába tűnt kezdetben fogékonynak a peren kívüli megegyezésre a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitány, most úgy tűnik, inkább halogatja az izsáki rendőrőrsön elhunyt Bara József hozzátartozóinak kártérítését.
aug. 13
9:08
Lemészároltak egy családot Mexikóban (hirado.hu)
Hiába menekült Michoacán tartományban egy család egy bűnbanda elől, vasárnap éjszaka rajtuk ütöttek, és hét embert megöltek.
aug. 13
9:24
Hat meccs óta nem nyert a Győr (BorsOnline)
Húsz óra alatt két vereséget szenvedett az ETO focicsapata, különösen az előbbi, a Fradi elleni fájhat a győrieknek. A bajnok beragadt a rajtnál, s három kör után – mindössze két ponttal – a tizenegyedik.
aug. 13
9:24
Kína: nem borul az erőegyensúly az indiai repülőgép-hordozó miatt (hirado.hu)
Kínai szakértők szerint nem borítja fel az ázsiai katonai egyensúlyt India új repülőgép-hordozója.
aug. 13
9:26
Júliusban 1,8 százalékos volt az infláció (hirado.hu)
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
aug. 13
9:28
Klinghammer: húsz ponttal magasabb lesz a felvételi határ (hirado.hu)
Jövőre 170-180 milliárd forint állami támogatásra van szükség a felsőoktatásban - mondta az államtitkár.
aug. 13
9:42
Európa pluszban kezdett (hirado.hu)
Emelkedtek az indexek a keddi tőzsdei nyitáskor.
aug. 13
9:44
Családi napközik: kereslet van, csak a kereset kevés (hirado.hu)
Sok szülőnek okoz gondot, hogy bölcsőde és óvoda hiányában megfelelő felügyeletet biztosítson gyermekének. A családi napközi jó megoldás lehet, de költéges.
aug. 13
9:46
Csökkent az OMV-eredmény (hirado.hu)
Az elemzők többet vártak osztrák olajipari konszerntől.
aug. 13
9:48
Baleset Mórahalomnál (hirado.hu)
A szlovák rendszámú autó áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol több jelzőtáblát is kidöntött az 55-ösön hétfő este.
aug. 13
9:50
A római tolvajokra figyelmeztet a brit kormány (hirado.hu)
Veszélyesnek minősítette Rómát a brit kormány honlapja a turistákat kifosztó zsebesek miatt.
aug. 13
9:52
Ezer karton csempészcigit foglaltak le Záhonynál (hirado.hu)
A hőkamera segített, az adójegy nélküli áru értéke 8 millió forint.
aug. 13
10:00
Dráma: David Guetta bárdolatlan (BorsOnline)
Megcsömörlött a bulizástól a francia DJ? A Szigeten semmibe vette a rajongókat is.
aug. 13
10:18
Káosz lesz a kinti magyarok voksolásánál? (BorsOnline)
Alig nyolc hónap van hátra a jövő évi választásokig, de egyelőre még sejteni sem lehet, miként birkóznak meg a konzulátusok a külföldön szavazni készülő több százezer állampolgárral. Egyelőre csak kérdések vannak. Botrány lesz?
aug. 13
10:18
Rettegnek a hosszú hajú nők Venezuelában (hirado.hu)
Bűnbandák támadnak a hosszú hajú nőkre, és fosztják meg őket hajkoronájuktól, hogy később szépségszalonoknak eladják azt.
aug. 13
10:20
Csalónak érzi magát: most bevallotta az igazat (hirado.hu)
A színész végül fellebbentette a fátylat múltjáról.
aug. 13
10:22
Villámgyors lézerrel változtatják a mágneses mezőt (hirado.hu)
Akkor lesznek gyorsabbak a számítógépek, ha hatékonyabb adattárolási módszereket fedeznek fel. Svájci és francia kutatók új lehetőséget kísérleteztek ki.
aug. 13
10:24
Tucatnyi tálib felkelőt öltek meg Afganisztánban (hirado.hu)
Egy nap alatt több mint egy tucat tálib felkelőt öltek meg Afganisztánban a biztonsági erők és a NATO egységei.
aug. 13
10:30
A Helly Hansen bemutatta legújabb Training kollekcióját (Joy)
A Helly Hansen nem adja meg magát a rossz időnek. Az újonnan bemutatott Training kollekció edzőruhái még a hűvös és csapadékos időben is sportolni csábítanak, legyen az edzés kint, vagy bent. A norvég sportmárka technikai ruházatai a legmagasabb minőséget és a skandináv dizájnt képviselik. Legújabb ikontermékeik jellegzetességei az élénk, skandináv tájat idéző színek, a szélvédő „windblock”…
aug. 13
10:36
Haza sem tud jutni a baleset kis áldozata (BorsOnline)
Drámai helyzetbe került a tizenegy éves amerikai kislány. Nem elég, hogy a spanyol vonatbalesetben súlyos sokk érte, sebesülései miatt hosszú hetekig szóba sem jöhet, hogy hazajusson.
aug. 13
10:36
177 cm képátlójú Jumbo Jet a televíziók piacán (hirado.hu)
A napokban került az európai boltok polcaira a Sharp legújabb, Aquos LED 3D televíziója. Az új tévé nem csak mérete, hanem megfizethető ára miatt is érdekes.
aug. 13
10:38
Rendőrautót rongált meg két ittas fiatal (hirado.hu)
A két szegedi fiatal azért rongálta meg az autókat, mert korábban a járőrök éjszakai hangoskodásuk miatt figyelmeztették őket.
aug. 13
10:54
Emléktáblát állítanak Rigó Jancsinak (hirado.hu)
Az egykori híres cigányprímásra emlékező táblát csütörtökön a korábbi Korona Szálló (ma Kapos Hotel) falán helyezik el.
aug. 13
10:56
Gyengült a forint (hirado.hu)
Az eurót a kora reggeli 297,27 forint után tíz órakor 298,49 forinton jegyezték.
aug. 13
11:06
Ismerkedés: Szabó Zsófit befogadták párja lányai (Habostorta)
A puding próbája az evés, ez Szabó Zsófi esetében azt jelenti, hogy megvolt az első közös nyaralás Ahogy beszámoltunk róla, Szabó Zsófi először nyaralt "újdonsült" párjával, Nagy Tamással, a Jóban Rosszban producerével. A nyaralás egyben mérföldköve is volt kapcsolatuknak, hiszen Tamás gyerekei, Dóri és Anna is velük tartottak. Az egyhetes családi vakációnál jobb alkalom nem is lehetett volna az…
aug. 13
11:12
Olcsón adja az életet Budapest (BorsOnline)
Összeállt a lista a világ legdrágább városairól. A tej Moszkvában, a mozijegy Zürichben, az üzemanyag Hongkongban, a hamburger Ndjamenában, az élet összességében Luandában a legdrágább.
aug. 13
11:12
Emléktáblát állítanak Rigó Jancsinak (Metropol)
A táblát csütörtökön a korábbi Korona Szálló (ma Kapos Hotel) falán helyezik el.
aug. 13
11:12
Csepreghy: A legfontosabb a jogvita lezárása az uniós fejlesztésekről (hirado.hu)
Brüsszel kifogásolta, hogy a magyar közbeszerzések esetében előírták a magyar mérnökkamarai tagságot, illetve a magyar nyelv tárgyalási szintű ismeretét.
aug. 13
11:14
Két motorost gázoltak el Gárdonyban (hirado.hu)
Az egyik motoros súlyosan, a másik motoros és az autó sofőrje könnyebben megsérült.
aug. 13
11:16
Fidesz: tartósan alacsony az infláció (hirado.hu)
A Fidesz szerint a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a fizetések és a nyugdíjak őrzik vásárlóerejüket és a vállalkozások számára is kiszámíthatóbb az üzleti környezet.
aug. 13
11:18
Kamion sodort el egy gyalogost a szentesi tévétoronynál (hirado.hu)
A gyalogost a mentők kórházba vitték.
aug. 13
11:20
Dél-Koreában pert indítanak egykori szexrabszolgák (hirado.hu)
Dél-Koreában több olyan idős nő indít pert, akit annak idején prostitúcióra kényszerített a japán hadsereg.
aug. 13
11:30
Harper miatt Beckham alig szexel (BorsOnline)
Victoria Beckham szaftos családi pletykát árult el az ausztrál Vogue magazinnak: férjével, a futballista David Beckhammel alig van energiájuk szexelni.
aug. 13
11:30
Elképesztő! Hegyi villát épített egy panelházra! - VIDEÓ (Blikk)
Peking - Hat éven át hordta egy toronyház tetejére a köveket egy őrült professzor Kínában, hogy aztán hegyi villát építsen magának, a többi lakó legnagyobb bosszúságára.
aug. 13
11:30
Szócska: Ennek a végére akarunk járni (hirado.hu)
Augusztus 5-e és 10-e között nyolc haláleset történt az osztályon.
aug. 13
11:32
Hárman erőszakolták meg a parkban a leitatott kislányt (Blikk)
Erőszakos közösülés miatt emelt vádat három fiatalember ellen a Ceglédi Járási Ügyészség a helyi bíróságon.
aug. 13
11:33
Így tápláld hajadat otthoni módszerekkel! Tippek minden hajtípusra! (Joy)
Az egészséges hajkorona biztosan mindenki tekintetét rád vonzza, de ehhez elsősorban heti szinten ápolnod kell a hajadat. Bármilyen problémákkal is szenvedsz, mi megmutatjuk, hogyan táplálhatod a hajadat otthoni módszerekkel.
aug. 13
11:48
Ez több tízezres tétel: minden harmadik családnak gond (hirado.hu)
A családi kasszának komoly megterhelést jelent az iskolakezdés, de ma már számos támogatási forma igénybe vehető.
aug. 13
11:50
Erőszakos közösülés miatt vádat emeltek három fiatal ellen (hirado.hu)
A fiatalok Cegléden leitattak egy lányt, majd az ájult sértettet mindhárman megerőszakolták.
aug. 13
11:52
Cséfalvay: Az IMF-törlesztéssel magunk mögött hagyunk egy időszakot (hirado.hu)
Az alapeset az, ha egy ország a piacról finanszírozza magát - mondta az IMF-hitel törlesztéséről az államtitkár.
aug. 13
12:06
Osbourne ölebbel járja a világot (BorsOnline)
A rocker imádja kényeztetni a kutyáit. A kedvencét még New Yorkba is magával vitte.
aug. 13
12:06
Nőtt júniusban az euróövezeti ipari termelés (hirado.hu)
Idén júniusban az előző havihoz képest a 17 tagú euróövezetben 0,7 százalékkal, az Európai Unió 27 tagjánál pedig (Horvátország nélkül) 0,9 százalékkal emelkedett az ipari termelés.
aug. 13
12:08
Októberben bíróság elé áll Thomas B. (BorsOnline)
któber 22-én kezdi a Szegedi Törvényszék a 34 éves Thomas B. ügyének tárgyalását. Az osztrák férfit azzal vádolják, hogy tavaly október 11-én Apátfalván Hummerével szándékosan elgázolt egy rendőrt, és kis híján annak társát is. Kenéz Imre a helyszínen életét vesztette.
aug. 13
12:08
Bővül a soproni Központi Bányászati Múzeum (hirado.hu)
Az év végéig elkészül az interaktív technikatörténeti látványtár a soproni Központi Bányászati Múzeumban.
aug. 13
12:10
Húsz áldozatuk van a szudáni áradásoknak (hirado.hu)
Húsz ember halt meg az augusztus eleje óta tartó heves esőzésekben Kartúm térségében.
aug. 13
12:18
Xantus Barbara: Nem akartam boldogságot hazudni (Habostorta)
A színésznő számára jó döntés volt a válás Xantus Barbara egy évvel ezelőtt tett pontot húsz éves házassága végére. Nem volt könnyű az elszakadás, hiszen férjével, Szurdi Miklós rendezővel közös gyermekeik mellett szakmájuk is összeköti őket - ők ketten valóban összefonódott párt alkottak a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére. Barbara fiatalon szeretett bele a rendezőbe és sokan nem jósoltak…
aug. 13
12:24
Kigyulladt egy kisbaba - a szülők szerint magától (Blikk)
Egymás után négyszer gyulladt fel egy három hónapos kisfiú Indiában – az orvosok szerint a spontán égést a gyerek bőrén át kipárolgó gázok okozhatják.
aug. 13
12:24
Egykerekű villanybringa az új sláger (Metropol)
A roller már a múlté, az egykerekű villanybicikli az új sláger az osztrák fővárosban. Egy feltöltéssel 20 kilométert bír, és akár 16 km/h-ás sebességre is képes.
aug. 13
12:24
Budapest Park: koncertek tortával és gyertyákkal (hirado.hu)
Négy zenekar is nagyszabású koncerttel ünnepli fennállásának jubileumát a következő két és fél hétben a fővárosi Budapest Parkban.
aug. 13
12:26
De hová tűnt Lindsay Lohan? (hirado.hu)
A botrányhősnő most a javulás útjára kíván lépni.

Keresés