2016. január 24. vasárnap

jan. 24
11:33
Új verseskötettel jelentkezik a 70. születésnapját ünneplő Bereményi Géza (hirado.hu)
Bereményi Géza saját elmondása szerint leginkább zenehallgatás közben tud verset írni, de olykor - sok más költőhöz hasonlóan - járkál is, mivel a zenéhez hasonlóan a járás is ritmizálja az időt.
jan. 24
11:35
Óriásmegrendelést kap az Airbus (hirado.hu)
Teherán a héten 114 repülőgépet rendel meg az európai konzorciumtól.
jan. 24
11:36
Megszólalt az Uber-sofőr, akit taxisok vertek össze (BorsOnline)
Elmeséli, hogyan kötöttek belé és verték össze hatan, miközben autójának tükrét is letörték. Végül úgy menekült meg, hogy halottnak tetette magát.
jan. 24
11:51
Tovább romlott a levegő Nyíregyházán és Debrecenben (hirado.hu)
Gázzal való fűtésre kérik a lakosságot.
jan. 24
11:51
A tomboló erőszak miatt elhalasztották a haiti elnökválasztást (444.hu)
Az első fordulóban a hatalmon lévők durván csaltak, ezért az ellenzéki jelölt bojkottra szólított fel. De akkora zavargások törtek ki, hogy inkább el is halasztották a vasárnapi szavazást. (Via FT)
jan. 24
11:53
A DK szerint szégyenletes a nemzeti italboltok terve (hirado.hu)
A párt szerint csak a fideszes kevesek és a szeszcsempész, alvilági szereplők árulhatnának alkoholt.
jan. 24
11:53
Európa máris jól járt az Irán elleni szankciók feloldásával (444.hu)
Teherán az európai repülőgyártól, az Airbustól rendel 114 repülőt. Haszan Rohani iráni elnök a jövő heti európai körútja utolsó napján írja alá a szerződést. A szankciók miatt az iráni légitársaság gépei nagyon elöregedtek, jelenleg mindössze 150, húsz évesnél idősebb üzemképes repülőjük van. A szankciók feloldása így máris milliárdos üzeletet hozott az európai gazdaságnak. (Via MTI)
jan. 24
12:09
Szlovénia a macedón-görög határ megerősítését javasolja (hirado.hu)
A szlovén kormányfő javaslata szerint az uniós tagországoknak pénzzel, technikával és személyzettel kellene támogatnia Macedóniát a Görögországgal közös határának biztosításában.
jan. 24
12:11
Így bővül a csok - jönnek a rendeletek (hirado.hu)
Az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik, akkor is, ha van másik ingatlanjuk, a 30 millió forintnál értékesebb otthonokra is kérhető lesz a 10 milliós államilag támogatott hitel, eltörlik az energetikai tanúsítvány kívánalmát.
jan. 24
12:12
4 tipp, hogy jól működjön a távmunka (BorsOnline)
Sokaknak üdítő alternatívát jelentene a lehetőség, hogy otthonról dolgozhassanak, mások kényszerből választják ezt.
jan. 24
12:24
Kétszer megverték, harmadszorra lőtt a székelyudvarhelyi oknyomozó (444.hu)
Szőke László, a Fekete-fehér oknyomozóblog szerkesztője keveredett összetűzésbe egy udvarhelyi kocsmában.
jan. 24
12:45
Ilyen divatbemutatót még nem láttunk, de tényleg nem (hirado.hu)
A ruhák szokatlan módon kevésbé voltak furák. Annál inkább a politikus fejű modellek.
jan. 24
12:47
Megcsúszott és árokba borult egy autó - egy ember meghalt (hirado.hu)
A rendőrség teljes szélességében lezárta az utat.
jan. 24
12:48
Takács Nóra: Sohasem lehetek slampos - interjú (BorsOnline)
Takács Nóra műsorvezető évek óta ellátja a hölgyeket tanácsaival, hogyan legyenek minél vonzóbbak. Az egykori modell szívesen átadja tapasztalatait a köve­tőinek, és keresi az újabb trükköket.
jan. 24
12:57
Rágerjedt egy újságíró kollégájára - cikket csinált belőle (444.hu)
Miről tudósít a Nemzeti Sport? A ruszki kolléganő csöcseiről.
jan. 24
12:59
Szervezetten szállíthatja a finn határra a menekülteket az orosz titkosszolgálat (444.hu)
Legalábbis ezt állította egy orosz határőr a finn STT hírügynökségnek. Oroszország megállíthatná az északi országokba irányuló menekülthullámot, de miért tenné, ha amúgy az európai káosz jól szolgálja az érdekeit.
jan. 24
13:01
Szmogriadó Debrecenben (444.hu)
Egymást követő két napon haladta meg a szálló por koncentrációja a riasztási küszöbértéket a város mindhárom mérőállomásán. A szmogriadó alatt tilos kerti hulladékot és tarlót égetni, a lakosságot pedig arra kérik, hogy kerüljék a járműhasználatot. Vasárnap egyébként Nyíregyházán is elérte a riasztási küszöböt a szálló por mennyisége. (Via MTI)
jan. 24
13:03
LMP: cinikus, hogy a kormány azt mondja, nincs több pénz az egészségügyre (hirado.hu)
Az LMP szerint a milliárdos beruházások mellett cinikus azt állítani, hogy nincs több pénz az egészségügyre.
jan. 24
13:05
Nem engedik be a menekülteket Freiburg szórakozóhelyeire (hirado.hu)
A Baden-Württemberg tartományi egyetemváros legkevesebb hat éjszakai szórakozóhelyén változtatták meg a belépési szabályokat a menekülthullám miatt.
jan. 24
13:06
Nagy szerelmek: férje teremtette meg a tökéletes Céline Diont (BorsOnline)
Ha van pár, amelynek élete tökéletes volt, az Céline Dion és René Angelil kettőse volt. Csak a halál tudta elválasztani az énekesnőt és a férfit, akinek mindent köszönhet.
jan. 24
13:21
A szociális tűzifa kétharmadát már kiszállították (hirado.hu)
A következő pár napban a még fennmaradó mennyiség is megérkezhet.
jan. 24
13:30
A francia szakszervezetek megfúrták a vasárnapi nyitvatartást (444.hu)
Franciaországban fordított vita zajlik, mint Magyarországon, ott a kormány nyitni akarna. A vasárnapi nyitvatartás munkahelyeket teremthetne a súlyos munkanélküliséggel küzdő országban, de a szakszervezetek megfúrták a tervet.
jan. 24
13:32
A riói olimpián talán már nem vizsgálják a versenyzők nemét (444.hu)
Kész a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új szabályzata, a transzgender sportolók ezek után nemátalakító műtét nélkül is versenyezhetnek.
jan. 24
13:39
Hétfőn sorsolják az Eurovíziós Dalfesztivál stockholmi elődöntőinek fellépőit (hirado.hu)
A fellépés sorrendjéről a hétfői szavazáson még nem születik döntés, az viszont kiderül, hogy az egyes elődöntők első vagy második felében léphet-e valaki színpadra.
jan. 24
13:41
Nagy erejű földrengés rázta meg Alaszkát (hirado.hu)
A Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés után áldozatokról vagy anyagi károkról eddig nem érkeztek jelentések.
jan. 24
13:42
Új őrület: tartson meg egy tollat a mellével! – pikáns fotók (BorsOnline)
"Tegyél egy ceruzát a melled alá, ha belevaló csaj vagy" - terjed a szexi kihívás a kínai közösségi oldalon. A kínai lányok pedig örömmel mutatják meg bájaikat.
jan. 24
13:43
Nem tervezik Görögország kizárását a schengeni övezetből (hirado.hu)
Erről az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja beszélt sajtóértesülésekre reagálva.
jan. 24
13:57
Szén-monoxid-mérgezés miatt halhatott meg két ember Budaörsön (hirado.hu)
Az idősebb házaspárra vasárnap kora délután bukkantak rá egy budaörsi családi házban.
jan. 24
14:03
Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolya EB-n! (444.hu)
Hatalmas hajrával 7 ezredmásodperccel előzte meg a hazai pályán versenyző orosz Dmitrij Migunovot.
jan. 24
14:18
László feltalálta a szőrös gumit (BorsOnline)
Ónos eső, hó és jég nem jelenthet problémát – állítja a döntően Svédországban élő Györk László feltaláló.
jan. 24
14:20
Durva: még a csalásellenes pénzeket is elcsalták (BorsOnline)
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint fennáll a gyanú, hogy a közbeszerzések kontrolljára adott uniós pénzeket is szabálytalanul használta fel Magyarország.
jan. 24
14:36
Vezetés közben elhunyt sofőr okozott balesetet Budapesten (BorsOnline)
Vezetés közben rosszul és meghalt egy férfi Budapesten a József körúton, majd több autóval összeütközött.
jan. 24
14:36
A kormány szerint azok, akik nem szeretnék, hogy mondvacsinált okokból bármilyen törvényt fel lehessen függeszteni, a terroristákkal vannak (444.hu)
Dömötör Csaba, a miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára tudott így érvelni a legújabb alkotmánymódosítás mellett.
jan. 24
14:38
Vezetés közben lett rosszul és halt meg egy 70 év körüli férfi Budapesten (444.hu)
Halála előtt még több autónak is nekiment. A tömegkarambolban egy 35 éves nő, egy kétéves kislány és egy hétéves kisfiú könnyebben megsérült. Az idős férfit a mentők hiába próbálták újraéleszteni. A rendőrség még vizsgálja a József körúti baleset körülményeit. (MTI)
jan. 24
14:51
Sokat fogyott Lagzi Lajcsi (hirado.hu)
Kiengedték a börtönből Lagzi Lajcsit. A Budapest Környéki Törvényszék pénteken döntött arról, hogy nem hosszabbítja meg a vesztegetéssel és lopással gyanúsított zenész előzetes letartóztatását. Galambos Lajos 125 napot töltött a rács mögött.
jan. 24
15:09
Kész a B-terv a migrációs válság megoldására (hirado.hu)
Bulgária és Macedónia, és esetleg Albánia déli határain új védvonal jönne létre az illegális bevándorlás megállítására.
jan. 24
15:09
Ilyen az, amikor üvöltő mínuszokban rántanak össze állománygyűlést a belügyminiszter úr tiszteletére (444.hu)
"De fázik most nagyon? Nem? Majd jól fog!" - tréfálkozott Pintér Sándor a határra kivezényelt rendőrökkel.
jan. 24
15:11
Így tesz a CBA a népszaporulatért (444.hu)
A vasárnap is nyitva tartó Fény utcai CBA-ban nem adnak el ott "szexuális segédeszköznek" nevezett kotont 18 évnél fiatalabbaknak.
jan. 24
15:12
Szívesen vetkőzik a beépített szépség (BorsOnline)
Formás idomai rabul ejtették a mexikói férfiakat. Lisette Morelos tisztában van adottságaival, és mivel jelenleg elvált, kedve szerint mutogathatja magát.
jan. 24
15:13
Én mára az életnek ezzel a két császárával búcsúzom (444.hu)
Ahogy az amerikai mondás tartja, ha az élettől csak egy citromot kaptál, facsarj belőle limonádét. A két srác végighúzatta magát a behavazott New Yorkon.
jan. 24
15:27
Karambol a József körúton - meghalt a sofőr (hirado.hu)
Vezetés közben rosszul lett és meghalt egy férfi Budapesten a József körúton, majd több autóval összeütközött.
jan. 24
15:42
Ennél jelenleg nem nagyon létezik izgalmasabb friss koncertfelvétel egy vasárnap délutánra (444.hu)
Kamasi Washington akkorát dobott a jazzben, mint már nagyon régóta senki. A Kendrick Lamar lemezén felbukkanó szaxofonos saját albuma a közelmúlt egyik zenei szenzációja, most megmutatjuk, miért.
jan. 24
15:44
Vezetés közben meghalt egy férfi Budapesten (444.hu)
A rendőrség ugyan még vizsgálja a József körúton történteket, de a legvalószínűbb, hogy a 70 év körüli férfi rosszul lett a volán mögött és meghalt. Több autóval is karambolozott, egy 35 éves nő, egy 2 éves kislány és egy 7 éves kisfiú könnyebb sérüléseket szenvedett. (MTI)
jan. 24
15:45
Így is el lehet viselni a hókáoszt (hirado.hu)
Miért menne az ember a hegyekbe síelni, snowboardozni, ha a belvárosban is minden adott?
jan. 24
15:46
Ezren tüntetnek Bokros Lajos felhívására a terrorvészhelyzetes alaptörvény-módosítás ötlete miatt (444.hu)
A fideszes alkotmánymódosítási tervezet ellen gyűltek össze a Kossuth téren.
jan. 24
15:48
Megvan az első fehér brit fiatal, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz (444.hu)
A húszéves Jack Letts történelmet írt.
jan. 24
16:03
Meghalt Jimmy Bain basszusgitáros (hirado.hu)
A skót zenész 68 éves volt, játszott a Dio és a Rainbow együttesekben is.
jan. 24
16:06
Börtönőrének ajándékozta rajzait Batthyány gróf (BorsOnline)
Barátságot kötött márianosztrai raboskodása alatt Batthyány Gyula gróf börtönőrével. A cellában készült rajzokat a gróf neki ajándékozta.
jan. 24
16:15
Leesik egy kis hó Washingtonra, és a természet rögtön elkezdi visszakövetelni, ami jár neki (444.hu)
Elég egy kevés hóesés, és olyan lények bukkannak fel a járdákon, akiket máskor nem nagyon látni ott.
jan. 24
16:17
Profi építőket keres a Lego (444.hu)
Itt az álommunkahely, de komoly tapasztalatot várnak el a dán cégnél.

Keresés